Demény Lajos

Bukaresti ifjú az 1848. évi Márciusi Fiatalok sorában

Sükei Károly életútja és irodalmi munkássága

A magyar irodalomtörténet és irodalomkritika az utolsó fél évszázadban viszonylag sokat foglalkozott Sükei Károly pályafutásával. Az összefoglaló munkákban nevével gyakran találkozunk, ami pedig az irodalomelméletet és kritikát illeti, külön fejezetben méltatták/méltatják rendhagyó szerepét. Újabban róla külön tanulmányok láttak nyomdafestéket, kiváltképpen születésének közelgő száznyolcvanadik és halálának másfél százados évfordulója alkalmából. A kezdeményezés a losonci magyar közösség nevéhez kapcsolódik, ahhoz a ma Szlovákiában lévő városhoz (szlovákul Lučenec), ahol Sükei Károly élete utolsó heteit töltötte, s majd 1854. január 18-án meghalt és eltemették.

1995. március 15-én a CSEMADOK alapszervezetének és Területi Választmányának Losoncon tartott rendezvényén hangzott el Nagy Sándor Sükei Károly irodalomkritikai munkásságát méltató értekezése. A szerző egyben azt is elmondja az Irodalomtörténet 1999. évi 4. számában megjelent közleményében, hogy tanulmányát kiegészítette „a helytörténettel foglalkozó losonci kutatók által feltárt és közzétett szakmai adatokkal1.

2003 tavaszán, szegedi tartózkodásom idején kedves barátom, Ilia Mihály professzor felhívta figyelmemet a legfrissebb Sükei-tanulmányra és összehozott annak szerzőjével, Kárpáti Zsuzsa fiatal kutatóval. Nem véletlen, hogy Ilia Mihály volt a közvetítő, amikor neki elmondtam, hogy a bukaresti RMDSZ-szervezetünk, név szerint Czédly József akkori elnök a megemlékezés és az arra való felkészülés gondolatát felvetette, ugyanis szegedi professzorkollégám mindig figyelemmel kísérte a határon túli magyarság szellemi életét, s annak már évtizedek óta lelkes támogatója volt és maradt. Ezen fáradozásaiban maga is odaadó támogatóra talált Olasz Sándor egyetemi professzortársa személyében, a Tiszatáj főszerkesztőjében, aki egyben a Tiszatáj Könyvek című irodalomtörténeti sorozat főszerkesztője is. Ebben a rangos, nagy igénnyel szerkesztett sorozatban jelent meg 2003 kezdetén a klasszikus magyar irodalomtörténetet tárgyaló tanulmánykötet, melyben Kárpáti Zsuzsa Sükei Károly elméleti írásai az Életképekben című beszámolója is nyomdafestéket látott.

1. Mikor és hol született Sükei Károly?

Kezdem szerény számvetésemet ezzel az igényes közleménnyel, mert szerzője mindjárt az elején szembesül a máig megoldatlan kérdéssel: hol és mikor született Sükei Károly? Az erre vonatkozó szakirodalomban, a kézikönyvekben és az életrajzi lexikonokban magam is eltérő adatokra bukkantam, ugyanis 1823-ra, 1824-re, 1825-re, vagy éppen 1827-re teszik Sükei Károly születését2.

Bona Gábor, a Miskolci Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt oly kedves, hogy a Sükei Károly kivizsgálását végző hadbíróság irataira terelje figyelmemet. A jegyzőkönyv szerint Sükei maga azt vallotta 1849. december 14-én, hogy Felsőfehér vármegyében Ürmösön született, és 24 éves3. Nem kizárt tehát Ürmös sem mint születési hely. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy mit keresett 1824-ben és 1825-ben édesanyja az Ágostonfalva, Köpec, Miklósvár, Nagyajta és Apáca közötti Ürmösön. A magyarázatot a Bukaresti Református Egyházközség „fundátora és kurátora”, Szentgyörgyi Mihály egyik 1824-ben keltezett, Sükei Imre bukaresti lelkészről adott jelentésében leljük meg. Sükei Imre feleségének, a 20 éves, bukaresti születésű Kis Máriának „kicsintől fogva májdaganatja (Leberverfürtum) vagyon"4, és kezelésre az Ürmöstől nem messze, Földvár és Illyefalva között fekvő Árapatakra járt. Ott tartózkodott 1824 végén és 1825 elején férjével együtt.

