Balogh Brigitta

Kényszeredett öröklét avagy miért félünk attól, hogy az ember bioter-mék legyen? 1

Nyilván senki számára nem újság, hogy amikor a tudományokban vagy a technológiában valami gyökeresen újnak érzett dolog üti fel a fej ét, általában megijedünk. Giordano Brunót megégették, mert a világegyetem végtelenségét és végtelen számú világ lehetőségét tanította, veszélyeztetve ezzel azt a hitet, mely szerint az ember központi szerep re rendeltetett a világegyetemben; Christiaan Barnardot pedig, aki 1967-ben először végzett emberen sikeres szívátültetést, azzal vádolta a közvélemény, hogy Istent játszik, és emberekkel kísérletezik. 2 A két - egyébként teljesen önkényesen kiválasztott - esetet az teszi egy lapra tartozóvá, hogy m indkettő attól való félelmünket leplezi le, hogy az embert a világban előforduló más tényezőkkel egy kategóriába tartozónak tekintsük, magyarul: a tudomány egyszerű tárgyának egyéb, ugyanolyan értékű tárgyak között.

Persze, ez a szemlélet egyáltalán nem nevezhető újnak vagy szokatlannak: egyes filozófusok - valószínűleg nem alaptalanul - egyenesen azt állítják, hogy az európai kultúrát alapjaiban határozza meg a technológiai fejlődés abszolút értékként való kezelése, nem is beszélve a modernitás feltétlen haladás hitéről. Ez pedig azért veszélyes, mert eleve azt tekinti jónak, ami a megnövekedtet emberi hatalomból következik - vagy is azt, hogy mindent megteszünk, amit meg tudunk tenni -, és ezzel vagy teljesen figyelmen kívül hagyja azt, ami erkö lcsi szempontból jó, vagy pedig csak utólagosan veszi figyelembe, amikor rendszerint már késő. Példának pedig szinte bár mit felhozhatunk, a keresztes háborúktól és az eredetileg civilizációs ideológiákkal indító gyarmatosításoktól kezdve az atombombái g vagy a környezetszennyezésig.

A modernitás haladás-, illetve tudomány-hitének egyik alap szövege Francis Bacon Új Atlantisz a. 3 Ebben írja le Bacon Salamon Házát, a tudományos intézmények előképét, melynek cél ja az, " hogy felkutassa és fel fedezze minden dolog belső és igazi természetét , és ezáltal azoknak létrehozásáért a teremtő Isten dicsőségét nagyobbá tehesse, az emberek pedig használatukkal nagyobb dicsőségre tegyenek szert." Eddig a tudományos haladásba vetett hit. Nem véletlen azonban, ho gy sok mai olvasó számára az Új Atlantisz nem más, mint az öncélú technika igenlésének egyik első megnyilvánulása. Az a vállalkozás, amely állítólag azt tűzi ki célul, hogy " Isten dicsőségét nagyobbá tehesse", igen könnyen a hatalom akarásának hibájába es ik: " Alapítványunk célja az okok és a dolgok mozgásának és a természet belső tulajdonságainak megismerése, valamint az emberi hatalom határainak kiszélesítése, hogy minden lehető dolgot véghezvihessünk" - hangzik a létesí tmény céljának pontosítása, s aligha belemagyarázás, ha úgy gondoljuk, hogy ebben a megfogalmazásban a " hogy minden lehető dolgot véghezvihess zünk"-re esik a hangsúly. Árulkodó példa az, bár nem az egyetlen, amikor például a növény nemesítésről esik szó: hiába, hogy a bevallott cél a termés zet megismerése, a megszerzett tudás a haszon érdekében akár a természet ellenében is kamatoztatható: a növényekkel végzett kísérletek célja többek között, " hogy gyorsabban fejlődjenek és teremjenek gyümölcsöt, mint ahogyan egyébként természetük megkívánná ", illetve te rmészetük ". (Kiemelések tőlem - B. B.)

Persze lehet vitatkozni azon, mennyire jogosult a mából visszatekintve kritikával illetni a tudomány tizenhetedik századi apostolait, hiszen maga Bacon így nyilatkozik az Új Organon ban: " A természetet szolgáló és magyarázó ember annyit tehet és foghat fel, amennyit a természet rendjéből tények alapján, vagy elméje segítségével megfigyelt: ennél többet nem tudhat és nem tehet." Ugyan akkor a híres baconi tétel, mely szerint " emberi tudás és hatalom egy és ugyan az", szintén ambivalenciába torkollik: " a természet ugyanis csak engedelmességgel győzhető le" - olybá tűnik, mintha a megismerés feltétel lenne ugyan, de nem cél.

Maradnak tehát a végkövetkeztetések: a tudás hatalom ugyan, de, mint minden hatalom, könnyen önmaga ellen fordulhat. S valamilyen mértékben az Új Atlantisz szereplői is tisztában vannak ezzel. Hiszen a kutatáshoz az is hozzátartozik, hogy a lehetséges következményeket mérlegeljük. Nos, ez az, ami manapság is, mint mindig, kihívást jelent, és ez az a pont, ahol az élet technika útján történő megjobbításának vágya összeütközésbe kerül az élet jobbító technikák lehetséges rossz következményeinek mérlegelésével. Századunk sztártudománya pedig, nevezetesen a biotechnológia, különösen sarkított formában vetíti elénk a rossz következményektől való félelmeket. A génkutatás, az embriókutatás és a humán klónozás fejlődése olyan területet érint, amelyet eddig a mégoly radikális tudományos újítások is lényegileg érintetlenül hagytak, hisz az emberi természet alapjait - legalábbis azt, amit annak hiszünk - még egyikük sem bolygatta igazán.

Gernot Böhme Van-e a klónnak identitása? című cikkében arra figyelmeztet, hogy a bioetikai viták kulcsfontosságú kérdése tulajdonképpen az, mit értünk emberi természeten, vagy is mit vagyunk készek magunkban természetként elfogadni, és lényegesnek tekintjük-e egyáltalán önértésünk, vagyis ember voltunk szempontjából azt, hogy legalábbis részben termé szet vagyunk. Európában ugyan is az emberi méltóságot tradicionálisan mindig az ember személy voltával és eszes voltával alapozták meg, a természet így többnyire háttérben maradt az ember önmeghatározása során. Lényegileg léleknek, szellemnek, illetve észnek tartottuk az embert, aki épp azért ember, mert távolságot tart természetességétől, meghaladja azt, túllépi. Ma azonban az ember világ szerte éppen természetességében fenyegetett, egyrészt az emberhez méltatlan élet körülmények oldaláról, újabban pedig a transzplantációs technikák és a géntechnika részéről. Ez arra kényszerít, hogy megpróbáljuk újra egyensúlyba hozni az emberlét két oldalát, az animalitást és a racionalitást. Mivel pedig mindig a kor ki hívásai azok, amelyek arra kényszerítenek, hogy tisztázatlan, ám természetesnek tartott fogalmainkat tisztázzuk, úgy tűnik, éppen a technikai civilizáció ki hívásai kényszerítenek rá arra, hogy a természetességet az ember lét lényegi alkotóelemeként magyarázzuk.

