Barak László

adalék a költői fejlődéstörténethez

ha udvari költő akarsz lenni

ne menj el a külvárosba

ahol a rozsda önmagáért való

a vulgáris falfirka az elvágyódás árva díszlete

a végrendeletek nem ilyen helyeken íródnak

itt egy pár virsli

egy korsó sör fejében

a sugalmazott ünnepeket is megülik

konkrét minden plakát

a pátosz visszájára fordul

húgytól mállik a cement

kronométer szab napirendet

a hivatalosság dönti el az ébredés idejét

olyan közeg ez

ahol mindenki tudni akar

és tud rólad

amit nem fogadhatsz el

mert szükséged lenne a körülötted lévő űrre

itt soha nem lehetsz magányos

mint egy kiszáradt csipkebokor

melyről megfeledkezett alkotója

(2002)

a remény mítosza

egyre inkább közhellyé válik a múlt

mintha mind többet tudnék

a teremtésről

hangzavar lüktet elméleteimben

súlyosabb

mint a csend

egyre elvontabb

az alattam tátongó magasság

hova néha leereszkedem

a befogadó időhöz

amely halottnak hitt csillagok derengő fénye

megadnék bármit

ha úgy bánna velem a világ

hogy csak önmagamért létezem

még jobban tudna az ember szeretni

(2002)