Szilágyi Györgyi - Flóra Gábor

Vallásos öntudat és kötődés az egyházhoz Nagyváradon

A vallás, az egyházak napjaink társadalmában is élő és fontos tényezők. A kommunizmus összeomlása után Romániában is az egyház és a vallásos értékek maradnak azok az alapvető civil társadalmi elemek, amelyek - minthogy a totalitárius rendszerben is mindvégig megőrizték autentikus közösségformáló erejüket - pótolhatatlan szerepet tölthetnek be a történelmi hagyományok folytonosságára épülő, de ugyanakkor az újat is természetes módon befogadó intézmény és értékrendszer kialakításában.

Negyvenöt évi  marginalizáltság után az  egyházak és a vallás ismét erőteljesen megjelennek a nyilvános társadalmi szférában. A megváltozott helyzetben az egyházaknak szükségképpen újra kell értékelniük társadalmi szerepüket, a közösségi szolidaritás és felelősségtudat erősítését szolgáló funkcióikat. Különös súllyal vetődnek fel e kérdések azon közösségek életében, amelyek nemzeti és vallási önazonosságukat a kisebbségi helyzet körülményei között kell megvédelmezniük és újratermelniük.

Tévedés volna azonban a régiót homogén egységként szemlélni, hiszen a kommunista diktatúra eltérő gazdasági fejlettségi szintű, társadalmi struktúrájú, más és más kulturális hagyományokkal rendelkező országokban került uralomra. A kép nem vált egységessé a "létező szocializmus" évtizedei alatt sem, így az 1989-et követő időszakot is jelentős fejlettségbeli szintkülönbségek és eltérő alkalmazkodási stratégiák jellemzik. Éppen ezért válik fontossá a vallásosság differenciált vizsgálata a térség országaiban.

A romániai-erdélyi helyzet vonatkozásában a legfontosabb sajátosságok a nemzet és vallási együttélés történelmi hagyományaiból erednek, ami szükségessé teszi a vallás és közösség közötti kapcsolat identitásalakító, identitás-meghatározó szerepének kutatását, amely a rendszerváltás és modernizáció sajátos összefüggésrendszerében értelmezze az 1989 után lezajlott folyamatokat. Az egyház számára létfontosságú, hogy világosan lássa a társadalmi és kulturális folyamatokat; azoknak a fő átalakulásoknak az alapvető irányát, amelyek most és a jövőben egyaránt meghatározhatják a vallási és egyházi munka lehetőségeit és korlátjait. A vallásos értékekhez való ragaszkodás és az egyház iránti szoros kötődés éppen ezért nemcsak alapvető társadalmi szerepeket hivatott betölteni, hanem önmagunk megtartásának létfontosságú erejévé is kell válnia.

Tőkés László királyhágómelléki református püspök személyes kezdeményezésére, 1994-ben az akkori Sulyok István Református Főiskola vallásszociológiai kutatócsoportja beindította  Nagyvárad magyar lakosságának átfogó, tudományos igényű számbavételét, különös hangsúllyal azoknak a változásoknak a felmérésére, amelyek a népesség vallásos értékvilágában, az egyház és a hívők kölcsönös viszonyrendszerében 1989 óta bekövetkeztek. Ennek nyomán valósult meg a Nagyvárad Rogériusz-negyedében élő magyar lakosság vallásosságának átfogó felmérése.

A nagyváradi kutatás kiindulópontját jelentette a Partium és Erdély különböző régióira kiterjedő összehasonlító elemzésnek. A következő években kutatómunkánk kiterjesztése olyan tipológiai szempontok alkalmazását tette lehetővé, amelyek révén lehetőségünk nyílott nemcsak országon belüli, hanem nemzetközi összehasonlításokra is. Mindez alapot nyújtott arra, hogy fokozatosan áttérjünk a vallási identitás minőségi szintjeinek, megnyilvánulási formáinak számbavételére, a vallásos értékek megélésének mélyrehatóbb elemzésére, annak közelebbi megvilágítására, hogy miként fogadja a társadalom az egyház közösségépítő, integrációs törekvéseit, milyen elvárások jelentkeznek az egyházi intézmények iránt egyéni- és csoportszinten. Annak módozatait vizsgáltuk, hogyan közvetíthet  az egyház eredményesebben olyan emberi kapcsolatokat, amelyek a hitet mint életalkotó valóságot hordozzák; miként juthatnak el egyének és közösségek a vallásosság megélésének hiteles, jövőorientált, a hatékony társadalmi cselekvést elősegítő szintjeire.

