Mervel Ferenc

Ibsen nyelve

(Részlet egy hosszabb esszéből)

Vörösmartynkra gondolok, aki azt írja valahol: "A nyelv tükre a nemzet szellemének". Vajh, mit mondhattak a norvég nyelvújítók, akiknek két nyelvvel kellett megbirkózniuk? Hozzátenném: ez a küzdelem még korántsem ért véget. Ibsen hazájában ma is két norvégot bifláz a diák. Két nyelvvel találkozunk a rádióban, televízióban és a hírlapokban is. Nem külön-külön, hanem egymás mellett. Egy hír ezen, egy azon. Hogy mi szükség kettőre? Ezt nehéz lenne röviden megválaszolnom.

A norvég nyelv története a korábbi ezredforduló körüli időkig vezethető vissza, mikor az addig nagyjából egységes északi nyelvben olyan dialektális különbségek mutatkoznak, melyekben már ott rejlenek a későbbi nemzeti nyelvek csírái. Lassan kialakul a keleti és a nyugati skandináv. Az előbbiből fejlődik ki idővel a dán és a svéd, míg az utóbbi a norvég tájnyelvek alapjául szolgál.

A viking kor a norvég nyelvi expanzió ideje is. Az óskandinávból éppen formálódó norvég dialektusok eljutnak például Izlandra és a Feröer-szigetekre. A távolságból adódó elszigeteltség következtében pedig tovább folytatódik a tagozódás.

A kereszténységgel 1050 táján a latin betűs írás is eljut a fjordok közé, s már a legkorábbi szövegemlékekben is jelentős nyelvjárási különbségekre bukkanunk. Ekkor ugyanis nem volt még olyan természetes közigazgatási vagy kulturális központja Norvégiának, melynek nyelve mintául szolgálhatott volna. A XII. és a XIII. században Bergen és Trondheim (Nidaros) versengett az első helyért, később pedig Oslo lett az ország fővárosa.

Norvégia történelmi viszontagságait jól tükrözi kusza nyelvi helyzete is. Előbb Svédországgal egyesül, majd - a XIV. század végén létrejött unió keretében - a dán korona részévé válik. A dán pedig még a svédnél is mélyebb nyomokat hagy maga után. 1450-től valamennyi Koppenhágából érkező okmányt és levelet dán nyelven írnak. Minden teketória nélkül.

Dániában már 1480 körül megindul a könyvnyomtatás. Norvégiában 1643-ban nyílik csak meg az első nyomda. A közbeeső 160 év alatt a norvégok szinte minden könyvet Dániából szereznek be - dánul. Mikor a reformáció 1537-ben norvég földre is eljut, irodalma dán nyelven terjed. Míg a többi lutheránus országban éppen a reformációval járó bibliafordítások jelentik a nemzeti irodalmi nyelv kialakulásának legfőbb bázisát, addig itt épp fordított a helyzet. Norvég fordítás nem készül, beérik az 1550-es kiadású dán bibliával. Így aztán a dán, ami eddig a közigazgatás nyelve volt, most egyúttal egyházi és oktatási nyelvvé lép elő. A reformáció tehát kiszélesíti az idegen nyelv egyeduralmát Norvégiában.

A norvég írók már a XVI. század derekától jobb-rosszabb dán nyelven írják műveiket. Az irodalom mezején is győzedelmeskedik hát a dán, ám a norvég nyelvjárások még élnek szerte a falvakban. Így beszél a vidéki lakosság java része.

A XVIII. század vége felé mindjobban érezhető már a nemzeti öntudat ébredése, erősödése. A Koppenhágában tanuló norvég egyetemisták megalakítják a Norvég Egyletet. Egyre élénkebb az érdeklődés a hazai tájnyelvek sorsa iránt. 1811-ben megnyílik az első norvég egyetem. Az idő új eszmékkel vemhes. 1814-ben, a dán- norvég politikai kapocs felbomlásával még kedvezőbb lehetőségek mutatkoznak a türelmetlen nyelvújítók számára. Az ország ügyintézése s ezen belül a tanügyi direktorátus Koppenhágából Kristianiába kerül. Felvázolják a leendő államnyelv alapjait. Ámde mi legyen addig, míg az új nyelv megszületik? Minek nevezzék a meglévő írott nyelvet? Dánnak? Norvégnek? Az előbbi sértené a nemzeti önérzetet, az utóbbi a dánoknak nem lenne ínyére. S különben is: hogyan mondhatnák egyazon nyelvet norvégnek itthon és dánnak Dániában?

Az írók, költők mind több ízes norvég szóval, kifejezéssel fűszerezik írásaikat. Úton-útfélen irodalmi körök, hazafias társaságok alakulnak. Fellendül az izlandi mondák fordítása. A nyelvújítók már-már felülmúlják önmagukat a lelkes munkában. Tájszótár készül. Történelmi válaszútról beszélnek. Henrik Wergeland költő szinte Vörösmartyt idézi, mikor kortársai nevében is leszögezi: "Minden önálló népnek saját nyelve van. A mi lelkünk tükre is csak valódi nemzeti nyelv lehet, az pedig csupán saját hagyományaink talajában gyökerezhet".

A kitűzött cél felé két út kínálkozik. Az egyik a használt dán irodalmi nyelv norvégosítása, a másik pedig egy teljesen hazai dialektusokra épülő, új írott nyelv megalkotása.

Az időrabló, kilátástalan vitát elkerülendő, egyszerre kétfelől látnak munkához. Ennek eredménye a mai két norvég. A bokmĺl, a dánból örökölt ún. könyvnyelv hamarosan már nemcsak kiejtésben, de írásmódjában is közelít a felvázolt norvég nyelvi normákhoz. Gazdag irodalma tovább gyarapodik. Művelői közt említhetném például P. C. Asbjřrnsent, Jřrgen Moet és a Nobel-díjas Bjřrnstjerne Bjřrnsont. Ezen a nyelven írt a Peer Gynt neves alkotója, Ibsen is. A nynorsk (újnorvég) hazai szókincsre, ősi tájnyelvi alapokra épül. Ennek legnagyobb, legismertebb szószólója Ivar Aasen nyelvész, sunnmorei népiskolai tanító.

A norvég parlament 1885-ben hivatalosan is elismeri az újnorvégot, 1892-ben pedig határozat születik, melynek értelmében az egyes megyék maguk dönthetnek arról, hogy hol melyik nyelvet oktassák az elemi iskolában.

A nemes küzdelem változatlan hévvel folyik tovább. A kezdeti elfogultságot egyre inkább valami közös út keresése váltja fel. Az elmúlt másfél száz esztendő alatt roppant sokat közeledett egymáshoz a bokmĺl és a nynorsk, s az átlagos műveltségű norvég - újabban a tévének, rádiónak, hírlapoknak köszönhetően is - minden különösebb nehézség nélkül megérti mindkettőt. Legalábbis nem használ "közvetítő nyelvet" találkozáskor. (A skandináv légitársaság, az SAS svéd, dán és norvég nyelvű alkalmazottai sem beszélnek egymással angolul. Az angol csupán a pilóta és az irányítótorony közt és a Skandinávián kívüli országokból jövő utasok esetében használatos.)

Moltke Moe és D. A. Seip álma, az egységesített "közös norvég" - úgy tűnik - még várat magára. Az iskolában továbbra is két nyelven tanulnak a diákok, kettőből érettségiznek. Mindkét nyelven születnek remekművek, és mindkettőnek vannak odaadó hívei. Miközben a különbségek egyre fogynak.

Mervel Ferenc skandináv műfordító, a stockholmi Népegyetem nyelvtanára.