A tanulmány a teljesség igénye nélkül rövid elméleti áttekintést ad arról, hogy az élethosszig tartó tanulás során miként használható fel a számítógép. A szerző végigkíséri, hogy a kezdetektől napjainkig milyen módon terjedt el az információs és kommunikációs technika a tanulásban, az önálló ismeretszerzésben. A tanulmány első részében értelmezi az élethosszig tartó tanulás fogalmát, majd leírja ennek rövid történetét. A második részben a számítógép kialakulásának rövid áttekintése után az oktatásban való alkalmazás lehetőségeit veszi számba. A harmadik fejezetben a számítógép, illetve az infokommunikációs technikák élethosszig tartó tanulást ösztönző szerepét és konkrét formáit ismerteti.
Az élethosszig tartó tanulás napjainkban a szakemberek által igen gyakran használt, divatos kifejezés a gazdaság, a politika és az oktatás területén egyaránt. Tartalmáról, jelentéséről azonban igen sok eltérő álláspont létezik.
Megjelenésének oka az a felismerés volt, hogy az általános oktatás olyan statikus rendszer, amely a már akkor is gyorsuló világban képes volt ugyan megadni az alapokat a hosszú távon is használható tudáshoz, de ezek az ismeretek hamar elavulnak, és azóta a gyorsulás üteme is tovább nőtt. A társadalmi, gazdasági, szociális és politikai változások sokkal rugalmasabb embert követelnek, aki nem boldogulhat egész életében az iskolában szerzett, hagyományos értelemben vett tudással. Az ismereteket tovább kell fejleszteni és folyton meg kell újítani. Mindenki megegyezik abban, hogy ez szükséges és jó dolog, azonban különböznek a nézetek abban, hogy miért jó, mi a konkrét célja és miképpen kell megvalósítani. A két fő irányvonal már a kifejezésben is eltér: az egyik felfogás „egész életen át tartó oktatás”-ról beszél, a másik pedig „egész életen át tartó tanulás”-ról. A két fogalom különbözik egymástól első ránézésre, holott inkább egymásra épül (Budai 2000).
Az oktatás szempontjából a háttér biztosítása, a feltételek (intézmények, személyek, eszközök stb.) fontosak, ezáltal az állam szerepén van a hangsúly. A központi irányítás rálátásával megadja az irányt, megteremti az anyagi hátteret (újabban egyre gyakoribb a törekvés a vállalatok, a gazdaság szereplőinek bevonására, mivel nekik is elemi érdekük a szakképzett, naprakész munkaerő megléte a piacon). Az állam így biztosítja polgárai számára a folyamatos foglalkoztatást, ezáltal csökkenti a szociális nyomást, ugyanakkor erősíti a tudás alapú gazdaságot, amely a nyugati világ jelenlegi fejlődési iránya.
A tanulás kiemelése inkább az egyén felelősségét hangsúlyozza (Budai 2000, Vágó 2002), a „személyes boldogulást” jelöli meg fő célként. Itt ideális esetben a gazdasági motivációkat háttérbe szorítják a belső késztetések, de a foglalkoztatási és jóléti kényszer legalább ugyanakkora nyomással hat az egyénre. Ebben a tágabb értelmezésben a „holtig tartó tanulás” (Bardócz 1999) a személyiség jobbá, teljesebbé tételét is szolgálja, és nem csökkenti az oktatás jelentőségét, hanem kitágítja a lehetőségeket, amelyeket a hagyományos tanár-diák viszony korlátoz.
Az előbbi nézet az ismeretszerzés formális, utóbbi annak nem formális, informális színtereit fedi le inkább. Kutatások is bizonyítják, hogy az iskolán kívüli tanulás legalább annyira fontos, bizonyos területeken még hatékonyabb, gyakorlatiasabb is, mint az intézményes. Ilyen például a más országokban népszerű „civil vagy hobbitanulás” (Vágó 2002). Nálunk ez a forma társadalmi és gazdasági okok miatt ma még nem gyakori. Vágó szerint állami háttérrel és pedagógusi közreműködéssel ez is hasznos út a friss tudás megszerzéséhez.
Az arany középút, amely itt is a legmegfelelőbb, az élethosszig tartó tanulás és az oktatás megfelelő kombinációja. Az oktatási intézmény (óvoda, alap-, közép- és felsőfokú iskola) alakítja ki az alapkészségeket (írás, olvasás, nyelvtudás, megfelelő motiváció, sikerélmény a tanulásban, a „tanulás megtanítása”), amelyek szilárd alapot adnak a kényszerű, szükséges, illetve magától értetődő továbbfejlődésnek. Ehhez jönnek a személyes képességek, ambíciók, amelyekhez az iskolának is van köze, de ezek mindenekelőtt biológiailag, illetve a családi és társadalmi környezet által megalapozottak. Mindezeket összességében így fogalmazza meg Bardócz Attila: „Ma azonban nem lehet korlátozott idő alatt eredményesen felkészülni egyetlen életpályára sem. A lifelong learning tehát nem második esély, nem szakképzés, nem továbbtanulás, hanem az egyre agresszívebb környezetben a túlélést biztosító létforma.”1 Tehát a jelen és a jövő emberének boldogulásához szükséges feltételek: szilárd, iskolában szerzett tudás, amelyhez kapcsolódik az a felismerés, hogy mindig naprakésznek kell lenni, ezt kell erősítenie a személyes tudásvágynak. Ez az egész életen át tartó tanulás lényege.
