Nichita Stănescu

Eljött az ideje

(Venise vremea)

Eljött az ideje halálomnak

s annak is, hogy megsemmisüljenek a tárgyaim,

hogy sajnáljam az őszt

s a télről csak a hideg jusson eszembe.

Eljött az ideje, hogy eggyé váljak

azzal a kevéske szeretettel, ami még létezik

s hogy hiányomat meghosszabbítsam,

akár a fekete táblán

félbemaradt vonalat.

Eljött az ideje halálomnak,

de most teljesen más

jutott eszembe.

Nem mentem el oda,

ahova még el kellett volna,

s nem maradtam ott,

ahol nem volt minek.

Búzakalászt tartok a kezemben,

mintha épp az ültetésről lenne szó.

Egyetlen szót őrzök a számban,

amit féltékenységből soha

senkinek se mondok el.

Megidézés

(Evocare)

Olyan szép volt mint a gondolat árnya, –

gyerekbőrszagú volt karcsú és selymes háta,

mint rég elfelejtett szó, mi holt,

mint frissen tört kő olyan volt.

Nem volt súlya mint a leheletnek.

Mindig nagy könnyekkel sírt és kacagott,

sós volt mint a só, mit dicsérhetnek

barbár vendégek, kiket hajó hozott.

Olyan szép volt mint a gondolat árnya,

ami a vízben is a föld után vágyna.

Semmi sem változik

(Nimic nu este altceva)

Semmi sem változik.

Unokanővérem a kő.

Apám részéről rokonom a fa.

A folyó anyám szeméből való.

Semmi sem változik.

A múlt és a jelen élőlényei

időtestvérek.

A fenti világ

légtestvére a lentinek.

Semmi sem változik.

A felhők ikerképe

a vizekből tükröződik vissza,

a szomorúság

az öröm menyasszonya,

s a bánat

fehér fogak dicsfényével

koszorúzza meg

az első nevetőt.

Semmi sem változik.

A ló halála

szemem mélyén pihen.

Az őszé meg

fehér hópárnára

hajtja le fejét.

A halál pontosan

olyan mint a születés.

Semmi sem változik.

Amit születés előtt éreztem,

azt a halál után is érezni fogom.

Ahogy akkor volt, úgy lesz most is.

Semmi sem változik.

Minden állandó

s én önmagad vagyok.

Semmi sem változik.

Goron Sándor fordításai