Diamandi Viktória levelei Horváth Imre munkaszolgálatos katonához

Horváth Imre értékrendjének legjelentősebb kategóriájaként az élet tiszteletét jelölhetjük meg. Ezzel az életigenléssel magyarázható az életművön végigvonuló tökéletes harmónia keresésének motívuma is. Elutasít minden külső kényszert vagy erőszakot, miközben igyekszik megteremteni egyetlen fegyverét: a belső békét. Ha figyelmesen követjük a költő életútját, a konfliktusok forrásaként a humánum és az intézményesült erőszak, vagy az erőszakintézmények és az egyén közötti ellentmondást nevezhetjük meg.

A reménytelennek tűnő kiútkeresések következménye legtöbbször csapdahelyzet lett Horváth Imre életében. Ilyen csapdahelyzet alakult ki és állandósult a költő és a mindenkori államgépezet államvédelmi szervezete, a hadsereg területi intézménye között. Ötven éven keresztül kézbesítette a posta váltakozva a magyar, a román, aztán megint a magyar és újra a román hadsereg behívóit a költő váltakozó lakcímeire. Ezeket az eseményeket az életrajzi utalásokban gazdag Ha a múzsa táncra kérne… című kötetben, a Katonai karrierem fejezetben állítja villanófénybe.

Számára a gyermekkor végét az első világháború tragikus befejezése jelentette, amikor "a megcsodált délceg bakák ottmaradtak Szerbia sziklái között, az orosz hómezőkön és Piave, Doberdó rémítő harcterein". A halálba menők ablakuk alatt végtelenül masírozó menetoszlopai, akár az áradni készülő Szamos, hullámzottak a folyóval ellentétes irányba, az állomás felé, s - mint megjegyzi -"az áradás embert, folyót egyaránt beszennyezett."

Az első világháború a csillogó karpaszományos Vilmos-huszárok renoméját igencsak megtépázta, és a feszes egyenruhában szalutáló "hősök" közül, akik megmaradtak, megváltozva tértek haza, aztán igyekeztek újra jó polgárokká és jó családapákká válni.

Első behívóját Horváth Imre húszévesen, szabadúszó újságíróként kapta kézhez. Az ekkor már a létbizonytalanság viszonyai között egyensúlyozó Horváth család nem lelkesedett a katonai karrierért. Igyekeztek minden követ megmozgatni a katonai szolgálat alóli felmentés megszerzéséért. Ez a taktikázás 1940-ig évente megismétlődött, de abban az esztendőben sem a katonakönyv "kibélelése", sem az újságíró barátok ajánlólevele nem tudta megakadályozni ezt a próbatételt.

"Három hónapig szolgáltam - írja -, de én úgy érzem, hogy több mint két évtizedig voltam gyötört katona. Mert az ember katonának érzi magát, ameddig hadköteles. Több mint húsz évet rabolt el életemből az a gondolat, hogy ágyútöltelék vagyok."

A hivatalos levél a Temesvár-Arad- Nagyvárad útvonalon jutott el a címzetthez, aki élettársával, Diamandi(y) Viktóriával - ugyancsak ezen az útvonalon - próbált némi pénzt szerezni a napi megélhetésükhöz. A nagypolgári származású Viktória jómódú ismerősei körében terjesztette a "humanista költő" versköteteit, bár az egykori életstílus után sóvárgó aszszony néha vagyonkájuk utolsó morzsáit is egy "kellemes este" eltöltésére pazarolta.

1940 júniusában Temesváron vagonírozták be a román állampolgár Horváth Imrét abba a marhavagonba, amelynek végállomása Botoşani volt. "Többet szenvedtem reggelig negyven munkaszolgálatos között, mint szűkös fiatalságom két évtizede alatt. Faluról falura dobtak bennünket, de a kultúra nyomára alig bukkantunk, penészes puliszkát faltunk és hánytuk a követ" - olvashatjuk a költő vallomásában.

Az egyetlen biztos, a civil élettel való kapcsolatot Viktória jelentette, aki naponta írt kedvesének, biztosítva arról, hogy várja, hogy várják. Horváth kálváriájának a második bécsi döntés vetett véget, bár a "katonai karrier" története ezzel még nem ért véget. Az utolsó behívót 1952-ben vehette át, és akkor föl kellett öltenie a román néphadsereg zöld posztó egyenruháját.

A Botoşani-ba címzett leveleket Temesvárról, majd Nagyváradról keltezik.

Az asszony minden levelében tárgyilagosan értesíti a költőt anyagi helyzetének alakulásáról, s ismerve Horváth Imre gyengéit, mindenikben szó esik barátai hogylétéről, arról, hogy ismerőseit foglalkoztatja sorsának alakulása. Minden üzenetébe elrejti, beleszövi a szinte irreális otthonképet.

