Zudor János

Búcsú?

 Zsuzsának

Ez ellenséges világban, amelyben élek

- és válladon a priori táska -,

ha ez búcsú lenne, immár végleg,

csak megállok, mint egy hatalmas hársfa,

álombéli "herceg" lett a társad,

hogy a világon túli életet is lássad,

a keserűség olykor befalaz,

a szó márványa is csak behavaz,

emlékemül megmarad sok bánat,

meg egy gyerek, hogy felneveld bubámat,

hogy mire gondolsz? - e kősziklányi csendben,

amelynek végén halálba kell mennem?

Talán a falon élsz, mint festmény, és eltaláltad,

hogy csak sima lapon van esélye a halálnak,

ezernyi kétely mételyezte mámat,

emlékemül - mondom - a sok bánat,

szomorúból tanulni, örülni,

hogy legvégül e semmiben megőrülni,

mondjuk, én még szerelemmel vágylak,

álmaidban rám zártad a zárad,

messze röpültél, hogy szabadon reszkess,

és szabadságod ára, én: a vesztes,

hogy még engem is olvadva etethess,

sok volt a sorsnak, egyszerre úgy elhes-

sentett szivárványt, mocskot és reményt,

tudom, hogy te is érzel még merényt,

de messze szállsz át görbe utam felett,

fagyott télből kikelő kikelet,

és megmaradsz mindig utam párja,

hogy emlékezzél még a másvilágra...

Zudor János költő (Nagyvárad, 1954). Kolozsvárott szerzett diplomát, néhány évig tanított, majd a sajtóban dolgozott, jelenleg nyugdíjas. Fontosabb kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem (1990), Isten asztalán (1995). Sziveri János-díjas.