Ari Gyula

A fogyatkozás évtizede

Adatok és következtetések a 2002. évi romániai népszámlálásról

Túl vagyunk az idei romániai népszámláláson és lakásösszeíráson, ismertek az előzetes eredmények, megtörtént azok országos és helyi kiértékelése. Meggyőződésem, hogy nem érdektelen újra áttekinteni az esemény legfontosabb tényezőit és kérdéskörét: miben áll egy népszámlálás, mi a célja s melyek a legfőbb levonható következtetések és tanulságok.

Történelmi előzmények

A népszámlálás, a földek és javak valamilyen formában való összeírása szinte egyidős az emberi civilizációval. Több ezer évvel ezelőtt Kínában, Egyiptomban vagy a suméroknál bizonyos időközökben rendszeresen összeírták a lakosokat, nem is beszélve az ókori görögökről vagy rómaiakról.

Partiumi tájainkon is komoly múltra tekint vissza a lakosság, valamint a javak számának felmérése. III. Béla királyunk a tatárdúlás után rendelkezett a fellelhető porták, vagyis a házak és családok öszszeírásáról. Hasonló történt Nagyvárad török uralom alóli felszabadulása után is. Fontossággal bírt a pusztulás és vérveszteség után megmaradt lakosság és javak számbavétele, hiszen falvak százai pusztultak ki és néptelenedtek el. A II. József által elrendelt 1789-es népszámlálásnak már jól körülhatárolható, többirányú célja volt: egyrészt demográfiai, másrészt gazdasági, hatalompolitikai célokat követett. A császár által tervezett gazdasági és társadalmi reformokhoz elengedhetetlenül szükség volt a lakosság reális számának felmérésére. Mint ahogy a császár 1784-ben Esterházy kancellárhoz küldött levelében megfogalmazta: "Nem tudjuk felmérni a hozott törvények hatását, ha nem tudjuk a lakosság reális számát és nem követjük annak növekedését vagy csökkenését". Első alkalommal mérték a korosztályok létszámát, nem rendelkezve addig adatokkal a hadba hívható fiatalok számáról.

Az újkor jelentősebb állomásai az 1890-es, valamint az 1930-as országos népszámlálás. A második világháború utáni idők első népszámlálására - összekötve egy általános mezőgazdasági összeírással - 1948-ban került sor, majd az ENSZ ajánlásának megfelelően a következő években: 1956, 1966, 1977, 1992, végül az idei esztendőben.

Milyen információkat tartalmaz a 2002-es népszámlálás?

A számlálóbiztosnak elsősorban a lakásállományról, ezek tulajdonviszonyáról, jellegéről (állandó vagy szezonális), valamint a meglévő komfortról kellett választ adni. A lakossággal kapcsolatban az egységes kérdőív a háztartásokat vette célba, azok tagjait és legfőbb jellemzőit: életkor, nem, családi állapot, nemzetiség, anyanyelv, vallás, iskolai végzettség, foglalkozás - külön kiemelve a munkanélküliek helyzetét -, munkahelyi beosztás és szerepkör, valamint a munkahely ágazati besorolása.

A korábbi népszámlálástól eltérően az idei célul tűzte ki számos új jelenség felmérését és számosítását. Az egyik: a rövidebb vagy huzamosabb ideje külföldön tartózkodó román állampolgárok felmérésére és a célok csoportosítására törekedett (munkavállalás, tanulás stb.). Egyes jelek arra mutatnak, hogy a családok bizonyos hányada nem nyilatkozott külföldön tartózkodó családtagjairól. Talán az emberek zsigereiben évtizedek alatt felhalmozódott félelem az oka. Pedig ez esetben nem volt mitől félni. Igaz, a felmérés a lakcím szerint történt, a háztartás tagjainak nevesítésével, mindez viszont csak azt a célt szolgálta, hogy lehetőleg egy állampolgár vagy meglévő lakás se maradjon ki az összeírásból. A begyűjtött adatok feldolgozása már számozások és kódok alapján történik, a név és lakcím kiküszöbölésével. A távol lévő családtag adatainak elhallgatása javarészt a magyar családok esetében észlelhető. Ugyancsak kimaradt a felmérésből jó néhány kettős állampolgárságú család vagy egyén is, javarészt azért, mert a felmérés időszakában nem tartózkodtak otthon, nem volt mód a szükséges adatok közlésére.

Szintén új jellemzője a 2002-es népszámlálásnak az országban ideiglenesen, rövidebb vagy hosszabb ideje tartózkodó vagy végleg letelepedett külföldi állampolgárok összeírása, lévén, hogy nemcsak a kivándorlási, hanem a bevándorlási folyamat is összehasonlíthatatlanul más méreteket öltött a korábbi időszakokhoz képest.

