Mert ez is jó fiú, az is jó fiú

Beszélgetés a Törzsasztalnál a Varadinumról

A Festum Varadinum - Varadinum Ünnepi Hét ötletgazdája Nagy Béla, az RMDSZ korábbi Bihar megyei elnöke volt. Az érdekvédelmi szervezet és a magyar történelmi egyházak 1992-ben szervezték meg Nagyváradon először azt a nyolcnapos, vasárnaptól vasárnapig tartó rendezvénysorozatot, mely immár hagyományosan egyházi, kulturális, közéleti, politikai eseményeket ölel fel. A Varadinumot eddig tizenegy alkalommal tartották meg, minden évben a húsvétot követő negyedik héttel kezdődően. A rendezvénysorozat súlypontjait az esetek többségében egy-egy jelentősebb évforduló határozta meg, így a város alapításának, László király szentté avatásának, illetve a török uralom alóli felszabadulásnak kerek évfordulói.

A beszélgetés résztvevői: Jakobovits Miklós festőművész, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja; Jakobovits Márta képzőművész, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja; Barabás Zoltán lapszerkesztő, egyházi tisztségviselő, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja; Indig Ottó irodalomtörténész, a Nagyváradi Ady Társaság elnöke; Tavaszi Hajnal bibliográfus, a Nagyváradi Ady Társaság jegyzője, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja; Szabó Ödön történész, RMDSZ-tisztségviselő, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja, a szervezésért korábban felelősök egyike; Szilágyi Aladár publicista, az 1992. évi Varadinum főszervezője, több éven át a kuratórium tagja; Dénes László lapszerkesztő, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja; Lipcsei Márta tanár; Szűcs László lapszerkesztő, több éven át a Varadinum kuratóriumának tagja.

Szűcs László: Lapunk állandónak szánt rovatában legutóbb a váradiságról beszélgettünk, most szűkítjük a témát. Azt kérem, fejtsétek ki véleményeteket a Varadinumról. Az értékelés, az elemzés során ne ragadjunk le az idei rendezvényeknél, hanem akár 1992-ig tekintsünk vissza, illetve szóljatok a lehetséges jövőről is. Bevezetőül néhány fogalmat említenék, ezek érintése e téma ürügyén elengedhetetlen: létezik-e értékteremtés és közösségformálás között e tekintetben érdekellentét- Kell-e, lehet-e, szabad-e a Varadinumot depolitizálni, kisajátítható-e- Hogyan látjátok a belterjesség, a korszerűség kérdését, a minőség és a mennyiség egymásnak feszülését- Melyek a Varadinum lehetséges hozadékai- Egyáltalán milyen Varadinum-heteknek szeretnétek a részesei lenni- Beszélhetünk-e a váradi magyar kulturális élet megpezsdüléséről - amit a szervezők hangoztattak legutóbb -, illetve a váradi magyarság megmozdulásáról, mikor a Szent László-körmenetet leszámítva a fesztivál iránti érdeklődés az említett közösség körében 0,1-0,001 százalék közötti...

Jakobovits Miklós: Ha megengeditek, elmondanék néhány olyan dolgot, amit pozitívnak tartok, illetve olyanokat, amelyek az igény szempontjából nem alakultak kedvezően. Nyilvánvaló, hogy amikor a Varadinum elkezdődött, a hőskorban, teljes odaadással dolgoztak az emberek. Felemelő volt a hozzáállás. A történelmi egyházak szépen össze tudtak dolgozni az RMDSZ-szel. Ez érvényes volt azokra a nagy kiállításokra, amit akkoriban rendeztünk Mártával. Például a múzeumban létrejött egy hagyományos, egyházi vonalú tárlat, ugyanakkor egy teljesen avantgárd kiállítás az akkor még létező főutcai nagy galériában, ahol több mint harminc művész állított ki. (Az egykori kiállítóteremben ma már cipőbolt működik - szerk. megj.) Ám két-három év múltán már nem tudott érvényesülni az, amit Tempfli püspöknek is javasoltam, hogy ne az legyen, hogy kis szentképeket, szobrocskákat állítsunk ki minden koncepció nélkül, hanem például el akartam hozni Budapestről a nagy freskótöredékek zománc-másolatait, amikkel be tudtuk volna mutatni az erdélyi és magyarországi freskóművészet teljes múltját. Azt szerettem volna, hogy az említett kettősség a legmagasabb szellemi fokon folytatódjék. Nem így történt. - A másik ügy, ami nekem rosszul esett, hogy az olyan embereket a románok közül, akik pozitívan mellénk álltak, amikor például annak idején a Vatrával őrlődtünk, például Găina Dorelt vagy Alexadru Săşianut mellőzték, úgyszólván megfeledkeztek róluk. Pedig utóbbinak például oroszlánrésze volt abban, hogy a barokk képtárat létre tudtuk hozni a bazilikában… Úgy tudnám összegezni, hogy ma már az erkölcsi és a művészi nívó hiányát érzem. Miklóssy, a tanárom mondta egyszer: édes mindegy, fiam, hogy ez a gyűrű barokk, reneszánsz vagy empire, csak legyen meg a karátja. Nos, erre a karátra vágyna az ember.

