Gittai István tizenkettedik kötete

Bizony jó tíz esztendőt kellett várni, amíg Gittai István az emlékezetes Mennyi, mennyi levegőre (Kriterion Könyvkiadó, 1990), illetve a Mozdulatok a ruhatárból (Széphalom Könyvkiadó, 1992) című versköteteit követően, a rövidpróza területén való kétkötetnyi kalandozás (1994, 1996) és a nagyváradi képzőművészekkel készített interjúgyűjtemény után visszatérjen oda, ahol mindig is otthon érezte magát, „szerelmetes anyanyelvünk belső ütemeihez” és ötvenhét új verset magába foglaló eredeti hangú (és tárgyú) lírai kalanddal lepje meg a Nagyra Becsült Versolvasót.

A Nagyváradi Ady Társaság által idén áprilisban megjelentetett Bimbóbabona, delejdalaj című verskötet voltaképpen úgy „negyven nyár elrepülése után” összeállított „emlékbatyu”, az örök férfi-nő párkapcsolatot felleltározó „érzelem flotta szépteréje”, a költő számára „oly gazdagon illatozó / maroknyi virágszirom, / életcsecsebecse” akkurátus számbavétele. A történetekben felvillan az első bálozó kamaszpár, a „bimbót akaró öröm” emléke, a sötét moziteremben „szerelembillogot” ejtő „Özönvíz Hajadon” nyári fergetege, vagy a fővárosba felránduló „bizonyítási vággyal teli” bihari suhanc „álombeli péksége”.

De megörökítést nyer a „téldelej”, az „üstökösélmény”, a szép üzenet éppúgy, ahogyan a „sámánrévületig” fokozódó „mozdulatimprovizáció” önfeledt táncának „vad szédülete” is.

A kötet érzelemgazdag, mondhatni érzéki eseménysora, akárcsak egy fényképalbum, eredeti hangvételű összeállítás, méltó Gittai Istvánhoz.

Varga Gábor