1
Programme for International Student Assessment.
2
Az első forduló időpontja 2000, a másodiké 2003, a harmadiké 2006. Mind a három fordulóban az olvasási-szövegértési kultúrát, a matematikai és a természettudományos kultúra színvonalát mérik. Az első fordulóban az olvasási-szövegértési kultúrának, a második fordulóban a matematikai, míg a harmadikban a természettudományos kultúrának van kiemelt jelentősége. Az angol 'literacy' szót fordítjuk ‘kultúrára’. Így az angol eredetiben a három teljesítményfajta neve: reading literacy, mathematical literacy, scientific literacy.
3
A konferencián bevezető előadást tartott Pálinkás József akkori oktatási miniszter.
4
Az országcsoport-elemzésből – az elmondott okok alapján – az alábbi országokat zártam ki: Svájc, Belgium, Hollandia, Görögország, Luxemburg, Mexico, Brazilia, Lichtenstein.
5
1998-ban Ausztriában a GDP 4,2%-át, az NSZK-ban 3,7%-át, Magyarországon 3,1%-át fordították a közoktatásra. Az OECD-átlag ekkor 3,7% volt. (Education at a Glance. 2001, OECD, 82.)
6
Mint ismeretes, a NAT (1995) belső, funkcionális szerkezete: 6 + 4.