A váradiság mobilitás, alkalmazkodás, befogadás

Szűcs László: Úgy hiszem, hogy a törzs asztalt elsőízben körül ülve természetes arról beszélgetnünk, eljött-e újra egy váradi folyóirat alapításának a pillanata, érzitek-e az olvasói, illetve a szerzői igényt erre. Továbbá milyennek látjátok azt a szellemi, kulturális közeget, melybe a Várad bele csöppen? Behatárolható-e lehetséges célközönségünk, az a réteg, amely felé fordulnunk ajánlatos? Tudunk-e szólni a fiatalok hangján? Egyáltalán el tud-e tartani ez a közösség - beleszámítva a pályázati úton szerzett támogatásokat - egy ilyen kiadványt?

Gittai István : Azon túl, hogy a kez deményezés mögött nincs biztos anyagi hát tér, úgy érzem, nem szerencsés ez a pillanat folyóirat indítására. Ugyanakkor mások azt vallják: igenis most kell ütni a vasa t, megérett az idő arra, hogy összehozzuk. Végül is van valamiféle erjedés, s talán a Váradykon antológia megjelenése is engem cáfol. De mindenek ellenére úgy érzem: nem elég színvonalas az a szerzői gárda, amelyet én itt felsorakozni vélek. Mert a jó kéz irat oda kerül manapság, ahol ezt tisztességesen megfizetik. Ha ezt a dolgot nem tisztázzuk nyomban induláskor, akkor csak csetlünk-botlunk majd.

Indig Ottó : Itt nem optimizmusról van szó. Ha az ember mindig az objektív valósághoz méri a lehetőségeit, akkor soha nem írna könyvet, nem adna ki újságot. Nem élünk olyan korban, hogy optimális feltételek legyenek. Persze most azt mondhatnátok: te folyton a múltból merítesz példákat. Nem, Váradon sohasem voltak Isten tudja milyen lehetőségek újságalapításra, mégis rengeteg lapot alapítottak. És ezek meg éltek. Amikor elhallgatott az egyik, hamarosan létrejött egy másik. Eleven sajtóélet volt. S most a Laci által a bevezetőben elmondottakhoz: Várad magyar polgársága el tud tartani egy - pláne ritkán megjele nő - irodalmi, kulturális, művészeti folyóiratot. Váradon az előző századfordulón volt ötvenezer magyar, s a legrosszabb periódusban is el tudtak tartani négy újságot. Hát most nem ötvenezer van. Mennyi van, János?

Fleisz János : Úgy hetvenöt-nyolc van ezer.

Indig Ottó : Jó, legyen hetvenöt. Én nem azt mondom, hogy ez a hetvenötezer magyar rögtön felvirágoztat egy ilyen folyóiratot. Inkább azt mondom: megérdemli. Sőt, most plagizálom egy kicsit a szín házról szóló elcsépelt lemezt: Shakes peare-t jól vagy rosszul, de játszani kell. Ezzel, kérlek, én nem vitatom azt, amit Gittai mondott. Meg kell indítanunk a lapot, s igenis törekedjünk a minőségre. De eleve azt mondani, hogy nincs színvonal, nincs elég szerző… akkor magam alatt vágom el a fát. Biztos, hogy kell egy mérce. De ha azt rögtön a világ re kordra állítom, akkor a versenyzők meg sem jelennek a startnál. Egyébként abban is egyetértek, hogy megfelelően honorálni kell a munkát. Még akkor is, ha látjuk, sem a Bihari Napló, sem az Erdélyi Nap ló nem képes megfizetni a szerzőket.

Gittai István: Ne a szegénységi bizonyítványt állítsuk ki magunkról, hanem igenis színvonalat, eredetit akarjunk, jó tollakat megnyerni. Egyetértetek velem, hogy ez a tisztességes hozzáállás?

Dénes László : Színvonal… Sz erintem itt könnyű helyzetben vagyunk, ugyanis ez nincs leszögezve sem a Guinness Rekordok Könyvében, semmilyen akadémiai lexikonban. Nem olyan, mint a százméteres síkfutás re kord ja, amit időnként illik megdönteni. A kérdés az, hogy mihez mérjük magunkat, ki vagy mi, hol van és melyik ma a követendő nívó. Mert színvonal és színvonal között is lehet különbség. Másrészt, ahogy figyelem a létező erdélyi magyar irodalmi lapokat, kiadványokat, rendkívül egyenetlen ez a színvonal. Nem produkálja egyik sem a csúcsot, még az egyes szerzők esetében is egyenetlen. Van szerző, aki az egyik lapszámban csodálatosan ír, fél év múlva pedig előrukkol ugyanott egy gyenge dologgal. És megjelenik az is.