A biotechnika fejlődése által felvetett etikai kérdéseket azonban az is bonyol ítja, hogy, míg " a tudományok globalitása már rég óta valóság", 5 addig a tudományok mód szereinek és következményeinek kezelésére vonatkozó törvények nagyon is különbözőek lehetnek. Az ebből eredő nehézségekre ki váló példa az a vita, amely 2001 tavaszától foglalkoztatta a német közvéleményt. Német országban ugyanis az embriók védelmére vonatkozó törvény tiltja az embriókkal végzett kísérleteket, a vita pedig akkor robbant ki, ami kor német kutatók kutatási célokra embrionális őssejteket akartak importálni olyan országokból, ahol nincs ennyire szigorú törvényi korlátozás - az importra ugyanis nem vonatkozott kifejezett tiltás. Kézenfekvő te hát, hogy a legkevésbé sem átlátható helyzet csak is akkor válhat minimálisan kezelhetővé, ha a törvényke zés lépést tart a tudományok globalizálódásával. " Nem marad más, mint remélni, hogy hamarosan a globális etika is kialakul e tudományok számára. Egy olyan etika, amelynek központjában az emberi méltóság áll, nem pedig az, ami technikailag lehetséges."Arthur Sonnenfeld hasonlóan fogalmaz: az etika legfontosabb kérdéseinek egyike már régóta az, hogy egyáltalán igazolható-e bármi módon az olyan cselekvés, amely instrumentalizálja az emberi méltóságot. " Az etikának nem az a feladata, hogy az orvostudomány haladását átkozza, és nem is az, hogy szolgálatkész legyen vele szemben. Az etika a határokat állapítja meg, azokat az üdvös határokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy az ember a maga új lehe tőségei miatt megfeledkezzen magáról, vagy is hogy a te rmészet - és ezzel egyúttal az emberek - fölötti hatalma meg hatványozódjék, viszont ne cselekedjen többé emberi mó don."

Vannak azonban, akik kétség be vonják azt, hogy a jelenlegi helyzetben lehetséges lenne világos határokat megvonni. Peter Singer filozófus, akit egyéb ként a " Not Dead Yet" fogyatékos-szervezet a földkerekség legveszélyesebb emberének nyilvánított, a Der Spiegel számára adott egyik interjújában kifejtette, miért véli úgy, hogy a nyugati etikában gyökeres változás megy végbe. Ezt a változást az teszi lehetővé és szükségessé, hogy már régóta arról kell döntéseket hoznunk, hogy milyen életmódot akarunk folytatni és milyet nem, illetve hogy milyen élet érdemes arra, hogy éljék, és milyen nem. Az etikában végbemenő forradalom sok tényezőből áll össze. Az első lépés Singer szerint a halálnak agy halálként való definíciója volt - ez már jelentős el távolodás attól a nézettől, hogy minden lélegző, meleg emberi szervezet egyaránt értékes. Ehhez tartozik az is, hogy halálos betegnél esetleg a kezelés abbahagyása mellett döntenek, illetve az eutanázia kérdése. Mindezekben az esetekben Singer szerint az a döntő, hogy a posztulátum, mely szerint minden emberi élet értékes, nem érvényes többé . A régi posztulátum helyébe viszont nem kerül új, hisz nincsenek többé egyszerű, konkrét válaszok, amilyeneket a régi etika kínált. Az élet éppenséggel túl bonyolult ehhez - mond ja a filozófus. A riporter (Ulli Kulke) kérdésére pedig, hogy nem-e nagyon is kívánatosak a világos válaszok akkor, amikor olyan fontos dologról van szó, mint a halál, azt válaszolja, hogy amiről ő beszél, az már régen történik: már régóta az életminőség értékelésének alapján hozunk döntéseket. Ő csak azért áll ki, hogy erről nyíltan is lehessen beszélni.

Csakhogy, min t már láttuk, épp az a probléma, hogy az életminőségre való hivatkozás nem feltétlenül jelenti az életminőség tény leges jobbulását. Ez az apró nehézség pedig egyaránt érvényes a génkutatásra, az embriókutatásra és a humán klónozásra: a mind három tudományterületen folyó tevékenység ugyanis elsődlegesen orvosi (mondhatnánk: " jó") célokat követ, de némi belegondolással kiderül, hogy vagy eredményeikkel lehet adott esetben vészesen visszaélni, vagy pedig eljárásaikkal szemben lehet etikai kifogásokat emelni.

A génkutatás elsődleges célja nyilván az örökletes betegségek gyógyíthatóságának elérése. Eredményei azonban bizonyos körülmények között nagyfokú ellenőrizhetőséget tesznek lehetővé. Ezzel a veszéllyel foglalkozik a Der Spiegel című német napil ap Az ősök vonalban vannak (Die Ahnen sind on line) című sorozata. A sorozatban szereplő egyik írás 9 azt tárgyalja, hogy, miután a genealógia és a génkutatás együttes erővel fejlődik hatalmas tempóban, lassan-lassan olyan származási adatbázisok keletkeznek, amelyek potenciálja mindent elhomályosít, amiről Hitler és a fajelmélet fanatikusai valaha álmodhattak

A " faji higiénia" szolgálatában Adolf Hitler nemzetségkutatói nemcsak zsidó származású polgártársaik családfáját kutatták, ha nem azzal is foglalkoztak, hogy lelki betegek és epileptikusok, fogyatékosok és gyilkosok öröklött terheltségét kutassák - az eredmény a több mint százezer emberen végrehajtott, eutanáziának nevezett tömeggyilkosság. Így nem csoda, hogy a családkutatás Németországban sokáig politikailag inkorrektnek számított: a Harmadik Birodalom bukása után az orvosi genetikával együtt a genealógia is diszkreditálódott.

Máshol azonban a genealógia és a genetika igen gyorsan közeledett egy más hoz. Izlandon például, ahol a lakosság " a családfakutatás nemzeti hobbijának" köszönhetően századokra vissza tudja vezetni származását, az állam lehetővé tette Kari Stefansson kutatónak, hogy országos genetikai adat bázist hozzon létre. Az anonimizált génállomány- és származási adatok a Hoffmann- La Roche gyógyszerészeti konszernek teszik lehetővé, hogy meg állapítsa különböző betegségek genetikai okait. Más országok is, mint Észt ország vagy a Csendes-óceáni Tonga királyság, az ahhoz szükséges elő feltételek megteremtésén fáradoznak, hogy össze gyűjtsék lakosságuk génállományának adatait, és azokat a származásra és a betegségekre vonatkozó adatokkal együtt eladják külföldre - ami egy olyan trend, ami igen csak kockázatos. Visszaélések esetén ugyanis, például to talitárius kormányzat alatt, olyan adatok állnának a hatalom birtokosainak rendelkezésére, amelyek potenciáljáról a faj elmélet hitleri fanatikusai csak álmodni merhettek - lévén a tudomány mai állása szerint minden egyes sejtünk afféle biológiai származási igazolvány.

