Hagyaték

Diamandi Viktória levelei Horváth Imréhez

Amikor 1928-ban harminckét évesen megismerte a költő Horváth Imrét, Diamandi Viktória szövevényes életútjának egyik szakasza már lezárult. A többszörösen vegyes házasságokból származó aszszony korán megismerhette a nagypolgári lét kényelmét, a  politikai karrierből származó előnyöket és a pénzzel elérhető társadalmi sikereket. A sikeres pénzügyi és gazdasági vállalkozásokat lebonyolító nagyváradi körökben  jól ismert Zsiga és Diamandi családok vagyonából futotta a lausanne-i leánynevelő intézetre, utazásokra, gazdag hozományra és a fényűző életre.

Az élelmes, görög származását nem feledő apa, Diamandi József politikai karrierje az első világháború utáni években a szenátorságig ívelt. Lányát  Andru Sever ügyvéd karján - aki a román Semmítőszék elnöke lett - egészen Mária királyné bukaresti udvaráig röpítette.

A gyors felívelést aztán a családi tragédiák sorozata  követte. Diamandi Viktória elhagyta férjét, Bukarestet, visszaköltözött Nagyváradra és végigszenvedte családtagjainak pusztulását, közöttük saját kislánya tragédiáját, aki nagyszüleit követve távozott a Sárga Ház purgatóriumán keresztül az öröklétbe.

Az asszony vezekelt. Állást vállalt, tisztviselő lett a nagyváradi Polgármesteri Hivatalban. A főhatalomváltást követő időszakban kicserélődött a régi tisztviselői gárda, és mert a svájci oklevél csak a régi békeidőkre emlékeztethette, íme, a Diamandi név és az ezzel járó összeköttetések előnyére váltak. Könyvtáros lett a városi könyvtárban. Írogatott is, verset, prózát, s a helyi lapok közölték írásait.

Ekkor találkozott ez az "izgalmas szemű asszony" a költői pályán éppen elinduló Horváth Imrével. Évekig tartó kapcsolatukból eddig csak rövid epizódokat ismerhettünk meg. A költő évtizedekig szemérmesen őrizte titkukat, hogy aztán élete alkonyán valljon "első asszonyáról". Viktória férfivá avatta, támogatta, óvta, bátorította és egzisztenciát teremtett a tétova poétának. Az asszony úgy érezte, hogy az élet még egyszer megajándékozta a már elérhetetlennek tűnő boldogsággal, mi több, szenvedéllyel, miközben éberen figyelt és visszakozni próbált, bár kevés meggyőződéssel. Szerelmük története a háború utáni nagyváradi polgári világ története is. Diamandiékhoz hasonlóan Horváthék is  mindössze a régi felső vagy középosztálybeli szép napok emlékét ápolgathatták, de a bűnös viszonyt nem engedélyezhették. Talán nemcsak a nagy korkülönbség, hanem a politikai helyzet is közrejátszott abban, hogy megpróbálják eltávolítani egymástól őket; hogy Horváth Imre a szatmári Schneller Irén mellett próbálkozzon sikertelenül családalapítással, Viktória pedig a Tisza-birtokról Váradra került Keresztúri Sándor (később Alexandru Olteanu néven ismert publicista, politikus) oldalán tékozolja el maradék vagyonát. Aztán következtek újabb közös viharos évek 1943-ig, az asszony haláláig...

