Jakobovits Miklós

Ady-év és a nagyváradi újságírás

A zseni abból áll, hogy tagad mindent, hogy állandó harcban van a környezetével és saját magával, belső lelki hullámzásai, lelki kényszerei vulkánszerűen erősek, kitörésre készek, mágikus jó szavai pedig varázserőként sebeket gyógyítanak.

Ez jellemezte Ady Endrét is. Most az évek óta történő simára fésült koszorúzások, a szürke emberek hajlongása, a nyugodtra kisimított ünneplések, a jó modor, a lobbanékonyság és a dübörgés nélküli élet és szemlélet, amit immár csaknem száz éve Adyra akarunk ruházni, teljesen idegen Ady szenvedélyes, vulkanikus természetétől.

Ha ünnepelni akarunk, ne koszorúzzunk, ne üljünk ünnepi banketteket, hanem az újságírást emeljük ki az ő égő, szenvedélyes, morális fokára! Igazat írjunk, mint újságírók, de dinamikusan keressük az igazságot, hátat fordítva az újság üzleti szellemének. Ez az új szellem jelentené az Ady-tiszteletet, egy olyan csokrot, mely nem hervad el, hanem tovább virágzik a lelkekben.

Ha zsenijéből, életművéből nem ezt a lényeget emeljük ki, ha újságcikkeink nem ütik meg a "Párizsba és napfényországba fokát", akkor mi, váradi újságírók, ne koszorúzzunk, mert Ady ma is vibráló, belső vitalitása ezt nem igényli.

Az igazi ünnep legyen a befele néző lelkiismeret, és az a lelki kényszer, amivel az igazságot kimondjuk mindenekfelett.