Ezeknek a félelmeknek a nem éppen alaptalanságát Jochen Bölsche tárgyalja Ha egy gyermek az apja klónja című cikkében. Amikor ugyanis az amerikai terrortámadások után a német szövetségi belügyminiszter bemutatta sietősen összeállított " biztonsági csomagját", az adatvédők igencsak megbotránkoztak a jövőbeni személyi igazolványokat tárgyaló passzuson: az ujjlenyomat mellett az igazolványnak tartalmaznia kellene néhány kódolt biorikus adatot".

Mennyire jogos a félelem, hogy a biztonság fanatikusai egy hasonló záradék alapján feszült időszakokban az összes polgár genetikai adatait összegyűjthetik és megőrizhetik? És mennyire zárható ki az, hogy az így keletkezett adatbázisokat főbenjáró bűn cselekmények esetén raszterszerű körözésre használják fel? Egyelőre az efféle gondok koraiaknak tűnnek, egy kívülálló szemlélő számára esetleg kimondottan abszurdnak is, a vita azonban megkezdődött - körülbelül arról, mennyire fenyegeti az állampolgári jo gokat a genetika beszivárgása a genealógiába.

A géntechnológia egyéb következményei Bölsche szerint oly módon drámaiak, hogy a genealógiát éppenséggel biológiai b ázisától, vagy is a generáció elvétől foszthatják meg. Egy genealógiáról és genetikáról tartott potsdami konferencián például a tudósok felvetették azt a kérdést, hogyan kezelendő valakinek a vele teljesen identikus klónja, azaz: milyen viszonyban áll például egy gyermek az apjával, ha a klónja? Nem is beszélve arról, hogy már élnek olyan emberek a Földön, akik apai oldalról az internetről származnak, akik olyan, név szerint ismert vagy ismeretlen apák " gyermekei", akiknek az ivarsejtjeit különféle " spermabankok" hirdetik az interneten. Egy adag kb. 200 dollárba kerül. A kiegészítő információkat, mintegy a donor család fájából nyerhető orvosi adatokat, külön számlázzák: milyen a vérkeringése, miben haltak meg a szülei és a nagyszülei, illetve sze nvedett-e valaki a nemzetségben Alzheimer-kórban vagy skizofréniában?

Hogy a rémálom, mely szerint a genetikával és a genealógiával vissza lehet élni ember tenyésztés céljából, nem egészen puszta utó pia, azt a német történelem több fejezete is alátámasztja. Míg a nácik a Lebensborn nevezetű SS-hadművelet keretében válogatással, úgymond kiselejtezéssel óhajtották létrehozni az új embertípust, addig az NDK kommunistái annak idején annak kutatására adtak utasítást, hogy genetikai információk segítségével létrehozható-e egy olyan IQ-elit, amely a munkás- paraszt-államot olyan sikerekre vezeti, mint a doppingolás a sportolókat. Ebből a célból Volkmar Weiss humán genetikus Margot Honecker kultuszminiszter külön engedélyével elemezte a hatvanas évek végén 1329 különösen tehetséges ember és 20.000 vérrokonuk adatait. A mi kor azonban a tudós benyújtotta kutatásának eredményeit, hidegre tették, ugyan is a gének dominanciáról szó ló következtetése túlságosan mélyen érintette ama szocialista hitet, mely szerint az ember kizárólag környezetének eredménye.

Az NDK bukása után Weiss átvette a lipcsei Genealógiai Köz pont vezetését. Az intézmény, amely a szász belügy minisztériumhoz tartozik, az NDK-hivatal utódja, amelynek elődje viszont újfent Hitler birodalmi családfakutató hivatala. Weiss pedig tovább dolgozott tézisén, amely, mint ő maga fogalmazott, " szakít a politikai korrektség minden tabujával", és amely felmutatja azt a politikai robbantóerőt, amelyet a genealógia mindig is magában rejtett. Weiss alaptézise a következő: mivel az intelligencia öröklődik, a magas IQ-val rendelkező nők viszont a német társadalom gyermekellenessége miatt egyre kevésbé vállalnak gyereket, a németek egyre korlátoltabbak és butábbak. A korlátozatlan bevándorlás pedig, mind enekelőtt sokgyermekes, ám közepes képességekkel megáldott embereké, tovább ront a helyzeten. A Weiss-tézisekről a világhálón kirobbant vita pedig dióhéjban akörül forog, hogy ez vegytiszta rasszizmus-e, avagy a keserű igazság.

Az embriókutatás kérdése sem ellentmondásoktól mentes. Itt visz ont nem annyira a lehetséges következmények, mint inkább az elő feltevések azok, amelyek nem egy könnyen eldönthető vitákra adnak alkalmat. Az embrió kutatás az utóbbi időben leginkább az emberi ős sejtek nyerését célzó kutatásoknak köszönhetően került az érdeklődés középpontjába Az őssejtek olyan sejtek, amelyek még nem differenciálódtak funkciók szerint, és bármiféle sejttípussá és szövetté alakulhatnak. Mint a sejtképződés lehetséges arzenálja az őssejtek arra jelentenek esélyt, hogy velük helyettesítsék a szervezet elhalt, el öregedett vagy beteg sejtjeit és szöveteit. A meg termékenyített petesejt első osztódásai után még minden ily módon létrejött sejtben meg van a potenciál, hogy teljes élőlénnyé fejlődjön. Ezért annyira vitatott etikai szempontból az embrionális őssejtek kutatása. 11

Az " optimista" nézet képviselői nem látnak etikai problémát az embriókutatásban. Igen érdekes nézeteket vall erről Christiaan Barnard professzor, akinek például az embrionális őssejtek kutatásával kapcsolatban nincsenek etikai fenntartásai, az abortuszt viszont mélységesen elítéli. Érvei azon alapulnak, hogy az embrionális őssejtkutatás során nem valódi embriókkal kísérleteznek, amelyek az anya testében fejlődnek. A döntő kérdés az, hogy hol kezdődik az élet: a petesejt és a hím ivarsejt egyesülésével, vagy később? Barnard szerint akkor, amikor kifejlődik az idegrendszer, és amikor a szív elkezd dobogni, vagyis úgy két és fél hét után. Ezért ítéli el viszont a terhesség-megszakítást. Azt, aki magzatelhajtás t végez, és úgy véli, hogy közben nem gyilkosságot követ el, a professzor saját bevallása szerint nem tudja megérteni. Ugyanezen okokból viszont az ellen nincs kifogása, hogy mesterségesen létrehozott háromnapos embriókon géntesztet hajtsanak végre, végül pedig az egészségeseket be ültessék, az örökletes betegségeket hordozókat pedig megsemmisítsék. Ha ezzel elérik, hogy súlyosan fogyatékos vagy súlyos beteg gyerekek helyett egészségesek jöjjenek a világra, akkor nem lát benne semmi elvet endőt. Az orvostudomány célja ugyanis az, hogy az élet minőségét jobbítsa. Ami kor pedig a riporter arra figyelmezteti, hogy egyesek a géntesztben a design-gyerekek felé vezető út első lépését látják - vagyis az első lépést olyan gyerekek felé, akiket szüleik terveznek meg, nem, szem szín, magasság és hasonlók szerint -, ebben a kérdésben is meglehetősen toleránsnak bizonyul: ha valaki épp ilyen és ilyen gyereket szeretne, és ettől különösen boldog lesz, miért ne lehetne hozzásegíteni ehhez? A terap eutikus klónozással szemben viszont megvannak a maga fenntartásai. Egy nyolcsejtes embriónak ugyan is mindene meg van a h hoz, hogy teljes emberré váljon. Nem tudja elfogadni, hogy terapeutikus célokkal valaki harmadikkal (ti. a páciensen és az orvoson kívül) kísérletezzenek. Kevésbé aggasztó viszont a helyzet akkor, ha olyan embriókkal folyik a kutatás, amelyek nagyon korán és természetes módon vetéltek el.