Kiket kérdeztünk meg-

Jelen cikkben  a nagyváradi lakosságra vonatkozó kutatási eredményeket szeretnénk bemutatni.

Ennek során  arra törekedtünk, hogy a lehető legátfogóbb képet nyerjük a nagyvárad-rogériuszi magyar lakosság számáról, demográfiai és társadalmi jellemzőiről, valamint felekezeti hovatartozásáról. A felmérés ugyanakkor lehetőséget nyújtott arra, hogy árnyaltabb ismereteket szerezzünk a magyar népesség vallásos magatartásáról, a vallásosság egyéni és közösségi megélésének minőségéről. A vizsgálat során a vallási értékek és magatartások rendszerét nem zárt valóságként, örök érvényű adottságnak tekintettük, hanem a maguk folyamatosságában, átöröklődésük, megújulásuk társadalmi meghatározottságában próbáltuk  megragadni.

A Rogériusz negyedi felmérés 2796 családra terjedt ki. Ezekben a családokban 5014 felnőtt személyt és 1779 gyermeket találtunk. A megkérdezettek felekezeti megoszlása a következő: 2889 (41,57%) református, 1636 (33,43%) római katolikus, 63 (1,25%) evangélikus és unitárius, 101 (2,01%) baptista, 325  (6,08%) ortodox és más felekezetekhez tartozó személy. Ez utóbbiak etnikailag heterogén családokban élnek (305 család, a felmért családoknak 10,9%-a). A megkérdezettek 44,61%-a férfi, 55,38 %-a nő. A  felmért személyek korösszetétele a következő:1779 (26,18%) gyermek, 559 (8,22%) 18 és 30 év közötti fiatal, 2213 (32,57%) középkorú, és 2202 (32,41) 50 éven felüli.

A Váradon vagy más nagyvárosban születettek a római katolikus népesség körében vannak jelen a legnagyobb arányban (55,12%). A református lakosság soraiban e születési-származási kategória már jóval kisebb (43,19%). Az evangélikus részarány 34,94%, míg a baptisták körében az őshonos nagyváradiak részaránya mindössze 22,77%, a faluról származók súlya viszont a baptisták esetében a legmagasabb (65,34%).

Jelentős különbségek figyelhetők meg a felekezetek tagjai között abban a tekintetben is hogy mióta élnek Nagyváradon. Rendkívül figyelemre méltó, hogy a Váradra költözött baptista hívők túlnyomó része (93,58 %-a) már nagyon régóta itt él. Hasonló helyzet mutatkozik az evangélikus-unitáriusok esetében is: 83,72%-uk él több mint 15 éve Váradon. A református egyház tagjainak már jóval nagyobb része költözött be a városba a migrációs hullámok egy későbbi szakaszában (19,31%). Még egyszer hangsúlyozni szeretnénk azonban, hogy a fenti adatok kizárólag a felmért lakónegyed helyzetképét tükrözik, hiszen a nagyváradi illetőség ideje szoros összefüggésben van a városfejlesztés szakaszaival.

A felmért rogériuszi magyar nemzetiségű lakosok 58,43%-a végzett csak elemi iskolát, 28,75%-a rendelkezik középfokú végzettséggel, 4,48%-a fejezte be a technikumot, és 8,31%-a szerzett egyetemi diplomát. A különböző felekezetek adatai azonban az átlagtól esetenként eltérő képet mutatnak. Kiugróan magas (17,46%) az egyetemet végzettek aránya az evangélikus-unitárius felekezetekhez tartozóak sorában. A római katolikus és a református egyháztagok esetében nem észleltünk jelentős különbségeket. Továbbgondolásra érdemesek viszont a baptista felekezetre vonatkozó adatok. Az egyetemet végzettek aránya körükben megközelítőleg azonos a katolikus és református hivőkével, jóval alacsonyabb számban végeztek viszont középiskolát. És sokkal többen maradtak meg az elemi iskolai fokozatnál.

A lakosság aktív és inaktív rétegre való tagolódása igen értékes mutatója a népesség gazdasági-szociális irányultságának. A vizsgálat során e vonatkozásban nyert adatok világos összefüggést mutatnak a felekezetek szerinti korösszetétellel: míg az összlakosság 40,88%-a inaktív, az evangélikus felekezetek tagjainak 55,5%-a tartozik ebbe a csoportba. A római katolikusok és a reformátusok aránya megközelíti a népesség átlagait, bár a reformátusok esetében az aktivitásnak némileg magasabb aránya figyelhető meg.