Az élethosszig tartó tanulás eszméje már több mint 200 évvel ezelőtt megjelent Condorcet francia filozófus és matematikus, valamint Goethe írásaiban. A fogalom visszatérő vagy permanens tanulás jelentéssel tért vissza az 1970-es években, majd az UNESCO-n belül kezdték használni a ’lifelong learning’ kifejezést. Az UNESCO létre is hozott egy nemzetközi bizottságot az oktatás fejlesztésére. Munkájának eredményeként született a Faure-jelentés 1972-ben, amely hangsúlyozta a tanuláshoz való jogot és a lehetőségek kiterjesztésének szükségességét minden társadalmi csoportra, továbbá azt a felismerést, hogy az ismeretszerzésben nagy jelentősége van a nem formális tanulási környezetnek is. Az OECD-n belül inkább egy, a kötelező oktatáson túli oktatást értenek a permanens tanulás/oktatás fogalmán (Budai 2000). A gazdasági recesszió miatt a hetvenes évek közepétől a terület fejlődése egy időre háttérbe szorult. Az UNESCO-n belül azonban a kutatások tovább folytak, és 1996-ban megjelent a Delors-jelentés, amely elhatárolja egymástól az oktatás és tanulás fogalmát az oktató és a tanuló szempontjából. Szintén 1996-ban jelent meg az Európai Unió Fehér Könyve, amelyben az oktatás prioritásaként jelöli meg az élethosszig tartó tanulásra való felkészítést és a lehetőségek biztosítását annak végrehajtására. Ezenfelül 1996-ot az Egész életen át tartó tanulás európai évének nyilvánították2, ezzel felhívták a figyelmet a gondolat fontosságára és arra, hogy gyakorlati megvalósításához az egész társadalomnak, a gazdasági szereplőknek, a politikusoknak és az oktatásban dolgozóknak is össze kell fogniuk. Az 1997-ben kiadott A tudás Európája felé című dokumentum a 2000–2006 közötti időszakra jelölte ki a legfontosabb teendőket, amelyek megvalósítása és a meglévő rendszerbe integrálása most is folyik. 1996 óta az oktatási szakpolitika irányításával folyamatosan dolgozzák ki az egymásra épülő akcióterveket az egységesebb és haladó oktatási rendszer kiépítése érdekében. A fejlettebb tagországok, ahol a gazdasági, tőkés nyomás is nagyobb, gyorsabban építik fel az új rendszert, amely már kisgyermekkortól kezdve az egész életen át tartó tanulást helyezi előtérbe, a személyes kíváncsiságot fenntartva, a tudásvágyat erősítve. Az OECD 1996 óta folyamatosan végez kutatásokat, szervez konferenciákat és évről évre dokumentumokban jelöli ki tagjai számára a fontos teendőket.
A számítógép és a hozzá kapcsolódó számítástechnikai, informatikai technológia korunk egyik legösszetettebb fejleménye. A mindennapi felhasználó (a végfelhasználó, aki fizet és fogyaszt) csak a terminállal, a PC-vel találkozik, és egyáltalán nem biztos, hogy tud bármit is arról, hogy mi van annak hátterében. Bizonyos ismeretek persze szükségesek a megfelelő kezeléshez és a használathoz, de ez csak porszemnyi az egészhez képest. A továbbiakban a számítógép kifejezést használom önmagában, ezzel is érzékeltetve, hogy hol kapcsolódik például a tanuló a rendszerhez, és nem részletezem fölöslegesen a hardver, szoftver, hálózati és internetes eszközöket, kifejezéseket.
Az internet, amely most már mai világunk szinte minden területére begyűrűzött, egészen új keletű dolog. Az ötlet a hatvanas években fogalmazódott meg, és ez is, mint a nagyobb mérvű technológiai fejlesztések, a haditechnikából szivárgott a civil életbe. A hidegháború derekán merült fel, hogy az amerikai számítógépeket olyan hálózatba kellene kötni, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak, így nem bénul meg az ország és tovább lehet irányítani. Eisenhower elnök – a Szputnyik 1 fellövésének hírére – elrendelte a Defence Advanced Research Project Agency (DARPA) beindítását, amely ezután a kutatásokat finanszírozta. Kidolgoztak egy több központú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP kommunikációs protokollt), amely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET, és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatására szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között. 1972-ben megszületett az első e-mail program. 1974-ben jelent meg először az ‘internet’ kifejezés, egy, a TCP protokollról szóló tanulmányban. 1983-ban, azután, hogy az addig szigorúan ellenőrzött ARPANET-ből MILNET néven leválasztották a hadászati részt, megszületett a mai fogalmaink szerinti internet. 1988-ban pedig már megjelent az első internetes féregvírusjárvány (worm) is. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, és a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a „hírcsoportok” (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső és -továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy „természetes” végponthoz, a www-hez (World Wide Web) vezettek: innentől a számítógépekhez nem értők is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az interneten. A www-rendszer az európai részecskefizikai kutatóintézetben, a CERN-ben dolgozó Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján született meg, és az elmúlt tíz évben forradalmasította a kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra nőtt a webdokumentumok száma, és naponta további másfél millióval bővül.
