Merényi Krisztián
Börtönsziget
Hajnalban elgyötört hangok érkeztek a tengerből; elveszett hozzátartozóim kiáltottak. A víz felszínét borzolta a szél. Hatalmasra duzzadtak a hullámok.
*
A Bahama-szigetekre utaztunk, de a nyaralást meghiúsította a 70. hosszúsági és a 25. szélességi fok környékén alattomosan a tengerszint alatt lapuló zátony. Mentőcsónakokkal a közeli szigetre eveztünk. Bennszülöttek adtak szállást. „Kétéves voltam.”
*
Az ittrekedtek figyelőbázisokat építettek a parton, innen fürkészték a ritkán felbukkanó kisrepülőgépeket és vízi járműveket. Néhányan még a titokzatos dzsungel világába is bemerészkedtek. Szüleim is elindultak barátaikkal. Eljött az este; nem tértek többé haza. Emlékeimben gyakran látom édesanyámat, amint mosolyogva vizet önt a bográcsba. A vének közössége nevelt tovább. „Ötéves voltam."
*
A tavaly idevetődött Frank kapitány gyakran mesélt arról a viharos éjszakáról, amikor hajójuk elsüllyedt. Az irányítóegység műszereit külső elektronikus rendellenesség zavarhatta össze. Kevesen értek ki a partra.
Nemrég egy pehelykönnyű sportrepülő landolt könnyedén a kemény talajú tengerparton. A pilóta értetlenkedve számolt be a történtekről. A műszerek nem jeleztek szárazföldet a közelben. Újra a magasba emelkedve, ezer láb körül visszakanyarodott, felettünk körözött, majd a jó irányt vette célba. Nemsokára az alacsonyan szálló kisgép berregésére figyeltünk fel. Mire feleszméltünk, a roncsok a tajtékozó tengeren hánykolódtak. „Tízéves voltam."
*
Néhányan hajóra szálltak – amennyiben hajónak lehet nevezni ezeket az ócska tákolmányokat –, és a kíváncsiságtól hajtva messze sodortatták magukat a tengeri széllel.
Az izlandi Magnus házaspár nagybátyjának is nyoma veszett. Magnusék a nyolc kilométerre nyugat felé húzódó Tattos magaslaton kezdték meg a keresést. A tengerből óceánjáró nagyságú perzselő lángfelhő emelkedett ki. Alakja – akárcsak egy misztikus medúza – folyamatosan változott, balsejtelmesen hömpölygött a szárazföld felé. Magnusék olyasvalamit éltek át, amikor tornádó közelít, mégis biztonságból szemlélhetők az események. A lassan vonuló tűzgolyó kíméletlenül felperzselte a szigetrészt. A távolság dacára is látszódtak a menekülő emlősök és a felröppenő madarak. Miután a lángfelhő elvégezte pusztítását, ismét a víz fölé lebegett, kellőképp összezsugorodva, hogy maradék élete ne legyen hosszabb néhány percnél.
Az öregek egy tengeren hánykolódó, mélyből előemelkedő hajóról is beszámoltak. A hajótest körül kifehéredett a víz; elsüllyedt, aztán ismét felbukkant. A sodródó kísértethajót senki sem merte megközelíteni.
*
A Frank kapitánynál vacsorázó aggastyán megemlítette a tenger mélyén uralkodó erő létezését. Nemhiába lehet majomcsontvázakat találni a távolabbi partvonalnál.
Tudtam, hogy közeleg az idő. A házamat egy törpejachtra cseréltem. „Huszonnégy voltam.”
*
A búcsú napján a madarak sem csiviteltek, talán készülődésem láttán bénult meg csőrük. Lehuppanva a homokra, sirályaimat szemléltem, ahogyan a viharos szélbe kapaszkodva vitorlázgattak.
Legelőször szüleim emlékhelyétől és a hervadozó pálmáktól köszöntem el. Némi merengés után nekivágtam az omladozó homokfal alatt húzódó partnak. A kíváncsiság messze vonzott. Odébb a növényzet zöldebb és dúsabb volt, nem illett a gazdag dzsungel a sötét vízrengeteghez. Felerősödött a szél. Magányos volt a hullámzó tenger, a szélben rángatózó fák végtelenje; magam is. Hűtlen kutya voltam, aki egy harminc éve tartó házasságot felrúg. Az ismeretlen erő távolabb lökdösött. Én voltam, ki izmaimat megfeszítve lépdeltem, mégis az a bizonyos energia irányította mozdulataimat.