Annak ellenére, hogy a költő halhatatlan verssorokból nem építette meg Viktória aranyszobrát, mint Ady a Lédáét, kapcsolatuk emléke végigkísérte egész életét. Megőrizte az asszony leveleit, sürgető szenvedélytől izzó üzeneteit. Horváth Imre irodalmi hagyatékában a Viktória-korszakból mintegy ötven levél és néhány fénykép maradt ránk. Ezek a Nagyváradi Ady Társaság tulajdonába kerültek. A most közzétett első levelet megismerkedésüket követően írta a költőhöz kedvese, talán a Kék Macskában megtartott Viktória-napot követően. Az asszony álmodik, tervez és aggályokkal van tele. Istenhite szilárd, hiszen csak ez védelmezhette a sorozattragédiák idején. Jól ismerte környezete társadalmi szabályrendszerét, ezért is tartott a következményektől. Függetlenségét is félthette, de ki ismerte a "szív rejtelmeit"- A költő számára Viktória jelenthette az első, valóságos nagy kalandot (s amint azt az úri etikett megkövetelte, valószínűleg nem késlekedett megkérni szerelme kezét), bár az asszony határozott hangú levelei biztosan riasztották is a félénk fiatalembert, ennek ellenére a kísértés mindennél erősebbnek bizonyult.

Horváth Imre válaszleveleit nem ismerjük. Ő arra kötelezte kedvesét, hogy kézhezvételüket követően semmisítse meg őket. A szerelemben hűséges asszony ragaszkodó alázattal teljesítette a költő kérését.

Nagyvárad, 1928. június 16.

Drága Egyetlenem!

Végtelenül sajnálom, hogy ma sem találkozhattam Veled, de lázas vagyok, azt hiszem, meghűltem. A könyvtárban sem voltam, hétfőig tehát elmélkedő magányra száműzöm magam. Jól van ez így. Már igazán égetően szükséges, hogy pár napig ne nézzek a te minden józanságomat elringató, drága, szép szemeidbe, hanem a bátrak erejével lássam a tényeket és számot adjak magamnak és Neked elmélkedésem eredményéről.

Szomorú, de nem tudok szabadulni a köztünk levő problémáknak megoldhatatlannak látszó kísértéseitől. Különösképpen a köztünk levő korkülönbség gyötör halálosan. Kell, hogy ezen hosszasan elmélkedj és mélyen a szívembe tekints: vajon nemcsak múló, fiatalos rajongás e szerelmed és nem fogod megbánni, ha életedet az enyémmel kötöd össze- 

Ha erre most nem tudsz határozott, intuitív megérzéssel felelni, akkor immár baj van s akkor nincs jogod ahhoz, hogy múló vágyaiddal megrontsd az életem. Nem születtem rabszolganőnek, sem behunyt szemű mártírnak, sem megalkuvónak. Szerelmünk tüzében hajlandó leszek Páromnak gyengéit elnézni akkor, ha szeretve szeret és testben és lélekben állandóan hűséges hozzám.

Ismersz-e szeretsz-e annyira, hogy szerelmeddel megmaradj mellettem- Ezt - bármilyen fiatal is vagy - meg kell érezzed és aszerint lelkiismeretesen cselekedj, mert én csakis egy ideálisan szép, ép lelkű, tisztagondolkozású, komoly és határozott jellemű embert óhajtok magamnak élettársul.

Ha szerelmed tartósságát illetően csak a legkisebb kétség is férne lelkedhez, úgy könyörögve kérlek: engedj menni, menekülni tőled most, amikor még van bennem erő a lemondáshoz, most amikor még Isten kezében látom sorsunkat és vállalom a rólad való lemondásnak halálos keserveit, mert inkább most halljak meg a lemondás keresztjén, sem hogy később a csalódás máglyatüze égessen el…

Szerelmem, ha érzed, hogy élni, lenni tudsz nélkülem is, akkor mondj le rólam és hagyj meg engem magányos kálváriámon.

Nagyon bánt a te "úri" foglalkozásod is. Mit is csinálsz egész nap- A szerkesztőség csak minimális munkát ad még neked. Korzózol, fecsegsz vagy mondjuk csevegsz, rosszul megválasztott barátokkal lézengsz és egész nap azon töprengsz, hogy mivel töltöd el majd az estét. Magad is belátod, hogy ez nem mehet így tovább, és ha a jövőre komolyan gondolsz, akkor már is sokat kell változtass életmódodon. Érthetetlen előttem, hogy egy intelligens, tehetséges ember, mint Te, hogyan élhet olvasás nélkül- Miért nem tudsz legalább néha elvonulni otthonodba s pár estét a hétből a tudománynak szentelni- Nem akarom, hogy betűrágó vagy lexikonember légy, de nagyon restellem a te tétlen, üres életformádat.

