Gittai István

Óhajtó mondat

Úgy, mint akinek már se apja, se anyja, meg úgy is, mint akinek, ha nem is setét, de idült gondjai nőnek e honban, nos, homlokráncaim, éveim sokasága okán s jogán, kérném a Tisztelt Kuratóriumot meg a Jóságos Istent, hogy együttesen hassanak oda avégett, hogy satnyuló miértjeimre gyógyírul, határos időn belül unoka üljön a nyakamban; ez volna szerénytelenül égető óhajom nékem!

Mondat a boldog békeidőkről

Még valamikori szépettevő legénykoromban, jártomban-keltemben egyszer csenevész patak került az utamba, afféle játszi-könnyen átugorható csermely, amelynek két partján, húha, ember nagyságú páfrányok nőttek, mit mondjak, valósággal bezsongtam az elefánt-páfrányok fenséges látványától, olyannyira, hogy a legszebbiket tüstént kitéptem - naná, hogy tövestől -, s vittem vitézkedve Neki, akár egy virágkévét, remélve, érte kegyeibe fogad Ő, a Mahagóni-Kreol, Keleti Gyöngyszem, csakhogy Hamvas Kármennek akkor szemernyi hajlandósága sem volt varázslatos bájaiban úsztatni engem; persze azért mégsem oly egyoldalú és beteljesületlen maradt e násztánc, hiszen a Lelkem-ártatlansága kéjesen fúrta bele arcát a karéjos levélbozótba, s onnan súgta-ígérte, hogy egyszer mi majd ölelkezni fogunk déli verőfényben úszó hegyi legelő közepén, miként azt ezerkilencszáztizenegy nyarán - a boldog békeidőkben - nagymamája és nagytatája tette volt valamelyik szilágysági domb tetején.

A Magyar Írószövetség Prózai Szakosztálya által kiírt Egy épkézláb mondat című pályázaton munkatársunk e két mondatával első díjat nyert.