Indig Ottó : Emberek vagyunk.

Dénes László : Másrészt - a honorárium. Tegyük fel, hogy sok pénzünk lenne. S tegyük fel, hogy ezzel vonzani tudnánk a szerzőket. Nem biztos, hogy a pénz ön magában minőség-gerjesztő. Nem biztos, hogy ha nagyon sokat ígérnek egy jó költőnek, akkor jó verset produkál, vagy a legjobb versét küldi ide. Harmadrészt: a szerkesztő szubjektív. Amit te elutasítasz, mint nem elég jó, színvonalas anyagot, az más lapba gond nélkül bekerül…Vagy itt van a kérdés: ki a költő? Egyik kolléga azt mondja: ez az ifjú poéta nagyon ígéretes, futtatni kell, menedzselni. Másik szerkesztőtársunk viszont állítja: nem. Valahol mégiscsak az utókor fog rangsorolni, ha fog egyáltalán… De térjünk vissza arra a kérdésre: eltartja-e a város a lapot. Ezt nem pontosan értem, mert ha arra gondolsz, hogy anyagilag eltartja-e, akkor azt mondom: ma a Kárpát-medencében irodalmi lapot semmilyen magyar közösség nem tart el. Piacon megélőt - akár nullszaldósan is - semmiképp. Pályázatok vannak, mecenatúrák, leosztott költségvetési pénzek. Hogy igény van-e rá, kell-e ez a lap? Ez akkor fog kitudódni, ha megjelenik. Talán abból, hogy hány példány fogy el, bár az sem mindig mérv adó. Én inkább abból a szempontból vagyok szkeptikus, hogy a Szűcs Laci által említett réteg, a fiatalok, egyetemisták egyáltalán érdeklődnek-e még ilyen publikációk iránt. Kevesen lehetnek, akik igen. Inkább azzal lesz majd lemérhető a lap sikere, hogy hányan reagálnak rá, hányan jelentkeznek kéziratokkal, hányan jelennek meg rendezvényeinken.

Szűcs László : Én nem mondtam, hogy csak rájuk építsünk, hanem forduljunk feléjük, tudjuk őket megszólítani.

Tavaszi Hajnal : Becsülettel kell vállalni azt, hogy vidéken élünk, valamihez képest provincia Várad, mondjuk Budapesthez képest. Én úgy érzem: a színvonalat két irányból kell megközelíteni. Egy, amit a fogyasztó kér, teh át tudnunk kell, mi az, amit a váradi közönség szívesen a kezébe vesz, a másik pedig az a mérce, amit a lap szerkesztői, mi magunk felállítunk, és az alá semmiképp nem megyünk. Hogy mi az eladható, az több rétegű. Ahhoz, hogy ez a lap új munkatársakat tudjon maga köré gyűjteni, műhelyként kell működnie. Nagyon fontos, hogy egy fiatal szerző viszontlássa alkotásait a lapban. Rengeteg ember "rejtőzködik", aki nincs hol közöljön. Jó hírveréssel, állandó jelenléttel lehet a lap vonzerejét fenntartani. Egy mási k vonzat, hogy száz éve az író köz életi ember, személyiség volt. Az író mára személytelenné vált.

Indig Ottó : Hajni elvette a kenyeremet, én is a lap műhely-jellegét akarom hangsúlyozni. Itt egy irodalmi-művészeti lapot indítunk, tehát kutya kötelességünk fiatalokat publikálni. Azt is tudva, hogy nem mind hoznak olyan színvonalas kéz iratot, mint amilyet egy már befutott író, költő tud produkálni. De ha eleve elzárkózom attól, hogy a fiatalokkal foglalkozzak, hibát követek el. Legyen egy egész rovat a fiataloké, akár a laptest egyharmada. Lássa az ifjú szerző a nevét. Higgyétek el, rendkívül nehéz más lapokhoz betörni.

Szűcs László : De ha mi is a saját köreinket preferáljuk, ugyanúgy mondhatják mások, hogy nehéz a Váradba be fér kőz ni. Inkább ny issunk, nem?

Indig Ottó : Belterjes lapot nem szabad csinálni. Nem tudok olyan, mások által említett arányt kötelezővé tenni, hogy hatvan százalék helyi és negyven idegen, esetleg fordítva. Itt az anyagok kell magukért kiálljanak, eldöntve ezt az arányt.

