Pomogáts Béla

A biharfüredi kísérlet

A magyar és a román értelmiség, a magyar és román politikai akarat szembenállását a mögöttünk lévő korszakok számtalan eseménye és dokumentuma tanúsítja. És noha, különösen a mögöttünk lévő négy-öt évtizedben, történészek és irodalmárok az átörökített nemzeti konfliktusok meghaladásának szándékával szinte folyamatosan arra törekedtek, hogy felkutassák és felmutassák a két nép, a két értelmiség és a két politikai vezetőréteg közötti megértés és együttműködés példáit, a közép-európai történelem eseményei mindig újra kölcsönös bizalmatlanságra és politikai küzdelmekre vezettek. Ez a bizalmatlanság, ezek a küzdelmek, egyáltalán a magyar-román konfliktusok a történelem mitikus dimenziójába kerültek, részeivé váltak annak a szimbolikus szerepet betöltő szellemi képződménynek, amely kihat egy nemzeti közösség mentalitására és önazonosság-tudatára.

A magyar-román viszony egymástól eltérő módon kapott szerepet a politika és a kultúra övezetében, mintha más pályán futnának az értelmiségi kezdeményezések, erőfeszítések, és más pályán futna a politika. Az elsőt igen sok esetben a kölcsönös megértés igyekezete, az európai mintájú türelmesség és jóakarat, a másodikat az etnokratikus elfogultságok, az idegengyűlölettel fűtött indulatok vezérelték. A politikai és a kulturális dimenzióknak ez az egymástól eltérő vagy éppen egymással ellentétes mozgása tapasztalható volt a közelmúltban is: innen eredt a magyar-román értelmiségi találkozók folyamatosan érzékelhető lelki bizonytalansága és időnként szinte váratlan módon kibontakozó dinamizmusa. Innen eredt az, hogy szinte minden időben léptek fel kis kulturális (irodalmi) csoportok, amelyek párbeszédet kezdeményeztek a kölcsönös kiengesztelődés érdekében, ez a párbeszéd azonban többnyire elakadt a politikai erők ellenállása miatt.

Így volt ez már a messzi és a közelebbi történelmi múltban is. A magyar és a román értelmiség dialógusának közel kétszáz esztendős hagyománya van, hiszen már a felvilágosodás és a romantika korának írástudói is megpróbálkoztak az érdekek egyeztetésével és az álláspontok közelítésével, nemcsak a kulturális életben, hanem a politikában is. Gheorghe Şincai-nak és Cesar Bolliacnak is voltak magyar barátai és összeköttetései: az elsőnek Peretsényi Nagy Lászlóval, az utolsó jelentős latin nyelvű magyar költővel, az 1804-ben Nagyváradon Orodias címmel megjelent hősének szerzőjével (ezzel a klasszikus eposszal egyszer foglalkozhatna a nagyváradi irodalomtörténet-írás!), a másodiknak Toldy Ferenccel, a "magyar irodalomtörténet-írás atyjával". A magyar politikai irodalom pedig figyelemreméltó báró Wesselényi Miklós 1844-ben Lipcsében megjelent Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című klasszikus munkája, amely a pánszláv veszedelem szorításában kereste a történelmi magyar állam fennmaradásának biztosítékait, s ennek során javasolta az erdélyi románok jogbiztonságának megteremtését és a dunai román fejedelemségek diplomáciai megerősítését, a velük kötendő stratégiai szövetséget.

Ezek a távolabbi múlt hagyományai, ezeket kiegészíthetjük az 1848-1849-es szabadságharc magyar-román kiegyezési törekvéseinek dokumentumaival, ezeket azonban meglehetősen széles körben tárgyalja a szakirodalom, hasonlóan a XIX. század második fele magyar-román értelmiségi kapcsolatainak és megegyezési kísérleteinek történetéhez. Ezért inkább a XX. századi kapcsolatkeresés és dialógus néhány tanulságára szeretném felhívni a figyelmet, mindenekelőtt az 1935-ben Biharfüredre tervezett és sajnálatos módon meghiúsult találkozó tanulságaira.

Ennek a több mint fél évszázados próbálkozásnak az emlékét mindenképpen érdemes felidézni, tekintettel arra, hogy a rendszerváltozás után rendezett (és most ismét napirendre került) magyar-román értelmiségi találkozók előtörténetéhez tartozik, és tanulságait nem lehet megkerülni akkor, amikor a magyar és a román értelmiségi megbékélés mindig is igen fontos eszméjének az európai integráció előrehaladásával éppen most meg kellene erősödnie.

