Fábián Imre
Fábián Imre költő, szerkesztő, könyvkiadó (Nagyszalonta, 1945). Volt tanár, múzeumigazgató, újságíró, jelenleg a nagyváradi Literator Könyvkiadó mindenes „szolgája”. Több mint húsz kötet (vers, próza, mese) szerzője. Folkloristaként is számon tartják.
Mátkám
mit akarhat az én kedvesem?
kezével megérinti a kezem
mit akarhat az én kedvesem?
megoldja hajában a szalagokat
mit akarhat az én kedvesem?
apró csókokkal csókolja a szám
menjünk a kertbe és gyűjtsünk
virágzó jázminágakat
fenyőfának alsó ágait
és mindenféle zöld ágat
finom illatú füveket
arra terítsünk puha takarót
és én a karommal átölellek
betakarlak téged a testemmel
úgy ahogy az erdei bokrok és fák
elrejtik édesvizű forrásukat
csupaszságodra hintek gyöngyöket
vérpiros málnát és epret
ajkaimmal megkeresem őket sorra
elérek legtitkosabb hajlatokba
nyelvemmel taszítom-ízlelem
gyümölcsből a legszebbeket
fogaim közt emelem szomjas szádhoz
megetetlek és megitatlak vele
és engem ízlelsz s én beléd kóstolok
mint a gyümölcs első zsengéjébe
még ne hozzatok finom sülteket
még ne hozzatok édes italokat
még nem teltünk el egymással
van mit ennünk van mit innunk
besötétül felettünk a magasság
de bensőnkben marad a fény
esni kezd erősen és tombol a szél
s mi ketten nem vagyunk benne
villámok szántanak eget-földet
s mi ketten nem vagyunk benne
hát hol vagyunk?
boldogságos Isten tenyerében
s mit tesznek ott az ember fiai?
szárnyukat próbálgatják
*
szép élő fája szívemnek
szemedben égi egek fénye
olyan tiszta és igaz vagy
mint gyümölcsfának első virága
mint olajnak a kövérsége
mint bornak az ő cukra
mint búzának fehér lisztje
reggelnek szemefénye
nappalnak szorgos keze
estének bimbós virága
leszel házamnak kulcsa
leszel áhított részem
mint sajtolóból a mustot
mi cseppekben felfakad
megmutatod nékem
mi a legfinomabb
szakíts cédrusfa ágat
annak levelével érintsél
ahogyan a hajnali szél kél
mintha lélegzeteddel érintenél
mintha ajkaiddal érintenél
állítlak téged magas sziklára
új éneknek soraira tanítalak
kezem bilincsébe zárom derekad
mígnem gyengeséged mézzé olvaszt
szemed és szíved legyen értem
orcádat is fordítsd felém
ahogy a föld sütteti magát
s elnyeli Napnak édes fényeit
amikor néked nincsen vized
megmutatom az éltető forrást
amikor a te földed kiszáradna
megöntözöm és termővé teszem
ültetünk fát egyiket a másik mellé
és meglásd lesz belőlük erdő
és az ágaik és hajtásaik összeérnek
amiként gyökerük is összefonódik
két karod aranylánc a nyakamban
szemedet és édes mosolyodat
beírtam szívemnek táblájára
mint a galamb amelyik eltelik
már nem félsz magot kínáló tenyértől
áldjad a Teremtőt csendes óráidban
mert mindent oly szépen rendezett
fejeden a korona ékes színarany
de dobd el amilyen messzire tudod
miként mutatja magát a fű olyan légy
majd én ékesítlek téged csókokkal
úgy menj az emberek közé
látásodon majd ámuldozni fognak
*
ráijesztek az én galambomra
szörnyű sárkány áll odakint
bújjon hozzám igen szorosan
ahogy a juhok farkasok elől
jó pásztorukhoz közel húzódnak
mely édes az én ínyemnek a szád
éppen olyan legyen az enyém néked
mint a csepegő lépes méz
mivel betelni igazán nem lehet
mikor parazsában megalszik a tűz
táplálni kell fával s lesz újra láng
ugyanúgy csókkal életre kap a kedvem
olyan lesz mint ugrándozó szarvas
lásd a kertben minden fa
mutatja az ő gyümölcsét
hasonlóképpen mutassad te is
leszek néked itt a sötét felhő
igyál és egyél belőlem
kedvemre lesz amit teszel
nyisd meg nekem egyetlenem
nyisd meg ami zárva
felhágok a gyümölcsfára
megfogom annak ágait
buja szövevény rejti a rést
hova vörös róka bebújni vágyik
odújában hanyatt vághassa magát
mert annál jobb a világon nincsen
burkából bomló dióhoz hasonlatos
ujjaim között nedves és síkos
de bármily kemény is a héja
botocskát ráillesztve nyílik
életem napja éppen úgy ragyog
mint amaz ott az égen
a te szárnyaidon szállunk
Abarim hegyéről láthatod Kánaánt
töretünk emelkedésben és zuhanásban
százszor is mint víz sodorta kövek
de a te szépséged meg nem kopik
mélységekben ismétli magát az Úr
forrásokat indít el az ő útjaikra
ahogy a föld az ő gyümölcsét termi
éppen úgy akarata szerint
mely igen csillog szemedben az öröm
ama vessző benned bimbót fakaszt
szádban érezheted nyelveddel ízlelheted
isteni ételhez mi lehet hasonlatos
most már te magad is tudhatod
ahogy az ég csepegtet harmatot
csöpögtess örömet a lelkembe
adjad a szívedet nékem végleg
szemeid őrizzék véges napjaim
nyisd meg nektáros edényed
kóstolgassam mert Istentől való