Gittai István : Igen, kell egy dobbantó, egy trambulin...

Fleisz János: Hogy van-e igény e folyóiratra, ehhez kétféleképpen kellene közelítsünk. A folyóirat-indítás maga egy civil kezdeményezés. Senki sem jött, hogy na most aztán csináljatok egy lapot. Önsze rveződés által jön létre, ami nagy előny. Az érem másik oldala, hogy milyen érdeklődést vált ki. Tömeg-érdeklődésre nyilván nem számítunk, a kultúra, a művészet, a tudomány nem tömegcikk. Egy réteget fogunk kiszolgálni. Hogy ez mennyire szűk, mennyire széles, azt a jövő dönti el. Azt se felejtsük el, hogy a mai váradi fiatalok nem irodalmi-művészeti lapokon nevelkedtek. Főleg nem színvonalas lapokon. A tudományban szerencsére nagyobb biztonsággal lehet a színvonalat lemérni, nem annyira relatív, mint a költészetben. Én abban látom e lap jelentőségét, hogy fel tudjuk-e a helyi értékeket mutatni. Az értékek felmutatása és bevezetése a köztudatba nagyon fontos. Itt van még a vidékiség, a provincia kérdése. Bár én magától a szótól is irtózom. Ugyan Várad valóban provinciává süllyedt az utóbbi évtizedekben, ez nem jelenti, hogy ez természetes, kézenfekvő, állandó állapot.

Indig Ottó : Lehet vidéki, de ne legyen vidékies.

Fleisz János : Kevés az értékünk, s rá adásul azt sem becsüljük megfelelően.

Tavaszi Hajnal : Helyzetfelismeréssel indul a dolog. Ha a mostani erőinket vesszük figyelembe, azt mondhatjuk, a fővároshoz képest provincia vagyunk. Lehet, Szegedhez képest is. Nem pejoratív éllel mondom a provinciát, de azzal szembesülni kell, hogy most ennyi vagy, s ebből kiindulva folyamatként minden el képzelhető.

Szűcs László : A főváros mint mérce ugyanakkor nem egyértelmű, hiszen ott másféle minőségi, szemléletbeli rétegződések vannak. Nincs egy hangon, egy szín vonalon, egyféle formát mutató köz pont. Azt per sze mondhatjuk, hogy a Várad egy bizonyos laphoz, vagy lapok bizonyos csoportjához méri magát.

Fleisz János : Mindenképpen másként alakul a karriered, ha vannak közlési lehetőségeid. Az persze nem vitás, hogy váradi lapot szeretnénk, de nem egy Váradba zárt lapot. Nem csak Váradban gondolkodunk, ám Várad számunkra a gyökér. De kell tudnunk innen kitekinteni. Az, hogy a lap mit tükröz majd, kötve van a város irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos életének helyzetéhez. Mi jelentősen aligha tudjuk meghalad ni azt a realitást, ami körbevesz. Csak azzal a szellemi értékkel tudunk gazdálkodni, amivel rendelkezünk.

Gittai István : És mozgósítani azokat a tartalékokat, amelyek létezéséről némely kor nem is tudunk.

Szűcs László : Az előbb János is beszélt a váradiságról. A ti olvasatotokban a jelen váradisága igényel-e újrafogalmazást? Ezen belül egy, a váradiságot felvállaló új folyóirat lehet-e ennek a szellemiségnek a megjelenítője, erősítője, netán módosítója, megújítója?

Gittai István : Hogyne. Ezek a beszélg etések is lehetnek olyan rátapintó-jellegűek, hogy általuk kirajzolódhat: milyen ma ez a mi Váradunk.

Indig Ottó : Egy induló lapnál nem kerülheted ki ezt a témát. Hogy mi a váradiság? Egyet jelent a kísérletező-készséggel, a kezdeményező szellemmel, egy et az új tehetségek felfedezésének igényével, egyet a közönség elé való kiállás sal. Ez volt mindig is a váradi irodalmiság mozgatórugója. Amikor megszűnt e mozgatóerő, megszűntek a lapok, a mozgalmi élet kimerült.

Tavaszi Hajnal : Én azt mondanám, hogy a vá radiság mobilitás, alkalmazkodás, befogadás. Én nem vagyok váradi születésű, s aki kintről jön, azt mondja: a váradiság gyors elégés…

Indig Ottó: Talán inkább verseny szellem…

Tavaszi Hajnal : A váradi szerző nem íróasztal mellett ülő, könyvtárakat felforgató, levéltárakat búvárló filosz, inkább reflektorfénybe vágyó közszereplő. Fény igénylő.