Azt is meg kell mondjam jó előre, hogy házasságomat nem akarom modern mintára berendezni.

Soha nem egyeznék bele, hogy férjem idejét idegen társaságban töltse, esti kirándulásról pedig szó sem lehet… Azt se reméld, hogy minden este végig járom majd Veled a kocsmákat és állandó szenzációkkal tartalak.

Szép, bensőséges, meleg otthont akarok neked nyújtani, de ha te ennél többre tartod a csavargó, lejtőre vezető, szabad bohém életet akkor… jobb ha minden félbe marad és nem bontjuk meg a nyugalmunkat. Ne hidd, hogy a szenvedéstől bárki is megtudna óvni. Az élethez tartozik, természetes. De az emberek amikor házasságot kötnek (szerelemből) csak örömökre gondolnak és minden lelki  felkészülés nélkül találkoznak a hétköznapokban előforduló fanyarságokkal. A mai súlyos gazdasági viszonyokban különösen páncélozott akarattal kell szembenézni a nehézségekkel.

Én - munkával, verejtékkel, de becsülettel - újra fel akarom építeni életem palotáját, akarod velem hordani a téglákat-

Akarsz velem fáradni, dolgozni és örülni a munka győzelmének- A Házasságban nem lehetsz csak trubadúr, társ, testvér és cinkos is kell, hogy légy. Mindent együtt és mindent Istennek ajánlva, egymásért!

Akarod, vagy elriaszt a téglahordás-

Ha félsz, ha nem bízol bennem vagy magadban, akkor… menj… és hagyj menekülni engem…

Igen, bocsásd meg, mindég ez a refrén. (Most kell ezekről beszélni.) A titkos jegyesség: próbaidő s minden próbaidő keserves kell, hogy legyen, mert csak a szenvedések árán ismerhetjük meg az igazságot, önmagunkat és szerelmünket.

Ezért is meg kell értened, Mon Cher, ha a próbaidő alatt el-elvonulok, mert azokon a napokon, amikor veled találkozom, a szerelem rózsaszínű varázsfelleggel takarja el a valóságot.

Nagyon kérlek, holnap ne várj. Ki se mozdulok a házból (írni akarok egy novellát).

Nyugodj meg, Szívem, akaratomban, ne lázadozz - ígérem, a jövő héten én fogok neked engedelmeskedni, már amennyire ez lehet, természetesen.

Ha levelem elolvastad, menj haza, Szerelmem, és e hosszú szabad délután magányos óráiban jöjj hozzám gondolataiddal és írj nekem, mert elviselhetetlen lenne nekem is három napig nem látni téged anélkül, hogy soraidat olvassam…

Este 8 órakor - addig megírhatod a választ - a Babát kiküldöm a levélért.

S most tudom kinevetsz, mégis kérlek, ha van egy fényképed - nem nagyon régi, ahol egyedül vagy - küldd el nekem, hogy elmondhassam a képnek mindazt, amit a papírtól most megtagadok.

Ez a kis levélbe ejtett szegfű pedig árulja el neked, hogy mennyire szeretlek.

Egész lelkével köszönt téged

a te fehér Asszonyod

Horváth Imre visszaemlékezéseiben már bőbeszédűen nyilatkozik kapcsolatuk 1937- 1940 közötti időszakáról. Igazi "bohém" évekként emlegeti. Felhagyott az újságírással, kötetei eladásából próbálta fenntartani magát (Adj, kertem, több virágot; Elszánt kötelesség). Ezt a korszakot a partnerkapcsolatuk kiteljesedése jellemzi. Viktória, akit a hivatalnoki munkakör nem kötött le, inkább a költő könyvügynökeként és ügyintézőjeként tevékenykedett. Rendezni kellett az aradi évek kifizetetlen számláit, az állandóan váltakozó albérletek árát is elő kellett teremteni és persze a katonai behívók sem várattak magukra...