Új jelensége az idei népszámlálásnak a tényleges családi állapot felmérése, az általános, ismert - és talán csak papíron létező - családi állapoton kívül, hiszen jelentősen megnőtt az élettársi viszonyban élők száma, függetlenül attól, hogy mi a jegyzett családi állapota. Tényként kell kezelni viszont azt, hogy számos esetben az őszinteség nem volt erős oldala a megkérdezetteknek, jellemzően a kisebb települések esetében. Ugyanakkor érzékelhető volt a férfiak nagyobb őszinteségi indexe a nőkéhez viszonyítva.

Végül bekerült az idei népszámlálás kérdéseinek körébe egy, az Eurostat (az Európai Unió statisztikai bizottsága) által minden európai országnak javasolt felmérés: a népszámlálást megelőző héten folytatott tényleges tevékenység és foglalkozás. Ezek az adatok elsősorban az egyes országok közötti összehasonlítási lehetőséget szolgálják.

Mi a célja a népszámlálásnak?

Minden államnak rendkívül fontos az, hogy ismertek legyenek nemcsak az ország természeti kincsei és anyagi erőforrásai, hanem a lakásállomány és a "humán anyag" is, tehát a lakosság és annak főbb jellemzői, valamint a munkaerő-gazdálkodás helyzete. A népszámlálás eredményei alapjait képezik a rövid- és hoszszú távú prognózisoknak, szükségesek a gazdasági és szociális jövő megteremtéséhez, s kihatnak a költségvetés országos vagy helyi kialakításában, a prioritások és szükségletek irányainak meghatározásában. Csak két példa: eltérőek az egészségügy finanszírozásának a követelményei egy elöregedett lakosság esetében. Vagy például a tanügy jelen helyzete és jövője. A népszámlálás valós adatokkal szolgál a következő évek beiskolázandó gyermekeinek létszámáról, a tanügy jövőbeni anyagi és humán szükségleteiről. Nem is beszélve a népszámlálás gazdasági vetületeiről: az iskolázottságról, a foglalkoztatásról, a munkaerő-gazdálkodásról.

Konklúziók, a teljesség igénye nélkül

Egy értékelés sohasem lehet öncélú. Szolgálnia kell a jelen reális felmérésen túl a jövőkép kialakításának módozatait és a tennivalók meghatározását. Csak néhány általam jelentősnek tartott konklúziót fogalmazok meg az alábbiakban.

Romániában az utóbbi tíz év alatt a lakosság összlétszáma csökkent, s ezen belül nőtt az idősek létszáma és csökkent a fiatalkorúaké. Bihar megyében úgyszintén. Itt csupán a Nagyvárad környéki községekben - a migrációs folyamatoknak köszönhetően - növekedett a lakosság száma, elsősorban gazdasági okokból.

Úgy látszik, az elöregedési folyamat visszafordíthatatlan, és párhuzamos a családalapítási készség és főleg a gyermekvállalási kedv, tehát a születő gyermekek számának csökkenésével. A jelenlegi helyzet szerint 100 aktív keresőre már 96 nyugdíjas jut (nem számítva ide a mezőgazdasági szövetkezeti nyugdíjasokat), ami jelentős terheket ró a társadalomra, a nemzetgazdaságra. Számtalan olyan település van a megyében, ahol elvétve sem lehet találni fiatal családot. Elvándorlásuk fő oka a gazdasági elmaradottság és a munkalehetőségek hiánya. Mindez a nem is oly távoli jövőben e falvak teljes elnéptelenedéséhez vezet. Nem lesz kihasználva a föld, eltűnnek a népszokások, a századokon át kiforrt hagyományok.

A ,90-es évek nagy elvándorlási hulláma alábbhagyott, viszont nőtt a külföldön munkát keresők és vállalók száma. Jelentősen megnőtt az egyetemet végzettek száma, akik nem a képesítésük alapján szerzett munkakörben vagy szakmában dolgoznak, illetve munkát keresnek. Ezért nem ritka a mezőgazdaságban dolgozó gépészmérnök, jogot végzett piaci árus, taxizásból élő iparművész vagy teológiát végzett éjjeliőr. És ezek száma növekvő tendenciát mutat, ami azt is bizonyítja, hogy nincs összhang a főiskolai oktatás szerkezete, valamint a gazdaság és társadalom munkaerőigénye között. A munkanélküliség elsősorban a kommunizmus évei alatt "felvirágoztatott" gépipar volt alkalmazottait sújtotta. Ez az ágazat sínylette meg a legjobban a piacgazdálkodásra való áttérés átmeneti évtizedét.