A növényzet és a föld is élettelenné vált. A síró, sovány fák alatt fehér csontvázak hevertek. A tengerből feltörő, vakító villanás józanított ki. Úgy bevilágította a vizet, hogy legalább három méter mélyen leláttam, mintha kristályüveg felszínét néztem volna. A fény megszűntével egy ököl nagyságú kődarab pattogott a levegőben. A rettegést szenvtelen állapot váltotta fel, nem voltam egyéb egy irányított bábnál, aki a fölötte uralkodó erőnek engedelmeskedik.
Sötétszürke felhők gyorsították a vészesen közelgő este eljövetelét. Holdkórosként haladtam. Növényhez hasonló képződmény terült el a parton. A hálószerűség szálaira csigák és kagylók tapadtak. A halszagú, nyálkás anyagot mintha készakarva szőtték volna. Megrántottam a végét. Nem engedett. Ismét az iménti fény villant fel. Hiába igyekeztem elfutni, a lábam beleakadt a hálószegletbe. Rám gabalyodott az undorító anyag. Az erő a tenger felé vonszolt, olyan, mintha maga a háló markolt volna belém.
Elmerültem. Hogyha nem szippantom be a sós vizet, szétpattannak az ereim. A fulladás elmaradt. Megvilágosodott és kitágult a tér, magam mellett tudtam valaki jelenlétét, kinek szélben suttogó hangját már idefelé hallottam. A ködfátyol feloszlott. Könnyedén forgolódtam a vízben. A ragacs is lepergett bőrömről.
*
A bennszülöttek rátaláltak a nyoma veszett férfi horzsolt holttestére. A láb szerencsétlenül beleakadt valami hálószerű képződménybe. Másnap reggel előbukkant egy partmentét pásztázó delfin. Kelet felé vette az irányt, mihamarabb bele akart úszni a feljövő napkorongba.
A sírkamra
Szél csapkodja nyikorgó ajtaját. Lebontatlanul hagyták. Kevesen tudják, mi történt odabenn. A szülők még a közeléből is eltiltják gyermekeiket. Tavaly hontalanok lakták be, egy ideje semmi hír róluk.
*
Nóra kosarazás közben ájul el. Kimerültségre gyanakodnak. A sokadik rosszullét után kivizsgálják. Nem folytathatja az egyetemet. Kórházba kerül. Hosszú, hátközépig érő szőke haját levágják. Rohamosan fogy. A szülőknek egy kitűnő fiatal specialistát ajánlanak.
*
Hűvös őszi szellő kíséri útján a kórházba igyekvő dr. Borneszt. A tízes betegszoba előtt rendszeresen megborzong. Akár egy vörös fülű kamasz, zavartságát igyekszik leplezni. A lány ártatlansága, nyugalma első szerelmére emlékezteti. Többször látta a városban. Mintha múltja kísértené. Ismét a tízes kórteremnél téblábol; benyit. Nóra fáradt mosollyal üdvözli, ám mozdulatai nehézkesek.
– Drága kisasszony, lassan ideje lábra állni! Tudja, amióta itt fekszik, a madarak is keservesebben csivitelnek. Na és a fák?
– Édesanyám tegnap sem jött. Telefonálna neki?
Bornesz többet tett érte, mint bárkiért pályafutása során. Mielőtt belépett a kórterembe, erőszakos szívdobogás zaklatta, miután elhagyta azt, parazsak gördültek végig torkán.
Nóra napról napra gyengül, szemei kábán csillognak, nincs ereje a beszédhez. Bornesz munka végeztével meglátogatja, olykor késő estig mesél a közeledő nyárról, amikor megisznak egy-egy pohár italt a parkszéli kisvendéglő teraszán. Hosszú ideig hallgatnak, ők ketten és az ablakon túli hűvös ősz.
Hajnalban a zárt ablaküveget vadul döngeti a szél. Nóra csendben ment el. Az éjszakás nővér talál rá.
*
Bornesz konzultál a lány szüleivel és a patológussal.
– Kötelességünk megőrizni szépségét! Nem temethetik el! Légmentes üvegkoporsóban örökké maradandó… Nóra nem lehet az enyészeté. Mindent elrendezek.
– Doktor úr, köszönöm… – csuklik el az anya hangja.
A testet ideiglenesen a kórház hűtőkamrájába helyezik. Bornesz a várostól nem messze, még az erdő előtt, a Boldog Asszonyok Dombján sírkamrát építtet, hagymakupolájú, kör alapú, elhagyatott kápolnára emlékeztető sírkamrát. Külső fala terméskőből, belseje égetett kerámiatéglából. Mint magára hagyott műemlék árválkodik. A ravatal körül gyertyák, mécsesek, Jelenések könyvéből ihletett bizonytalan eredetű misztikus, sötét-fakó olajfestmény-másolatok. Nórát feltűnés nélkül szállítják át. Néhány kíváncsiskodó lurkón kívül senki sem járt erre.