Mindez bonyolítja a kérdés megnyugtató lezárását, különösen ha hozzátesszük azt is, hogy az 1822 és 1828 közötti időszakból a bukaresti egyházközség születési anyakönyvei hiányzanak levéltárából, melyeket a lelkipásztor távollétében nem vezettek. Az viszont bizonyos, hogy 1828-ban Sükei Imrének két fia volt (a nagyobbik Károly és a csecsemő Lajos). Ezt maga Sükei Imre írta az Erdélyi Egyházkerület Főkonzisztóriumához benyújtott segélykérő folyamodványában 1828. május 26-án, amikor a Bukarestben elterjedt ragályos járvány idején „négy személyből álló” családját (feleségét, két fiát és anyósát – D. L.) kiküldte Erdélybe „rész szerént kisded, rész szerént az anyatejtől még nem szabad gyermekeimet” és „én pedig itt maradtam, újra itt a bizonytalanság órái között, viszem terhes hivatalomat"5. Következik ebből, hogy Sükei Károly, a lelkipásztor nagyobbik fia nem születhetett később, mint 1824-ben vagy 1825-ben, és nem Bukarestben, hanem az erdélyi Ürmösön – amint azt a vádlott Sükei Károly a Pesti Hadbíróság előtt vallotta 1849 december derekán. A kérdés tisztázása, netán lezárása mindenképpen további kutatásra szorul.

2. Sükei Károly tanulmányai és életútja 1847 előtt

Viszonylag hosszabban foglalkoztunk Sükei Károly születési évének és helyének tárgyalásával, nem mintha ennek rendkívüli jelentőséget tulajdonítanánk. Ennél lényegesebb hősünk 1848 előtti pályafutása és főleg irodalmi tevékenysége és természetesen a szabadságharcban vállalt szerepe, amiért a hadbíróság elé idézték.

Tudott dolog, hogy Sükei Imre mindkét fiát a nagyenyedi és kolozsvári református kollégiumokban taníttatta. Középiskolai tanulmányainak elvégezte után Sükei Károly a Kolozsvári Jogi Akadémiára iratkozott be, de igazából inkább a közírás és a szépirodalom érdekelte. Félbehagyta jogi tanulmányait, és még Kolozsvárott az újságírásra adta fejét. Az itteni Nemzeti Társalkodóban jelentek meg első írásai. Itt kötött barátságot Gyulai Pállal. 1846 második felében vagy legkésőbb 1847 elején Pestre költözött, és a Petőfi, Vasvári, Nyáry Pál, Jókai Mór köré csoportosuló Ifjú Magyarország és a Pilvax kör egyik oszlopos, közkedvelt tagja lett. Amikor Jókai Mór az Életképek főszerkesztőségét kezébe vette, Sükei Károlyt bízta meg a kritikai rovat vezetésével.

