Turcsány Péter

Bronzfekete Nagypéntekünk

Barnán szomorkodik elénk

a Nagypéntek. Voltál-e már

úgy, hogy nem volt kihez

szólnod? Jézus, elfogytunk

körüled. Van, hogy hangot sem

ad már a torok, csak a lélekben

formálódik a fájdalom homok-

vihara. Tápai Krisztus, hallottam,

kivontak a forgalomból, mi már

inkább a Karcagi Madonna

öléhez hanyatlunk vissza. Bronz-

fekete Nagypéntekünk. Előrehozott

halottak napja, 2003 már csak

a fájdalom éve lehet. De ablakot

nyitnak az orgonák – és illatoznak.

Sírunk, de vértanúk simogatják

vissza az arcunk, hozzá szelídültek

ők a halálhoz, most tanulják az

öröklétet. Már nem hiszem, de

mégis ránk világosodik majd

a hajnal. Feltámadásunk messze még.

Turcsány Péter költő, szerkesztő (Budapest, 1951). Akadémiai kutatómunkát végzett, 1988-tól kis megszakítással a Polisz című irodalmi lap főszerkesztője, 1991-től a Kráter Műhely Egyesület kiadóvezetője, majd 1998-tól elnöke. 1999-től a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének (ITÁSZ) ügyvezető elnöke. Verseskötetei: Tarisznya (1982), Testamentum (1986), Mázsa és pehely (1995), Megmentett tisztásaink (1998). Hat gyermek apja.