A szerző a kollégiumi nevelés szakértője, és tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a NAT felülvizsgálatával együtt szükség van a kollégiumi nevelés országos alapprogramjának kidolgozására is, amelynek alapján az egyes intézmények elkészíthetik környezetük sajátosságaihoz alkalmazkodó helyi programjaikat. Egy ilyen dokumentum léte felhívhatná a figyelmet a kollégiumi nevelés jelentőségére, az intézménytípus társadalmi, pedagógiai fontosságára.
A kollégiumi pedagógia szép és nehéz szakmai területén dolgozó kollégáknak, az igénybe vevő diákoknak és szüleinek egyaránt fontos változásokat hoztak a közoktatási törvény (1993, 1996, 1999) módosításai. Ezek a változások neveléstörténeti korszakhatárok is. A magyar kollégiumok több évszázados történetében nem tudunk olyan példát, amelyek az 1999. évi törvényi változáshoz hasonló horderejűek lennének. Ma a kérdés úgy tehető fel, hogy a rangos neveléstörténeti múlt, a változó világban eredményesen szocializáló jelen után az újabb törvényi változással lesz-e még kollégiumi jövő Magyarországon.
A probléma felvezetéseként egy neveléstörténeti és egy évtizeden belüli történetet mutatunk be.
Gróf Zichy János kultuszminiszter 1911 májusában parlamenti interpellációjában a kollégiumok és az internátusok mellé állt. A századfordulón kialakult kollégiumokról szóló vita az intézményhálózat bővítéséről szólt. „A miniszter ugyanis kijelentette, hogy nagy gondot akar fordítani a jövőben a fennálló internátusok fejlesztésére és esetleg új középiskolai internátusok létesítésére, mert rendkívül nagyfontosságúnak tartja azt a környezetet, amelyben a gyermek él, és megnyugtató a szülőknek, hogy a gyermeküket jó kezekben tudják, mert egyébként igen nagy gondot jelent a gyermekeket vidékről a városba küldeni.”1
Az 1993. évi LXXIX. közoktatási törvény előkészítése és társadalmi-szakmai vitája során a törvény-előkészítők körében felmerült, hogy a kollégiumot nem is kell szerepeltetni a közoktatási intézményrendszer részeként, inkább a népjóléti tárca felügyelete alá kell helyezni mint szociális ellátórendszert. Ezt a próbálkozást sikerrel akadályozta meg az akkor már erős és szervezett közösség, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Az első nagy érdekérvényesítési tettel a kollégiumi intézményhálózatot húzta ki a koncepcionális gödörből, a gazdasági lobbiérdekeket előtérbe helyező zsákutcából. A szövetség szakmai és politikai érvekkel, a társadalmi érdekek bemutatásával bombázta a törvény-előkészítő munkacsoportokat, a törvényalkotót.
A kollégiumok történetében ez az első eset, hogy civil szakmai szervezet küzdött intézményeinek továbbéléséért. Ez a küzdelem azóta folytatódik, alig találunk hasonló példát a magyar közoktatásban arra, hogy egy szakmai, érdekvédelmi szervezet mindig, minden törvényi változtatásnál újrakezdésre kényszerül.
Felidézhetjük az elmúlt tíz év főbb szakmai történéseit, azokat a veszélyhelyzeteket, amelyeket a szakmának kellett elhárítania. Ennek tükrében jobban megérthető a változásról való szakmai félelem. Miért nem természetes dolog a törvényalkotóknak, hogy a társadalmi mobilitásban, a szocializációs folyamatban és a hátránykompenzációban fontos intézményhálózatot helyzetbe hozzák jövőképpel, támogatással, törvényi háttérrel?
Milyen tudományos érvrendszer szól a kollégiumok megtartása mellett?
A több évszázados kollégiumi közösségi nevelés története a magyar és az európai neveléstörténet külön fejezete.
Milyen szakmai, szociálpszichológiai érvek szólnak a kollégiumi intézményrendszer mellett?
Az 1989-es társadalmi átalakulás óta komoly veszély fenyegette és fenyegeti a mai kollégiumok létét. A veszély természeténél fogva újra és újra felüti a fejét, amikor oktatási törvénykezés, törvénymódosítás, közoktatási rendszerbeli változtatások vannak napirenden.
Vajon miért van ez így egy demokratikus jogállamban? Kinek és milyen érdekeknek áll útjában ez a jobb sorsra érdemes intézményrendszer?
