Tárlat a biztosítónál

Kapitány András a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem új, képzőművészeti tanszékén a számítógépes grafika tantárgy előadója. A július 26. - október 2. között Berlinben megrendezett Második világ című kiállításról hazatérő képzőművész Ujvárossy Lászlóval és Szűcs Lászlóval beszélgetve osztotta meg élményeit, tapasztalatait, gondolatait a Várad olvasóival.

- Kik vettek részt a megrendezett németországi kiállításon?

- Ha egy mondatban kéne válaszolnom a feltett kérdésre, akkor csak annyit mondanék, hogy Maurer Dóra és tanítványai (az elmúlt tíz évben nála végzett tanítványok közül válogatott). Maurer Dóráról tudni kell, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 1990-ben kezdett el tanítani, miután lezajlott házon belül a rendszerváltás (forradalom). Az érdekesség kedvéért elmondom, hogy a forradalomnak egyik elindítója volt az a Szegedy-Maszák Zoltán, aki szintén a kiállítók között volt Berlinben. (A többiek: Maurer Dóra, Czeizel Balázs, Györfi Gábor, György Katalin, Jovánovics Tamás, Kapitány András, Kokesch Ádám, Radák Eszter, Szegedy-Maszák Zoltán, Varga György, Zsári Zoltán)

- Mi az oka annak, hogy nem hagyományos kiállítóteremben, hanem egy közintézményben, az Allianz biztosítótársaság székházában állítottátok ki műveiteket?

- Az ok roppant egyszerű, hiszen már Magyarországon is vásárolnak bankok műtárgyakat, befektetésként. Képzelj el egy toronyházat, ahol több mint háromezer ember dolgozik, ha minden szobában hárman dolgoznak, akkor is ezer szobára és több száz méter folyosóra van szükség. Ezekben a terekben eredeti festményeket, grafikákat, fotókat, installációkat, szobrokat helyeztek el, ami hosszú távon jó befektetés, rövidtávon pedig a dolgozóknak kellemes környezetet biztosít. Csak egy pár nevet említenék: Hannelore Landrock-Schumann, aki egész folyosókat festett ki egy bizonyos rendszer szerint, Josef Albers ismert négyzetei, Hermann Glöckner, Carl Andre, akinek a munkáin végigsétálhattunk a folyosón, Gerhard Mantz, Max Bill, Gary Woodley, Alexander Rogl, Vera Röhm, Felice Varini és persze Maurer Dórának egy festménye és egy közös művünk volt kiállítva a falak között. Egy olyan számítógépes animációt készítettünk közösen az általa használt rácsrendszerről, ami az összes lehetséges variációit megmutatja, és még új lehetőségeket is kínál.

- A terep látszólag alkalmatlan, vagy éppen az adott motivációt, hogy a munkák a társadalmi térben kommunikáljanak?

- Nekünk is az volt az első benyomásunk, hogy a tér alkalmatlan kiállításra, de sikerült pillanatok alatt belakni. Érdemes megemlíteni Győrfi Gábor installációját, ami egy nagyon dizájnos állványból és egy lapos monitorból áll. A recepció mellett volt felállítva (persze nem véletlenül). Azt a hatást szerette volna elérni a művész, hogy a bejövő emberek úgy próbálják használni a műtárgyat (a monitoron látható homályos kép - emberi kéz érintésre - az érintés helyén láthatóvá vált), mint a repülőtereken vagy pályaudvarokon elhelyezett információs monitorokat.

- Mi a közös a kiállító művészekben vagy a műveikben?

- No, ez érdekes kérdés. Már csak azért is, mert ha a munkákat jobban megnézzük, rájövünk, milyen széles területet ölelnek fel, ezért is gondolhatnánk azt, hogy nehéz a művek közös nevezőjét megtalálni. Ha jobban megfigyeljük a kész munkákat, akkor talán az a fajta gondolkodás lehet a közös bennük, ahogy ezeket a műveket létrehozták.

- Beszélhetünk-e megosztottságról a hagyományhoz kötődő művészet és a tradíciót minden értelemben felrúgó, új funkciót kutató művészet között?

- Ha megnézzük, a tizenegy kiállító művész közül négy festményt, kettő digitális grafikát, három számítógépes művet vitt ki Berlinbe, és szerepelt még néhány kisebb tárgy is a kiállítási listán. Ezeket az arányokat ismerve, itt semmiképpen sem beszélhetünk tradíciófelrúgásról. Sőt! Az persze más kérdés, hogy ezek a művészek mit tartanak ma érdemesnek lefesteni, megrajzolni vagy lefotózni.

- A számítógép médiuma hosszú távon száműzi-e szerinted a manualitást, vagy éppen a virtuális tér kutatása ad előnyt majd újra az egyedi lenyomatokat tükröző munkák elszaporodásának, mint a 80-as években?

- Szeretném hangsúlyozni, hogy a számítógép csak egy eszköz a sok közül! Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy nem fog száműzni semmit. Festmények, szobrok, fotók voltak, vannak és a jövőben is lesznek, legalább is én nagyon remélem. Én évek óta használom a számítógépet, de soha nem okozott gondot, hogy technikát váltsak, ha a téma megkövetelte. A sokszorosíthatóság korában át kell gondolni újra, mit jelent az a szó, hogy eredeti, hiszen ugyanarról a "műről" végtelen sok eredeti készíthető. Ha a lenyomatokat behelyettesítjük a digitális grafikával, akkor azt kell mondanom: a digitális grafika elszaporodása megakadályozhatatlan. Sajnos sokszor csupán pénz kérdése az egész! Ez riasztó számomra, hiszen bárki bármilyen fotót felnagyíthat, hatalmas méretben kiprintelheti és egy kiállítóterem falára fellógathatja - hatásos lesz, ezt garantálhatom. És akkor mi van? Csak ezért érdemes? Évekkel ezelőtt páran azon fáradoztunk, hogy a digitális grafika méltó rangra és helyre emelkedhessen. Nem sikerült, legalábbis nem olyan szintre, ahova szerettük volna. Volt idő, amikor ezt a műfajt lenézték, majd megszokták, most pedig már mindenki csinálhatja, csak ki kell tudnia fizetni az előállítási díjat. Az értelmére már egyre ritkábban kérdeznek rá. Sajnos...