A számítógép alkalmazási területei megjelenése óta megállás nélkül bővülnek. Kezdetben a hadászat, majd a polgári életben a nagy egyetemek engedhették meg maguknak a drága és költséges gépeket. Matematikai, fizikai, csillagászati számításokra használták őket. A kevés géphez akkoriban még felhasználói időt kellett vásárolni, ha valaki használni akarta. Ehhez képest ma akár egy háztartásban is lehet több olyan gép, amelynek teljesítménye sokszorosa az akkoriaknak. Az ipari gépesítés és a kommunikáció jelentőségének terjedésével a számítógép előtt is megnyílt az út, hogy a világ elengedhetetlen részévé váljon. Ma már nincs olyan termelő iparág, ahol ne volna jelen valamilyen formában (gépsorok, robotok, szervezés, tervezés, adminisztráció stb.). A szolgáltatóiparban is egyre terjed, és mindennapi életünk, munkánk részévé is vált olyannyira, hogy a vásárlástól a közlekedésig mindenhol megtalálható. Segítségével terveznek, adatbázist kezelnek, kommunikálnak, üzleteket kötnek, előrejeleznek, modelleznek és persze oktatnak is vele és róla.
Amióta oktatás létezik, mindig is voltak törekvések a jobbítására, fejlesztésére, hogy a kor legjobb színvonalán adja át a tudást. Ez módszertani, tartalmi, retorikai vagy technikai fejlesztéseket is jelenthet. Ha csak Arisztotelész peripatetikus iskolájára gondolunk, láthatjuk, hogy már az ókorban az újításokra törekedett a pedagógus, és a folyamat az emberi idő gyorsulásával és a technika fejlődésével párhuzamosan halad most is.
Az iskolában alkalmazott összes módszer, eszköz és anyag egy tudományág: az oktatás-technológia körébe tartozik, amely az 1980-as évekre lett önálló tudomány. Az emberiség fejlődése a megszerzett, megalkotott tudás gyarapodását jelenti önmagáról és a világról, amely tudás rövid időn belül bekerül az oktatásba. A tudás mellett azonban a technikák fejlődése is hat magára az oktatás folyamatára, leginkább kiegészítve, színezve, érdekesebbé, informatívabbá téve azt, de célja a hatékonyabbá tétel is.
Szemléltetőeszközöket már elég korán kezdtek használni az iskolákban, de igazi technikai fejlődésről a 19. századtól beszélhetünk, amikor megjelentek az auditív és vizuális eszközök, gépek (episzkóp, fonográf, vetítőgép). A mozgófilm a 20. században vált általánossá. Ezután jött a hanglemez, a rádió, az írásvetítő, a televízió és a mágnesszalagok (hang- és képmagnók). Végül az 1970-es évek közepétől jelennek meg a kompakt méretű személyi számítógépek, és a nyolcvanas évekre el is terjednek. A következő évtizedben szaporodnak el a negyedik generációs számítógépek, gyorsan elterjed a hálózat és az internet, nagyon hamar teret nyerve magának az oktatásban.
Ezen eszközök alapján megkülönböztetünk auditív, vizuális, audiovizuális, illetve multimédiás oktatási formákat. A számítógép leginkább a két utolsó kategóriában van jelen, előnye a sokoldalúsága, hogy mind kép, mind hang lejátszására, készítésére, manipulálására alkalmas, és interaktív is lehet a megfelelő hardver- és szoftverháttérrel. Ez azt jelenti, hogy a tanuló vagy oktató alakíthatja a folyamatot, illetve a folyamat elemei igazíthatók az igényekhez, ami más eszközöknél nincs vagy csak korlátozottan van jelen. És mindez viszonylag egyszerűen kivitelezhető a mai kor technikájával.
A gép általi tanítás gondolata nem új keletű, de egészen korunkig erre nem volt megfelelő technika. A behaviorista Skinner vitte tovább elődjei, Comenius és Thorndike „programozott tanulás” elképzelését. Már Thorndike ír arról a 20. század elején, hogy jó volna egy szerkezet, amely a tanárt segítve, munkáját kiegészítve, könnyítve oktatná a gyermekeket. Skinner ezt a gondolatot fejlesztve jut el az oktatógép elvi megalkotásáig. Lefekteti a gép legfontosabb tulajdonságait és működési elvét, valamint azt, hogy a gép önmagában egy rendszert alkot.
A gép, a Skinner szerinti ideális esetben, hasonló kapcsolatba kerül a tanulóval, mint egy magántanár:
A gép auditíven és vizuálisan is segíti a tanulót, és visszacsatoló egységével ellenőrzi is. Egy központi egység szabályozza, amely összehangolja a gép alegységeinek működését az információhordozóra felvitt adatok, programok alapján.