Az első szabadon választott parlament fontos törvénykezési aktusa volt az önkormányzatokról szóló törvény megalkotása. Ebben a törvényben az önkormányzatiság logikája érvényesült, így a közoktatási intézményfenntartási kötelezettséget a települési önkormányzatoknak írta elő a törvény. A kollégiumi fenntartási kötelezettség ezért olyan – fővárosi, megyei, megyei jogú városi, városi, települési – önkormányzatokhoz került, amelyek nem érdekeltek az ilyen intézménytípus fenntartásában, hiszen az igénybe vevők köre nem ebből az önkormányzati érdekszférából való. A polgármester és a helyi képviselő-testület azoktól a választópolgároktól számíthat politikai szavazatra, akiknek helyi érdekeit elégítik ki. Ezért vált fontossá az általános iskola, az óvoda és a helyi érdekeket megtestesítő intézményrendszer fejlesztése. Az igénybe vevő klientúra az érdekeinek megfelelő intézményfenntartást, működtetést politikai szavazatokkal viszonozza az önkormányzatiságot megtestesítő képviselőknek. A gyógyszertár, a fedett buszmegálló, a közműfejlesztés például mind-mind prioritást élvez(ett) a döntéshozatalnál a kollégiumfenntartással szemben. A kollégista gyerekek szüleitől nem kap mandátumot a helyi képviselő, hiszen ezek a szülők a saját településükön szavaznak. A kollégiumot igénybe venni kényszerülő gyerekek szülei egyébként is nem vagy alig rendelkeznek érdekérvényesítő, nyomásgyakorló képességgel. Forráshiányos önkormányzati költségvetések idején nagyon nehéz számon kérni azt az előrelátó, országos jövőt alapozó bölcsességet, hogy a helyi önkormányzat is szolgálhat össztársadalmi érdekeket.
A következő felsorolásból látható, hogy a társadalmi átalakulás folyamatában milyen jellegű szakmai és közoktatási rendszerbeli gondok merültek fel.
A kollégiumi szakmának lépnie, reagálnia kellett erre a helyzetre. Fárasztó és emberpróbáló dolog minden évben újrakezdeni a szakmai érdekérvényesítést. A középfokú kollégiumi rendszer számára érthetetlen például az egyetemi kollégiumépítési láz, program. Ennek van sajtója, menedzsmentje, úgy, hogy az érdekeltek (igénybe vevők) egy lépést sem tesznek.
A Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség életre hívása szakmai önvédelem volt. A programtézisek megalkotásakor a következő stratégiai célok fogalmazódtak meg:
Ha nem is a semmiből, de a nagyon kevésből kellett kezdeni egy országos kollégiumi szervezet felépítését.
A felsorolt veszélyeket a szövetség heroikus munkájának eredményeként sikerült elhárítani.
A felsorolt eredmények elérése mellett a szakmai szervezet is erősödött, edződött.
Meg kellett tanulni az érdekérvényesítő munkát, annak taktikáját és technikáját az oktatási törvénykezési folyamatban.
A jelenlegi törvényi változások előkészítése során több izgalmas szakmai kérdés merült fel.
Úgy véljük, a probléma megértéséhez szükséges volt az előzmények ismertetése. E tanulmánnyal az a szándékunk, hogy a szélesebb és szűkebb szakmai közvéleménynek bemutassuk a 78 ezer középfokú kollégiumi nevelésben részt vevő diákot átfogó kollégiumi intézményrendszer gondjait, örömeit. A jelenlegi törvénykezési folyamatban szeretnénk a megkezdett értékek megőrzését biztosítva látni, és segíteni az új, korszerű, szakmai alapú döntéseket a tartalmi fejlesztésben és a humánerőforrás-menedzsmentben. Öröm lehet, hogy a kormányátalakításkor az esélyegyenlőség-teremtés miniszteriális szintre emelkedett. Ez jelentheti gondjaink orvoslásához az újabb ajtón való kopogtatás lehetőségét vagy az érdekérvényesítés elhúzódását, lelassulását.
A kollégiumi nevelés-oktatás problematikájának nem alakult ki főiskolai, egyetemi bázisú szakmai háttere, egyetlen tanszék sem vallja magáénak, úgy is fogalmazhatunk, hogy főállásban egy évszázadon át senkinek sem „érte meg” e fontos, de az aktuális politika számára mindig marginális probléma és fejlesztés vállalása.
Tisztelettel felhívjuk az oktatáspolitika alakítóinak és irányítóinak figyelmét, hogy gondolják meg: az elmúlt 14 évben minden egyes, kollégiumok számára elérhető pályázati forintért szellemi erőforrás szempontjából mintegy ezerszeres személyes, önkéntes, társadalmi munkát kellett kifejteni. 1990 óta négy kormány alakult, minden egyes kormánnyal és minden évben újra és újra harcba kellett szállni az intézményrendszer költségvetési pozícióiért, szakmai fejlesztéséért, annak ellenére, hogy minden kormány az esélykülönbségek mérséklését hirdette, és minden kormány prioritást adott a vidék Magyarországának. Jelen törvénykezési folyamatban, szövetségi és szakmai körökben egyre inkább megfogalmazódik, hogy az ügyet a sajtó középpontjába kellene állítani, mert hírértéke csak valami botránynak, valami hangos kivagyiságnak van. Ezt a szándékot eddig a szövetség csillapítani tudta, ugyanakkor látható, hogy az emberek folyamatosan belefáradnak az állandó újrakezdésbe, kapcsolatépítésbe, folyamatos érvelésbe.
Fontos lenne, hogy a szakmai közvélemény bekapcsolódjon a kollégiumi szakmai érdekérvényesítésbe, és közösen tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a NAT-felülvizsgálat keretében megtörténhessen a kollégiumi nevelés országos alapprogramjának felülvizsgálata és közös kiadása.