A májusi lány verskertje

Nagy fába vágnám a fejszémet, ha Kinde Annamária külcsínben-belbecsben egyaránt sikerült verseskötetét a teljesség igényével próbálnám méltatni, elemezni... Magas intelligenciaszinttel írott-álmodott versek rendeződnek jól szerkesztett (Gálfalvi György) könyvbe, Biblia Attila borítótervével és illusztrációival. A verseskötet címe: Szandra May kertje (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002). "- mert minden magyarázat súlytalan,/ felfedezni az értelmét, ha van,/ ismételhető illanó öröm:/ téves kapcsolások a körön". Az idézet a Téves című költeményből való. Ezek után nem csoda, hogy a méltató önbizalmát vesztve lapozgatja a fajsúlyosabbnál fajsúlyosabb verseket egymás után sorakoztató kötetet.

A módszert, amivel verscímeit érdekesebbé, egzotikusabbá teszi, mindjárt az elején ki kell értékelni. Szeretni nem kötelező, hiszen végső soron nőies gyermetegségeknek is felfogható a Szandra May, a Tom Vanguard meg a Rózsavér örökös odabiggyesztése a címek elé. Olyan ez, mint amikor mondjuk a kedvenc hajas babáknak szokatlanul csengő neveket adományoz a velük játszadozó kislány. Tíznél több Szandra, kilenc Rózsavér, néhány Tom - nagyjából ennyi a babagyűjtemény...

Komolyra fordítva a szót: ez mégsem puerilis vonás, hiszen - mint fentebb már említettem - a költőnő intelligenciaszintje magas, műveltsége sem hagy hátra kívánnivalót, verstani ismeretei megfellebbezhetetlenül támadhatatlanok, mondanivalójának mélységei csodálni valóak. "Játszadozása" igen-igen megfontolt, amit alulírott esetleg képtelen megmagyarázni. Restelli, de bevallja: bizonyos transzcendenciákat nem tud megfejteni. Vagy csupán arról lenne szó, hogy a költőnő, mint a kötet záró verséből kiderül, kitűnő ismerője saját énjének, és mert ebben az énben felfedezi (felfedezte) a depresszióra való hajlamot, játszani, verset játszani kényszeríti-készteti magát- (Perec verse anyjáról, aki mélakórban szenved)

Lapozgassuk ám akkor a kötetet. Kicsoda is Szandra May- A könyvcímet adó versben olvasom: "Abban a kőfalu házban az ablak előtt/ ott ül a szobában s írja könyveit sorra/ egy májusi lány akit elképzeltem".

Néhány oldallal odébb megint csak fontos versszakasz ugrik a szemem elé: "És Szandra May nem kicsoda,/ Nem valaki, egy nő csupán./ Álldogál egy halom fölött,/ Mint én, vasárnap délután". (Szandra May felnő, választ, s eltűnik)

Ez az elképzelt "májusi lány" igen mély értelmű igazságokat deklarál, mondjuk az óvatosságról: "A hegy még megsegíthet:/ Amint a büszkeséget,/ Akár a port szitálni... Le-fel, előre-hátra,/ Jobbra-balra gondolni".

Új címsorozat jön, a Rózsavér. Egy másik leány - íme, a verscím a könyv 31. oldalán. Négy sorát, sokat mondó kezdősorait idézem: "ez a leány nem az a lány/ kinek szemében annyi kincs/ kinek mese birodalom/ aki én és majd még tovább".

Talányos, mint Nostradamus. Különösen akkor, ha összevetjük egy másik Rózsavér-vers két sorával: "akár a szó a rózsavér/ vakít mint szembe szórt parázs" (Rózsavér. A hasonlító).

A parázs-motívum még egyszer, a 38. oldali Rózsavér. Végeérhető című költeményben: "Álomba lépsz, ha tűzbe lépsz./ Ha simogatnál parazsat,/ Hiába hogy a lángnak élsz,/ Majd híred-hamvad sem marad". Tőmondatok verse ez, mag(v)as bölcsesség tőmondataié: "Vízcsepp, ha fut, szív nyit kaput./ Hozzád érnek a csillagok". "Ne kezdjél vízi háborút!/ Forró homokra fekszel végül". (Rózsavér. Körvers a harmadik forrásról)

Lám, ez a Rózsavér-üzenet is - mintha Nostradamus...

Szeretném még ideiktatni Kinde Annamária hiúz-motívumos versrészletét, amit történetesen nem újra Rózsavér, hanem ezúttal Szandra hiúzoknak beszél: "mert hiedelmét élte meg,/ akit nem ölt meg hiedelme,/ ... a hűség, amit úgy adott/ az Isten, hogy otthon lehessünk,/ majd elpusztít, ha nem lehet/ előremennünk./ Ne siessünk".

Ideje szépen elköszönni végül. Nem én írom, ez egy sikerült Kinde-vers címe. Idézek belőle: "Legyen gondod reám, ha nem vigyázlak./ Hiszen mi mindig már együtt vagyunk./ Szavad őrzöm, megvéd a szeretet./ Jézus Király palástja betakar". Könyvszerkesztői csattanó a kötet befejező részét alkotó Megrészegedni végre fejezet. Furcsa és számomra kiértékelhetetlen az Aki magyar kemény fajbírálata (sic!). Idézek belőle egy versszakot, hogy értsék, min akadtam meg: "Aki magyar, nem gondolkoz,/ Átkolódik, girhes, rongyos./ Tunyán büszke, bután nyakas,/ kapkod pálinkához, borhoz!/ ... Aki magyar, nem barátkoz,/ Hanem inkább jól megátkoz./ S ha az átka megfogan,/ büszkélkedik boldogan". Az ötszakaszos, (ön)gunyoros, álnépies hangra intonált vers szerepét a kötetben vagy éppen Kinde Annamária életművében nem értem. Talán az utolsó - komolyra váltó - sora menti: "De nehéz magyarnak lenni...". No meg a Pataki Istvánnak ajánlott Legel a nép című lírai paródia, aminek első két sora így szól: "Mennyi ződséget/ megeszik a nemzet". Próbálom beleélni magamat a költő "nemzeti önszidalmazásába". Nemigen sikerül. Adyt nehéz túlszárnyalni e téren (is). Ismételni meg nem érdemes (illik). Aztán rábukkanok egy kis magyarázatféleségre: "Ülünk itten kalickába/ mint a zárva kismadárka/ ... Játszanám: enyém a tér itt/ sajna, érteném már félig/ mi a tét, és mi történik/ és elmenni sem lehet már" (Magyaritatós).

Vagyis a kisebbségi magyar sors keserve... Nos, ezt "legrészegítőbben" tequila-erős önostorozással lehet csillapítani-

Fábián Sándor

Fábián Sándor költő, orvos (Nagyszalonta, 1937). Marosvásárhelyen diplomázott, kör-, majd üzemorvos, 1990-96 között a Kelet-Nyugat versrovatának szerkesztője. Kötetei a hatvanas évek óta jelennek meg, Vörös csuklyában címmel 1987-ben a Kecsmetion gondozásában szamizdat-válogatás készült verseiből.