Az irodalom annyira fontos, amennyire fontossá tesszük

A Várad kérdéseire Sántha Attila költő, az E-MIL ügyvezetője válaszolt

Május derekán egyazon esten mutatkozott be Nagyváradon induló folyóiratunk, a Várad, illetve az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Utóbbi ügyvezetőjét, Sántha Attila költőt kérdeztük arról, hogy a Liga megnevezés esetükben milyen törekvést jelez: a tagok szövetségét, esetleg valamiféle versenyhelyzetet, bajnoki küzdelmet-

- Amikor azon gondolkodtunk, hogyan nevezzük el, felmerült az egyesület, szövetség ötlete. Végül a Liga mellett döntöttünk, mert ezt sokkal nyitottabbnak gondoljuk, mint az egyesületet. Az egyesületben az emberek összeállnak és egy közös cél érdekében dolgoznak. A Liga viszont egy keret, amelyben nem csak a közös cél érdekében, de saját magunkért is tudunk dolgozni. Az erdélyi magyar írótársadalom egyik nagy gondja mindig is az volt szerintem, hogy a közös célokat ugyan meg tudták fogalmazni, de nem hagytak kellő teret az egyéni érvényesülésnek. Ilyen szempontból amit mi próbálunk csinálni, az az, hogy az érdekvédelem mellett próbáljuk megteremteni azokat a körülményeket, melyek elengedhetetlenül fontosak ahhoz, hogy egy író alkotni tudjon. Szociális díjakat akarunk előteremteni, írói ösztöndíjakat. Olyan feltételeket teremteni, amelyek által a szerző azzal tud foglalkozni, ami az ő dolga: az írással. És a Liga nyilván a futballra is emlékeztet egy kissé. Ugyanúgy, ahogy van egy futballbajnokság,  van íróbajnokság is, ahol mindenkinek egyenlő feltételeket kellene biztosítani, mindenki futhasson, ahogy tud. 

- Tavaly nyáron Hargitafürdőn sokan igen vehemensen ellenezték egy új írószervezet létrehozását, az írótalálkozón megjelentek többsége akkor ez ellen foglalt állást, mondván: adott már a szakmai szervezet, akár a román, akár a magyar írószövetség, előbbinek állampolgári jogon, utóbbinak nemzetiségi alapon lehet tagja az erdélyi magyar író. Változott-e időközben a helyzet, avagy az akkor kisebbségben maradók döntöttek úgy: mégis meg kell próbálni.

- Nekem akkor, ott volt egy olyan érzésem, hogy az a tanácskozás előkészítetlen volt. Azok az írók, akik elmentek oda, nem tudták, milyen álláspontra helyezkedjenek, mert ehhez hiányoztak az alapinformációk. Nem lehetett tudni, hogy mi történik, ha új szervezetet hozunk létre, ha a korábbi struktúrákat tartjuk fenn, vagy ha egyéb megoldásokban gondolkodunk. Amit mi csináltunk, az az, hogy a kisebbség - mely akkor úgy gondolta, hogy új szervezetet kell létrehozni - kidolgozta a koncepciót, próbálta népszerűsíteni, s időközben sokan csatlakoztak hozzánk. Pillanatnyilag hatvanhárom tagunk van, ami azt jelenti, hogy az arra érdemes erdélyi magyar írók kétharmada máris benne van az E-MIL-ben.

- Azt megfogalmaztátok-e, hogy mit takar az "arra érdemes", ki az, aki a Ligában szerepelhet, ki az erdélyi magyar író-

- Ez egy nagyon fontos kérdés, amit más írószövetségek úgy oldanak meg, hogy kell két önálló kötet és ajánlások. Mi arra gondoltunk, hogy akit már más írószervezetbe felvettek, az automatikusan tag lehet nálunk is, míg a többiekről az elnökség dönt. Ez nyilván szubjektív, de hát maga az irodalom is egy szubjektív valami.

- Földrajzi megoszlás alapján milyen az E-MIL összetétele, képviselve van Erdély és a Partium minden régiója-

- Székelyföldről, Kolozsvárról, a Partiumból mindenhonnan vannak tagjaink, talán kevesebben Marosszékről. Sőt most már úgymond határon túl erdélyi magyar írók is jelentkeztek a szervezetbe. Azok az erdélyiek, akik a jelenlegi határokon túl kerestek megélhetést, Magyarországon vagy Nyugaton.

- Hogyan jellemeznéd az irodalom helyzetét ma Erdélyben- Milyen az írók elismertsége, igénylik-e az érdekvédelmet, magát az E-MIL-t-

- Az irodalom annyira fontos egy társadalomnak, amennyire fontossá tesszük. Mintha az utóbbi időben az irodalom válságba került volna, kevesebbet olvasnak az emberek, kevésbé figyelnek arra, amit az írók mondanak. Ez általános jelenség, erről különösebben nincs mit tárgyalni. Viszont az írók maguk nagyon sokat tehetnek azért, hogy a saját szakterületük fontos legyen a társadalomnak. Az E-MIL szervezett keretet tud nyújtani, általa megpezsdíthető az erdélyi irodalmi élet. Oda kell csalogatni az olvasót a könyvek mellé, s nem mind a válságról beszélni. Amúgy a kortárs erdélyi magyar irodalom csöppet sem alábbvaló más mai irodalmaknál. Szerzőkben, tehetségekben mi is, ma is bővelkedünk.

