Nahid Bagheri-Goldschmied

Emlékül neked, kedves

Esténként, mikor harcias viharfelhők

lépnek a szürke és szomorú égi arénába,

esténként, mikor a szomjas, nedves utcák

elnyelik a járókelők sietős lépteit,

kisarjad vörös lángod emlékezetemből,

s reggelig sutyorogja neved

újra és újra.

Fejemben utána minden,

mint forgószéltől: halomra hányva.

S akkor felszáll búcsúéneked:

„Ne félj, hogy tollunk vagy szárnyunk

a vihar letörheti:

a tűz jövevényei vagyunk,

ránk ragyog a bűnoldó váltságpénz.”

Túlcsordul bennem a szerelem

s a vágyakozó bizodalom,

akárcsak benned, te útrakelt, te kedves!

Csepp cseppre hull

a reggel skarlátvörös köntösére,

felszívódom az élet lélegzetvételében,

s keresem az utat a forráshoz: a Naphoz.

Égtájak

Mindnyájan más égtájról jöttünk,

szemünk megszokta a világtérképet.

Találkozásunk helye a Föld középpontjává lett,

Izgalom fogott el bennünket.

A szeretet volt közös nyelvünk,

a Föld a mi közös bőrünk.

És minden éjjel,

midőn a Nap parazsa kihűl,

dideregve melengetem

az én keleti és nyugati kezem

a te szemed déli és északi

lángjánál.

Balázs Ildikó fordításai