Készült is ezen az elven működő gép, azonban használata a pedagógustársadalom heves ellenállásába ütközött, mivel a tanárok azt hitték, hogy el fogja venni a munkájukat, helyettesíteni fogja őket. Vizsgálatok igazolták, hogy legalább ugyanakkora hatékonyság érhető el a gépekkel, mint a hagyományos oktatással, pedig az még csak kezdeti stádiumban volt. Nem lehetett a tanárokat meggyőzni arról, hogy a gép a tanulás hatékonyságának növekedését szolgálja, őket segíti, kiegészíti a munkájukat (Kádár 2001). Az 1980-as évekre a nagy ellenállás miatt és a szükséges tanári támogatás, megerősítés nélkül – amely, valljuk be, nélkülözhetetlen ebben a témában – a kutatók felhagytak a további fejlesztésekkel. A fricska a dologban, hogy éppen akkor indult a személyi számítógép gyors ütemű fejlődése, amely már olyan gépeket produkált, amelyek tökéletesen megfelelnek ilyen feladatokra. A programozott oktatás elveit felhasználva rendkívül hatékony „oktatógépeket” lehetne készíteni a PC-kből (Kádár 2001). Szigorúan csak a skinneri elveket nézve, létezik egy hasonló jellegű rendszer, amelyet az IBM cég használ alkalmazottai továbbképzésére4, de ez nem az általános tendenciát tükrözi.
Azok az oktatófeladatok, amelyeket a számítógépre szabtak iskolai keretekben, inkább egy elektronikus tankönyvre vagy munkafüzetre hasonlítanak, amely csak az eszköz újszerűségében különbözik az írott, nyomtatott anyagoktól. A tanulók nem papírt és tollat használnak, hanem monitort, billentyűzetet és egeret. Ennek hatékonysága erősen kérdéses, talán csak költségcsökkentő haszna lehet a papírfelhasználás szempontjából, vagy abban az esetben, ha az intézmény saját szoftvert használ, esetleg olyan feltételekkel tudja azt megvásárolni, hogy egy szoftvert jogosult futtatni az összes gépén. Az ilyen típusú szoftvereket CAI-nak (Computer Assisted Instruction – Tanítás Számítógép Segítségével) hívják, és amint az a nevében is benne van, a hagyományos oktatási szisztéma érvényesül, csak kiegészítve a számítógéppel. Ezek a programok röviden:
Ezek közül talán csak a szimuláció emelkedik ki mint a számítógép egyedi lehetősége a könyvvel szemben. Előnye, hogy mozgóképeket és hangokat tud lejátszani, szemléletessé téve az iskolában amúgy be nem mutatható kísérleteket, folyamatokat. Ezt még azzal lehet fejleszteni, hogy a tanuló esetleg maga adja meg a kísérlet paramétereit, körülményeit, így tulajdonképpen tapasztalati úton tanul, veszélytelen környezetben (pl. kémia). E multimédiás feltételeknek – az elmúlt években történt nagyarányú fejlesztéseknek köszönhetően – az iskolai gépek nagy része megfelel.
Napjainkban minden iskolában van számítógép, és ezt ki is akarják használni, azonban a „hogyan?” elég homályos és kusza kérdés. A legtöbb iskolában tanítanak informatikát vagy számítástechnikát, ez leggyakrabban a gép használatának elsajátítását jelenti. A diákok megtanulják a hardveralapokat és az aktuális operációs rendszer alapjait, tanulnak szövegszerkesztést, táblázat- és adatbázis-kezelést, ritkább esetben alapszintű programozást és egyre gyakrabban internethasználatot. Ezeket és a számítógéppel kapcsolatos egyéb fogalmakat, eszközöket IKT-nek, vagyis információs és kommunikációs techniká(k)nak szokás nevezni az informatikai szaknyelvből átvéve. Sokan vitatják ezek hasznosságát, de a tendencia azt mutatja, hogy ez a tudás vagy képesség elengedhetetlen egy modern ember számára, akit körülvesznek a számítógépek.
Ez a fejezet az eddig leírt témák (élethosszig tartó tanulás, számítógép) kombinációja, és mint olyan, néhány gondolatot megismétel, és lesz, ami éppen emiatt új.
Az Európai Unió oktatási célkitűzéseinek első helyén jelenleg az információs társadalom vagy tudás alapú társadalom áll. E cél megvalósításának útja az élethosszig tartó tanulás, amelynek pedig egyik eszköze az általános számítógép-használat. Mindezt felismerve az EU szakemberei és döntéshozói ezek alapján jelölték ki a teendőket az elmúlt években és teszik jelenleg is. A legfőbb ilyen tervezet az eEurope (1999), amelynek nem titkolt célja, hogy a nagy riválist, az USA-t utolérje, és ezáltal a világ legdinamikusabban fejlődő gazdasága legyen. Magyarországnak is – az unióba lépéssel, és ha a világ élmezőnyének nyomában akar járni (utolérni valószínűleg soha nem fogjuk) – erre az útra kell lépnie.
A tervezetek, irányelvek és akciótervek mind megegyeznek abban, országtól és politikától függetlenül, hogy a jövő az információs és kommunikációs technikában (IKT) van, ebben az irányban van a legnagyobb fejlődési lehetőség és hajlandóság. Lassan ez a technológia veszi át az egész világ adminisztrációját, kommunikációját és az üzleti folyamatok lebonyolítását. Aki nem rendelkezik elégséges ismerettel a használatáról, lassan elveszett ember lesz, hiszen például még a saját, megkeresett pénzét sem fogja tudni elkölteni a jövőben, mivel valószínűleg az is egyre több IKT-tudást igényel majd.