Érdekes megoszlás mutatkozik a különböző vallásfelekezetek tagjainak fő aktivitási szférákban való részvételében is: az evangélikus felekezet erős kereskedelmi, hagyományos kisipari középréteggel rendelkezik. Ők mondhatják magukénak a legnagyobb szolgáltatások terén dolgozó aktív lakosságú részarányt (53,57%). Őket követik a római katolikusok (43,55%), reformátusok (38,8%), valamint baptisták (27,41%). Az iparban dolgozók aránya szerint viszont az előbbi sorrend fordítottja alakul ki. Világos korreláció állapítható meg a származási hely, az iskolai végzettség valamint a foglalkozási megoszlás között. A jórészt faluról beköltözött  és igen nagy arányban alacsony iskolai végzettséggel rendelkező baptista hívők más felekezetek tagjainál jóval magasabb részarányban tevékenykednek az iparban (69,31%).

Vizsgálatunk egyik fontos kérdése, hogy milyen mértékben, milyen gyorsasággal alkalmazkodtak a különböző felekezetek tagjai a megváltozott gazdasági és politikai körülményekhez. Ennek egyik sokat mondó mutatója az 1989 után kialakult vállalkozói réteg felekezetek szerinti összetétele. Az árnyaltabb elemzés mélyebb vizsgálatot és minőségi szempontok alkalmazását igényelné. A rendelkezésünkre álló adatok alapján mégis elmondhatjuk, hogy a magukat római katolikusnak és reformátusnak vallók között hasonló arányszámban találtunk vállalkozókat (4,61%-ban, illetve 3,86%-ban), míg a baptista felekezet sorában viszonylagos lemaradás észlelhető.

Mint ahogy erre már korábban is utaltunk, a vizsgált népesség fő szociológiai dimenziói, valamint felekezetek szerinti megoszlása igen szoros összefüggésben van az egyes korcsoportok részarányával. Bebizonyosodott, hogy egyértelműen az evangélikus-unitárius népesség a legidősebb: híveik  80,95%-a meghaladta már az 50 éves életkort. E közösségekben nevelt  gyermekek száma elenyésző (2,35%), ezzel szemben a baptista felekezet ellentétes pólust foglal el. A református és római katolikus népesség korösszetétele jóval kiegyensúlyozottabb, közelebb áll a népesség átlagához.

50 évesnél idősebb és 18 évesnél fiatalabb lakosok részaránya felekezetekként:

    Felekezet      Idősek 18 éven aluliak

    baptista         47,52%      31,30%

    református    41,74%      24,89%

    katolikus       46,88%      26,08%

    ev.-unit.        80,95%        2,35%

Vallásosság, egyháziasság

A vizsgált népesség fentebb leírt szociodemográfiai jellemzői lehetővé teszik, hogy árnyaltabb képet alkothassunk a vallási értékek strukturálódását meghatározó fő tényezőkről. A lakosság születési hely szerinti megoszlását azért is tekintettük fontos mutatónak, mivel rávilágít a településformák közösségszervező, identitásépítő szerepére. A népszámlálási adatok és az egyházi nyilvántartás közötti, már említett különösen erős eltérés  nyomán kiinduló hipotézisként fogalmazzuk meg, hogy ennek egyik lényegbevágó oka lehet a faluról bevándorolt népesség elégtelen integrációja a nagyvárosi életformába. Feltételeztük ugyanakkor azt is, hogy éppen e felemás integráció eredményeképpen is, a nemrég betelepült lakosság értékvilágában jelentős mértékben tovább él a szülőhely iránti tradicionális kötődés, amely a közösségi élet személyes, emocionálisan telítődött szférájában nyilvánul meg a legerőteljesebben. Bár városi lakosokká váltak, végeredményben megkettőzik közösségi életüket, ami kifejeződhet eredeti szülőhelyi közösségük egyházához való kötődésük fennmaradásában is.

Feltevésünk nagyon termékeny munkahipotézisnek bizonyult azáltal, hogy vizsgálódásainkat a lakótelepi társadalom közösségi strukturálódásának lényeges dimenziói  felé irányította. A felmérés során viszont világossá vált, hogy eredeti kiindulópontunk, bár az integráció lényeges vetületére utal, mégsem alkalmas arra, hogy teljes mértékben magyarázza azt. Adataink ugyanis arra utalnak, hogy a templomot nem látogató, falusi származású személyeknek csak kis hányada fejezi ki az egyházadó fizetése által eredeti egyházközösségéhez való kötődését. A reformátusok esetében ez az arányszám 5,99%, míg a római katolikusok körében 6,72%-ot tesz ki. Az evangélikus, unitárius, valamint a baptista felekezetek tagjai közt nem találtunk olyan személyt, aki ily módon nyilvánítaná ki szülőhelyi egyházközösségével fenntartott kapcsolatát. Minden jel arra mutat tehát, hogy a betelepülés tömegméretekben termelt ki egyfajta átmeneti helyzetet, a se ide, se oda nem tartozás identitásválságot előidéző állapotát.