- E tehetségek gondozása, az írói pálya elején állók segítése is része az E-MIL tevékenységi köreinek-

- Az a szervezet, amely nem gondol a saját jövőjére, az meg van halva. Az E-MIL jó helyzetben van, mert tagjainak bő harmada egyértelműen fiatal. Azok az emberek, akikben mocorog valami, akikből lehet valaki, azoknak meg kell teremtenünk az alkotáshoz méltó feltételeket.

- Említetted az érdekvédelmet. Az erdélyi magyar irodalmi folyóiratok túlnyomó többsége nem tud, vagy nem akar tiszteletdíjat fizetni szerzőinek. Az E-MIL akár konfliktusba is keveredhet e lapokkal, a többnyire írókból álló lapvezetésekkel, mikor a szerzők érdekeit képviseli.

- Elsősorban meg kell vizsgálni azt, hogy miért nem fizetnek. Valóban nincs pénzük, vagy mert megszokták, hogy ingyen kapják az írásokat. Ugyanakkor azzal, hogy nem fizetnek, saját maguk alatt vágják a fát. Előbb-utóbb csupán másodközlésekhez jutnak. Én például az utóbbi időben a Helikonon kívül nem közlök más erdélyi kiadványban, mert nem fizetnek. Ezért inkább Magyarországon közlöm az írásaimat. Ugyanígy ellentétbe kerülhetünk a könyvkiadókkal, hiszen az általuk fizetett honoráriumok nevetségesek, nem beszélve olyan esetekről, amikor a könyveket csak látszólag adják ki, sajnos ilyen esetek is voltak. Vagy ott van a rádiós publikációk helyzete. Az író a leggyakrabban nem tudja, mit tegyen, amikor ingyen használják szellemi termékeit. Az E-MIL dolga, hogy ezen a helyzeten változtasson, fellépjen az írók érdekében.

- Csakhogy ehhez az E-MIL is szakembereket, ügyvédeket kell igénybe vegyen, és persze meg is fizessen. Nem zárul-e be a kör azáltal, hogy jelenleg a Liga sem rendelkezik anyagi háttérrel-

- Mielőtt úgy döntöttem, hogy ráteszek pár évet az életemből az EMIL-re, némi tapasztalatot szerezhettem az Oktatásügyi Minisztériumban és a Sapientia Alapítványnál. Próbálom a szervezetet talpra állítani, ami nyilván azt feltételezi, hogy az embereket meg kell a munkájukért fizetni. Például egy jogászt, aki a szerzői jogok terén védi majd az írókat.

- Hasonlóan az írószövetségekhez, területi filiálékat kíván az E-MIL is létrehozni. Miként jöhetnek létre ezek, milyen szerepet szántok e fiókoknak-

- Nem lenne egészséges, ha a tevékenységünk Kolozsvárra koncentrálódna. Szükség van helyi központokra, Marosvásárhelyen, Váradon, Csíkszeredában, de akár Sepsiszentgyörgyön is. Ezeknek a feladata összefogni az aktív tagokat, irodalmi esteket szervezni, behozni az irodalmat az emberek mindennapjaiba. Megalakulásuk rendkívül egyszerű: amikor öt-tíz helyi szerző azt mondja, hogy létre akarja hozni ezt a helyi fiókot, akkor egyszerűen értesíti az elnökséget, mely nyilván örömmel fogadja a kezdeményezést. Mi felülről nem fogunk semmit erőltetni.

- Van-e már hivatalos kapcsolatotok a magyar, illetve a román írószövetségekkel- A tagság amúgy részben egyik és másik irányába is közös.

- A Magyar Írószövetséggel már felvettük a kapcsolatot, míg a Fiatal Írók Szövetségével rendkívül jók a kapcsolataink, éppen a közös tagság által is. A Romániai Írók Szövetségét még nem kerestük meg. Pillanatnyilag nem tudom, miben működhetnénk együtt. Érdekellentéteink is lehetnek, hiszen például azt szeretnénk, hogy az úgynevezett irodalmi bélyegből befolyó adógarasokhoz mi is hozzájuthatnánk, ami máris igen kényes kérdéseket vet fel.

Szűcs László

Sántha Attila költő (Kézdivásárhely, 1968). A kolozsvári BBTE bölcsészkarát és a szegedi JATE doktorképzőjét végezte el. Kötetei: Münchhausen báró csodálatos versei (1995), Az ír úr (1999). Sziveri-díjas (1996). 1995-től az Előretolt Helyőrség című folyóirat, majd könyvsorozat szerkesztője. Az E-MIL ügyvezető elnöke.