1
A tanulmány a TÁRKI koordinálásában a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és az Integrációs és Fejlesztéspolitikai Munkacsoport Humán Erőforrás Albizottsága megrendelésére (KÉ 6632/2003) készült 2004 márciusában.
2
A magyarországi eredményeket bemutató fejezet összeállításához fontos segítséget jelentett az a jelentés is, amelyet az OM EU koordinációs főcsoportja készített a minisztérium vezetése számára 2004 márciusában.
3
Az Európa Tanács lisszaboni csúcsértekezletének következtetései, 27. cikkely.
4
guidelines
5
timetable
6
benchmarks
7
peer review
8
A tagolás és kiemelések: Kemény 2003.
9
Európa Tanács, 2001, Stockholm.
10
A barcelonai csúcson 2002 márciusában elfogadott Az európai oktatási és képzési rendszerek céljaihoz kapcsolódó részletes munkaprogrammal az Unió tulajdonképpen az itt bemutatott OMC-folyamat első két – s részben a negyedik – lépését teszi meg.
11
Azok az országok, illetve régiók, amelyekben az egy főre jutó GDP nem éri el az EU átlagának 70%-át.
12
A magyar Nemzeti Fejlesztési Terv egyeztetésében részt vevők jelezték, hogy a jövőben el kell érni, hogy a Bizottság az EU-s oldalon az oktatásért felelős főigazgatóságot is vonja be a tárgyalásokba, mert a közelmúlt tapasztalatai alapján a szűk foglalkoztatási logika és a magyarországi helyzet nem megfelelő ismerete kockáztatja például a közoktatás fejlesztését célzó intézkedések szakmai koherenciáját.
13
„In many countries, certain links in the lifelong learning chain are insufficiently developed”(Council, Interim Report, 2004. február).
14
„Implementing lifelong learning strategies in Europe: progress report on the follow-up to the Council resolution of 2002 on lifelong learning”.
15
1007/2004. (II.12.) Korm. határozat az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való részvételről és az ehhez kapcsolódó kormányzati koordinációról.
16
A Europass olyan egységes európai dokumentum keretrendszerét teremti meg, amely alkalmas az egyének tanulási/kompetenciaeredményeinek tanúsítására. Komponensei: európai önéletrajz, diplomakiegészítő, nyelvi portfólió, mobilipass (külföldi képzésben való részvétel).
17
Az Eurydice-központ a Bizottság mellett működő információs ügynökség, amely a részt vevő országok (32) Eurydice-egységével együttműködve, egységes keretrendszerben, kvalitatív és kvantitatív információkra épülő tematikus kiadványokban mutatja be a tagországok oktatáspolitikai folyamatait. E tanulmányok többsége deskriptív (leíró jellegű), de az elmúlt néhány évben már elemző munkák is készültek.
18
A tudathasadásos állapot oka az OMC (Open Method of Coordination) természetéből adódik. A közös tanulástól való elhatárolódást (a mások tudása általi befolyás elutasítását) egy informális beszélgetésben az egyik EU-s oktatási bizottsági tag ironikusan úgy aposztrofálta, hogy „küzdelem a hülyeséghez való jogért”. Az OMC-vel szembeni averziók fonák bizonyítékai az eljárásban lévő lehetőségeknek.
19
A beruházás/befektetés kulcsfogalom, amely a ráfordítások és megtérülés logikának a közgazdászok és pénzügyi döntéshozók számára is könnyen értelmezhető elemeit hozza be a korábbi „kiadás” és maradékelvű megközelítések meghaladásával. (KIV)
20
A szimbolikus politizálás és programszerű szakmapolitika-formálás egy ponton belüli szerepeltetése mutatja, hogy a Bizottság milyen módon keresi a kedvezőbb pénzügyi döntések felé vezető utat, például közösségi programok költségvetésének növelése érdekében. (KIV)
21
http://www.om.hu/cikk.ivy?artid=e41275f0-cd5b-4a35-b2e1-6f07494f4684&colid=ba4eac4e-4a5a-469f-aa20-6313deec4c91
22
A Oktatási Minisztérium jelzett dokumentumai megtekinthetőek az OM EU Koordinációs és Tervezési Főcsoportjának titkárságán.