Felmérésünk tükrében Nagyvárad Rogériusz negyedében a faluról vagy kisvárosról beköltözött reformátusok 62,63%-a, a katolikusok 48,63%-a az evangélikusok 39,02%-a nem jár templomba. Figyelemre méltó kivételt képeznek a baptista egyház faluról vagy kisvárosról származó hívei: körükben a templomba járás aránya igen magas: 87,17%. Felvetődik a kérdés, hogy a hagyományos egyházak autentikus közösségformáló szerepe érvényesülhetett volna-e hatékonyabb módon, nyújthatott volna-e, és ha igen, miként, nagyobb sikerrel reális alternatívát azoknak, akik talán épp ennek hiányában szakadtak ki őseiktől örökölt egyházi közösségükből, hagyományaikból.

A templomba járás egyik legfontosabb eszköze a közösségi élmény folytonos újraélésének; kifejezi önfenntartó erejét, vitalitását. Nagyváradi adataink épp ennek az alapvető önmegőrző funkciónak a hanyatlását, a tradicionális kötelékek felbomlását látszanak alátámasztani. Az átfogóbb elemzés viszont arra enged következtetni, hogy az egyházhoz való kötődés formális, rituális cselekvésekben való kifejezése (templomba járás) nem értelmezhető kizárólag a gyökértelenné válás folyamatával, hanem az elmúlt 40 év társadalmi, politikai körülményeinek szélesebb összefüggésrendszerében kell értékelnünk. Nyilvánvalóvá válik ez, ha az egyházhoz  való kötődés minőségének, formáinak tanulmányozását kiterjesztjük a Nagyváradon született régi városi lakosságra is. Felmérésünkből világosan kitűnik, hogy a rogériuszi népességnek ez a része még alacsonyabb arányban látogatja a templomot.

Templomba nem járók százaléka felekezet és születési hely szerint:

                                        Falu       Város

  református                    62,03%   73,63%

  r. katolikus                   48,63%   63,74%

  evangélikus-unitárius   39,02%   68,18%

  baptista                         12,81%     0%

A lakóközösségi integrációs típusok szerepének elemzése után nézzük meg közelebbről a szekularizációs folyamatban szerepet játszó, vallásszociológusok által kiemelt tényezőt: az iskolai végzettséget. A rogériuszi felmérés általános eredményei világosan jelzik a fő tendenciát: az iskolázottsági szint növekedésének mértékében fokozatosan csökken a rendszeres templomba járás. A rendelkezésünkre álló adatok nem teszik azonban lehetővé, hogy árnyaltabb képet nyerjünk a nem hagyományos értelemben vett vallásosság helyéről, elterjedtségéről és formájáról, sem pedig azt, hogy a vallási attitűdök e dimenzióit az iskolai végzettség függvényében elemezzük. Ezért következtetéseinket egyetlen hagyományos ismérvre,  a templomba járás tényére, illetve gyakoriságára alapozzuk.

Igen érdekes következetésekre ad alkalmat, ha összehasonlítjuk a különböző felekezetekhez tartozó személyek templomba járási adatait aszerint, hogy rendelkeznek-e vagy sem felsőfokú iskolai végzettséggel.

Templomlátogatási arány százalékban

az össznépesség és felsőfokú végzettség

függvényében:

