|
Szálinger Balázs
Június
A júniusvégi Astoriában
kavargatok; épp azt kavargatom,
hogy már megint tanítani akarnak:
Hunyadi Matyi meghalt, s ráadásul
itt még mindig cukortalan a kávé.
Ez a nyár egy népszerű zeneszámé;
kutat és provokál, talán erősít,
állít a léleknek szerkezetén;
figyelek én. És az amcsi ütemnek,
milyen meglepő: szódíszei vannak!
Most meg kinyílt az emeleti ablak.
város be, füst ki, és lassan leég
az utolsó szál magyar cigarettám;
az új Winstonban is túl sok a kátrány,
szóval ma is émelygős este lesz.
A tévében Gloria Estevez
haldoklik, s még leköpködik a barmok,
de már fogalmazzák a nekrológot;
kétharmada a felhőkbe röpíti,
harmadában csupán a földön isten.
Engem is átjár némi brazil illem -
nem tagadom; oly szívesen feledném
megújra, hogy Gloria Estevez
egy kurva, bár szép és szent és igaz,
s kár, hogy világ kurvája nem lett...
Mert nem játszhatott megkerülhetetlent.
Ha a föld csak félig lenne brazil,
maradna ötven százalék a bajra
figyelemből, akár rossz akaratból,
s meghízhatnánk azon az ötvenen.
A Rosszra üthetünk, a közönyre nem;
s ha Károly király, mondjuk, visszatérne,
és költőket látna, tudná: milyen más
a de jure s a de facto lemondás,
de mert meghalt, meg már sosem tanulja.
Kezdhette volna, álruhában, újra,
mint Mátyás tette: a színház előtt
l’art pour l’art-olt, játszott kéregetőt,
retkes palástját árulta lejért,
s úgy volt igaza, hogy mindenkit átvert.
Most: cukorért kérnek, ki tudja, hány lejt,
s nocsak: végre nincs kedvem édesen
inni itt semmit sem; a vakolat
hulljon, görbítsék meg a kanalat:
az álomgyáros brigádból kiszálltam.
Több van most, mint régen, ki tudja, hányban,
de még kevés mindent szépre siratni.
Ami épül, épüljön; ami süllyed,
folytassa; aki tévézik, tegye;
s bár részem lett volna a süllyedésben...!
Szálinger Balázs költő (Zalaegerszeg, 1978).
Jelenleg Budapesten egyetemista, Móricz- ösztöndíjasként 2000-2001-ben
több hónapon át Nagyváradon élt. Zalai passió című verseskötetét
kedvezően fogadta az irodalomkritika. Versei szerepeltek
a Váradykon antológiában.
|