- A képzőművészet minden területére jelentősen hatott a számítógép, a konferenciákon ez vita tárgya lett. A metszet-szalonokon a digitális grafika jelenléte a tradicionális média-felhasználás mellett jelentkezési lehetőséget nyújtott, például Miskolcon. Ennek ellenére a biennáléról hiányoznak az intermédia-kutatás képviselői. Mi ennek az oka?

- A miskolci kiállítást nem láttam, de nem lep meg, hogy ennyi év elteltével lehetőséget adnak a digitális grafika bemutatására. Arra a kérdésedre, hogy miért nem szerepelnek a biennálékon intermediális művek, azt tudom mondani, hogy ez nagymértékben a kurátorok befogadóképességétől függ. Arról nem is beszélve, hogy egy hagyományos képet felakasztani sokkal egyszerűbb. Erre jó példa a tavalyi hatalmas milánói kiállítás, ahol mindössze három festmény szerepelt, szemben a számítógépes művészettel, videó-installációkkal, filmekkel stb. Megnyugtatásként mondom, szerintem nagyon sok kiállítást rendeznek a médiaművészet keretében szerte a világon.

- A hetvenes években a grafika volt a képzőművészeti kutatás és kísérletezés középpontja. Mára többnyire viszonylag jól eladható áruvá vált, szoba és irodadíszítésre használják.

- A kultúra áru! Ezt csak a hülye nem tudja - mondta St. Auby Tamás, és ezzel meg kell tudni barátkozni, hiszen a piac mindent megpróbál bekebelezni. Én ezen már nem is csodálkozom, azon pedig végképp nem, hogy bizonyos művek kanapék fölé kerülnek. Mindig is voltak jó és rossz művek. Én mindenesetre előnyben részesítem azokat, melyeknél nemcsak a szemnek, hanem az agynak is jut némi szerep a megértésben, befogadásban.

- Sajnos a mi vidékünkön még mindig a befogadási küszöb alatt van a grafika. Sokan azt sem tudják, mi az. Ha nem vászonra készült, nem vásárolják; a sokszorosított plakáttal azonosítják. A kortárs művészet befogadása nagyon sokszor a korábbi kísérletek értelmezésének a függvénye. A számítógép és az internet az említett lemaradást áthidalja-e?

- A számítógép és az internet ma még csak a fiatalabb generáció érdeklődését elégíti ki. Ez a generáció már ebbe az új világba született bele, számukra sok dolog evidens, ami másoknak probléma lehet. Éppen ezért a felzárkózás már el is kezdődött! Természetes, hogy először a kísérletező Ęművészpalántában kell az "új képfajták" iránti igénynek megjelennie. Ha sikerül az évek során felmutatni értékeket ezen a területen, akkor mások is követni fogják. Szerintem a fiatalok végzik a dolgukat, és ez így van rendjén. A mi feladatunk pedig az, hogy hagyjuk őket, ha nem tudunk rajtuk segíteni, nem baj, csak ne akadályozzuk meg mindenáron tudatlanságunkkal a haladást.

- Magyarországon reneszánsza van a műfajok kétévenkénti seregszemléjének. Ugyanúgy jelen van az intermediális művek támogatottsága is. Mit üzensz a váradi képzőművészeknek, akik évek óta nem jutnak kiállítási térhez, mivel az önkormányzat cipőbolttá (ráadásul Leonardo…) alakította az egyetlen valamirevaló galériát? Alternatíva lehetne a ti kísérletetek, tehát kiállítóterem nélkül is lehet avantgárdot művelni? (Akár a cipőbolt is érdekes hely lehetne…)

- Nagyon sokszor elhangzott az intermédia szó. Teljesen megmagyarázni nem is tudom, hiszen nálam sokkal okosabb emberek évek óta vitatkoznak a jelentésén. Annyit elmondhatok, hogy segítségével lehetővé válik az átjárás a médiumok, a kommunikációs eszközök, csatornák között. Gondolok itt a festészet-szobrászat, film-tánc, grafika-zene közti területek feltérképezésére, és még sorolhatnám a lehetőségeket... - Hogy mit üzenek? Hát azt, hogy ha nem biztosítanak számukra kiállítóteret, akkor sajátítsák ki az egész várost, utcákat, tereket. Legyen az utca a kiállítóterük. Szerintem manapság igazi avantgárdot csakis kiállítóterem nélkül lehet igazán művelni. Még azt szeretném javasolni, hogy járjanak el gyakran abba a cipőboltba, mert a tulaj tud valamit. Az is lehet, hogy ő az egyetlen avantgárd művész a környéken... 

Kapitány András képzőművész, tanár (Szilágybagos, 1964) A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett több diplomát, külföldön is tanult ösztöndíjasként, 1989 óta Budapesten él. Három egyéni kiállítása volt, több csoportosan vett részt Magyarországon és külföldön.