Fleisz János : A mai váradiságba - ami kor a múltról is beszélünk - beletartozik, hogy a város etnikai összetétele időközben jelentősen megváltozott. S ennek ok án az Ottó által említett fogalmak már nem jelentkeznek olyan markánsan, kevésbé hatnak.

Dénes László : Általában a váradiasságot, kassaiságot, szegediséget meg csíkszeredaiságot nem a váradiak, kassaiak, szegediek meg csíkszeredaiak képesek jól meghatározni. Mindig a szomszédvárban tudják inkább rólad, hogy mi és milyen vagy. A sémákat mindig a szomszédra lehet a legjobban ráhúzni. A kolozsváriak képesek a leghamarabb tetten érni a váradiságot… Hajni tapasztalja, hogy a gyors égés, az átmenet egy bélyeg, amit rád tetováltak. Van a váradiságban egyfajta bohémság, léhaság, dzsentriség, nemkülönben az a szecesszió, ami felbontja a formákat. És huzatos. Nem periférián vagyunk, hanem kapuban, hídon, komphelyzetben. Nagyvárad átjáróház. Itt nincs egyetem, nincs kutatás, itt nincs Teleki-téka, botanikus kert, csillagvizsgáló, részecskegyorsító berendezés. Itt...

Szűcs László : …csak kávéházak voltak.

Dénes László : Kávéházak meg üzletek. Ez egy zsidós város volt. Ők építették európai várossá. A zsidósággal függött össze, hogy a jég hátán is megéltek az itteniek, a huzatos átjáróban, s új helyzetekben is feltalálták magukat. A holnapos korszak az néhány hónap. Egy olyan periódusra esett, amikor tespedés volt mindenütt, s itt fellobbant egy láng. Talán most jó ómen lehet, hogy kezdünk egyetemi várossá válni. Szeretnék még kitérni egy, a bevezetőben említett témára: a kultúra helyzetére Váradon. Az foglalkoztat, hogy egy ilyen lappal tudunk-e ezen lendíteni, illetve kell-e. Itt a kultúra közelebb áll a népműveléshez, az amatörizmushoz, az akciózáshoz. A lap mint szellemi műhely ki kell alakítson egy erős kritikai app arátust. Bizonyos dolgokat szigorúan el kell utasítani, vállalva az ódiumát, hogy esetleg egy hétig nem köszön az utcán valaki.

Gittai István : Egy hétig? Tíz évig!

Dénes László : S itt nem csak a színi elő adásokról, zenei eseményekről, felolvasásokról beszélek. Hanem kiadványokról, könyvekről, képzőművészeti alkotásokról. Persze manapság mindenki lokálpatrióta, senki sem akar a saját fészkébe piszkítani. A kritika itt Erdélyben azért halt ki, mert leosztották lokális szintekre, s mindenki ódzkodott attól , hogy a saját várán belül üssön rést a falon.

Szűcs László : Ami ma itt körülöttünk burjánzik, az a fesztivizmus és a dilettantizmus keveréke.

Fleisz János : Mondjam azt, hogy ebben a sajtó is hibás?!

Gittai István : A hírközlő nem tehet mást, minthogy oda megy, ahol történik valami.

Indig Ottó : Sajnos az is tény, hogy gyakorlatilag semmilyen kapcsolat nem létezik iskola és írótársadalom között. A tanárok nem járnak el művészeti, irodalmi rendezvényekre. Magunk mellé kell állítanunk a tanárokat. Ha ezt elm ulasztjuk, akkor eleve bal lábbal indulunk...

Dénes László : Ez itt egy csapdahelyzet: ha nagyon igényes, magas színvonalú anyagokat, szerzőket közlünk a lapban, fel merül a veszély, hogy unalmas, olvashatatlan lesz. S nem szól a fiatalokhoz. Én máris ódzkodom attól a momentumtól, amikor az ifjú filozopterek elkezdik közölgetni egyetemi szakdolgozatként született muszáj-műveiket. Vagy attól a művészetkritikától, elemzéstől, amely ti zen nyolc-húsz oldalon át megint feltalál ja a spanyolviaszt, megmagyarázza Shakes peare Vilmos nagyságát, s csak az utolsó be kezdésben tér rá magára a produkcióra, ha egyáltalán rátér. Ha viszont népszerű kiadványt, könnyen emészthető, olvas ható lapot csinálunk, akkor mindjárt meg fogalmazódik a vád: nem elég nívós ez , olyan váradi valami...