Lászlóffy Csaba

A Teakönyvvel telt sorok egy üres csészealjba

Teák, oroszok, kínaik!

felajzók s izgatók, ha van kit;

ám ez a könyv csak andalít

(Hildát s Lucrezia Lanfranchit

hagyjuk) – a szerző behatol

oda, hol illatos »akol«

várja; én viszont még biszex

sem vagyok, s ha vizet viszek,

leforráztatni, teafű

helyett csak rozsdaíz s csepű

jut nekem. Be kell vallani:

míg türelmem száz fokra forr,

a kiszolgáló matador

kan dicsekvését hallani.

Csak hát… akibe nem hatolt

fallosz – (bár tudná isteni

illat falhoz állítani!) –

azzal a szerző-gőz kitolt.

Ádám- és Éva-sztori: a la Ferenczi Sándor

Kétlényű, mondják, mindenegy nő

s tény: hogy a legzsengébb palánta

is a korillendőség mentő-

köntösében jön a világra.

Kígyóistennő: a Szfinx bűvöl

hány ezer éve! (fordulj Freudhoz);

a tudattalanból, a műbőr

alól fel-feltör, ami bajt hoz

morálra, monogámiára –

s mihelyt a Teremtő a tettes

után kiált: nadrágba rázva,

tuti, hogy te maradsz a vesztes.

2003. június 10.

Interjú a Bulgakovban

Szakítani kéne már a kosztümös

képzelgésekkel, Byron ideje örökre

lejárt. Groteszk vagy egyenesen morbid

hősökkel vagy akár áldozatokkal

találkozni ott, hol a társaság

gondtalanul, röhögve iddogál.

S ha netalán unatkozik, ártatlan

intrikákat ötöl ki, vagy fantáziálgat,

és persze, csak legyint az idősektől

hallott halandzsákra: még hogy a porkoláb-

rezsim szimatolói a legkisebb

magáncselek kipuhatolózásától sem

riadtak vissza?! (Riasztották őket, ha igaz.)

„Van valamilyen esélyetek arra, hogy

a tehetetlenség görcsét, a fájdalom

önkívületét valaha is megismerjétek?

Vagy elég a szakadatlan őrjöngésből, a

lélek kínpada bezárva; legfeljebb egy kis

házi házsártoskodásra telik."

Az ész még elcsoszog a sokadik

whiskys pohárért vagy sörért.

„Túl sok energia és zűrzavar,

fosunk a nyomorúság zárlatára!

Hadd unjuk egymást, többrendbélileg,

nem utálhatunk mindenkit, ne félj;

melyik szív győzné azt sokáig."

2003. augusztus 16.

Rilke a végzet akaratáról

Aki fél a haláltól, az már a halál

áldozata; még mosolyog, de gyáván

néz szemébe a gyötrelemnek, tétova

tekintetében csak az egyedüllét

határtalansága lebeg. Valami el-

kezdődött, de mire a nap föléleszthette

volna a gyökereket, az ég beborult.

Valaki, azt sem tudja, milyen érzés

szeretni s ki az, aki az ő szerelmére

vár. Talán a körülmények; talán a szív

teljesítő ereje okozzák, hogy

a rezgőfű, a lódarázs túl hangos

együgyűsége, vagy a kora délután

– semmi sem olyan, amilyennek

lennie kéne; a rothadás íze is

sokkal savanyúbb és lehangolóbb. Csak

az biztos, ami bizonytalanná teszi

az étvágyat, a kényszerű válaszokat

és teljhatalmú értelmet ad a tűrésnek.

A hattyú képébe képzelt szelídség,

elhivatottság s a dicsőséggel való

fennkölt hivalkodás az istenség kudarca.

A művész – a tiszta engedelmesség

törvénye nevében – egyetlen, vissza-

vonhatatlan beleegyezéssel lemond

nyereségről s veszteségről.

Vajon ez az?

(Kérdem, szájam körül keserű tört vonallal,

azoktól, akiket halk méltóság övez.)

2003. július 9.

Ikerítés

Druszámnak Kalocsára

Eltévedt ez a század és a

következő is: őrületben

egy-egy autodidakta „gésa"

sugalmaz s ítél pártügyekben.

A múlhatatlannak tűnő lét

az élhetetlenekre ordít;

a fáraónál mindig fürgébb,

aki nem Szfinxet, de valódit

ölel és félt. Éppen úgy kaptam

– kezem s szívem – ezt örökségül,

mint ahogy Isten Láthatatlan

Gépezete: sejt sejtre épül.

Remény, te ronthatatlan mente

mulandó húson és hazában!

Két ígéret: Ábel s Levente

fehér áldozati (?) pólyában. –

Kinn trappolás, áruló száján

sunyi vigyor (és vér ha buggyan);

rajtatok múlik, hogy ne árván,

elidegenült bomba-lyukban

okítsák a kontár kor borbély-

legényei e két csöppséget…

Örök sebekre iker-hold kél

– nem forradás, élő tűz éget.

Vesszen megalkuvás, komiszság,

hisztériázhat még egy század:

keresztelőjük, te legtisztább

emlékezet – őrizd e házat.

2002.