TKA-mellékletTKA-melléklet
Magyarország 1997. szeptember 1-jén kapcsolódott be a Leonardo da Vinci programba. A rákövetkező három pályázati fordulóban 106 mobilitási projektet és 36 fejlesztő típusú (kísérleti) projektet indíthattak a magyar intézmények, és további 247 projektben vettek részt partnerintézményként. Mindezek eredményeképpen több mint 1100 személy külföldi szakmai gyakorlaton, illetve csereprogramokon vett részt. A pályázók számára megítélt támogatás együttesen meghaladta a kétmilliárd forintot.
A Tempus Közalapítvány keretén belül működő Leonardo Nemzeti Iroda szervezésében, Mártonfi György szakmai irányításával és mintegy tucatnyi szakértő bevonásával a közelmúltban sor került ezen időszak magyar projektjeinek átfogó értékelésére. A programértékelés elsősorban az alábbi kérdésekre összpontosított: milyen eredménnyel jártak a projektek, melyek azok az elemek, amelyek beépültek a hazai szakképzésbe, milyen tanulságokkal szolgált a program a további fejlesztések szempontjából. Nemzetközi szinten is elsőként került sor a partnerintézmények szerepének vizsgálatára.
A programértékelés központi eseményeként 2001. november 8–9-én nemzetközi konferenciát szervezett a Tempus Közalapítvány/Leonardo Nemzeti Iroda. Az értékelést végző szakértők a konferencián ismertették első ízben a programértékelés eredményeit. Az alábbiakban a programértékelések közül két tanulmányt teszünk közzé: az egyik a kommunikációs és információs technológiáknak a projektekben betöltött szerepét vizsgálja, a másik a projekteredmények terjesztésének, a disszeminációnak a kérdését járja körül. A programértékelés teljes anyaga 2002. január elejétől elérhető a http://www.tpf.iif.hu honlapcímen, illetve 2002 tavaszán várható a konferenciakötet megjelenése.
A Leonardo program fontos szerepet játszott a információs és kommunikációs technológiák meghonosításában az oktatásban. A tanulmány ismerteti azokat a tevékenységeket, akciókat, amelyek a projekt keretében teremtődtek meg és járultak hozzá az IKT szemléleti terjedéséhez. A tanulmány felvázolja azokat az IKT-t fejlesztő lehetőségeket, amelyeket a Leonardo program új szakasza biztosít a pályázni szándékozók számára.
Az információs és kommunikációs technológiák (a továbbiakban: IKT) alkalmazása az első pályázati szakaszban nem tartozott a Leonardo program prioritásai közé. Az Európai Bizottság illetékes egysége által készített elemzés1 az alábbiakban határozza meg az IKT megjelenésének problémáit a vizsgált pályázati szakaszban.
Az alapdokumentum meglehetősen nyitott megfogalmazásai következtében az IKT nem szerepelt kiemelten, sőt a többi EU-programhoz képest viszonylag alulreprezentált volt a vizsgált pályázati szakaszokban. Az 1995–1999-es pályázati felhívás öt prioritása közül egy foglalkozik az informatika szakoktatásbeli alkalmazásával, méghozzá egyértelműen a képzők képzésére helyezve a hangsúlyt.2 Az 1996–1999-es pályázati felhívásban már négy tematikus egységbe rendeződnek a kívánatos kutatási irányok. Mivel a magyar pályázók legtöbbje ebben a szakaszban jelentkezett, az ő munkáik e négy témakörbe sorolhatók (zárójelben a pályázati témakör tipikus, más EU-pályázatokban is használt megnevezése).
A magyar pályázók szinte mindig meghatározó résztvevőként, gyakran fő pályázóként vezették a projektmunkát. A magyar pályázatok közül tizenhat a legegyszerűbb kommunikációs funkción túl nagyobb szerepet szánt az IKT-technológiáknak. Ebben a témakörben a hazai szakértelem példamutató módon hasznosult. A zárójelentésekből értesülhettünk, hogyan veszi át eredményeinket több, nálunk gazdaságilag fejlettebb ország oktatási rendszere. Ismét bebizonyosodott, hogy az informatika hatékony nemzetközi innovációs platform, hiszen új technológiáról s ehhez kapcsolódó új oktatási módszerekről van szó, melyeket az uniós országok és a társulni szándékozók egyszerre, együtt honosítanak meg. A magyar kutatók és fejlesztők e munka nemzetközi élvonalát alkotják.