A negyvenes éveit taposó Bornesz dolga végeztével nap mint nap meglátogatja a tetemet, kit öt éve emelt ki koporsójából. A szülők is meghalnak. A doktor összes szabad idejét a kamrában tölti. A döglődő évek nehezen vánszorognak, csak Nóra mellett nyer értelmet számára az idő.
*
Távozásakor műanyag védőteknővel fedi le. Nóra aszott arca bebarnul, balzsamozott teste összetöpörödik. Denevérek költöznek be a szellőzőn. Az eltelt tizenöt évről a falak is árulkodnak. Minden öregedhet, elkorhadhat, penészesedhet, egyedül Nóra marad kortalan, örökké élő, a romlandóságoknál sokkalta üdébb. Lehunyt szemmel, alig érve hozzá, lassan simogatja, szaglássza, s halkan nyögi:
– Édes, egyetlenem…
Illatos kölni, nehéz hullaszag, balzsampára keveredik a levegőben. Nóra mumifikálódott testéről letörik a jobb láb. Éles csontszilánk fúródik ki a csonkból. Az apróra töppedt bal láb még tart. A doktor az elhullajtott testrészt a kápolna melletti erdőben temeti el.
Bornesz az elsuhanó húsz év alatt távol tartotta magát mindenkitől. A kórházban, mint vak robot végzi dolgát. Senkiben sem bízik.
Gyakran hanyatlik zokogva Nórára, kinek halotti maszktól eleven arcát hetente sminkeli, hitelesen pingálja újjá megfiatalodott kedvesét. A fonnyadt fejbőrre parókát húz; simát, szőkét, mint… Nyakékkel, karkötővel és gyűrűvel ékesíti, parfümmel illatosítja. A kifordult húsból elővicsorognak a fogak, az arc formája régen elveszett.
*
Néha beautózik a városba, ám az élelmiszerüzleten, parfümbolton és a parókáson kívül nemigen téved be máshová.
Nyugdíjba vonul. Nórával él, néha merészkedik elő a sötét sírboltból.
A csontszáradt testrészek könnyen leesnek. Kénytelen hozzászokni a végtaghulláshoz. Hol egy ujj pottyan a burkolatkőre, hol egy fog válik el az anyatesttől. Ilyenkor tisztátlanság-érzet uralkodik el rajta, gyomra felfordul, idegennek érzi saját gyártású múmiáját. Miután megnyugszik, kiporolja a parókát, tollseprűvel lesepregeti a testet. Vadonatúj maszkot fest. Ismét ifjúnak, erősnek gondolja magát. Újjászületik a kishalál után.
Élete legfontosabb döntése előtt áll, közeledik a beteljesedés. Megvásárolja a menyasszonyi ruhát, a fátylat, és szertartásos mozdulattal bújtatja bele az apró, végtagja-nincs testet. Alapos restaurációnak veti alá: paróka- és maszkcsere, új ékszerek, erre az alkalomra őrzött bontatlan, pazar parfüm. A mumifikálódott testre még a miniatűr araruha is nagynak bizonyul.
Kásából, mázból és vaníliás cukorból megsüti esküvői tortájukat. Beállítja a vadonatúj gramofont; halkan szól a sanzon. Lefényképezi menyasszonyát. Miután falhoz csapja a kedvesére zuhanó denevért, elérzékenyülve, könnyezve közelít felé. Az egyetlen, még ép ujjra felhúzza a gyémántberakásos jegygyűrűt. Fejvesztve, mohón Nóra fölé kerekedik. Jobb kezével testsúlyát támasztja, baljával nadrágját gombolja. A menyasszonyruhát nyakcsontig tépi, az érdes bőrkonzerválódást simogatja. Lerántva a fátylat gyűröttre csókolja a maszkot. Zaklatott mozdulatait visszafogja, rendkívül vigyáz szerelmére. Nadrágját térdig, zakóját földre. Gyorsuló mély zilálás, nem törődött a fájdalommal, melyet a bal combtőből kiálló csonk okoz. Heves lüktetése közben mindjobban felhasad belsőcombja belseje, majd feljebb és feljebb.
Csurgó vére és magjának évtizedek óta konzerválódott elegye örökre egyberagasztja kettejüket.
A műtét
A köpcös, erősen kopaszodó Koncot tavaly ősszel nevezték ki osztályvezető főorvosnak.
Miután lágyéksérvvel megoperált egy Kiss nevű melóst, az aggódó asszony így:
– Üdvözlöm, doktor úr! Hogy sikerült a műtét?
