1
A tanulmány a lillafüredi konferencián 2004. november 23-án elhangzott előadás szerkesztett változata. Időközben (2004 decemberében) nyilvánosságra kerültek a 2003-as PISA felmérés eredményei, ezért a tanulmányban röviden utalok az eredményekre is, de nem tartom feladatomnak azok részletes bemutatását.
2
Programme for International Student Assessment, azaz: Program a tanulók tudásának nemzetközi felmérésére.
3
Többek között Kelemen Elemér hívta fel a figyelmet arra, hogy a PISA lehetőségei kihasználatlanok. Észrevételei lényegében reflexiók nélkül maradtak, az oktatásirányítás számára megfogalmazott konkrét javaslatai továbbra is időszerűek (lásd Kelemen 2003).
4
Magyarország 1996 óta a szervezet tagja.
5
Az OKI honlapjának keresőrendszere szerint 300 dokumentumban fordul elő az OECD betűszó.
6
Az önszabályozó tanulásról lásd Molnár Éva tanulmányait: Molnár 2001, 2002a, 2002b, 2003.
7
Megbízatásom 2000 áprilisától az eredmények publikálásának megtervezéséig, 2004-ig tartott. A PISA-folyamatok közelebbi ismerete nagyrészt e tevékenységem eredménye, itt azonban csak a már nyilvánosságra hozott anyagokat fogom felhasználni.
8
Molnár Gyöngyvér kutatásai részletes képet adnak a komplex problémamegoldás történetéről, irányzatairól és a magyar tanulók problémamegoldó gondolkodásának fejlődéséről. Lásd pl.: Molnár 2003a, 2003b, 2003c, 2004a, 2004b.