Azok viszont, akik egyértelműen elítélik az embriókutatást, azzal érvelnek, hogy abban eleve potenciális emberi lényeket használnak fel kísérleti célokra. Ennek a megközelítésnek a képviselői az élet szentségével kapcsolatban gyakran folyamodnak biblia i érvekhez. Ulli Kul ke Mikor kezdődik az élet? című cikkében 13 arra mutat rá, hogy a látszattal ellentétben a döntő kérdésre - tehát arra a kérdésre, hogy az embrió emberi életnek számít-e - a Biblia egyáltalán nem ad megbízható választ, az egyházi álláspont pedig, mely szerint az emberi élet a petesejt megtermékenyülésével kezdődik, nem is olyan ősi, sőt a két ezer éves kereszténységhez viszonyítva meg le he tősen fiatalka. Csak 1869-ben nyilvánította IX. Pius pápa a terhesség-meg szakítást alapvetően tilosnak. A megelőző évszázadokban a római katolikus egyház doktrínája szerint az élet kezdetének döntő pillanata az, amikor az embrió avagy magzat lélekkel kezd bírni - ezzel kapcsolatban az ötödik században az nyert megfogalmazást, hogy " a test megformálatlan gyümölcsének" eltávolítása nem gyilkosság, hanem éppenséggel megengedett. Az ok pedig, amiért manapság az egyházban a Pius pápa által megadott időpont ér vényes, vagyis a petesejt és a hím ivarsejt egyesülése, továbbá ami ezt az olvasatot a tudomány számára is konszenzus képessé teszi, azaz, hogy ezzel az össze olvadással az anya és az apa öröklött gén állománya olyasmivé egyesül, ami fejlődésében külön személyként programozott. Ez az interpretáció sem mentes azonban az ellent mondásoktól: az összeolvadáskor keletkezett sejtben a két féle DNS még nem egyesült, csak nagyon szorosan egymás mellett vannak; csak a kétsejtes stádiumban fonódnak össze; a nyolc sejtes stádiumig ikrek is létrejöhetnek, akik mindegyike önmagában ig ényt tart a személyként való elismerésre. Az pedig, hogy az újonnan létrejött génkombináció mennyiben irányítja visszavonhatatlanul az ember fejlődését, nos, az éppen a mesterséges génmanipuláció lehetőségeire való te kin tettel legalábbis elméletileg kérdéses, ez által azonban alapelvként meglehetősen kétséges; egy klón ezek szerint még felnőtt korában sem számítana személynek, mivel hím ivarsejt nélkül keletkezett.

Ulli Kulke záró észrevétele meglehetősen meggondolkodtató: ha az orvostudományban és a bioetikában egyértelműen a halálnak agy halálként való meghatározását fogadjuk el, logikus volna, hogy ezt a kritériumot ne csak az élet végének, hanem a kezdetének a meg állapításakor is érvényesnek tekintsük. Ha viszont ezt elfogadjuk, akkor az élet kezdetét az agyműködés beálltától kellene számítanunk. Így pedig a neuronális szinapszis-képződéstől, nagyjából a 70. naptól kezdve lehetne teljes joggal " agy életről" beszélni.

A biotechnológia legszélesebb körben vitatott területe azonban a humán klónozás: az emberi lények klónozás. Ez az a téma, amely a legelrugaszkodottabb reményeket és a legvadabb rémálmokat szüli. Pedig eredetileg szintén kizárólag orvosi célokat szolgálna. Az eddig legeredményesebbnek bizonyult módszer a z, amivel annak idején Dollyt, a klónozott bárányt is létrehozták: a petesejtekből eltávolítják a sejtmagot, majd ennek helyére más felnőtt sejtek öröklött gén állományát helyezik. Az új környezetben a sejtmagok átprogramozódnak, s így újraindul az embrionális fejlődés. A cél az, hogy olyan őssejtekhez jussanak, amelyek genetikai tulajdonságai megegyeznek a pácienséivel. A nyert sejtek azután beültethetők lennének a páciens testébe anélkül, hogy a szervezet immunrendszere védekező reakciókat produkálna, az őssejtekből pedig olyan szervek fejlődének ki, amelyek átvehetnék az elhasználódott szervek vagy szövetek funkcióit. Egyelőre szó sincs tehát emberi lények, hanem legfeljebb szövetek vagy szervek klóónozásáról. Hiába hangsúlyozzák azonban a kutatók, hogy kísérleteik pusztán terapeutikus célokat szolgálnak, ha az elsődleges kifogás kutatásaikkal szemben az, hogy kísérleti célokra lehetséges emberi lényeket használnak fel. Amikor 2001. november 26-án az egye sült államokbeli Advanced Cell Technologies biotechnológiai cég kutatói be jelentették, hogy sikerült első alkalommal emberi embriót klónozniuk, bejelentésük világ szerte erős ellenreakciókat váltott ki. A német Szövetségi Orvosi Kamara elnöke például egyenesen rémlomnak" nevezte az amerikai kutatók kísérleteit, mondván, az amerikai tudósok klónozási kísérletei etikátlanok, és az emberi élet ijesztő alábecsülését tanúsítják." Olyan nemzetközi megegyezést sürgetett, amely mindenhol megtiltaná az emberi embriók k lónozását. A Bundestag részéről hasonlóképpen elítélő nyilatkozatok láttak napvilágot: a tudósok olyan határokat léptek át, amelyeket nem szabad átlépni, "tabut szegtek meg", az emberi embriók sem nem sejthalmazok, sem nem biomassza, nem is pótalkatrész-t elepek mások számára", " semmiféle gyógyító cél nem igazolhatja ezeket a halálos üzelmeket". 16