Tavaszi Hajnal: Tíz éve egyfajta ünnepkultúra újraszervezésére is szükség volt. Kezdetben sokkal több szimbolikus témát érintett ez az ünnepség, amely ünnepéllyé szerveződött. Ennek van egyfajta szertartásossága, menete. Az ünnepség könnyedebb, ez szokta követni az ünnepélyt. Különböző értékek mentén szerveződik mindkettő. Nekem az az érzésem, hogy a Varadinum vonatkozásában a kettő egy kissé kaotikusan vegyül, s egyféle modorosságban oldódik fel.

Barabás Zoltán: A város életében a Varadinum az az eseménysor, mely viszszahozta a közösségi élményt. A diktatúra ezt tiltotta leginkább. Voltaképpen itt lehetne megragadni a Varadinum lényegét. Egy értékfelmutató társadalomba való visszamenetelt. A Varadinummal megnyílt a lehetőség, hogy az egyházak illetve az érdekvédelmi szervezet révén az emberek bekapcsolódhassanak ebbe az értékfelmutatásba. Váradnak az elmúlt tizenkét évben ez a legnagyobb szellemi kincse. És én úgy vélem, hogy azok a hetek voltak sikeresek, amikor az értékteremtő közösségek között megtalálták az egyensúlyt. A trauma akkor következett be, amikor megpróbálták egyesek a Varadinumot valamilyen önös érdekből a saját képükre, a saját érdekük szerint formálni, megfeledkezve emberekről, közösségekről.

Szilágyi Aladár: Visszagondolva 1992-re, ma a Varadinum egyik nagy erénye, hogy egyáltalán létezik. Emlékezzetek arra, milyen hisztérikus nacionalista sajtókampány fogadta. Amikor Doina Ignat azt írta egy azóta kimúlt lapban, hogy nyolc napon át kell elviselniük a többségi románoknak a magyar terrort. Amikor aztán szólt a Haydn-muzsika a múzeumban, a háta mögé settenkedtem, a megkérdeztem halkan: Nem félsz, Doina- Azóta immár a románság is természetesnek tekinti, s ez nagy eredmény. Sajnálatosnak tartom viszont, hogy a román közösségekkel folytatott párbeszéd megszakadt, illetve azt, hogy nekik soha nem jutott eszükbe visszahívni minket. Ami fontos: ideális arányt kell találni az elitet megszólító programok és a tömegrendezvények között. A sokszínűség önmagában nem veszélyezteti az értékeket, de jó értelemben vett profizmusnak kell érvényesülnie.

Szabó Ödön: Úgy érzem, a Varadinum kínálatából igazából a nagy, szabadtéri programok hiányoznak. Most láttam erre a jelentős igényt, a május végi majálison a vársáncban. A másik észrevételem, hogy a legtöbb rendezvényen ugyanazokat az arcokat látjuk, mondhatni egy szűk csoport körbelátogatja a Varadinumot. Felmerül az a kérdés is, kinek van joga szelektálni, ki döntheti el, hogy mi fér a Varadinum keretei közé. Bizonyos szempontokból ugyanakkor előbbre tart a Varadinum, egyrészt már nem kell harcolni az elfogadtatásáért, másrészt a szervező kuratórium pénzalapokhoz jut az önkormányzattól is.

Tavaszi Hajnal: A rendezvény teljesen a politikum szférájába került. Csakhogy a politika irányítói időnként cserélődnek, s az új vezetők elölről kezdik a szervezést, sőt szervezkedést, nem rendelkezve elődeik tapasztalataival, hiszen őket többnyire már nem vonják be. Nincs milyen előzményhez kapcsolódjanak, nem hasznosulnak korábbi tapasztalatok.