Az utóbbi években jelentősen megváltozott Bihar megye gazdaságának és főleg iparának szerkezete. Jelentősen nőtt az ún. lohn-rendszerben dolgozók száma és aránya, ami bérmunkát jelent, és amely elsősorban a könnyűipart érinti. Ezekben az ágazatokban jelenleg több mint 30 ezer munkást foglalkoztatnak, főleg női munkaerőt. Óhatatlanul felmerül a kérdés: ha a bérmunka már nem lesz kifizetődő a külföldi befektetők számára, mi lesz utána vagy helyette?

Komoly gondot jelent a 40 és 60 év közöttiek - elsősorban férfiak - foglalkoztatása, ebből a korosztályból kerül ki a munkát keresők döntő hányada.

Nemzetiségi szempontból a leginkább figyelemre méltó a magyarság számának és részarányának csökkenése mellett a romák számának növekedése, köszönhetően a hagyományosan magas népszaporulatnak. A történelmi és hagyományos egyházakhoz tartozó lakosság száma csökkent, nőtt viszont a jelentős anyagi háttérrel bíró újabb felekezetekhez, szektákhoz tartozók száma.

A magyarok számának nagyarányú csökkenése - nyilatkozataik tanúsága szerint - meglepte az illetékes politikusokat, akik most kezdték el kutatni a csökkenés okait és megállításának módozatait. Pedig ez a tény nem mai keletű, régóta számítottunk rá. A fő okok: az elhalálozások nagy száma, a születések jelentős csökkenése és az elsősorban fiatalabbakat érintő kivándorlás. Tudvalevő volt, hogy a magyarság körében az elöregedési folyamat nagyobb mértékű, mint az országos átlag, amihez párosul az egyre csökkenő gyermekvállalás.

Mit hoz a jövő és mi a tennivaló?

Bihar megye lakossága folyamatosan csökken, 3-4 ezerrel évente. Ez a folyamat, amennyiben fokozatosan erősödik, 20-30 év múlva katasztrofális demográfiai helyzetet teremt. 1990-től kezdve a születések aránya 30-40 százalékkal kevesebb, mint az előző évtizedben, és a csökkent létszámú fiatalság 2008-tól fokozatosan nemzőképes korba jut. Ha feltételezzük, hogy a jelenlegi demográfiai viselkedés, vagyis a gyermekvállalás aránya a jövőben nem változik, 10-20 év múlva a születések száma is arányosan csökken, ami évi 6-7 ezer fős csökkenést eredményez. A magyarság számára az előrejelzések még borúlátóbbak, a csökkenés mértéke várhatóan mind nagyobb arányú lesz.

Ez a folyamat hogyan fékezhető? Önmagában a státustörvény - főleg morális értékeivel - nem oldja meg a magyarság megmaradásának a gondjait. Az elmúlt évekre jellemző, hogy a Magyarországon egyetemet végzők vagy munkát vállaló erdélyi magyarok zöme végül az anyaországban telepszik le. Magyarország - mely szintén elöregedett és számos szakmában munkaerőhiánnyal küzd - nyer évről évre egy bizonyos számú fiatal friss diplomást, valamint jól képzett szakembereket, az erdélyi magyarság viszont ugyanennyivel lesz szegényebb.

A megmaradás egyik alappillére a gazdasági felemelkedés. Talán itt az ideje, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarság nemcsak politikai, hanem inkább gazdasági érdekképviselete legyen, a magyar vállalkozók támogatásával, munkahelyek teremtésével - természetesen a magyar állam hathatós támogatásával. A jólét megteremtése még nem jelenti a magyarság számának gyarapodását, amint az európai, fejlett demokráciák példája is mutatja; viszont megteremti a szükséges anyagi hátteret ehhez. Ugyanolyan fontos tényező a fiatalok gyermekvállalási készségének ösztönzése, az anyagi segítség, adókedvezmények összes módozatának alkalmazásával. A megmaradás, a csökkenés megállításának az alappillérei a gazdasági felemelkedés és anyagi jólét, a magyar nyelvű oktatás minőségének minden szinten való javítása, valamint a gyermekvállalás megfelelő ösztönzése.

Szomorú lenne, ha tíz év múlva, a következő népszámlálást követően azt állapítanánk meg, hogy a magyarság újabb több százezres csökkenése következett be, és újra azon kezdenénk el gondolkodni, hogyan lehetne a maradék magyarságot megőrizni. Félő, hogy akkor már késő lesz. Félő, hogy már ma az.

Ari Gyula közgazdász, statisztikus. 1945-ben született, Nagyváradon érettségizett, 1967-ben végezte el a Bukaresti Közgazdaságtudományi Egyetemet. 1969-től a Bihar Megyei Statisztikai Hivatal munkatársa osztályvezetőként, igazgatóként, jelenleg tanácsos.