A tudás alapú vagy információs társadalomban már (a nevében is benne van) nem a technika, hanem a tudás, vagyis az emberi erőforrás számít. Ez az emberek szellemi tőkéje, mindenki a maga hozzáadott értékével járul hozzá a világ működéséhez. Mindehhez kompatibilis tudás szükséges, ez felel meg a „tudásiparnak”, ahogy például a kohászatban sem mindegy, hogy milyen minőségű a vasérc, vagy hogy két gép rendszerbe illeszthető-e.
Mindezek szem előtt tartásával kell az oktatási rendszert adaptálni a világhoz és nem a világot az oktatási rendszerhez.
Ez a tendencia érvényes az oktatásra elméleti, módszertani, tartalmi, intézményi és eszközszinten egyaránt. Az oktatásügynek fel kellett ismernie, hogy ha nem akar lemaradni a technológiai versenyben, akkor nagyarányú fejlesztéseket kell véghezvinnie. Mint nagyon sok kommunikációtechnikai újdonságtól (rádió, tv, lemezjátszó, magnó stb.), a számítógéptől is nagy áttöréseket vártak és várnak sokan ma is, és ennek az eszköznek a sokoldalúsága nagyban hozzájárulhat az iskola megújulásához. Ehhez azonban meg kellett győzni a döntéshozókat és vezetőket arról, hogy a most aránytalanul nagynak tűnő anyagi ráfordítás később a megfelelően képzett szakmunkások, tisztviselők, diplomások révén megtérül, mert ők meg fogják termelni a befektetés hasznát.
A fejlesztések másik oldalán az oktatás belső szerkezetének átalakulása, átalakítása áll. Tudni való, hogy az oktatás nagyon lassan változó rendszer, amelyben mindig több a visszahúzó, fékező erő, mint a haladó, ezáltal merev, rugalmatlan, és még felülről, a kormányoktól kiindulva sem könnyű megreformálni. Sokan azt várják az új technológia és felfogás beépülésétől, hogy belülről fogja megváltoztatni az iskolarendszert. Az egyik ilyen irány lehet az iskolák nyitottabbá tétele. Kutatások kimutatták, hogy az emberek ismereteik többségét nem intézményes keretek között, hanem más tevékenységek melléktermékeként (by-product) szerzik, ezért az oktatási rendszernek úgy kellene átalakulnia, és az iskolának olyan intézménnyé kellene válnia, amely képes minden pillanatban megadni minden lehetséges információ- és tudásforrást azoknak, akik tanulni akarnak (Komenczi 2001c).
Fehér Péter (Fehér 2004) az IEA SITES szervezet kutatásait bemutatva ír az IKT iskolai alkalmazásának aspektusairól. Három megközelítést ismertet, amelyek nemcsak a tantervi anyagot veszik figyelembe, hanem az okokat és a módszereket is.
Másfajta nézőpontot és elemzést használ tanulmányában Komenczi Bertalan (2001a). Az első szempont kompetencia-központú, mivel azokra a képességekre koncentrál, amelyek szükségesek az információs társadalomban való hatékony létünkhöz, a másik pedig funkcionális megközelítés, az IKT funkcióit elemzi a tanulási folyamatban.
Fel lehet állítani egy „kompetenciaszint-rendszert”, amelyben az egyes szintek egymásra épülnek, az alacsonyabb szint előfeltétele a magasabbnak. Három szint különböztethető meg: információtechnikai kompetencia, médiakompetencia, információstársadalom-kompetencia.
Úgy vélem, Komenczi megállapításaihoz hozzá kell fűzni, hogy a legtöbb ember soha nem érheti el a harmadik szintet, ahogyan tudományos doktor is csak kevesekből lesz, de aki eléri, az valószínű érdemes rá, és hasznos az egész társadalom számára. Ez megfordítva is igaz; a középső szintet többen elérik és a nagy többség (és kívánatos lenne, hogy inkább mindenki) az alsó szintet éri el.
E kompetenciák megszerzése az életben való eligazodáshoz szükséges dolgoknak csak egy szelete, kellenek még egyéb képességek, tudások: szakmai tudás, ismeretek, valamint tradicionális tudás.
A funkcionális megközelítés olyan kategóriákat állapít meg, amelyek az IKT funkcióit írják le a tanulás/tanítás során, ideáltípusok, a való életben nem léteznek tisztán. Öt funkciót különböztet meg: rendszerszervező, információszolgáltató, kommunikációs, személyiségfejlesztő, transzformatív.
Az új technológiák mindig megváltoztatják környezetüket. Ez halmozottan igaz az informatikára, hiszen az élet minden területén jelen van és mindenhol otthagyja a nyomát. Nem kivétel ez alól az iskola és ezen belül az oktatás módszertana sem. Ez azért is fontos, mert az információs társadalomnak teljesen más adottságai, igényei vannak mondjuk az 50 évvel ezelőttihez képest is. Az iskolai oktatás pedig több száz éves. Hiába vannak más berendezések, más ruhák, más tartalom, az iskolai oktatás magja nem változott: a tanár kiáll az osztály elé, és a saját magán keresztül (és előtte még sok szinten) szűrt tudást autokrata módon átadja. Rengeteg kísérlet történt már ennek megváltoztatására, de túl nagy volt az ellenállás. Talán most jött el az az erő, amely képes lesz megváltoztatni ezt is.