Barabás Zoltán: Tény, hogy az egyre inkább párttá váló, pártként működő RMDSZ kisajátította magának a Varadinumot. Kezdetben a kuratóriumból ki is hagyták az egyházak képviselőit. Ez egy dráma, egy közösségi dráma, hogy a város értékteremtő közösségeit két év alatt sikerült egymás ellen kijátszani, szétverni.

Szabó Ödön: Én pozitívnak tartom a Varadinum Alapítvány bejegyzését. Eddig külön-külön pályázott mindenki, kevés forrást sikerült befogni. Nem volt központi pályázat. A legnagyobb hiányosság az, hogy nincs egy megbízott főszervező, aki végigmenedzselje az ünnepséget. Ez a hiba, s nem az alapítvány, meg hogy ki sajátította ki. Meg kell találni egy ilyen személyt, aki érvényre tud juttatni a személyisége mellett egy koncepciót is, vállalva egy hét sikerének avagy sikertelenségének ódiumát.

Jakobovits Márta: Fiúk, de hát mi vagyunk a Varadinum, kritizálhatjuk bátran, de mi tükröződünk benne. A mi szellemi igényeink, a mi egymásra figyelésünk. Az, hogy miként tudunk kommunikálni, miként tudjuk elviselni egymást. Nekem személy szerint lelkiismeret-furdalásom van a későbbi évekre vonatkozó felelősségvállalásom kapcsán. Hogy ti. én viszszavonultam…

Dénes László: Olvastam a napi sajtóban egy olyan hírt, hogy a fesztum után valamilyen szinten valakik összeülnek s egy őszinte kiértékelő beszélgetést folytatnak. Azt hittem, ezt a nyilvánosság, a sajtó előtt teszik, vagy legalábbis publikálják a konklúziókat. Nem tudom, megtörtént-e ez a szűkebb vagy szélesebb körű társadalmi vita…

Jakobovits Miklós: Elmondom, mi az, ami nekünk elvette a kedvünket a szervezéstől. Voltak kezdetben a nagy kiállítások, melyeknek súlya volt. S utána mi történt- Hiába határoztuk el, hogy ezen a nívón folytatjuk, ide beszólt valaki, oda beszólt valaki, s lettek ilyen-olyan kicsi, elaprózódott, súlytalan akármik. Mert ez is jó fiú, az is jó fiú, végül kiállítottunk mindent és mindenkit...

Dénes László: Szerintem nem csupán az elaprózódással van a gond, hanem azzal, amire Barabás is utalt: egy látens konfliktusnak mondanám, amit nem érdemes a szőnyeg alá söpörni. Ha ő úgy érzékeli, mint váradi polgár, hogy itt bizonyos politikai befolyás történik, akkor ezt beszéljük meg. Amikor halljuk, hogy az önkormányzat pénzt áldoz a Varadinumra, az egyik szemünk nevet, de a másik sír. mert jól tudjuk, hogy aki fizet, az dirigálhat is. Az RMDSZ úgy érezte: át kell vennie ezt a rendezvényt, szerveznie a kulturális életet. Más kérdés, hogy ezt a feladatot ráosztotta a saját aktivistáira, felelőseire. A tisztán egyházi rendezvényeken kívül az idén szinte mindegyik program mögött az RMDSZ egyik vagy másik tisztségviselője, a párt funkcionáriusa volt a háttérben. Érdemes vitát folytatni arról, hogy az RMDSZ-nek van-e megfelelő embere és koncepciója erre a feladatra. Félek, hogy nincs, s félek, hogy rossz kompromisszumokat kötöttek: nem baj, hogy nem ért hozzá, nem baj, ha nem tud valamit tisztességesen megcsinálni, de jó magyar ember és vállalja. S a programban alig volt olyan pont, mely engem személy szerint érdekelt volna. Nem akarok szentségtörő lenni, de igazán a körmenet sem tud újat nyújtani annak, aki évről évre részt vesz rajta. Ami érdekelt, az a Nagyvárad irodalmi múltja és jelene című program volt, de bizony keserű szájízzel kell szólnom róla, mert az egy kínos muszáj-rendezvény, afféle protokoll-akció volt. "Megszervezték" a váradi magyar és román írók szakmai összejövetelét, melyre a magyar írókat nem hívták meg. A románok is kínosan érezték magukat, mert azt hitték, nem akarunk velük közösködni. Persze a pesti vendégekre, tolmácsgépre, ebédre, bankettre, elegáns helyszínekre kiterjedt a szervezők figyelme...