  Felekezet       Össznépesség Felsőfokú

                                                 végzettek

  református           32,95%          22,79%

  r. katolikus          43,03%          42,89%

  ev.-unit.               36,50%          18,10%

  baptista                90%            100%

  ortodox                21,85%          11,10%

A fenti adatok alapján két ellentétes pólus rajzolódik ki. Igen figyelemre méltó, hogy a baptista egyházhoz tartozó személyek esetében a magas iskolázottság nemhogy csökkentené, hanem még emeli az amúgy is csaknem száz százalékos templomlátogatási arányt. Míg ebben az esetben egy tudatos vállalásról és elkötelezettségről van szó, az ellenkező oldalon (az etnikailag vegyes házasságban élő ortodoxok esetében) a magasabb fokú iskolázottság a népesség átlagánál is inkább gyengíti a szülőktől örökölt valláshoz való kötődést. A katolikus, illetve református és evangélikus felekezetek közötti eltérés viszont azt látszik igazolni, hogy a hagyományos történelmi egyházak esetében sem szükségszerű az összefüggés az iskolázottság növekedése és a vallásosság csökkenése között. Anélkül hogy adataink lehetővé tennék a jelenséget befolyásoló összes  fontos tényezők azonosítását, a nagyváradi népesség lakóhelyi, származás szerinti valamint korösszetétele alapján feltételezhetjük, hogy a katolikus értelmiségi templomba járók magasabb arányszáma kapcsolatban van a Nagyváradon  születettek, valamint az idősebb korosztály nagyobb súlyával a katolikusok körében.

Következtetések

Kutatásunk a "vallásos öntudat" társadalmi megnyilvánulását egyetlen dimenzió (a rendszeres templomba járás elterjedtsége) révén próbálta megragadni. Ezáltal a vallásgyakorlás olyan minőségi szintjéről próbáltunk minél pontosabb helyzetképet kapni amely a hívő közösséggel fenntartott többé-kevésbé rendszeres kapcsolattartásban fejeződik ki. Tudatában vagyunk annak, hogy a lakosság vallás és egyház iránti viszonyulása nem meríthető ki a fent jelzett fogalom- és kritériumrendszer segítségével. A templomba járás ténye önmagában nem feltétlenül utal a hitbeli közösségi érzés aktív megélésére és főként nem annak minőségére. Jelentheti az egyházi és vallási kötődés tudatos vállalását, de kimerülhet a többé-kevésbé formális csatlakozás jelképes kifejezésében is.

Mindezeket előre vetítve, talán tisztábban láthatjuk a kutatás által kimutatott általános templomba járási arányszám szociológiai értelmezhetőségét is. A felmért népesség 36,59 %-a vallja magát rendszeres templomlátogatónak. E számadat végeredményben egy kölcsönös, kétirányú kapcsolat  két pólusát világítja meg. Egyrészt utal arra, hogy a népesség milyen mértékben tartja fontosnak vallásosságát azáltal is kinyilvánítani, hogy kapcsolódik az egyházhoz és a hitbeli közösséghez, másrészt pedig tükrözi azt is, hogy kikkel, milyen társadalmi csoportokkal van folyamatos kapcsolatban az egyház.

Ahhoz, hogy e dimenzió magyarázó értékét pontosabban felmérhessük, a kutatás a vallásos magatartás két másik mutatóját is figyelembe vette: a konfirmálók-áldozók, valamint az egyházfenntartási járulékot (ún. egyházadót) fizetők arányszámát. Feltételezésünk szerint az előbbi a vallás mint kultúrforma elfogadását, továbbadását jelenti (a felmért közösségen belül 80,90% vállalja a vallási hovatartozás ilyen módon való kifejezését), míg egyházadót 52,05%-uk fizet. Ez utóbbi arányszám véleményünk szerint leginkább az egyháznak mint a vallásos kötődés legitim intézményes keretének elfogadására utal.

Az a tény, hogy mindkét mutató, de különösen az áldozók-konfirmáltak aránya jóval magasabb értéket mutat, mint a templomba járás esetében, nagy valószínűséggel  alátámasztja azt a kutatásunk más adatai által is igazolt következtetést, hogy a  valláshoz és egyházhoz való kapcsolódás hagyományos, formális kinyilvánításának módozatai állandóbbnak bizonyultak, mint az aktív, tudatos részvétel és kötőüdés megélését, a minőségileg magasabb szintű azonosulást feltételező cselekvésmódok.

A következő években végzett összehasonlító kutatásaink megerősítették a nagyváradi felmérésünk során már körvonalazódó hipotézist, miszerint a vallásosság olyan összetett jelenség, amelynek feltárásához nem elegendő a különféle gazdasági és társadalmi-civilizációs mutatók számbavétele és e mutatók közvetlen egyirányú determináló szerepének feltételezése a vallásosság mértékének alakulására. Valójában egy sokkal komplexebb, többdimenziós folyamatról van szó. A közép- és kelet-európai országokban végbement szekularizációs folyamatok olyan mennyiségi és minőségi eltéréseket mutatnak, amelyek csak egy átfogóbb, több magyarázó elvet igénylő, több tényező kölcsönhatását figyelembe vevő elemzés során válnak értelmezhetővé.