Péter I. Zoltán

Ady Margittán

Az irodalomtörténet részletesen foglalkozik Ady nagyváradi életével, de az már kevésbé ismert, hogy egy baráti látogatás erejéig a Bihar megyei, Berettyó menti Margittán is megfordult, Horváth János irodalomtudós meghívására, annak testvérbátyja házának vendégeként. Az itteni élmény hatására született később Az ősz szerelmei című Ady-vers.

A költő Horváthnak címzett táviratából tudhatjuk, hogy Ady 1911. augusztus 19-én érkezett meg Margittára. Látogatásáról az irodalomtudós testvérbátyja, Horváth Péter községi jegyző írt a Nagyvárad napilap 1923. október 2-ai számában: "Ady Endre egyszer fordult meg Margittán. Ugyanis öcsém, dr. Horváth János, a budapesti tudományegyetem magyar irodalomtörténeti tanszékének rendes tanára a nyári szüneteket rendszerint Margittán, a szülői házban szokta eltölteni. Egy ilyen alkalommal, az 1911. év nyarán, Ady öcsémet, aki akkor még a budapesti báró Eötvös József collégium tanára volt, meglátogatta. Ady és a legújabb magyar lyra című kritikai műve már megjelent, de ez a mű egyáltalán nem érintette a köztük levő baráti viszonyt. Ez nem is lehetett erre befolyással, mert abban nem Adyt, hanem az Ady-utánzókat kritizálta élesen, míg Ady irodalmi korszakalkotó szellemét elismerte. Erre vall az Aranytól Adyig című munkája is. Az előbbi munkájában előfordul ugyan Ady alkoholizmusa, de ez őszinte beszéd volt, amire Ady margittai pár napos vendégeskedése sem cáfolt reá, mert keléstől fekvéséig erős piros bort ivott, anélkül, hogy a hatás külsőleg észrevehető lett volna rajta, inkább csak jellegzetes szemeinek csillogása vallott az alkoholra. De este nem tudott elaludni, csak ha valami altató port vett be. Szeretett későn kelni, s öltözködés előtt heverészni. Szőlőnkbe is kisétáltunk vele, s a délutánt és az estét kellemesen töltöttük. Elmerült a szőlőhegyről a Réz hegységre nyíló gyönyörű panorámában. Természetesen itt is szívesen itta a jó margittai bort. Megfordultunk vele a Kóserben is, amely ma már Központi Szálloda, ahol mindig jó sört lehetett kapni. Ady Margittán családunk tagjain kívül aztán másokkal nem is érintkezett. Kedélyes, szeretetreméltó volt, szemmel láthatóan jól és otthonosan érezte magát, s alig volt szó az irodalomról, az ő eszméiről, Pestről, Párizsról. Margittai tartózkodása gondtalan időtöltés, családias barátkozás és fiatalos szellemi hancúrozás volt."

A Horváth-féle zárt kapualjas ház a Körtvélyesi (ma Bălcescu) utca 27. szám alatt volt, amelyet mára már az új tulajdonos nagyrészt átalakított. A házat egy évszázada a szőlővel befuttatott tágas üveges tornáca és virágos udvara tette barátságossá. Adynak vendégeskedése alatt külön szobája volt itt. A család szőlője a Lüki-hegyen volt, a település keleti határában. Az emlékezők szerint Horváthéknak valami egészen különleges, finom, feketés-vörös boruk volt, amelyet "zsaké"-nak hívtak, valamiféle elmagyarosodott francia néven.

Horváth Péternek János nevű fia, a későbbi református lelkész, 1911-ben még csak kétéves volt, de a családi emlékezés nyomán érdekes részletet közölt később Ötvös Béla nagyváradi publicistának, aki az Ady-emlékek összegyűjtésével is foglalkozott:

"Az egyik este a férfiak a verandán szivaroztak, amikor Ady megszólalt:

- Hallga csak, hallga: milyen szépen szól, ciripel a tücsök.

Horváth Péter sietett felvilágosítani Adyt:

- Nem tücsök az Bandi, hanem őszi féreg. Őszike.

- Őszike? Még nem is hallottam soha, hogy ilyen létezik - jegyezte meg Ady.