Lipcsei Márta: Ha 1992 óta követjük az eseményeket, lemérhető, hogy a súlypont az egyházitól a civil szféra irányába tolódott el.

Dénes László: Márta, a politikai szférát nem szabad összetéveszteni a civil szférával, mostanában nálunk ez történik. A párt emberei a civil szféra nevében szónokolnak és szervezkednek. Reggel politikusok, délben epikureusok, este értelmiségiek…

Jakobovits Miklós: Én nem annyira pártokra és egyházakra bontanám az értékeket, hanem azokra a személyekre, akiknek valamilyen belső lelki vágyuk van, hogy tegyenek ezért az ügyért.

Lipcsei Márta: Szerintem igenis helyes, hogy a súlypont elmozdult a civil szféra felé, mert azt jelenti, hogy Várad polgársága erősödőben van. Más kérdés, hogy rendelkeznek-e kellő szervezői képességekkel azok, akik a civil szervezetek élére álltak. Úgy hiszem, az kellene fontossá váljon, ami összeköt, s nem az, ami elválaszt.

Indig Ottó: Én a bevezetőben említett részvételi adatokhoz kapcsolódnék. Régi igazság, hogy legyen az zenei, irodalmi vagy képzőművészeti rendezvény, egy-két változó arcot leszámítva ugyanazokkal találkozol. Ugyanaz a maroknyi ember van jelen mindenütt. Ez nem lehet a célunk, új embereket kell bevonni. Mai divatos szóval élve: interaktívvá kellene tenni a Varadinumot. Mert az, hogy szerepelek, szerepelek, s ugyanazoktól kapom folyton a vállveregetést, a tapsot, esetleg az elmarasztalást  s ugyanazoknak adom vissza, amikor ők szerepelnek - ez lassan unalmassá válik. Én elismerem, hogy a Varadinumból hagyomány lett, de a lendülete kifulladóban van. Mégpedig azért, mert az egyes résztevékenységek szervezői már nem voltak képesek újat mutatni.

Barabás Zoltán: Szorosan összefügg a fesztivál mindenkori sikerével a váradi műhelyek helyzete. Váradnak akkor van esélye, ha e váradi műhelyek szervezik önmagukat, ha a váradi műhelyek számára megadatik, hogy döntő szerepük legyen a Varadinum előkészítésében.

Jakobovits Miklós: A leggyakrabban épp arról nincs szó, ami a lényeg. Elaprózódik mindennek az esszenciája. Kós András, a szobrász fakadt ki nemrég: "Te Miklós, úgy elmentek a kiállítások az ivászat, a táncolás-muzsikálás, a versmondás felé. Csak a lényeggel nem törődik senki: hogy odaállsz és nézed azt a gyönyörű képet és megindul benned valami."

Szűcs László: Becsléseim szerint a Varadinumra szerzett támogatások mintegy kétharmadát bankettekre, ebédekre, fogadásokra költötték. Zoli arról beszélt, hogy meg kell erősíteni a váradi alkotóműhelyeket, alkotói közösségeket. Nos, ezek támogatására gyakorlatilag semmi sem jut.

Jakobovits Miklós: Én benne vagyok az Illyés-alapítvány romániai alkuratóriumának képzőművészeti szaktestületében. Átolvasunk vagy hatszáz pályázatot, s mondogatjuk a kollégákkal, hogy bizony négyszázból nem alkotás, műteremtés, hanem flekkenezés lesz.

Szűcs László: Csakhogy ne feledjük, a pénz többnyire a politikum felől érkezik, s nekik sokkal kifizetődőbb lehet megetetni két-háromszáz embert a színházban - a majdani választásokra is gondolva -, mintsem ugyanazt a pénzt egy stúdió-előadásra, egy kiállításra, egy irodalmi folyóiratra költeni.

Szabó Ödön: Remélem, hogy ez a beszélgetés, illetve más elemzések, valamint a szervezők saját értékelése elindítja a Varadinum olyan újragondolását, mely megint ünnepivé és színvonalassá teheti, s nem táplálja ebben a társaságban vagy más társaságokban az ellenrendezvények, a félreállások gondolatát.