Komenczi (2001c) olyan modellt alkotott, amellyel be lehet mutatni a változásokat és mérni is lehet azokat a megfelelő értékskála hozzáadásával és felméréssel. A hangsúlyáthelyezések modelljének lényege, hogy az egyik oldalán a hagyományos tanulási környezetet, a másikon a konstruktivista tanulási környezetet helyezzük el. Ezek tulajdonképpen az egész jelenlegi rendszer két végét jelentik, tehát a kettő között van az „egész”. A két véglet komplementere egymásnak, nem zárják ki egymást. A két véglet közötti elmozdulás valamelyik irányba változást jelent. Egy ideális rendszerben egyik véglet sem jó, hanem a kettőnek együtt, a megfelelő irányban kell érvényesülnie (1. táblázat).
| Tradicionális tanulási környezet | Konstruktivista tanulási környezet |
|---|---|
| Forrás: http://www.oki.hu/cikk.php?kod=informatika-Komenczi-Informacios.html | |
| Tények és szabályok, kész megoldások megtanítása. | Készségek, kompetenciák, jártasságok, attitűdök kialakítása. |
| Zárt, kész tudás átadása. | Az élethosszig tartó tanulás képességének és készségének kialakítása. |
| A tudás forrása az iskola, a tanár, a tananyag. | A különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja. |
| A tanári instrukció dominanciája a tudáselsajátítás során. | Komplex, inspiráló tanulási környezetben a tanuló önállóan építi fel tudását. |
| Kötött tanterv, merev órabeosztás. | Projekt alapú tanulás, szabad időkeretben. |
| A tanulás fáradságos munka. | A tanulás érdekes vállalkozás. |
| Tanulás homogén csoportban. | Tanulás heterogén csoportban. |
| Tanítás az osztályteremben. | Tanulás a könyvtárban és az iskola más helyszínein. |
| Tanítás osztálykeretben. | Tanulás kisebb csoportokban. |
| Iskolán belüli tanulócsoportok. | Iskolák közti tanulócsoportok, internetes kapcsolattartással. |
| Alkalmazkodás és konformizmus. | Kreativitás, kritika és innováció. |
| Külső szabályok követése. | Belső szabályok kialakítása. |
| Megfelelés a tanárnak. | Standardoknak megfelelés. |
| Zárt, lineáris, monomediális tanulási környezet. | Nyitott, multi- és hipermediális tanulási környezet. |
Komenczi másik fontos modellje a kommunikáció-központú tanulási környezet modellje, az osztálytermi viszonyok és interakció egy kívánatos rendszerét mutatja be (1. ábra). Az új oktatási irányelvek, amelyek az önállóbb, résztvevőbb tanulói magatartást preferálják, szintén ebbe az irányba mutatnak. Az információs, modern társadalom mindenképpen kommunikáció-központú, és ennek meg kell jelennie az iskolai szocializációban is, hogy a diákok felkészült felnőttként lépjenek ki az iskolából. A tanár szerepe kicsit itt a háttérbe szorul és irányítóvá, tanácsadóvá lényegül át, de mindenképpen megmarad, hiszen az iskola nem képzelhető el tanár nélkül. A tanár adja meg az anyagot, szedi össze, válogatja ki, hogy miből lehet tanulni, a tanulók ezekből szerzik ismereteiket kicsit önállóbban, egymással együttműködve (a kutatások már rámutattak, hogy az iskolában szerzett tudás mennyisége elenyésző a kortárscsoportban szerzetthez képest), a tanár irányító figyelme alatt. Itt is meg kell említeni a tanárok felkészítését az új elvárásokra. Be kell építeni a tanárképzésbe és a továbbképzésekbe a kommunikációs szemléletet és az IKT-ismereteket, hogy a megfelelően felkészült és elkötelezett oktatók jól és hatékonyan tudják alkalmazni ezeket. A harmadik fontos új elem a számítógép, amely a már korábban ismertetett funkcióival járul hozzá a tanulási környezet egészéhez.
1. ábra • A tanulási környezet kommunikációs hatásrendszere
Az IKT oktatási alkalmazásának elméleti és gyakorlati elemei jelenleg az e-tanulásban jelennek meg a legkézzelfoghatóbban. Az e-tanulás (e-learning) egészen friss fogalom, amelyet a gyorsan terjedő informatika és az ehhez a tendenciához alkalmazkodni kívánó európai oktatáspolitikusok hoztak a köztudatba. Az elektronikus tanulással a legtöbben még csak hallomásból találkoztak. A fogalom is csak kialakulóban van, és sok ellentmondás létezik körülötte. Talán a legmegfoghatóbb megfogalmazást az Európai Unió e-learning akcióprogramja tartalmazza. „Multimédia-technológiák és az internet használata a tanulás minőségének a javítására azáltal, hogy ezek az új technológiák megkönnyítik, illetve lehetővé teszik a tanulást segítő erőforrások és szolgáltatások elérését, valamint egymástól távol lévő tanulók cserekapcsolatainak és együttműködésének megvalósítását.”6
Akár új iránynak is nevezhetnénk, mert a hagyományos tanuláshoz képest radikálisan más felfogást képvisel, ugyanakkor egyes elemeiben továbbviszi azt. E kettős fogalom egyszerre a hagyományos oktatás kiegészítője és riválisa is. Riválisa abból a szempontból, hogy ha jól megtervezett, alapos rendszert építünk belőle, egyszer akár fel is válthatja talán a régit, de ameddig ez nem következik be, együtt kell működniük.