- Pedig létezik, léteznek. Ezek énekelnek olyanformán, mint a tücsök: chiu, chiu, chiu, chiu. Mintha azt mondanák: gyűjts, gyűjts! Ha az őszikék énekelnek, már nem messze az ősz, hamarosan bekövetkezik a lombhullás, a hervadás.

A következő évben A menekülő élet című kötetben már benne volt Az ősz szerelmei, amelyben az őszi férgek kara így énekel: Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak" (Ötvös Béla kéziratos feljegyzése leányának, Bologa Mártának a szíves közlése nyomán vált lehetővé.)

Az ősz szerelmei című vers a Nyugat 1911. szeptember 1-jei számában jelent meg, záró szakaszában az Őszi férgek kara ekképpen dalol: "Hihu, hihu, jaj már a Nyárnak, / Hihu, megyünk, megyünk, / Oltsátok el a nagy lángokat, / Szeressetek még egy utolsót, / Még szól a mi vig énekünk: / Hihu, hihu, / Az Élet oly hiú / Megyünk, megyünk, megyünk."

Tíz nap elteltével Horváth János levelet ír a költőnek, amelyben megjegyzi: "Az őszi féreg nem azt mondja, hogy megyünk, hanem azt, hogy gyűjts. Látszik, hogy a vers nem Margittán készült, hanem valahol a zilahi hegyeken, a hihu közelében." A költő válasza sem késlekedett sokat, szeptember 21-én Prienből írt: "...hihu, hihu, hála Istennek kivételesen jól vagyok itt, e pompás helyen, egy szanatóriumban. A viszontlátásra Pesten..." Nem tudjuk, hogy mennyit időzött Margittán Ady, talán egy hétig is. "Mikor elutazott, egyik bátyámmal Székelyhídig elkísértük a vonaton" - emlékezett Horváth János irodalomtudós. Erről az utazásról unokaöccse, a lelkipásztor Horváth János feljegyezte, hogy amikor pár napi szórakozás után Ady hazautazott Érmindszentre, Horváth Péter egy körülbelül 5-6 literes demizsonban finom bort küldött vele ajándékba Ady Lőrincnek. A költő szívesen vállalta, hogy elviszi a "prezentet". Féltve őrizte egészen Székelyhídig, ott aztán megszomjazott és megkóstolta a bort. Néhány nap múlva az alábbi levelet kapta Horváth Péter Ady Lőrinctől:

"Kedves Péter! Nagyon köszönöm nektek a finom vörös bort, amit Bandi fiammal küldtetek nekem. Azt ugyanis meg tudtam állapítani, hogy a bor jó és piros lehetett, de az ízét nem vehettem ki, meg se kóstolhattam, mert mire Bandi hazaérkezett, az egészet kiitta és csak pár vörös csöpp maradt a butykos fenekén. Csak az üres butykost hozta el."

Ami a költő és az irodalomtudós további barátságát illeti, nos, arról Ady Lajos azt írja könyvében, hogy bátyja baráti viszonya Horváth Jánossal - jórészt irodalmi differenciák miatt - ellanyhult. "Pár éven át eléggé sűrű levelezés folyt közöttük, mely az állandó tréfálkozó hang és keret ellenére kétségkívül nem érdektelen adalékokat tartalmaz a kor akkori forrongó irodalmi és kritikai életére. A levelezést és a baráti viszonyt is kettévágták Horváth Jánosnak az Irodalomtörténet, Magyar Nyelv és főleg a Magyar Figyelő hasábjain megjelent keményhangú kritikai cikkei, nem ugyan a Bandi munkásságáról, hanem a ťnyugatosokŤ-ról, s még inkább az a politikai és világnézeti közösség, melybe Horváth Tisza Istvánnal jutott." Mindezeket Horváth János tagadta, tudomása szerint Ady nem neheztelt rá, levelezésük megszakadását azzal magyarázta, hogy 1914-ben őt behívták katonának, Ady akkor már megnősült, s vagy nem tartózkodott Pesten, vagy betegeskedett, és így többé már nem találkoztak.

Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949). A Bihari Napló munkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult. 1992-től 14 helytörténettel foglalkozó könyve jelent meg, köztük a "Hogy látva lássanak". Ady Endre Nagyváradon (Bp., 1993).