– Természetesen kielégítően, de ne szaladjunk ennyire előre! Hadd segítsek…
Konc előzékenyen akasztja a fogasra az asszony súlyos prémkabátját.
– Néha adódhatnak apróbb komplikációk, ám túl vagyunk a beavatkozáson, a férje állapota stabilizálódott.
Kissné vaskos borítékot húz elő retiküljéből.
– Kérem, fogadja el!
Konc folyamatos tiltakozása közben kezét rutinosan a pénzkötegtől duzzadó koperta felé lendíti.
– Roppant megtisztel, kedves asszonyom, fölöttébb lekötelez. Jöjjön, lessük meg a férjurát!
A folyosón végighaladva benyitnak a frissen operált Kisshez.
– Miért alszik?
– Most ne azzal törődjön! Nézzen körül; látott kórtermet így ragyogni valaha? Olyan, mintha nem lenne ablaküveg, no és ez a csodálatos bútortisztító-illat!
A doktor lelkesen folytatja:
– A szabályosan futó öltéseket mintha géppel varrtam volna.
– Könyörgöm, árulja el végre, hogy mi folyik itt?
– Rendben! Összegzem. Ahogy arra már utaltam, apróbb bakik előfordulhatnak, ám ezek nem rombolhatják le az elért eredményt. A páciens elhalálozott, ámbár itt van az a mindennél fontosabb „DE”: a műtét rendben zajlott. Sorba megyek: az operáció előtt alapos kézmosásnak vetettem alá magamat, majd egy tökéletesen kivitelezett műtétet hajtottam végre. Arról végképp nem tehetek, hogy ilyen nyámnyila, gyenge „vitéz" volt a férje.
Az asszony őrjöngeni kezd:
– Brutális mészáros! Azt mondta, hogy stabilizálódott az állapota!
– Persze, persze, az elmúlt órákban valóban stabilizálódott, hiszen a férje azóta szakadatlanul halott. Jaj, asszonyom, ne legyen már ennyire szentimentális! Ilyen csökönyös magatartással semmit sem ér el, a gyerekek is különbül viselkednének. Tudja, hányan halnak meg naponta? Bizony, hogy tudja. Várjon, megkeresem a tavalyi elhalálozási statisztikát! Manapság nemigen marad üresen ravatal.
Dr. Konc aktatömbök között turkál. Az asszony sírástól elfúlt hangon:
– Ebből elég! F-f-feljelentem…
– Higgye el, valahol megértem önt, hisz mégis a legközelebbi hozzátartozója távozott, de gondoljon bele, mi történik, ha Joó doktor operálja meg. Bizonyára megmentette volna gyöngécske férjét – mert azon a területen vitathatatlanul specialista. De ez nem minden! Mi lesz a többivel? A szaktárs ugyanis pocsékul varr, és mindent széthány. Nem szellőzteti a kórtermeket, gondolja, nem az ő feladata. És ha takarítóhiány van? Látja, ezért van annyira kevés betege a drágalátos Joó kollégának…
Karambol
„Csatttt!!!"
Szokásos jobbkéz-szabály balhé, egyébként semmi komoly. Kocsiajtók nyílnak és csapódnak. Volkswagenből ötvenes úr, Trabantból huszonéves ifjonc pattan ki. Vakok a dühtől:
– Nem látsz? Nem ismered a KRESZT?
– Te jöttél nekem!
– Ne tegezz!
– Maga is…
– Na várj csak, majd a hatóság!
– Kérem, intézzük el itt!
Saját járgányukat és a földet bámulják. Egymásnak háttal óbégatnak. Autójuk körül botladoznak, méregetik a sérüléseket.
– Rendben, de te vagy a vétkes. Neked nem volt eszed betartani a regulát!
– Ne izéljen már annyit! Vegyük elő azt a kurva papírt!
– Még neked áll följebb?
– Mit ugatsz velem, majom! Az apám ügyvéd, ha bonyolítasz, annyi neked!
– Teszek rá! Én is ügyvéd volnék! Fingot sem tud tenni! A tények magukért beszélnek!
– Na, írjuk végre, köcsög?!
– Vond vissza, mert…
– Mert mi lesz? A szádba lépjek?
Amaz tehetetlen dühében szólni sem bír; nem akar mélyebbre süllyedni, viszont büszkeségét és igazát is védenie kell. A földet vizslatva elindul a fiatalember felé, aki, mint hamis kutya, sumákul szeme sarkából lesi ellenfelét, ám továbbra se néznek egymásra. Az idősebb nem tehet egyebet, támadnia kell. Hirtelen megragadja amazt. Először találkozik a két tekintet.
– Fiam! Mit keresel te itt?
– Apa?