Bár a fentebb említett reagálások, mint már mondtuk, elsődlegesen a potenciális emberi lények felhasználása miatt tartják elfogadhatatlannak az emberi embriók klónozását, az a nézet is napvilágot látott - és talán nem is alaptalanul -, hogy a terapeutikus klónozás csak a kezdet: " A törekvő ember csinálók higgadtan viselkednek. Az emberek klónozásának világszerte történő elutasítása és legalábbis Európa-szert e érvényes tiltása futólagos jelenség; ha valaha tény lesz, a siker magáért fog beszélni, a szükségletek piacot fognak teremteni neki; egy szép napon az emberek klónozása is teljesen természetes lesz - mondják." 17

És olyanok is vannak, akik valami kikuta thatatlan okból a klónozást az örök fiatalság és egészség, sőt az örök élet képzetével kötik össze. Vannak olyanok, akik meg vannak győződve arról, hogy Diana hercegnőt vagy Teréz anyát klónozni kellene, mondván, egy jó élet megérdemel egy második esélyt . Azt még senki sem fejtette ki, hogy, ha egy élet jó, miért van szüksége második esélyre, és azt sem, hogy például Teréz anya klónját ugyan mi tenné azonossá Teréz anya személyével . Ismét mások Albert Einsteinből látnának szívesen még egypár példányt, mi pedig nyugodtan elgondolkodhatunk azon, hogy ha valakit különleges intelligenciával áldott meg a sors, ez miért indít bennünket arra, hogy elirigyeljük tőle a békés megsemmisülés jogát.

Werner Bartens arra hívja fel a figyelmet 18 , hogy az emberek klónozásának kérdése kapcsán mítoszok keverednek mítoszokkal: a klón ugyanis egy részt az örök egészség illúzióját közvetíti, a saját másikunkban való halhatatlanság álmát. Az örökifjúság és egészség társadalmilag fetisizált értékei ahhoz vezetnek, hogy a k lónozást nem ítélik el mindenestül - még a halál feletti győzelem is lehetségesnek tűnik az új technológiával. Csak azt hagyják általában figyelmen kívül, hogy ezzel a lehetőséggel az emberi egyszeriség nem el tűn ne, hanem pusztán megsokasodna, magyarán: a klónozás nem megoldaná, hanem stabilizálná az egyszeriséget. Ráadásul mind a lelkes hívek, mind az ellenzők népes csapata meg feledkezik arról, hogy az én meg duplázásához nemcsak azonos biológiai felállás, hanem azonos élettörtén et és környezet is szükséges.

Bartens meglátása szerint az efféle szűkítések alig játszanak szerepet a vitákban. Az ellenvetést, hogy a végtelen megduplázódás kívánsága nem minden emberben közös, és hogy végezetül az a lehetőség is fennáll, hogy a klón mi nt " örök nyárs polgár", " abszolút kínosság" él tovább, éppoly kevéssé veszik figyelembe, mint az arra való emlékezést, hogy kulturális hagyományainkban a halhatatlan ember valami borzasztó dolgot jelenít meg: olyan, mint egy megnyugvást nem találó kí sértet, aki büntetésként éli meg korlátlan életidejét, és szeretne megváltást nyerni alóla. És egyetért Gernot Böhme-vel abban, hogy az eddigi eredmények csupán az előkészületeket jelentik: " Aki klónozni akar, kevéssel kezdi."

Ráadásul a klónozás az em ber kísérletek egy minőségileg új formáját jelentené, és teljes egészében el len tétben állna az orvosi etika alapelveivel, ahogyan azok az 1964-es Helsinki Nyilatkozatban állnak. A kísérleti személy először is nem tud szabad akaratából beleegyezni a kísérletbe. Továbbá lehetetlen számára, hogy ki szálljon belőle. A kísérlet ezen kívül magában foglalja a klónozott ember egész élettartamát - ráadásul olyan életről van szó, amelyben az egy másik személlyel való genetikai azonosság tudatával kell megb irkózni.

A képlet tehát mindhárom esetben - a gén kutatás, az embriókutatás és a humán klónozás területén - nagyjából azonos: a cél elvileg az életminőség javítása, gyakorlatilag viszont meglehetősen tisztázatlanok a premisszák: pontosan mi tartozik az életminőség fogalmához, és meddig lehet elmenni ennek a célnak a követésében úgy, hogy a következmények megérjék a befektetést.

Persze a helyzet meglehetősen átláthatatlan: nem könnyű eldönteni, hogy a fentebb jelzett ellenvetések mozgatórugója a paranoia-e, avagy a józan megfontoltság. Ahogyan Werner Bartens fogalmaz egyik cikkében: amikor 1997 februárjában bejelentették Dolly, a klónozott bárány megszületését, úgy tűnt, veszélyeztetve vannak az identitásról, a személyről és az időről alkotott fogalmaink; az eredményen viszont nemigen látszik, tulajdonképpen mi is vált valóra vele, a bárány kinézetű másolattal: olyan jámbor az egész". Valóban fenyegetésről volna szó? Hol az a szörnyűséges Másik? " Mindaz, ami meg ismerhető, azonosnak és ismertnek bizonyu lt: egy bárány."

Egy bárány tehát, ugyanolyan, mint bármelyik - noha természetes úton született - társa, s ha ebbe gondolunk bele, az válik nyilvánvalóvá: nem biztos, hogy az újabb technológia bármit is változtat eddigi problémáinkon. A régi megoldatlanságokat visszük tovább, újabb és újabb területekre alkalmazva. Nem véletlen, írja Gert Mattenklott egyik cikkében, hogy maguk a biológusok ritkán mutatkoznak annyira optimistáknak az új technológiákkal kapcsolatban, mint a Hegelben, Marxban, Heideggerbe n vagy egyéb patrónusokban csalódott kultúr tudósok". Mostanság úgy tűnik, írja Mattenklott, hogy a szellem tudományok művelőinek már csak azok a maradékok állnak a rendelkezésükre, amelyekkel kapcsolatban a biotechnikusoknak nincs megismerési érdekük. Faust végül mégiscsak felfedezni tűnik, mi tartja legbelül össze a világot", s így jelenik meg például a megfejtett genom mint szabad jegy az élet titkának feltárásához. Pedig a szellemtudományoknak nincs a biotudományokétól különböző tárgyuk: a fel adatuk az, hogy a különböző tudásformákat egy más számára le fordítsák és ezáltal integrálják (nem pedig átformálják). A különböző tudásrendszerek nem az ábrázolás értelmében reprezentálják a világot, hanem létrehozzák azt - mondja Cassirer-re és Rortyra utalva. A reprezentáció különböző formáit találják fel. A DNS egy ezek közül. A természet- és szellemtudományok közös tárgyát mind ez idáig Kant fogalmazta meg máig érvényes módon a maga antropológiájában: mit tudok, mit kell tennem, és mit remélhetek, az utol só kérdésben pedig összesítve: mi az ember? Az utolsó kérdés naturalista redukciója éppen azt áldozná fel, amiről a tapasztalat útján bizonyosságot szerzünk.

