| 1 | A reform és az innováció ezen szembeállítását és az innovációra jellemző egyéb összetevőket Dobos Krisztina Az innováció című tanulmányának fogalomhasználatával összhangban alkalmazzuk. Lásd: Új Pedagógiai Szemle, 2002. 9. sz. |
| 2 | Ezt erősíti Bernáth Lászlónénak, a Hunfalvy igazgatójának véleménye is: „A válaszhoz ismerni kell iskolánk múltját. Az 1884-ben alapított első budai kereskedelmi szakiskola az elmúlt immár több mint egy évszázadban mindig igyekezett lépést tartani azokkal a gazdasági-társadalmi igényekkel, amelyek kielégítésével a tanárok hozzásegítették diákjainkat, hogy a lehető legkorszerűbb felkészítést kapják. Az adott történelmi, gazdasági, sőt technikai feltételek között kiismerjék magukat és azonnal használható, hozzáértő munkaerő váljék belőlük, bármely cég, intézmény, vállalat közösségébe is kerülnek. (Lehet, hogy nem mindenki ért egyet ezzel az „azonnal használható” igénnyel, pedig meggyőződésem, hogy az ilyen típusú szakközépiskolának csak az lehet az első számú kötelessége, hogy a társadalmi szocializáció ilyen szintjén megfelelően teljesítsen. Ez a szülők, de ez a társadalom közös érdeke is.) Szakoktatás, 1997. 7. sz. 22. o. |
| 3 | Az iskola történetére és a névadó személyére vonatkozóan rendkívül impozáns anyagot találunk a Hunfalvy honlapján, melynek címe: http://www.hunfalvy.hu |
| 4 | Hunfalvy személyével kapcsolatban a fenti címen, az iskola honlapján Pagurka Annának, az iskola könyvtárosának kutatásait találjuk. |
| 5 | Bernáth Lászlóné: Gazdasági szakközépiskola koncepciója. Szakképzési Szemle, 1991. 3. sz. |
| 6 | 1998-tól a francia két tannyelvű oktatást is elindították. |
| 7 | Lásd az 1985. évi I. törvény az oktatásról, 68. §: „Az iskolatanács alapvető faladata az iskolát segítő társadalmi erők összefogása. Az alap- és középfokú iskola működésében érdekelt gazdálkodó szervezetek, állami költségvetési szervek, társadalmi szervek, társadalmi szervezetek és egyesületek meghatározott feladatok ellátásával segítik az intézmény munkáját. Az iskolatanács tagjai az érdekelt szerveknek, az iskola pedagógusainak, egyéb dolgozóinak, tanulóinak és a szülőknek a képviselői. Az iskolatanácsnak jogszabályban meghatározott – elsősorban a helyi nevelési rendszert és az iskolafejlesztést, továbbá az iskola és az érdekelt szervek együttműködését érintő – ügyekben véleményező és javaslattevő, az iskolának nyújtott társadalmi támogatás felhasználása tekintetében pedig döntési jogköre van. |
| 8 | Az elnök kezdetben dr. Szilágyi Lászlóné, jelenleg Berecz Zsolt fiókigazgató. |
| 9 | Az iskolatanácsról lásd a Hunfalvy honlapját: http://www.hunfalvy.hu |
| 10 | Az iskolatanács szerepéről, a konzultációs rendszerről lásd Bernáth Lászlóné: Az iskola és a társadalom viszonyáról – újszerűen. Szakképzési Szemle, 1989. 3. sz. 18. o. |
| 11 | A képzés koncepciójáról és a kísérleti tematikáról lásd Bernáth Lászlóné: Gazdasági szakközépiskola koncepciója című cikkét és a cikk mellékleteként megjelent, Szirmai Péter: A külkereskedelmi vállalkozói szakágazat kísérleti tematikája című munkát. Szakképzési Szemle, 1991. 3. sz. 21–24. o. |
| 12 | Vásárhelyi Pál Külkereskedelmi Szakközépiskola, Gyakorló Utcai Közgazdasági Szakközépiskola, Károlyi Mihály Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskola, valamint a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola. |
| 13 | Itt elsősorban arról a mintegy nyolcvan cégről van szó, amelyek a Hunfalvy Iskolatanácsában képviseltetik magukat. |
| 14 | International Trade and Finance I. Enterprise and Foreign Trade; Internationaler Handel und finanzwesen I. Wirtschaft und Aussenhandel. A két könyvhöz kapcsolódik egy háromnyelvű szógyűjtemény: Angol–német–magyar külkereskedelmi szógyűjtemény. A könyv azóta számos kiadást megért, az iskola saját nyomdájában állítja elő, és más iskolák is tankönyvként használják. |