Kettőssége összetevőiben is megmutatkozik. Az e-learning fejlesztéseket, programokat, tananyagokat jelent a tanulás szervezésére, irányítására és támogatására, és három formában jelenik meg: számítógéppel segített oktatás, internetes tanulás és távoktatás (Komenczi 2004). Az e-learning tehát egy komplex rendszer, amely e három terület metszéspontjában körvonalazódik. A rendszer célja, hogy technikai fejlettsége folytán hatékonyabb, célratörőbb legyen a tanulás/oktatás, gyorsabb az információszerzés és -csere, és a folyamatok könnyen ellenőrizhetőek legyenek.
Az e-learning-tananyagok készítése a rendszer bonyolultsága folytán kicsit összetettebb, mint a hagyományos oktatásban. Nem elég csak digitalizálni a meglévő anyagokat és valamilyen formában a tanulókhoz juttatni, hanem meg kell teremteni a megfelelő hátteret és terveket a működéséhez. A „rendszer” szó itt a lényeg, tehát a készítőknek ebben kell gondolkodniuk. Biztosítani kell többek között a többféle tananyagelérést, a saját haladási tempó feltételeit, a segítséget azoknak, akik igénylik – akár a folyamatos rendelkezésre állást is – a megfelelő interaktivitást, amely elég rugalmas, hogy szinte minden tanulónak megfelelő választ és világos, egyértelmű anyagokat adjon. Mindezek nagyon nagy felelősséget és terhet rónak azokra, akik az e-learningre teszik a voksukat. Az e-learning még gyerekcipőben jár, sokat kell fejlődnie, hogy igazán hatékony, sokoldalú és általános oktatási forma legyen, de ha a jelenlegi oktatási irányelvekre és a téma szakértőire hallgatunk, akkor optimistán várhatjuk a terület fejlődését.
Eddig csupán a számítógép-használat és az IKT pozitív oldaláról esett szó. Következzen itt néhány szkeptikus sor.
Egy amerikai szervezet, a Szövetség a Gyermekekért 2000-ben egy tanulmányt publikált Bolondok Aranya (Fool’s Gold) címmel, amelyben a számítógép káros hatásait taglalja a kisgyerekekre, és azt követeli, hogy a számítógépeket vonják ki az iskolákból. A legfőbb érv az, hogy a gyerekek az emberek helyett érzelem nélküli gépekhez fognak kötődni. A kisgyerekeknek nyílt végű játékokra, érzelemgazdag interakciókra és emberi kommunikációra van szükségük, hogy érzelmeik, fantáziájuk és kíváncsiságuk kifejlődjön és megmaradjon (ugyanezek az érvek szoktak felvetődni a tévé ellenében is).
Ez persze erős sarkítás, de rátapint arra a fontos dologra, hogy a kisgyerekeknél nagyon körültekintően kell alkalmazni a számítógépet, nem válhat a gyerekek lekötésének, ismeretszerzésének fő eszközévé, nem pótolhatja a hagyományos játékokat, fejlesztő módszereket. A számítógép ismeretközlő, kommunikatív funkcióját kell kihasználni, nem a szórakoztatót. Felnőtt felügyelete mellett, együtt dolgozva, felfedezve, a tapasztalatokat megbeszélve kell a kisgyereket a gép mellé engedni. A számítógépet a környezetével együtt kell alkalmazni, nem önmagában és csak azért, mert egy érdekes gép.
Ma az egyik prioritás az IKT-képességek kialakítása fiatalkorban, hogy később ennek hiánya ne legyen hátráltató tényező. Tehát megfelelő kontrollal és átgondolva, a veszélyeket mindig szem előtt tartva szükséges, hogy már gyermekkorban megismerkedjen az ember azzal a technikával, amely élete nélkülözhetetlen része lesz a tanulásban és a munkában is.
A minden korosztályt érintő másik veszélyforrás az internet információáradata. Ahogy Komenczi Bertalan megfogalmazta, ki kell hogy alakuljon az emberek képessége arra, hogy meg tudják szűrni a rájuk zúduló, egyre nagyobb mennyiségű információt. Az internettel kapcsolatban ez halmozott probléma lehet, hiszen a böngészés közben millióféle úton haladhatunk, és ha nem vigyázunk, nagyon könnyen „eltévedhetünk”. A hálón rengeteg rossz minőségű, megalapozatlan, hiányos vagy akár szándékosan félrevezető, rosszindulatú, megtévesztő információ van, amelyeket szinte lehetetlen kontrollálni. Ezek ellen csak az egyes ember tud védekezni megfelelő éberséggel, öntudatossággal és óvatossággal. Ezért fontos, hogy mindenki felkészülten vagy segítséggel ismerkedjen a világhálóval és globálisan az információs-kommunikációs technikákkal.
