1	Alapvető műnek számít ebben a kérdésben Röhrs, Hermann: Die Schulen der Reformpädagogik heute. Schwann, Düsseldorf, 1986. De nem elhanyagolható a kételkedők köre sem. Lásd Schnee vom vergangenen Jahrhundert. Neue Aspekte der Reformpädagogik. Böhm, W. (Hrsg.), Ergon Verlag, Würzburg, 1993.
2	A hatvanas, nyolcvanas évek alternatíváiról inkább csak a külföldi szakirodalomban találunk átfogó ismertetéseket. Göhlich, Michael (Hrsg): Offener Unterricht, Community Education, Alternativschulpädagogik, Reggiopädagogik. Die neue Reformpädagogiken. Geschichte, Konzeption, Praxis. Beltz Verlag, Weinheim und Basel, 1997.
3	Ennek a szempontnak a nyolcvanas évek végének írásai, rendezvényei adtak hangot. Nem egyszerűen alternatív iskolákról, hanem az oktatásügy alternativitásáról, annak szükségességéről érvelve. Lásd Iskola és pluralizmus. Szerk.: Mihály Ottó. Edukáció, Budapest, 1989.
4	A korszakolás és az elterjedtség kérdéseihez lásd Németh András – Ehrenhard Skiera: Reformpedagógia és az iskola reformja. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.
5	Számos pedagógiai tankönyv próbálkozik ilyen összegzéssel, ami didaktikai szándékként méltánylandó, de teoretikusan kétséges kimenetelű vállalkozás.
6	Lásd a németországi alternatív iskolák 1986-os nyilatkozatát. In Iskolaalternatívák a huszadik században. Szerk.: Brezsnyánszky László. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002, 126. o.
7	A Jelentés a magyar közoktatásról 2003 c. kiadvány idevonatkozó táblázatában az alapítvány és magánszemély által fenntartott általános iskolák esetében a legkedvezőbb (legalacsonyabb) az egy pedagógusra jutó diáklétszám: 7,9 fő. (OKI, Bp., 2003, 432. o.)