Hotel Central

Arad, 1939. I. 26.

Drága Imrém,

Ma reggel kaptam meg soraidat, csodálkozom, hogy most is perelsz velem. Molnárnak1 Te beszéltél magadról, amikor Váradon volt, akkor "kászálódtál ki" a betegségből.

Hidd el, semmi kedvem a "fecsegésre" sem magamról, sem másról. Különben sem valami jó a közérzetem, megviseltek az utóbbi napok idegizgalmai.

Ügyünk még nincs rendben, de Barátaiddal együtt mindent elkövetünk. Mindenfele kérvény kell, különben a részletekről majd személyesen számolok be.

Miért írod, hogy húzom a távolmaradást-

Elhiheted, hogy nem kellemes itt küzdeni. Ha az ügy befejezést nyer, úgy holnap hazautazom, ha szükséges, akkor szombatig maradok. Az üzlet miatt nem nagyon érdemes maradni, s az "ügyem" miatt időmmel sem rendelkezem korlátlanul.

Most várok Molnárékra, az adóhivatali tartozást fogjuk most rendezni.

Nagyon kérlek, Imrém, légy türelmes, azért vagyok itt, hogy mindent elintézzek, tehát nyugalom!

Este nyolckor minden nap visszavonulok, de sajnos nem jól alszom. Alig várom, hogy otthon legyek. Egyedüli örömöm, hogy a szobám - itt a Centrálban - csendes, tiszta és meleg.

Különös itt lenni Nélküled... Erről többet is mondhatnék, de nem akarom, hogy szentimentalizmusom miatt is perbe szállj velem.

Nyugalom, Drágám!

Szívből ölel,

hűséges Viktóriád

Hotel Splendid

Timisoara-Iosefin

Temesvár, 1940. június 27.

Ma reggel levelet adtam fel címedre, háromnapos végtelen aggodalom után ma megkaptam kedves lapodat. Azt hiszem, utóbbi soraimból megérezted a hírvárás fájó türelmetlenségét-

Három napig mintha malomköveket hordoztam volna. Csak te, a te szavad, írásod, gondolatodban nyugszom meg.

Imrém, nagyon komolyan emelem Reád szemeimet, hogy is gondolsz olyat, hogy ellened hibázhatnék- "Kellemetlen alakot" nem láttam itt, s egyáltalán, ha csupa Apollók szaladgálnának körülöttem, engem nem érdekel senki, nem hat rám semmi, drága, szép, vékony arcod, igéző egyéniséged örökre megbabonázott.

Lehetsz Te: rongyos, maszatos, borotválatlan, rendetlen, szeretetem szépnek, jónak lát mindig. (Csak már látnálak, ígérem, soha sem foglak "fürdésekre" stb. biztatni!)

Tehát bízzál, nyugodtan bízzál bennem!

Drágám, most mennem kell dolgozni, ezért nem írhatok hosszabban, legközelebb az anyagiakról bővebb beszámolót küldök.

Jelenleg kb. 600 lejed van - félretéve. Aránylag nehezen gyűl s nincsen bravúros nap. Ha együtt lesz az egész - küldjem-e rögtön-

Írd meg, szívem! Írj, mindig írj!

Végtelen gyöngédséggel ölel, csókol és szolgál a te hűséges

Latkád

Közli: Tavaszi Hajnal

1 Molnár Tibor, aradi újságíró

Diamandi Viktória költő, író, drámaíró. (Nagyvárad,

1896-1943). Tanulmányait Svájcban és Angliában végezte. Francia nyelvoktatói diplomát szerzett. Versei, publicisztikai írásai, novellái a nagyváradi napilapokban, valamint a Tavasz és az Auróra című folyóiratokban jelentek meg. Kötetei: Versek. Oradea, 1925; Túl a szerelmen (regény). Oradea, 1936.