Az 1935-ben Biharfüredre tervezett magyar-román írótalálkozó gondolatát M. G. Samarineanu, a nagyváradi Familia című folyóirat szerkesztője, illetve Tabéry Géza, a Váradon élő ismert erdélyi magyar író, az Ady Endre-kultusz igen eredményes gondozója vetette fel. (Az Ady-kultusz mindig is magába foglalta a magyar-román megbékélés eszméjét.) A nagy múltú román folyóirat nem először próbált közeledni a magyar irodalomhoz, 1926. és 1935. között több magyar író, közöttük Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Tabéry Géza műveinek fordítását közölte, 1934-ben Octavian Goga nevezetes tolmácsolásában Az ember tragédiája egy részletét mutatta be (ezt sokan Madách nagy műve legjobb idegen tolmácsolásának tekintik), emellett több alkalommal adott szemlét magyar folyóiratok, így a Nyugat, az Erdélyi Helikon, a Korunk és az Erdélyi Fiatalok közleményeiről.

A nagyváradi román folyóirat kezdeményezése nyomán Tiberiu Moşoiu nagyváradi polgármester, Samarineanu szerkesztő és Tabéry Géza, mint Babits Mihálynak, illetve más magyar íróknak írott levelük mutatja, közös eszmecserére szólították fel a magyar és román irodalmi élet kiváló egyéniségeit. A szétküldött levelekkel párhuzamosan jelent meg a váradi folyóiratban Samarineanu írása, amely összefogást sürgetett a román és a magyar szellemi élet között: "Két olyan nép vagyunk, amelynek a történelem és a művelődés terén párhuzamosan kell haladnia. Mindegyiknek megvan a maga teljesítménye, művészi és szellemi alaptőkéje. A tervezett kölcsönhatások révén nem gazdagíthatjuk-e vajon egymás lelki kincseit- (…) Egyetértést hirdetünk mindenekelőtt irodalmi téren. Az agy közvetlen kapcsolatban áll a szívvel s a lélekkel. Mihelyt megismerjük egymást, a közeledés bizonyosan elkövetkezik. (…) Ha eddig nem is történhetett meg, hogy az ész az észhez s a szív a szívhez közeledjék, jó szomszédokként próbáljuk most meg".

Ezt követve öt kérdésben kérte a kiszemelt magyar és román írók állásfoglalását a kulturális közeledésről. Ez az öt kérdés a következő: "1. Lehetségesnek tartja-e a román-magyar kulturális együttműködést- 2. Ha igen, hogyan képzeli el- Milyen erőket kell mindkét részről az ügy szolgálatába állítani- 3. A két nép művelődése elegendő alapot nyújthat-e a megegyezés nagy épületéhez- 4. Az író művével ellensúlyozhatja-e azt a meghasonlást, amelyet a politikus működése, szándékosan vagy tudattalanul, felidézhet- 5. Mi a véleménye a nagyváradi ťFamiliaŤ által kezdeményezett közeledési mozgalomról-"

A román folyóirat-szerkesztő felhívására tizenhárom magyar és tizenkét román író válaszolt, a többi között Babits Mihály, Benedek Marcell, Márai Sándor, Illyés Gyula, Berde Mária, Ligeti Ernő, Molter Károly, Tabéry Géza, Kádár Imre, Szemlér Ferenc, illetve Mihail Sadoveanu, Lucian Blaga, Victor Eftimiu, Camil Petrescu, Corneliu Moldoveanu és G. M Vlădescu. Vagyis többen is a két irodalom akkori legjobb képviselői közül. A beérkezett válaszok kiálltak a szellemi kapcsolatteremtés és hídépítés eszménye mellett, sürgették a magyar és a román irodalom kölcsönös megismerését, az írók személyes találkozását és termékeny eszmecseréjét, és hangot adtak annak a meggyőződésüknek, hogy a szellem embereinek kell létrehozniuk azt a kölcsönös megértést, amelynek megteremtését a politika mind az ideig elmulasztotta.