Amilyen örvendetes meghatározó jelenlétünk a pályázatokban, általában annyira sajnálatos, hogy a pályaművek igen aránytalanul fedik le a felkínált témaköröket. Az általam áttekintett pályázatok túlnyomó többsége a második témakörbe tartozik, néha az első témakörhöz is kapcsolható tanfolyami kiegészítéssel. (Ez utóbbira jó példa a komoly kutatóműhelyként is funkcionáló főiskola pályázata a munkaerő-piaci képzések oktatóinak távoktatással is megvalósítható képzéséről.) Nagyon kevés példát találtunk a negyedik témakörre, és egyet sem a harmadikra, bár a valódi, utazással egybekötött mobilitások hatékonyságának fokozására jól alkalmazhatónak látszana a „telemunka”.
A második témakörben számos példát láttunk a koofinanszírozásra, amikor egy nagyobb tananyagfejlesztést számos pályázati forrás támogat. Ez önmagában nem baj, hiszen itt a háromból két esetben szerencsés módon valóban összefüggő, fejlődő, ígéretes taneszköz-rendszerről van szó, amely jelentős forrásokat igényel, és cserébe jelentős produktumokkal szolgál. Az egyik pályázat esetében olyan alkotóműhely keres folyamatosan forrásokat, amely egy nonprofit intézmény falai között végez profi tananyaggyártó munkát. Itt a Leonardo program prioritásai – az innovatív elemek jelenléte, a kutatási komponens – a jövőben alaposan vizsgálandók. Ez a műhely a magyar digitális tananyagfejlesztés nagy lehetősége, hiszen az ország vezető műszaki egyetemén működik, népes doktori iskolához kapcsolódik, és az egyik legnagyobb hagyományú, oktatási informatikával és távoktatással is foglalkozó komplex kutató-fejlesztő intézmény. A pályázót a jövőben a fejlesztés és a kutatás együttes művelésére kell ösztönözni, hiszen a kapacitás adott, viszont ennek használata a szoftvergyárimázst sugárzó zárójelentésből nem világlik ki egyértelműen.
Nem ismerem a magyar pályáztató lehetőségeit a témák közötti rangsorolásra, de a negyedik témakör alulreprezentáltsága elgondolkodtató. Ha mindig csak fejlesztünk, az eredmények azonban egy szűk piaci szegmensen túl nem mutatkoznak meg, a pályázat eredményessége meglehetősen szűk körre korlátozódik. A jövőben a képzők képzésére, a jó gyakorlat népszerűsítésére lényegesen több erőforrást kell szánni. Annál is inkább, mert a már idézett, a jövőt is körvonalazó dokumentum (Technology-Supported Learning in Leonardo da Vinci) erre helyezi a hangsúlyt. A dokumentum új prioritásokat megfogalmazó befejező részeiben többször is szerepel, hogy a politikai döntéshozók befolyásolása a pályázati eredmények hasznosítása érdekében csak úgy lehetséges, ha ezek az eredmények széles körben terjednek, ismertté váltak, és kiállták a gyakorlat próbáját.
Az IKT-használat formáinak felderítésére a Leonardo program pályázóinak az iroda segítségével kérdőívet küldtünk ki, melyet postán, illetve a témakörről tartott tréningen kitöltettünk. A pályázatokban a felmérés és a részjelentések, illetve zárójelentések alapján az IKT következő felhasználási módjait figyeltük meg.
Itt jegyezzük meg, hogy az informatikai eszközöknek számos olyan alkalmazási formája van, amelyet a jövőben kívánatosnak tartanánk a projektek menedzselésében, de a jelen pályázati szakaszban nem láttunk rá példát.
Lehetséges persze, hogy a szemlézett projektek alkalmazzák ezeket a technikákat, csak a hozzám eljutott dokumentumok nem tesznek róluk említést. Mivel a következő pályázati szakaszban az IKT kiemelt szerepet kap, valószínű, hogy a projektmenedzselés elektronikus eszközei is egyre nagyobb szerephez jutnak.
