Ioan Moldovan

Szerető verse
a szerelemről

Láttam kiskutya szomorúságú fáradt szemét

Sajnálat ébredt bennem és félelem

Ha kéznél lett volna egy fehér ág

utána hajítom

És ő sötétséget riasztva hozta volna vissza

elfeketedő ölelő karomba

Motyogtam: milyen árva az Úr kiskutyája

te semmirekelő kis bestia! Ámítsál

ne féljek koponyám villámlásaitól

sebeznek vakon

sisteregnek fülembe öregségről.

Szemle

Nem lehet tudni Szent Anya a törzsből

a repedezett falu ház előtt miért időz

Elnézi a mennyezetig futó szakadást

s visszanéz a búcsúebéden részt vevő

kővé vált törzsbeliekre — gyermekek

nők férfiak lovak kutyák feje felett

suttogja: meghasad meghasad

Hallszik szofista visszataszító nevetése

félelemmel teli nyüszítése írnoknak

citrizése művésznek — mind törzsbeliek

egyikük sem ért semmit

Ennyi

ó fehér szegély ahol elalhat

ihletem — rajta foltnyi tisztaság

vérzik benne mit ki se mondtam

Februári vasárnap

Artúr meghalt és a túlvilágon a legjobb

zongorákon játszik

Fiacskám, mi van, mit mind mondasz?

elsirattad saját halálod

a tied is mama

a tied is papa

Ó szánalom ó szerelem ó gyengédség

vakon pusztítanak őrületbe

Áztatja a könny az arcom

ablakon kilépve már énekelek

lebegek verebek galambok között

egyszer csak hullámzik-ring

villámokkal teli fekete füves

Fábián Imre fordításai