Először is Babits Mihály válasznyilatkozatának egy részét idézem: "Az európai művelődés egy és közös. A román és a magyar irodalom egyaránt része az európai irodalom egységének. Szomorú, hogy oly kevéssé ismerik egymást. Az irodalmak, valamint az írók is, akkor fejlődnek, ha egymásra hatnak, kölcsönösen gazdagítván egymást. Az irodalomtörténet eléggé mutatja, hogy sem a nyelv, sem a politika nem lehet akadály e kölcsönös befolyás és gazdagítás számára… A politikai meghasonlás egyik leggyakoribb és legveszélyesebb eszköze a hazugság: annak a képnek a meghamisítása, amely valamely népről a másik nép lelkében él. Bármilyen módon nyilatkozik is meg ez a hamisítás, az írók sokat tehetnek ellene. Különösen, ha magukban hordozzák a közös érzés és gondolat lehetőségét, amely szembehelyezkedik a meghasonlást felidéző sugalmazásokkal… Lehet-e vajon napjainkban nagyobb szolgálat, mint a megértés útjait egyengetni két nép között- S ki hivatottabb erre a szolgálatra, mint az író- Amit tehetünk, az talán egyelőre kevés. De ezt a keveset is meg kell tennünk."

De idézhetem Illyés Gyula és Molter Károly válaszait is. Illyés a többi között a következőket írta: "A pillanatnyi érdekek által vezetett politika mindig ellentéteket támaszt a népek között; az örök irodalom hivatása viszont az, hogy egy magasabb eszmevilág, az emberiség ereje által hidat verjen a pillanatnyi ellentétek közé. A goethei ťvilágirodalomŤ a népeknek igazabb és tartósabb közössége lehet, mint a Népszövetség". Molter Károly pedig a következőkben tett hitet a magyar és a román írók közeledése mellett: "E közeledés nem lehet csupán lírai hangulat. Rég megérett az idő a cselekvés számára is. Tennivalóink közül az első magyar műveknek románra és román műveknek magyarra való fordítása. Továbbá szükséges a megismerés jeleinek mind sűrűbb megnyilatkozása mindkét nép sajtójában és kritikai irodalmában: Budapesten éppúgy, mint Bukarestben - különösen pedig Erdélyben, ahol a két nép az együttélés folytán már ismeri egymást s ahol e sorsközösséget közös történelmi szenvedések pecsételték meg. Egyazon tájon két tűz (sőt Erdélyben három) egyformán melengetett. E tüzeket azonban fűtésre és nem gyújtogatásra kell felhasználni. Minden művészet égés, Erdély három lángnyelve pedig a soknyelvű Európában példát nyújt arra, hogy ezek a lángok az Igaz és Szép világosságát hirdetik, gyűlölködés és imperialista szándék nélkül".

Ugyancsak érdemes felidézni néhány román író nyilatkozatát. Mihail Sadoveanu, a korszaknak - Lucian Blaga mellett - talán a legtekintélyesebb román írója a következő választ adta: "Különös örömmel értesültem román-magyar testvéri mozgalmukról. Hiszem, hogy csakis a szeretet és a barátság lehet a népek jövőjének hitvallása és kalauza; a román és magyar nép kulturális együttműködése mint szellemi tevékenység a leghatásosabb eszközzé válhat a politikai ellenségeskedés hátrányainak kiküszöbölése végett. E működés alapját csakis a lojalitás és a jóhiszeműség képezheti. Nem elegendő a kultúrcsere csupán a közeledés létrehozatala végett, hanem feltétlenül lényeges az együttműködés szempontjából és kikerülhetetlenül szükséges annak megindulása érdekében. Ha az ilyenfajta kulturális tevékenység komoly és őszinte, akkor megszilárdulhat és ellenállást képezhet a rosszhiszemű politikusokkal szemben: a szellem szembefordulhat a múlandó érdekekkel".

Érdemes felidézni Victor Eftimiu válaszlevelét is: "A román-magyar kulturális együttműködés feltétlenül szükséges, még akkor is, ha lehetetlen volna. Az írók a népek közti megértés előharcosai. Ők készítik elő a lelkeket a holnapi nagy megbékélésre. Egy másik nép irodalmának terjesztése révén a fordító magát az illető népet teszi megismerhetővé, s nincs olyan nép, amelyet, ha megbecsüléssel közeledünk hozzá és mélységeibe beletekintünk, meg ne szeretnénk. A tömegek nagyon jól megértenék egymást és nagyon jól megférnének, ha nem volnának lázítók, akik személyes érdekből a hazafiságot és a nemzeti érzést sovinizmussá fokozzák, s állandóan akadályokat emelvén, megfélemlítik a közeledés hírnökeit oly népek esetében is, amelyek pedig sok évszázados jószomszédi viszonyra hivatottak".