" Biztosan akad majd egy ér tel miségi, aki Rilke sorait - változtasd meg élted - mint az ős sejtkutatásra való felhívást fogja igazolni" - idézi Mattenklott Jürgen Klaubét, aki ezekkel a szavakkal Sloterdijk azon megjegyzését kommentálja, mely szerint már a késő antik vallásosság számára is - mintegy a molekuláris biológiához hasonlóan - az új emberre ment ki a játék; pontosan úgy, mintha az eredendő bűn fogalma a génterápia metafizikai megfelelője volna". Ami azonban a génterápiás klónban új", mondja Mattenklott, az legfeljebb ez vagy az a biokémiai forrása. A klón azonban egy régi", történeti és kulturális világba születik bele, amelyből személyisége az első lélegzetvételtől kezdve éppannyira táplálkozik, mint biológiai potenciáljából. Ahol jelenleg elburjánzik a naturalisztikus antropológia, v álaszainak fundamentalizmusával el nyomja azokat az össze hasonlíthatatlanul komplexebb kérdéseket, amelyeket Kant vetett fel. Ezért az tán kívánatos volna, hogy a legújabb " végső alapok" körüli izgalom hamarosan elüljön, tágabb teret hagyva a glob ális conditio humana témái számára, amelyeket szintén nagyon szívesen fojtunk el. Mit tud ma Európa olyasmit Afrika problémáiról, amiről nem járványok vagy népirtások alkalmával értesül; mit tud Indiáról, ha a szent fürdőzések mint média-spektákulumo k nem szúrnak szemet; mit az iszlám világról, azon kívül, hogy létezik valamiféle kép rombolás? Az, hogy ezekben az években belső és külső háborúk, üldöztetés, éhínség vagy más okok miatt már emberek milliárdjai vonulnak a maguk és a mások számára idegenül a földgolyón, egy népvándorlás dimenzióit mutatva fel, a német nyelvű szellem- és kultúr tudományokat mind össze a " másokról" vagy a Másikról" való vérszegény sugdolózás keretében foglalkoztatja. Ezeknek a diszciplínáknak manapság valóban nem áll jól a szénájuk, de nem azért, mert a természettudományok túlságosan megerősödtek. Inkább a prioritások iránti érzékben szenvednek hiányt."

Nos, a globális etika szükségességét hangsúlyozó felhívások pontosan arra szólítanak fel, hogy a puszta - ámb átor egy re szélesebb körű - lehetőségekkel szemben azt részesítsük előnyben, ami valóban kívánatos, vagy legalábbis nem embertelen . Fennebb már találkoztunk olyan nézettel - Peter Singer filozófus részéről, a vele készített interjúban, amely tagadja a konkrét etikai premisszák lehetőségét, mondván: maga az élet túl bonyolult ehhez. Érdemes azonban végig követni, hogy az úgynevezett " konkrét premisszák" helyett milyen elveket tart követhetőknek - annál is inkább, mivel maga is az élet minőségre hivatkozik, sőt amikor beszélgető partnere az új etika mércéire kérdez rá, az ésszerűségre apellál. Igaz, elismeri, hogy az emberi jogok magyarázatában a felvilágosodás észkultuszának leáldoztával nem épp az ésszerűséget, hanem az emberi mél tóságot helyezték a filozófusok meggondolásaik középpontjába. Singer azonban inkább Kanthoz csatlakozik, mondván: ha jobban megnézzük az embernek öncélként való kezelésére szólító kategorikus imperatívusz hátterét, azt látjuk, hogy Kant kizárólag az ész képességére és az autonómiára hivatkozik. Ezt a gondolatot azután kihasználták, hogy a nevében minden emberi lény számára megítéljék az ön magában való cél státusát - holott fél perc utána gondolás sem szükséges ahhoz, mondja, hogy lássuk: mindazonáltal vannak emberi lények, akik sem ésszel nem rendelkeznek, sem nem autonómak.

Etikai szempontból így hát egyáltalán nem fontos, hogy milyen időpontot tartunk az élet kezdetének. Morális szempontból nem az a döntő, hogy egy embrió emberi lény-e, ha nem csak az, hogy milyen képességekkel rendelkezik. Egy korai embrió és egy különösen fejlett baktérium között így az a lényegi különbség, hogy az embriónak szülei vannak, akiknek ez az embrió jelenthet valamit. Ebből viszont az következik, figyelmeztet a riporter, hogy a szülők beleegyezésével egy embrió bármilyen célra felhasználható volna - arckrémek előállítását célzó eljárásokhoz, például. Singer válasza megint csak enyhén szólva meglepő: ezzel kapcsolatban nem lennének etikai problémái, viszont már azzal kapcsolatban is erős kétségei vannak, hogy ál latokat eszünk és kísérleteket végzünk rajtuk. Az olvasó pedig nyugodtan elgondolkozhat azon, vajon mit ért Singer az alatt, hogy mind embriókat, mind állatokat jogunk van tetszésünk szerint felhasználni, de még sem kellene. Mi ez? Érzelmekre való hivatkozás? De hát azt már kizárta az etikai diskurzusból, ugyanakkor központi tényezőként hivatkozik, eddig is, a továbbiakban is, az embriókhoz kötődő szülők döntési jogára. Úgy tűnik, mintha a teljes értékű eszes lények érzelmei beleszólhatnának az etikai kérdésekbe, az emberi méltóság homályos fogalma viszont önmagában nem.

A riporter azonban nem tágít, és arra kérdez rá, amit a fentiekben már szintén tárgyaltunk: arra, hogy az embrió ugyan nem rendelkezik ésszel, de megvan benne a potenciál, hogy eszessé váljon. Singer szerint ezt a problémát nem kell különösebben szigorúan kezelnünk egy olyan világban, ahol igazán nem szenvedünk hiányt emberekben. Nem az a gondunk, hogy a Föld lakosságát szaporítsuk - inkább az ellenkezője jelent problémát. Nos, ha elkezdjük továbbgondolni, ez az utalás is meglehetősen ijesztő követ kezdetésekhez vezethet el. Singer azonban még tartogat meglepetéseket: arra a kérdésre, hogy szerinte mikortól kezdve bírhat jogokkal az embrió, azt válaszolja, hogy az igazán lényeges pont a fájdalomérzet megjelenése. Ettől a ponttól kezdve az embrió önmagában, szüleitől eltekintve is védelmet érdemel - ahogyan egyébként az állatok is megérdemlik.

Persze a megszületés idő pont ja is bír némi jelentőséggel, hiszen attól kezdve nem egyedül az anya dönt arról, hogy a gyermek éljen-e. Lényeges az is, hogy ettől kezdve a gyermeket nevelőszülők vagy örökbe fogadók is magukhoz vehetik. Singer mindazonáltal nem te kin ti a születést ab szolút kiindulópontnak, ami kor azt mondhatnánk: eddig a magzatnak nem volt meg az élethez való joga, most azonban épp annyira meg illeti, mint bár melyik felnőttet. Ugyanakkor újra figyelmeztet: nem pusztán annyiról van szó, hogy a csecsemőt morális szempontból egy szintre helyezi az állatokkal, hanem arról, hogy az állatokkal is más ként kell bán ni. Természetesen nem mondhatjuk csak úgy egy szerűen, hogy amit megtehetünk az állatokkal, azt megtehetjük a csecsemőkkel is.

