Fábián Sándor

Lélek-röptetés

Mennykóstoló nádszálaim,

színes papírsárkányaim

mind elporladtatok.

Ó-nyarak, régi őszök: álmaim

emlékeztetnek rátok s itt-amott

a fecskeszárny-nyomok.

Mandi fiam, Jutka lányom

tartották madzag-kantáron

az egész széles kék eget.

Mert Isten szele szépen ráterelte

a papírsárkányt egy-egy égszeletre

s gyermeklelket is röptetett.

Ma, depressziós vénember, elvárnék

néhány ív selyempapírt - van tán még -

s néhány szál szalontai nádat.

Á1tadnám nehéz lelkemet röpülni,

hogy gondfelhőim lássam menekülni

s halljak, írjak azúr-imákat.

Azt tanítod - mért is nem hiszek benne? -

hogy imátlanul is van út a mennybe.

"4Nyiss Bibliát, ez a kiút!"

Nyitom. Papírja selyem, szállni késztet.

Hagyni a Földet. A Föld már enyészet.

S várni az Ítélő Fiút.

…5Mennykóstoló nádszálaim,

színes papírsárkányaim

rég szétzúzódtatok.

Á1m - ezüstkarcok kék zománcon -

úatjaikat látom nyáron.

Már angyalszárny-nyomok.

(2002 elején)

Fábián Sándor költő, orvos (Nagyszalonta, 1937). Marosvásárhelyen diplomázott, kör-, majd üzemorvos, 1990- 96 között a Kelet-Nyugat versrovatának szerkesztője. Kötetei a hatvanas évek óta jelennek meg, Vörös csuklyában címmel 1987-ben a Kecsmetion gondozásában szamizdat-válogatás készült verseiből.