A biharfüredi találkozó terve igen nagy reményekre jogosított fel, ezek a remények mégis hajótörést szenvedtek: nem az irodalom, hanem a politika rossz szándékai és kérlelhetetlensége, közelebbről Babits Mihály erdélyi útjának megakadályozása következtében. Babits Mihály örömmel utazott volna Erdélybe, annál is inkább, mert időközben újabb meghívást kapott: Sényi László, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság főtitkára fordult hozzá igen elismerő hangú levélben, hogy irodalmi előadásra, illetve, ha lehetséges, egész előadókörútra invitálja meg. Babits, noha ekkor már erősen kínozta végzetessé váló betegsége, valósággal fellelkesült a meghíváson, és sietett elfogadni a társaság ajánlatát. Időközben a tervezett felolvasó körútról az erdélyi magyar közvélemény is értesült, s Babitsot meghívólevéllel kereste fel Szemlér Ferenc, aki kolozsvári, nagyváradi és brassói irodalmi előadásokat javasolt, illetve egy régi fogarasi barátja, aki arra kérte, hogy tanári munkájának hajdani színhelyén is tartson előadást. (A költő fiatal korában, 1908. és 1911. között a fogarasi gimnázium tanára volt, és később is megemlékezett arról a szeretetről, amely román tanítványaihoz fűzte.)

A költő utazni készült, a kormányzati elfogultságok azonban másként határoztak: a bukaresti hatóságok visszautasították Sényi László felterjesztését, amelyben a tervezett előadás megrendezésének hivatalos jóváhagyását kérte. Akkor még, miként ezt Kosztolányi Dezső ugyancsak 1934-es marosvásárhelyi meghívása is mutatja, hivatalos jóváhagyás kellett ahhoz, hogy egy magyarországi író Erdélyben nyilvános szereplést vállaljon (Kosztolányi különben megkapta az engedélyt). A Babitsot sújtó elutasítás viszont igen károsan érintette a nagy reményekkel szerveződő magyar-román irodalmi kapcsolatokat: a költő külön nyilatkozatban mondta le a tervezett biharfüredi írótalálkozón való részvételét. Ebben a nyilatkozatában fenntartotta a magyar-román kulturális közeledés szükségességének gondolatát, egyszersmind arra utalt, hogy a román hatóságok eljárása nem lehet független attól a türelmetlen nemzetiségi politikától, amely a kisebbségi magyar kultúrával szemben érvényesül, végül pedig a román íróktól várt tiltakozó állásfoglalást a bukaresti hatóságok döntése és általában a hivatalos román kisebbségi politika ellen.

"Ma is - fejtette ki - változatlanul tudok lelkesedni olyan tervért, amely a ťszellem hídját akarja verni a népeket elválasztó szakadékok fölöttŤ: hogy az írók hozzák helyre, amit a politikusok elrontottak… A biharfüredi értekezlet (azonban) csak akkor végezhetne hasznos munkát, ha határozottan szembe tudna szegülni a román kormánynak avval az irányzatával, mely a magyar kultúra romániai útjai elé érthetetlen politikai sorompókat állít. Ez az irányzat pedig bizonyosan összefügg a román kormány egész kisebbségi politikájával. Tiltakoznak-e a román írók a kultúra és az európai testvériség nevében ez ellen a ferde kisebbségi politika ellen- Ha igen: a román kultúra nagyszerű érettségéről és szabadságáról tesznek tanúbizonyságot, s minden lelkes rokonérzésem az övék. Ha nem: akkor semmiféle biharfüredi találkozónak nem látom értelmét."

Mindezzel a magyar és a román értelmiség egy nagyra hivatott találkozásának tervét sodorta el a politika, és ha igaz is az a vélemény, hogy a szellem emberei nem tudnak cselekedni a politikusok helyett, felelősségüket mégsem kerülhetik meg. Igen: a magyar-román megbékélés egyik fontos feltétele éppen az volt a múltban és maradt a jelenben, hogy a megbékélésben érdekelt román értelmiség vegye fel a küzdelmet a kisebbségi közösségeket diszkrimináló politikával szemben, és küzdjön meg saját szélsőségesen gondolkodó és cselekvő nacionalistáival. Az elmaradt biharfüredi találkozónak mindig időszerűsége lehet, és a magyar és a román értelmiség, a magyar és a román írók dialógusának - a megbékítés, az együttműködés stratégiájának érdekében, a közös európai kulturális és erkölcsi eszmények jegyében - folyamatosnak és lehetőleg sikeresnek kell lennie.

Pomogáts Béla irodalomtörténész, kritikus. (Budapest, 1934.) Részt vett az 56-os forradalomban, rövid ideig internálták. Több rangos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 1992 óta az Anyanyelvi Konferencia elnöke, 2001-ig a Magyar Írószövetség elnöke. A XX. századi magyar irodalommal, ezen belül a népi írók mozgalmával, az erdélyi és a nyugati magyar irodalommal foglalkozik.