Mindezeken kívül Singe r még egy különbségre hívja fel a figyelmet: a gyerekekkel való kísérletezés ellentétben állna a gyerekek iránti általános óhajunkkal. És elég nehéz lenne elmagyarázni az embereknek, hogy teljesen egészséges csecsemőket kísérletekhez használnak fel. Ámbár teljességgel következetes dolog volna, ha el tekintenénk azoktól az érzésektől, amelyeket az emberek a csecsemőkkel szemben táplálnak. De ezeket az érzéseket nem lehet csak úgy félredobni.

Mivel pedig az élethez való teljes jogot valamiféleképpen az öntudat képességével kötötte össze, lényegesnek tűnik a kérdés, hogy szerinte ez a képesség mi kor jelenik meg. Pontos válasza azonban neki sincsen, azon kívül, hogy alig hanem valamikor az első életév során. A gyermek élete persze addig is védendő, de nem tudja azt mondani, hogy egy ilyen korú gyermeket megölni épp olyan súlyos, mint egy felnőtt, öntudata teljes birtokában lévő embert. (Talán szükségtelen meg jegyeznem, hogy ezen a ponton az olvasónak megint erőteljes kételyei támadnak.) Arra az ellenvetés re pedig, hogy a jelek szerint olyasmihez köti a teljes élet jogára való méltóságot, amit nem tud pontosan meghatározni, azzal érvel, hogy az emberi fejlődés fokozatos, és elég furcsa lenne, ha ez a jog csak úgy, hirtelen jelenne meg. Persze teljesen más kérdés az élethez való jog jogi rögzítése. Ahhoz természetesen éles válasz tóvonalra van szükség. Csakhogy sokféle választóvonal mellett lehet érvelni. A meg születést azért választjuk elő szeretettel, mert az olyan világosan meg állapítható. Itt viszont az a gyanú merül fel az emberben, hogy Singer mintha kétféle jogról beszélne: jogi jellegű jogról meg etikai jellegű jogról. Ami megint csak nem tűnik valami szerencsés megkülönböztetésnek.

Singer egyszer a huszonnyolc napos kort javaso lta az élethez való jog életbe lépésének időpontjaként. Persze tudatában van annak, hogy ez éppolyan önkényesen meg határozott időpont, mint a többi - de nem az a lényeg, hanem hogy a szülőknek legyen idejük a döntéshozatalra. A kérdésre, hogy ez alatt az időszak alatt a szülők akár meg is ölhetnék-e a gyereküket, csak mert éppen nem akarják, Singer válasza nem etikai alapvetésű, hanem kimondottan gyakorlatias: ez a körülményektől függ. Minden fejlett országban nagyobb a kereslet félig egészséges gyerekek iránt, mint a kínálat. Miért kellene meg ölni egy gyereket, ha vannak, akik adoptálni szeretnék? Ebből viszont az a kérdés adódik, hogy akkor az ennél is kevésbé egészséges gyerekeket viszont meglehetne-e ölni. Singer nem válaszol egyenesen, de azért sokat elmond a véleményéről: lehet, hogy ez a lehetőség borzasztónak tűnik számunkra, hiszen teljesen ellentétes hivatalos keresztény etikánkkal. De sok más kultúrában nem tartották borzalmasnak, például az ókori Görögországban vagy Japánban. Az pedig, hogy teljes tiltását hatalmas humanitárius előrelépésnek tekintjük, mindössze abból fakad, hogy a keresztények szeretnek mindent, amit csinálnak, morális haladásként értelmezni. És nem érdemes felháborodni azon, véli Singer, hogy ő mintha megtagadná a tejes értékű élethez való jogot azoktól a csecsemőktől, akik soha nem fognak teljes ön tudatra emelkedni. Ugyanis szerinte ezek a csecsemők valóban nincsenek e jog birtokában. De lehetnek szüleik, akik számára jelentenek valamit, és akik szeretik őket. Arra sem érdemes hivatkozni, hogy ezek szerint, ha a szüleik nem ragaszkodnak hozzájuk, az ilyen gyerekek ápolásának kérdése egyszerűen pénz kérdéssé válhat. Ilyen döntéseket ugyanis, mond ja Singer, már régóta hozunk: például amikor nem végzünk el bizonyos operációkat, amelyek meghosszabbíthatnák egy súlyo san beteg csecsemő éle tét.

A riporter itt arra figyelmeztet, hogy Németországban egy szer már elhatározták a pszichikailag betegek és a fogyatékosok kiirtását. Ez a harmincas évek végén történt, amikor a nácik elkezdték megsemmisíteni azt, amit " értéktelen életnek" hívtak. Singer szerint azonban lényeges különbségek vannak: az akkoriban kiirtottak közül sokaknak volt öntudatuk. Továbbá a szülők nem adták beleegyezésüket. Mindenekelőtt azonban más volt a motiváció. Akkoriban kiakarták selejtezni a degenerált, haszontalan embereket, ő viszont nem amellett áll ki, hogy az állam döntsön, hanem hogy a szülők. Igaz persze, hogyha a szülők nem fogadják el a gyereket, akkor megint csak az államra marad a döntés. Ezzel kapcsolatban viszont azt vallja, hogy nem vagyunk kötelesek olyan embereket életben tartani, akik annyira alacsony szellemi fokon állnak, hogy nem tudnak magukról. De ésszerűnek tartja, ha egy társadalom úgy dönt, hogy ápolja őket, és így fejezi ki irántuk a tiszteletét.

Az utolsó kérdés a "nem kötelességünk" mozzanathoz kapcsolódik: megérti-e Peter Singer, ha a fogyatékosok az ilyen szavak hallatán félni kezdenek? A válasz: A reakciók nagyon különbözőek. Sok fogyaték ossal beszéltem (…). Egy részük elmondta, hogy már így is a diszkrimináció áldozatának érzik magukat, és hogy a nézeteim ezen még ronthatnak is. De voltak mások is, akik egyetértettek velem, és elmondták, nem szeretnék, ha a gyermekeik ugyanabban a fogyat ékosságban szenvednének, amelyben ők. És hogy, ha megvolna a választási lehetőségük, e fogyatékosságok nélküli gyerekek mellett döntenének. (…) Megértem, hogy vannak, akik fenyegetve érzik magukat a nézeteimtől. Megértem, hogy mindebben annak elutasítását látják, aminek egész életüket szentelték. És azt az odaadást is megértem, amellyel ezt az életet folytatják. Mindez azonban mit sem változtat azon, amit mondok: ha választásunk van egy hátrányos és egy nem hátrányos helyzetű élet között, akkor ésszerű, h ogy az utóbbit válasszuk."