A jelen pályázatban az alábbi alkalmazásokat figyelhettük meg.
A cégek természetszerűleg élnek ezzel a lehetőséggel, de az oktatási intézmények gyakran beérik egy-két oldalas bővítményekkel meglévő honlapjaikon. Érdekes módon a kisebb intézmények nagyobb hangsúlyt fektetnek a digitális bemutatkozásra, de a zárójelentést kiegészítő, a kutatás nyomon követését segítő, az elkészült termék vagy pedagógiai program bemutató oldalának tekinthető honlap még nagy ritkaságnak számít. Ennél is kevesebb az angol nyelven is hozzáférhető, a külföldiek számára érthető információ. A Leonardo program következő szakaszában ezt a nagy beruházást nem, de a némi gondosságot, az amúgy is kötelezően elkészítendő dokumentumok ügyes prezentálását igénylő tájékoztatási formát kötelezővé kellene tenni. Egy ilyen honlap amellett, hogy a külvilágot informálja egy nagy költségigényű nemzetközi projekt hasznáról, maga is taneszköz (például a pedagógusok informálódását, önképzését szolgáló adatforrás) és az IKT-kultúra követe is egyben.
Az elkészült produktumok nagy része szorosan kapcsolódik az intézmények képzési profiljához, máris rendszeres használatban van. Informatikai megoldásaik jók, néha egészen kiválóak (virtuális mérések, szimulációk, edutainment megoldások, illetve a speciális igényű felhasználók kiszolgálása). Grafikus megjelenítésük ennél lényegesen szerényebb. Bár sok helyütt törekednek az egységes arculatra, a termékek képi beazonosíthatóságára, úgy tűnik, ezen a területen még sok a feladat. Mivel az IKT egyik fontos hatáseleme a vizuális kommunikáció, fontos lenne jó szándékú amatőr grafikai programhasználók helyett – ahol ez még nem történt meg – hivatásos webtervezőket is bevonni a tananyagfejlesztő munkába.
Sok jó minőségű digitális tananyagot tekinthettünk át, ám sajnos nem állt módunkban ezek oktatási kontextusát – azt a hagyományos taneszközökből és pedagógiai programokból is álló környezetet – is megvizsgálni, amelyet szintén felhasználnak az adott ismeretkörök átadásához. Vajon milyen nyomtatott segédletek járulnak egy-egy CD-hez? Ez nem mindig derült ki a kutatási beszámolókból. Láttunk azonban nemzetközi színvonalú példát a komplex tananyagrendszerre, amely méltán sikeres itthon és külföldön, hiszen a sokféle digitális és hagyományos (nyomtatott), szöveges és tárgyi eszköz együttese számos pedagógiai stratégia alkalmazását „bírja el”. Ha nem diktál egyetlen módszert a taneszköz, sokkal nagyobbak a felhasználhatóság esélyei.
A nagy hagyományú távoktatási központok bevált keretrendszerei mellett jó példát adott az új technológiák sokoldalú alkalmazhatóságára egy pályázat interaktív oktatórendszere, amely a nappali képzést gazdagítja, komplett továbbképzési kurzust nyújt, és az önálló ismeretszerzésre is alkalmas. Példamutató kezdeményezés volt egy, az adott képzési hiányra gyorsan reagáló pályamű, de a tananyag rohamos avulása és a fejlesztés anyagi feltételeinek hiánya jelzi, hogy fenntartható távoktatási tananyag csak finanszírozott képzési formában képzelhető el – legalábbis egyelőre.
A következő pályázati szakaszban, amely e szakasz értékelésére alapul, minden bizonnyal nagyobb szerephez jutnak majd az információs és kommunikációs technológiák. Nemcsak azért, mert a gyorsan bővülő profilú, rohamosan változó tartalmú szakképzés ideális terep a számítógéppel segített tanításhoz, hanem azért is, mert a taneszközök között világszerte egyre nagyobb helyet foglalnak el a digitális alapú ismerethordozók.
A jelen pályázati szakasz eredményei alapján tehető néhány javaslat.