| 15 | Európai gazdasági szervezetek, az európai országok gazdasági jogrendje, a kereskedelmi szerződések rendszere. |
| 16 | Bernáth Lászlóné igazgatónő szóbeli közlése alapján az iskolának 1994 óta van saját kiadója, amely önfenntartó, és 1995 óta saját nyomdája, amelyhez a szükséges berendezéseket a Szakképzési Alapból finanszírozták. |
| 17 | Az európai dimenziónak tanulmányunkban a lehető legtágabb értelmezését használjuk: minden, ami Európával kapcsolatos tudás, ismeret, gyakorlat és módszer. |
| 18 | A konferencia helye és ideje: a pünkösdfürdői Hunor Szálló konferenciaterme, 1996. november 4–5. |
| 19 | Getting Acquainted with the European Union. Translated from the Hungarian edited versions by István Baranyai. |
| 20 | Lásd a tanulmány 3. fejezetét a nyolcvanas évek fejlesztéséről! |
| 21 | Az igazgatónő szóbeli közlése – és engedélye – alapján megjegyezzük, hogy az első Leonardo-pályázatukat nem fogadták el Brüsszelben. Bernáth Lászlóné személyes érdeklődésére a DG XXII szakértője elmondta, hogy a pályázatban a partnerek szerepének nem tulajdonítottak igazán jelentőséget. Bernáth Lászlóné szerint ez fontos tanulsággal szolgált, amikor a második pályázatban már az igazi partnerséget hangsúlyozták, leegyszerűsítve: „ne csak nekünk, hanem másoknak is előnye származzék belőle” . |
| 22 | DACUM-tábla: Develop a Curriculum, azaz tantervfejlesztés. |
| 23 | Készségek alatt az alap- vagy általános készségeket értjük, azaz olyan tudást és gyakorlatot, amely szükséges ahhoz, hogy az egyén speciális feladatot tudjon ellátni (írás, olvasás, számolás, idegen nyelvű kommunikációs készség, informatika, problémamegoldás, csapatmunka, döntéshozás, kreatív gondolkodás, tanulni tudás, vállalkozókészség, szociális készségek). Kompetenciákon pedig az egyén képességét, hogy használja készségeit, tudását és szakképesítését (alkalmazkodás a szervezeti és technológiai változásokhoz, társadalmi és munkaerő-piaci mobilitásra, új képességek, szakképesítések megszerzésére képes). Forrás: Az oktatás európai dimenziója elméleti és gyakorlati szempontból. Összeállította: Loboda Zoltán, Eurydice Magyarországi Képviselet. |
| 24 | A partneri viszony kialakításáról az iskola igazgatója ezt írja: „Ez a munka végképp igazolta azt is, hogy a jövő iskolája nem épülhet tekintélyelvű pedagógusokra, csak akkor működik, ha a diák és a tanár partnerei egymásnak. Ez más viszonyt, a nevelés más dimenzióit hozza az iskolába, és őszinte örömömre szolgál, hogy ez a szellem lassan, de érzékelhetően terjed nemcsak azoknak a pedagógusoknak és diákoknak a körében, akik konkrétan részt vettek ezekben a programokban, hanem az iskola egész szellemiségében már jelen van, amit különösen nagyszerű eredménynek tartok.” |
| 25 | Szakoktatás, 2000. 10. sz. 14. o. |
| 26 | A kedvezményezettek száma éves bontásban: 1999/2000: 15 fő; 2000/2001: 21 fő; 2001/2002: 13 fő; 2002/2003: 12 fő; 2003/2004: 16 fő. |
| 27 | A Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Értékelési Központja által 2003. május 28-án végzett felmérés a közoktatási rendszer 6. és 10. évfolyamán tanuló diákok olvasási-szövegértési és matematikai eszköztudását mérte. |
| 28 | Részlet Vári Péter – Balázsi Ildikó – Rábainé Szabó Annamária – Szalay Balázs – Szepesi Ildikó a felmérést összegző Iskolajelentéshez írott Előszavából. |
| 29 | A két táblázat a Hunfalvy részére elküldött Iskolajelentésből származik. Az anyagot az iskola igazgatója bocsátotta rendelkezésre. |
| 30 | 1992-ben indították el először a Soros Alapítvány támogatásával, és összekapcsolták a Szirmai-féle vállalkozói képzéssel. |
| 31 | Mindhárom kötet a Hunfalvy Kiadó gondozásában jelent meg. |