Említettem már, hogy Singert egy fogyatékos-szervezet " a földkerekség legveszélyesebb emberének" nyilvánította. A fennebb kivonatolt interjút követve lehet némi fogalmunk arról, hogy miért. Pedig, ha jobban megnézzük azt, amit a filozófus szavaiból mint elveket leszűrhetünk, tulajdonképpen nem találkozunk semmi veszélyessel. Hisz valójában mit állít? Azt, hogy korunk etikai kérdéseiben lehetőleg meg kell próbálnunk az ésszerűséget követni; hogy az emberre vonatkozó jogokat az öntudat kritériuma alapján kellene megállapítani, az élőlények védelme kritériumának viszont a fájdalom érzetnek kellene lennie; hogy az etikai kérdések mérlegelésében messzemenően figyelembe kell venni a közrejátszó érzelmi tényezőket; hogy az elsődleges szempontnak minden etikai kérdésben az életminőségnek kell lennie. Ezek az állítások önmagukban nem veszélyesek . Viszont nem képesek fogódzót nyújtani az alkalmazásukhoz. Singer kritériumai egyszerűen lebegnek : attól, hogy az ésszerűséget fogadjuk el az emberi jogok döntő kritériumának, csak egy lépés választja el azt, hogy az intelligencia-hányados alapján döntsük el, egy emberi élet értékesebb-e a másiknál. Nem is beszélve az olyan következményekről, amelyeket maga Singer sem tagad: hogy nézetei alapján egy kisgyermeket megölni kisebb bűn, mint egy - talán nem nagyon intelligens és talán nem is annyira ártatlan - felnőttet; hogy akkor, ha a Föld népességszaporulata akkora, mint napjainkban, nem kell általános érvénnyel törekednünk az embe ri élet fenntartására; hogy nem vagyunk kötelesek a nem teljes értékű életet" védeni.

Ha szabad így fogalmaznunk, Singer nézetei pontosan azért veszélyesek, mert racionálisak. Azt tartják szemelőt , ami gyakorlati szempontból hasznos - úgy mond, az é letminőség nevében. De nem zárják ki, sőt meg engedik azt, hogy az egyik ember életének minősége inkább számítson, mint a másiké. Nem korlátoznak: pontosan a határokat mossák el (lásd mint fennebb: ha megengedjük az első lépést, nincs érvünk a további korlátozásra; ha az intelligencia a kritérium, nem lehet érvünk az ellen, hogy az egyik ember értékesebbnek számítson, mint a másik). Ha ez az új etika, akkor nincs etikánk többé - mert az etikának, mint Arthur Sonnenfeld fogalmazott, egyetlen célja van: határokat szabni az emberi cselekvésnek.

1 Jelen cikk a 2002/3-as Korunkba készült sajtó szemlém alapján íródott.

2 Vagyis pontosan azzal vádolták, amivel ma a genetikusokat. Christiaan Barnard a nem sokkal halála előtt vele készített utolsó interjúban [ " Design-Kind? Warum nicht!" Interjú Christiaan Barnard-dal. Die Welt Online , 2001. július 4.] elmondja: az érdekes az, hogy szervátültetéseket akkor már hosszú ideje végeztek, és a bőr- vagy veseátültetések kapcsán senki sem háborodott fel. Amikor azonban szívről volt szó, kirobbant a vita, pedig a donor halálánál ugyanazokat a kritériumokat alkalmazták, mint más szervek donorainál, és minden úgy folyt le, mint bármilyen más szervátültetésnél. Le kellett számolni bizonyos előítéletekkel, meg kellett szokni, hogy a szív nem a lélek és az érzelmek székhelye, hanem csak egy pumpa, amelynek egyetlen dolga van: hogy vért pumpáljon. A riporter ama kérdésére pedig, hogy az orvostudományban határtalan-e az utilitarizmus, azt a választ adja, hogy az orvostudományban egyetlen kritérium létezik: jobbá tesszük-e a páciens életét vagy nem? Nem föltétlenül az élet tartamáról van szó, hanem a minőségéről. Egy harmadik személy életének viszont orvosi célból nem szabad kár t szenvednie.

3 Francis Bacon: Új Atlantisz . Ford. Bodor András. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1976.

4 Gernot Böhme: Hat der Klon eine Iden tität? Wo die Geburtlichkeit fehlt, gibt es auch keine Men schen würde. Die Welt Online , 1999. január 22.

5 Karin Blumer: Kant und der Homo Xe rox. Die Welt Online , 1999. június 14.

6 Uo.

7 Arthur Sonnenfeld: Die Streit um die Stammzellen. Die Welt Online , 2002. február 12.

8 " Nicht alles Leben ist heilig". Ges präch mit Peter Singer. Spiegel Online , 2001. november 26.

9 Die Rückkehr des Ahnenpasses. Die Ahnen sind online/3. Der Spiegel On line , 2001. december 26.

10 Jochen Bölsche: Wenn ein Kind der Klon seines Vaters ist. Spiegel On line , 2001. december 27.

11 Annál is inkább, mivel felnőtt szer vezetből (például a csontvelőből) is nyerhetők őssejtek, sőt egyes ku ta tók szerint az átültetés után gyorsabban áll be náluk a differenciálódás, mint az embrionális őssejteknél.

12 " Design-Kind? Warum nicht!" Interjú Christiaan Barnard-dal. Die Welt Online , 2001. július 4.

13 Ulli Kulke: Wann beginnt das Leben? Die Welt On line , 2001. május 31.

14 Hintergrund. Jungfernzeugung und Dolly-Me tho de. Spiegel Online , 2001. november 26.

15 Kritik an Klonverduchen. Spiegel Online , 2001. no vember 26.

16 Widersprüchliche Ethik-Debatte. Gen-Forschung Ja, Klon-Versuche Nein. Spiegel Online , 2001. november 26.

17 Gernot Böhme: Hat der Klon eine Identität? Wo die Geburtlichkeit fehlt, gibt es auch keine Men schen wür de. Die Welt Online , 1999. január 22.

18 Werner Bartens: Halb Mensch, halb Kuh, aber ewig jung. Unsterblichkeit durch Klonen? Die Wis sen schaft ist weiter, als lärmende Fantasten vermuten la s sen . Die Welt Online , 2000. április 10.

19 Lásd Karin Blumer: Kant und der Homo Xerox. Die Welt Online , 1999. június 14.

20 Halb Mensch, halb Kuh, aber ewig jung. Uns ter blichkeit durch Klo nen? Die Wissenschaft ist weiter, als lärmende Fantasten vermuten lassen . Die Welt On line , 2000. április 10.

21 Auch der Klon lebt in der Kultur. Die Geis tes wis sen schaften haben keinen Grund, vor der neuen Ide o logie des Naturalismus zu kapitulieren. Die Welt On line , 2001. március 20.

22 " Nicht alles Leben ist heilig". Ge spräch mit Peter Singer. Spiegel On line , 2001. november 26.

Balogh Brigitta bölcsész (Nagyvárad, 1977). Kolozsváron végzett filozófiát 1999-ben, jelenleg ugyanott doktorandus. Gyakornok a Partiumi Keresztény Egyetemen, a Kellék című filozófiai folyóirat, illetve a Partiumi Egyetemi Szemle szerkesztője.