Viktória is szeretne megállapodni, ingatag tervei is erre utalnak. Amikor a költő bekopogtatott Nagyváradon az Úri utca 15. szám alatti lakásba, Viktória hősként fogadta. Apró figyelmességekkel igyekezett elfeledtetni a gyötrő hónapok emlékét, miközben saját félelme is egyre nőtt illanó szenvedélyük éreztével.

Címzett:

Domnului Soldat Horváth Emeric, Detaşamentul 10 Săpători, Reg. 1./38 Art. Baterie, Oficiul Poştal Militar No. 131

Feladó:

Diamandi Viktória,

Splendid Szálló, Timişoara

Timişoara, 1940. június 22.

Drága Imrém,

Végre írhatok neked. Igaz, a múlt héten küldtem két postalapot, de nem a pontos címre. Ez ideig két lapodat, s ma hoszszabb leveledet kaptam meg. Várva-várt soraidat negyedtizenkettőkor olvastam, s 12 órára már el is küldtem a jelzett címre 1000, azaz egy ezer lejt. Egyelőre: jó. A pénz átvétele után írj, Drágám, hogy további összeget is postázhassak. A napokban csomagot is szeretnék küldeni, kis ízelítőt. Vajon mit óhajtanál különösebben enni?

Imrém, örülök, hogy egészséges vagy és jól érzed magad.

Most pedig hadd tartsak egy kis beszámolót.

Miután elmentél, Imrém, szédelegve jártam a városban, azt hiszem, meghűltem, s alig bírtam dolgozni. Kereset gyér volt. Szombaton - az ünnepnapokra - hazamentem. Nélküled ott is árvának éreztem magam. Néném mukkanni sem mert. Utam a zsebnek is hozott valamit. Marton1 - kérés nélkül - kettőszáz lejt utalt ki számodra, továbbiakban a magam híveire támaszkodtam. Kazatsayra ne nagyon neheztelj; sokat szaladgált ügyünkben és nagyon melegen érdeklődött felőled. Antal úr ismét egy középkori lovag gavallériájával viselkedett. Arató2 barátod kissé "a fellegekből" szólt hozzám, szegény földi halandóhoz, de azért szívember Ő is, s változatlan hálával gondoljunk rá mindketten.

Visszaérkezésemkor első lapod várt. Éjfélkor érkeztem, s örömöm leírhatatlan volt. Azt hittem, Marci3 veled marad. Másnap könnyebben ment a munka is. Drága, okos Imrém, igazad volt, itt is lehet dolgozni, ha az ember egészséges.

Robotolok egész nap. Azt hiszem, leadtam egy-két kg-ot.

Az étteremben csökkent a tekintélyem a sok főzelékrendelés miatt. Halvacsorák stb. - álom. Nem is esne jól. Különben csendesen élek. Este 8 órakor hazajövök. Nagyon takarékoskodom, de ez akár egy nem rám szabott ruha, rosszul áll.

Kordával4 ez ideig még nem találkoztam. Demeterrel5 véletlenül, tegnap. Pár percig beszélgettünk.

Nagyon egyedül vagyok, de üzleten kívül - az emberek nem hiányoznak. Te vagy az én társam, vigaszom, mindenem! Gondolatban mindent elmondok neked, drága arcod minden vonása emlékezetemben él, hozzád tartozom.

Bizony szeretnék Brassóba utazni s onnan majd esetleg még közelebb hozzád, de az utazás Brassóig 800 lejbe kerül.

Erről csak elseje után lehet szó, addig gyűjtök pénzt - Brassóban dolgoznék s talán-talán eljutnék az én Drágámhoz. Mit szólsz hozzá? Vagy menjek inkább Marosvásárhelyre? Kissé tanácstalan vagyok. Én is megszoktam, hogy mindent veled tárgyaljak meg. Írd meg a véleményed. Bár nagyon szeretnélek látni, a legfontosabb mégis az, hogy mindent küldhessek, amire szükséged van. Édes Imrém, soraidat várva, egész lelkével köszönt és ölel a Te hűséges: Latkád.

Feladó: Diamandy Viktória,

Timişoara, str. Aurel Lazăr no. 8

Timişoara, 1940. június 30.

