Borsos Szabolcs

A nagytestvér-effektus

avagy megjegyzések a hatalom arcvonásairól

A társadalmi berendezkedések nyitottsága ma már múlt idejű témaként idézi fel bennünk a George Orwell 1984 című regényéből ismert diktatúra jellegzetességeit. A huszonévesek generációja értetlenül hallgatja az idősebbek beszámolóit, a mindenkit figyelő, mindent tudó nagytestvér természetéről, eredeti szerepéről. Egy évtized elmúltával, annyit láthatunk, hogy a nagytestvér tovább él, újabb szerepben ugyan, de alaptermészetét megőrizte. Mit is jelent valójában ez a természet?

A hatalom arcvonásai

A hatalom mint többértelmű fogalom szorosan kapcsolható az emberi élet több vonatkozásához. Hatalmat gyakorolnak a társadalomban, különféle csoportokban, vezetői szerepekben, továbbá a hatalom megjelenik a magánéletben, szűkebb családi körben egyaránt. Azt mondhatjuk, hogy a hatalom bizonyos aspektusa már az ösztönök szintjén megmutatkozik. A lét és a fajfenntartás ösztöne többször kapcsolódik a hatalom köréhez. Hogyan jelenik meg a hatalom? A hatalom mindig kötődik valamilyen cselekvéshez, valamilyen gyakorlathoz. Önmagában, elvileg még csak elképzelni sem tudnánk a hatalom jelenségét. Tehát a hatalom mint attribútum az ember lényegéhez kapcsolható. Bármilyen interakcióban, akár két ember békésnek mondott kommunikációs helyzetében is, előbb-utóbb felfedezhetők a hatalom csírái. Ezek a csírák lehetnek elvont módon megjelenő, intellektuális elfojtások, az okosabb enged sémája szerint, és lehetnek az első perctől domináns módon, diktáló hangnemben történő megnyilvánulások.

Lélektanilag, talán azt is mondhatnánk, hogy a hatalomra az embernek szüksége van. A kérdés csupán az, hogy miként használja és mire. Ez egy kettős kérdés, amelyre válaszolhatunk, de előbb azonosítanunk kell a saját hatalmunk körének potenciálját. Arról a hatósugárról van itt szó, amelyen belül elérhetők bizonyos célok, amelyen belül a hatalom számunkra való működése adottá válik. Reálisan látnunk kell, hogy milyen hatalommal rendelkezünk. Ezután jöhet szóba az, hogy miként használjuk: ismerjük-e saját lehetőségeinket és korlátainkat?

Ezekből a kérdésfelvetésekből láthatjuk, hogy többféle variációban is megjelenhet előttünk a hatalmát gyakorló ember. Kellő belátás és értelmezés hiányában – úgy gondolom – a hatalom elsősorban meglepetés. Kerülhetnek emberek hatalmi pozícióba, anélkül hogy tudnák, miről is van szó vallójában, anélkül hogy mérlegelnék önmagukat egy ilyen szituációban. Ilyenkor szokták azt mondani, hogy ő csupán egy bábu, egy kitalált figura, valójában a mögötte lévő – általában homályba vesző – csapat az igazi hatalomgyakorló. Ez a tipikus összeesküvés-elméletek gyökere. A különféle hatalomgyakorlók tipológiája helyett inkább a hatalom általános vonásairól, egyetemes jellegéről kellene beszélnünk.

A hatalom csatornája

Többen mondják – talán helyesen –, hogy információs társadalomban élünk és a kommunikációnak felbecsülhetetlen szerepe és értéke van. Egy jól kiművelt és napról napra fejlődő médiavilágban élünk. Világ-falu lettünk. A szabadság nagy illúziói elérhetőkké váltak és viszonylag nem kerül sok pénzbe. Beleélhetjük magunkat különböző szerepekbe, sőt azt is tapasztalhatjuk, hogy nincs különbség köztünk és a kutyáját sétáltató filmcsillag között. Virtuális valóságot teremtettünk magunknak és ezzel ma már lelki betegségeket is gyógyítanak.

Az úgynevezett valóságműsorok eljuttatták az embert a szabadság legnagyobb illúziójának hatalmi székébe, a nagytestvér kollektív és ennélfogva homályos szerepébe. Szavazhatunk, hogy ki marad és kinek kell mennie.* Miről is van itt szó?

A hatalom színeváltozásának vagyunk a tanúi, mégpedig oly módon, hogy valójában elhittük: mi magunk is lehetünk a nagytestvér, miközben észrevétlenül magunkba szívjuk a reklámvilág éppen aktuális szlogenjét. Csőlátás lenne megfenyegetni bárkit is, vagy akár összeesküvéssel és manipulációval vádolni a műsorok fenntartóit, mert a legértelmesebb és valójában a legelfogadhatóbb replika az, hogy a készülék kikapcsolható, senki sem kényszerít a továbbnézésre.

Mindazonáltal, a nagytestvér-effektus örökzöld témája lehet minden társadalomkutatónak, kommunikációs szakembernek. Valójában, egy olyan lélektani és kommunikációs tényezőről van itt szó, amely túlmutat minden racionalitáson. A tévénézők több csoportba sorolhatók, de most nagy vonalakban feltételezzük, hogy két ilyen csoport van: az egyik, amelyik egész nap otthon van és nézi, a másik pedig egész nap dolgozik és amikor hazakerül, akkor alig várja, hogy nézhesse.

A hatalom kiélésének, a hatalom gyakorlásának egyik leginteraktívabb formája az, amikor a néző betelefonálhat, üzenetet küldhet és ezáltal befolyásolhatja a történést. Mindazt, amit nem tud kimondani, amit nem tud felvállalni, megteszik helyette a képernyőn. Ezt nyilvánvalóan jutalmazza a kollektív és homályos nagytestvér. Az érzelmi világ szürkeségeit áthidalják a beküldött villámüzenetek. Ez a legfontosabb szerep. Furcsa lenne, ha kizárólag csak szidalmaznánk ezt a műfajt, amikor rekordokat döntött a nézettség terén. Az emberek közötti kommunikációra is pozitív hatással van az, ha legalább az előző nap eseményeit megbeszélhetik és féltve bár, de büszkén mondhatják, hogy kire és miért adták voksukat. Ilyenkor derülhet ki, hogy előző hónapokon át nem beszélő emberek kerülnek szoros baráti kapcsolatba.

Különös módon jelenik meg a felélesztett nagytestvér. Úgy tesz, mintha mi lennénk az ő szerepében, bebizonyítva ezáltal, hogy a hatalom arcvonásaiból mindenki örökölt.