Az élethosszig tartó tanulás eszméje úgy tűnik, termékeny talajra hullott a 21. század legelején. Ha sikerül fenntartani ezt a fejlődési ütemet, talán elérkezik az oktatás régen várt reformja. Ehhez hozzájárul az információs és kommunikációs technika forradalma, amely lökést adhat a folyamatnak. Az IKT fejlődésének gyorsasága azonban mindent felülmúl, nem szabad abba a hibába esni, hogy elkezdünk utánarohanni, hogy aztán majd ne tudjunk megállni. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy önmagában az IKT nem sokat ér. Kellenek az alapkészségek, hogy legyen mire építkezni, és ne csőlátású, „drótfejű” emberek nőjenek fel. Az írásos, könyves kultúra ismerete nélkülözhetetlen az információs társadalomban is. A tudás alapú társadalom oktatási rendszerének olyan polgárokat kell nevelnie, akik megállják a helyüket ebben a gyorsan változó világban, ugyanakkor a támaszt a hagyományokból veszik.
Érdekes lehet az, hogy csak internetes forrásokat, cikkeket, tanulmányokat használtam a dolgozathoz, ugyanis a téma frissessége miatt a könyvtárban nem sok anyag található. Talán ez is mutatja, hogy mennyire elhatalmasodott rajtunk a számítástechnika. A másik oldalról viszont biztató, hogy segítségével naprakész információkhoz jutottam.
Utolsó megtekintés: 2005.01.18 mind
Bardócz Attila (1999): Mi bajotok az iskolával? III. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=1999-10-mu-Bardocz-Mi.html
Berény Bernadett http://www.stud.u-szeged.hu/Berenyi.Bernadett/informatika.htm
Budai Ágnes (2000): Az egész életen át tartó tanulás. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-11-eu-Budai-Egesz.html
Európai Közösségek Bizottsága (2000): MEMORANDUM az egész életen át tartó tanulásról. http://www.om.hu/letolt/nemzet/memorandum_tanulas.doc
Fehér Péter (1999): A számítógép az oktatásban a harmadik évezred küszöbén. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=1999-07-in-Feher-Szamitogep.html
Fehér Péter (2004): Az IKT-eszközök iskolai alkalmazásának irányelvei és gyakorlata nemzetközi kitekintésben – az IEA SITES kutatásai alapján. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-07-Vt-Feher-IKTeszkozok.html
Hídvégi Péter (2002): IBM Oktatási Központ. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=akademia-2002-Hidvegi-elearning.html
Ismeretlen szerző: Hogyan működik a számítógép? http://www.pte.hu/~uhi/kurzus/informatika/computer1.htm
Kádár Z. Levente (2001): Programozott oktatás. http://levante.freeweb.hu/oktatogep.htm
Kárpáti Andrea – Komenczi Bertalan – Fehér Péter (2000): Az Európai Unió oktatási informatikai stratégiája. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-07-eu-tobbek-europai.html
Komenczi Bertalan (2000/a): Az információs és kommunikációs technika oktatási implementációjának programjai és a megvalósulás példái nemzetközi kitekintésben. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=egyeb-komenczi-informacios.html
Komenczi Bertalan (2000/b): Elektronikus Európa – az Európai Unió akcióterve 2002-ig. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=egyeb-eeu-komenczi.html
Komenczi Bertalan (2000/c): Az oktatás jövője – az Európai Unió oktatásfejlesztési elképzelései. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2000-11-eu-komenczi-oktatas.html
Komenczi Bertalan (2001/a): A vezetés szerepe az információs és kommunikációs technológiák pedagógiai felhasználásának fejlesztésében I. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-07-it-Komenczi-Vezetes.html
Komenczi Bertalan (2001/b): Az Európai Bizottság memoranduma az egész életre kiterjedő tanulásról. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-06-eu-Komenczi-Europai.html
Komenczi Bertalan (2001/c): Az információs társadalom iskolájának jellemzői. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=informatika-Komenczi-Informacios.html
Komenczi Bertalan (2001/d): Közös európai oktatásfejlesztési célkitűzések 2001 tavaszán. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-04-eu-komenczi-kozos.html
Komenczi Bertalan (2004): Didaktika elektromagna? Az e-learning virtuális valóságai. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-11-ta-komenczi-didaktika.html
Maróti Andor (2002): Lehet-e tanulni egy életen át? http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2002-07-ta-Maroti-Lehet.html.
Mártonfi György (1997): Fedőneve: Élethossziglani tanulás. http://www.neumann-haz.hu/tei/educatio/educatio/1997nyar/review/szem3.html.
Mihály Ildikó (2001): Korszerű információs és kommunikációs technikák az Európai Unió iskoláiban. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2001-10-vt-mihaly-korszeru.html
Mihály Ildikó (2002): Élethosszig tartó tanulást mindenkinek! http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2002-03-oe-Mihaly-Elethosszig.html
Szabó Balázs Gábor (2000): Az élethosszig tartó tanulás európai évének eredményei. Új Pedagógiai Szemle, 5. sz.
Szakács István – Tóth Péter (1999): Oktatástechnológia. http://indy.poliod.hu/okiteki/oktatas/okt_techn/34.html
Trencsényi Imre (2001): Gondolatok az élethosszig tartó tanulásról. http://www.nepfoiskola.hu/mntlap/archiv/2001_3/membev.doc.
Turcsányiné Szabó Márta (2004): Számítógépet az ovisoknak! http://www.oki.hu/cikk.php?kod=2004-01-vt-Turcsanyine-Szamitogepet.html.
Vágó Irén (2002): Az LLL fogalmának értelmezési lehetőségei a közoktatásban. http://www.oki.hu/cikk.php?kod=akademia-2002-Vago-LLL.html.