Szilágyi Aladár

Emésztő tűz égette jonhomat

"Efézoszi Terésziász, a kalmár, üdvözletét küldi Eleutherosz athéni fazekasmesternek! Kedves barátom! Két hónap múlva, ha Ajolosz, a szelek istene megsegít, négy, gabonával megrakott hajómmal útra kelek. Végcélom Athén lesz, ahonnan borral és olajjal szeretnék megtérni városomba. Kérlek, érkezésemig készíttess hatszáz nagyöblű amforát számomra, hogy hajóim ne vesztegeljenek sokat. Még a tél beállta előtt vissza akarok fordulni Pireuszból.

Mióta vendégem voltál, igen nagy dolgok történtek énvelem. Először is a legfontosabbat közlöm: megházasodtam. Ebben nincsen semmi rendkívüli, mondanád te szokott nyugalmaddal, ha csak nem az, hogy megrögzött agglegény létemre mégis révbe jutottam.

Mintegy két esztendővel ezelőtt Hermész igen-igen a kegyeibe fogadott, szerencsés üzletkötések által megkétszereztem a vagyonomat. Így szerzett pénzemen újabb hajókat vásároltam, huszonnégy-evezősöket, és négy-négy rabszolgát minden evezőhöz. Már éppen fizetni akartam a kereskedőnek, amikor egy fiatal rabszolga a lábaim elé vetette magát, és sebesen pergő dór dialektusban könyörögni kezdett, hogy vegyem meg a testvérhúgát is, hadd kerüljenek egy gazdához. Artemiszre esküdözött, hogy a lányt még nem illette férfikéz. Merészsége meghökkentett, s felügyelőm már a korbácsáért nyúlt, amikor leintettem. Jókedvű voltam azon a reggelen, és kíváncsian követtem a kereskedőt a női sátorba. Mögöttünk alázatosan lépkedett a fiatal rab, majd a kufár szavaira kézen fogott egy szőke leányt. A napvilágra kerülve jobban szemügyre vettem. Tizenhatéves-forma volt, akkora szemekkel, hogy Héra, a bagolyszemű is megirigyelhetné. Rögtön láttam, hogy jó vásárt kötök. A rabfelügyelőnek megparancsoltam, hogy belső szolgálatra ossza be. A lánynak nem volt neve - ez gyakran előfordul rabságban születettek között. Hogy görög volt, ahhoz semmi kétség nem fért. Valószínűleg eladósodott spártai helóták ivadéka lehetett.

Este, baráti körben, vízzel kevert bort ittam. Már kissé kapatosak voltunk, amikor eldicsekedtem a szerzeményemmel. A cimborák harsányan követelték, hogy mutassam meg a lányt nekik. Megmosakodva, tiszta vászonlepelben vezették elő. Hihetetlenül nagy szemeiben az iszonyat lángja égett, karcsú alakja megmerevedett, hajában elüszejóni fények villogtak. Tekintetétől lekushadt társaimban a férfikedv. Valami titokzatos parancsszóra felugráltak, majd kioldalogtak a szobából.

Így került hozzám aranyhajú Ximéné, kinek elméjét megzavarták a fúriák. Nem mertem egy ujjal sem hozzányúlni, átkoztam a napot is, amikor megvettem őt, távollétemben is csak a szemeit láttam, üldöztek ezek a szemek, éjjel-nappal kísértettek, tétlenül bolyongtam a tengerparton, üzleti ügyeimet elhanyagoltam, emésztő tűz égette jonhomat, mígnem egy éjszaka álmomban megjelent Afrodité istenasszony.

- Efézoszi Terésziász - szólított, és én leborultam fényességes orcája előtt. - Efézoszi Terésziász, téged a szerelem emészt, ne tiltakozz ellene!

- Úrnőm, Afrodité - rebegtem -, nem tehetem, félek a tekintetétől.

- Szabad embernek születtél, tedd őt is szabaddá, házad népével együtt - hangzott az isteni parancs.

A város felbolydult tettemen, minden efézoszi gyerek ujjal mutogatott rám, kereskedőtársaim elkerültek, mint egy rühes kutyát, sokan szofistának bélyegeztek, a türannosz meghurcoltatott, száműzetéssel fenyegetett.

Az éjszaka leple alatt hajóra szálltam háznépemmel, vagyonommal, barmaimmal egyetemben. Számosztól délre kikötöttem egy lakatlan szigeten. Felszabadított rabszolgáimmal azonnal építkezni kezdtünk, halásztunk, kereskedtünk a szomszédos szigetekkel. Egyetlen esztendő alatt építettük fel kicsi, de virágzó poliszunkat. Démétér, Poszeidón egyaránt bőkezű volt hozzánk. Fölös termékeinkkel első hosszabb utunk majd Athénba vezet.

Eleutherosz, egykori vendégbarátom, levelem találjon egészségben, légy hosszú életű!"

*

- Érdekes ókori utópia…

- Nem, fiatal barátom, a szabad emberek polisza valóban létezett. Csakhogy Árész is bőkezű volt hozzájuk. Egy hónappal a levél keltezése után, időszámításunk előtt 490-ben, Dárius hajóhada Marathón felé tartva fél nap alatt eltüntette a föld színéről…

Szilágyi Aladár közíró, szerkesztő (Pankota, 1943). Kolozsvárott tanult filozófiát. Publicista, a Kelet-Nyugat egyik alapítója, később főszerkesztője. Elbeszélései, kritikái, tanulmányai különböző hazai és magyarországi lapokban jelentek meg. A Bihari Napló publicistája.