Drága Imrém,

Képzeld - bútorozott szobában vagyok, holott ma reggel még nem is álmodtam ezt. Tegnap, az elszámolással küldött levelemben megírtam a vélt akadályokat. Nos hát így történt. Ma, vasárnap lévén, csak kísérletképpen jöttem a belvárosba, dolgozni nem lehetett, ellenben kaptam egy jó lakáscímet. Megnéztem. Megegyeztünk napi 70 lejbe, ez sem olcsó, de egész rendkívüli, hogy elfogadják a napi fizetést. Szobám üdítő kék bútorzatú, fürdőszobával s a "Társnak" is lesz kényelmes fekvőhelye. (Ezt előre elintéztem: csak már jönne az édes társ!) d.u. 4 re már az új lakásban voltam. Egy csomag könyvet a szállóban hagytam a régi számlaösszeg fejében. Különben egyelőre minden nap vizitelek majd ott - a postáért. De soraim vétele után, leveleid kérlek küldd a következő címre: La adresa Doamnei Révész Dnei D. V. Timişoara I. str. Gheorghe Lazăr no. 8. Éppen az az utca, ahol a Buhuşi-cég is van. Igazán központ, villamosra is kevesebbet költök majd. Így holnaptól kezdve csak 70 lejt vonok le a teljes bevételből. Meg vagy elégedve? Nagyon kedves, idős úri párnál lakom, első perctől kezdve jól éreztem itt magam. Csak Te hiányzol, de nagyon. Neves drágám, könyörögtem a szállodában, hogy ha "véletlenül" megérkeznél, azonnal értesítsenek engem, vagy adják meg a címemet.

Bár valóra válna mielőbb e vágyálmom.

Azért kissé búsan hagytam ott a "Béga parti nyaralónkat". A derűs és a keserves emlékeket mind magammal hoztam.

Vajon mikor találkozhatunk? Mit gondolsz? Egyelőre - ahogy tegnap is írtam - legokosabb, ha itt maradok. Váradon sem volna kitűnő üzleti lehetőség. Brassóba való utazásom is halasztást szenved. Írj, mi a véleményed?

Imrém - ebben a szép kis szobában - szeretném, ha ma éjjel a viszontlátásról álmodnék. Ti. első álom teljesül. Ó, most kikapok. Egyezzünk meg: Te vagy az okos férfi s én egy ostoba nő. A harmónia ezek szerint tökéletes. Igaz? Forrón szeret és egész lelkével csókol hűséges: Latkád

Oradea, 1940. július 31.

Drága Imre, barátaid igyekezetük ellenére sem tudták elintézni az ígért cipőügyet, kénytelen voltam venni egy párat - kéz alatt -, nagyon finom, erős (420 lej) remélem, meg leszel elégedve. A csomagban még küldtem egy doboz szardíniát, citromot, szalámit, kekszet, hideg cukrot és csokoládét. Drágám, ma már a második lapot írom, szeretném, ha te is írnál, amikor csak lehet, vasárnap óta nem kaptam postát. Imrém, Mindenem, folyton Rád gondolok, egész lelkemből ölellek: Latkád

Oradea, 1940. aug. 3.

Drága Imrém, tegnap közölt új lakáscímemet ismételem: Str. Ciorogariu 15 et. II uşa 16. Nagyon kellemes, nyugodt otthon, remélem Micu is szeretni fogja. (Havi ezer lej két személyre.)

Drágám, nagyon vágyódom utánad s várva-várom a postát. Pénzt, csomagot, lapjaimat azóta már biztosan megkaptad. Minden nap írok és gondolatban mindig Veled vagyok.

Remélem, jól vagy. Írj drágám. Szívből ölel és csókol a te nagyon szerető: Latkád

A háborús események, a beálló készenléti állapot a békés polgári világ díszletét fokozatosan felszámolták. Az egzisztenciális normalitás, a felszabadult egymásra találás a költő életszakaszának csupán múló epizódjai ebből a korszakból.

Az újabb katonai behívók, a munkatáborokról és az épülő lágerekről szóló hírek a költőt először alkoholmámorba, aztán a "sárga ház" intézményébe deportálták évekre.

Jó tudni, hogy a kiszolgáltatott szorongó félelme nem változtatott Horváth Imre élettiszteletén. Nem vált üldözöttből üldözővé még akkor sem, amikor az "idő úgy parancsolta" volna.

Tavaszi Hajnal

1 Marton István, a Nagyváradi Esti lap főszerkesztője

2 Arató Antal nagyváradi újságíró, lapszerkesztő

3 Steinhaus Márton aradi újságíró

4 Korda István, a Brassói Lapok bánsági tudósítója

5 Demeter Dezső, Horváth Imre temesvári ismerőse

Diamandi Viktória költő, író, drámaíró. (Nagyvárad, 1896- 1943). Tanulmányait Svájcban és Angliában végezte. Francia nyelvoktatói diplomát szerzett. Versei, publicisztikai írásai, novellái a nagyváradi napilapokban, valamint a Tavasz és az Auróra című folyóiratokban jelentek meg. Kötetei: Versek. Oradea, 1925; Túl a szerelmen (regény). Oradea, 1936.