3. Sükei Károly Életképekben megjelent irodalomkritikai cikksorozata

Ebben a rovatban közölte 1847. július 4. és november 7. között hat részből álló cikksorozatát a magyar irodalomkritika időszerű kérdéseiről. Az Előtájékozás című első írásában leszögezte: „Mi a legújabb jelenkor gyermekei vagyunk és szeretjük azt bűneiben is. Mert úgy vétkezni, miként a jelenkor gyermekei tudnak, csak a szép hellén világ dicső istenei valának képesek. Igen! Mi nem akarjuk a szenvedélyt (mindenütt Sükei aláhúzásai – D. L.), mint valami rakoncátlan ebet pórázra fűzni – hogy elvégre is teljes szellemi rugalmatlanság gyáva bilincsiben élő halottak legyünk –, sőt inkább szabadon eresztve megszelídítjük a szépnek dicső harmóniája által… Szeretjük pedig a jelenkort rontva teremtő irányú romantikájával, szeretjük szabadszelleműségét, mely megdönti azon általánosságokat, melyek a természetet és életet emancipáló szemlélődés útján lőnek ténylegesítve; szeretjük filozófiáját, a humorisztika – vagy ha éppen magatoknak úgy tetszik –, az újdonászati modor burleszk öltözetében is. Hódolunk ezen új iránynak egyfelől azért is, mert bennünk, a fiatalságban fejlődött az idő kezdetén eszmei öntudatosságra. A fiatalság eszméi pedig örökkévalók. Irányunk központja a népszellem… Látjuk a népszellemet cselekvő életre ébredni; látjuk, hogy az akaraté a kezdeményezés – és az akarat új eget, új földet teremtő erőhatányának szimbolikája nekünk – mitológiánk. Kezdetben vala az ige, mondja az evangélista; kezdetben vala a szerelem, mondja korunk legnagyobb lángelméje; kezdetben vala az akarat, vagy ha magatoknak jobban tetszik – a tetterő – hirdetjük mi… El kell ismernetek – vagy akarjátok vagy nem – a népszellem minden oldalú kijelentéseit ténlegesnek, emeljétek ezeket az uralkodó világnézetek egység harmóniájára, teremtsetek a harmóniás egység törvényei szerint, – s így, és csak így fog a magyar nemzeti szépirodalom idő folytával fejlődni. Hagyjatok föl pedig minden amolyan »világirodalom«-féle üres szavak bálványozásával. Éppen úgy nem lehet ezt a jelenkorunkban – a való élet szempontjából érteni, miként a világpolgárság eszméjét”. Sükei szerint a „műveltség felett álló teremtés manifesztációira erőszakolt kritika hasztalan"6. A Fiatal Magyarország többi társával, néha még élesebben támadja a Pesti Divatlap és a Honderű „félműveltségű” és „félértelmiségű” vonásait, amely „még a jakobinus sipkát sem fogadná el egy vagy más célzatos törekvés jelképéül, ha azt óriási nemzeti tollakkal irgalmatlanul föl nem cicomázná"7. A Szépirodalmi Szemlével viszont a párbeszédet és vitát szorgalmazza, noha annak világpolgári nézeteit terméketlennek tartja a magyar irodalomkritika megteremtésében, kidolgozásában. Sükei Károly a puszta szavaktól és üres külsőségektől mentes magyar nemzeti irodalomkritika létrehozását tűzte ki eszmefuttatásának céljául. A nyitottság álláspontjára helyezkedik az Irodalmi Szemlével és Erdélyi Jánossal szemben. Elutasítja mind a német, mind a francia szellemiség kritikátlan átültetését a magyar szellemiségre. A magyar irodalomkritikának ki kell dolgoznia a saját nemzeti jellegzetességét. Hogy mit ért ezen, azt a „színház ügyeire” vonatkozó „ellenőrködés” révén fejti ki. „A pesti magyar színház nemzeti színház”. A „nemzeti” szó a „sanscrit nyelv azon szavaihoz hasonló, melyekben egész filozófiai rendszerek rejlenek. E szó »nemzeti« magában foglalja történelmi fejlődésünk egész filozófiáját. Ki előtt pedig a jövő reménye nem puszta ábrány, annak semmi névvel nevezendő más, – hanem csupán e mondottuk, – és létezésünk minden nüanszát összpontosító filozófia elvei szerint kell és szabad a magyar nemzeti színház viszonyait tekinteni"8. Elítéli az „idegen kelmék árulóit" és számon kéri a Pesti Divatlaptól a következetlenséget. Szerinte „a hit és tökély erényei szempontjából is kell tájékozódni" – s mint írja – „ilyen esetben az igen és nem semmi egyéb, mint következetesség s következetlenség. Ugyanis a következetesség elvet föltételez, az elv egyetemességet, az egyetemesség tökélyt, a tökély pedig minden"9. Ezeket Sükei Károly cikksorozatának második és harmadik részeiben fejtette ki részletesebben. Az Életképekben megjelent harmadik közleményét a következőképpen kezdi: „A nép szava, Isten szava”10. Jelezte, hogy a középkorban és kora újkorban „a tekintély s egyéni szellem túlnyomóságot gyakoroltak a közszellem fölött; de a legújabb jelenkorban a tekintély, s egyéni nagyságok kezdeményezése megszűnt, s a tömegé az, ami kezdődik. Midőn a tömeg kezdeményez, ott az eszme helyett a tény uralkodik, ott már a nemen túl vagyunk, s kezdődik az igen, ott az egyéni értelem alkotta rendszerek hatalmán mindig fölül áll a tényező akarat"11. A korszellem sodró folyamatában nincs helye a rendszeresség ok nélküli bálványozásának. „Úgy fogjuk találni, hogy korunk fönnebb vázolt iránya nemzetünk egyéni jellemével nagyon megegyezik. A magyar nem szemlélődő nemzet, egyetlen eszme van, mit föltétlenül, s határozottan elfogad – s melyen túl reá nézve megszűnt a szemlélődő értelem és kezdődik a cselekvő akarat, – s ez az eszme a nemzetiség"12. A kérdésre, hogy mi tisztán emberi, Sükei válasza egyértelmű: a szabadság. „S mi a szabadság egyéb, mint az embernek azon saját cselekvősége – melyre támaszkodva – teremti önmagát és saját világát? Itt pedig a cselekvő értelem, s értelmes cselekvés különböznek egymástól, s a helyett, hogy értelmünk világába vonulva, az embert éppen a cselekvéstől akarjuk szabaddá tenni – úgy állítjuk elő a tisztán emberit – ha az egyénben a cselekvő embert valósítjuk”13.

Így jutunk el a Sükei-féle cikksorozat ötödik részéhez, amelynek az Eszmevázlatok egy készülő nagyobb műből címet adta. Benne az előbbiekben is említett közhit, közszellem és közérzet fogalmait próbálja tisztázni. Az egyén fejlődését, az emberiség történelmét az érzés, értelem és akarat hármas párhuzamában vizsgálja. Sükei szerint: „Az érzés legtúlnyomóbb fejlődési fokozaton áll a gyermekben, az értelem az ifjúban, az akarat pedig az érett férfiúban. A túlnyomóan hatályos érzés ténylegességének elve anyagilag hit; tárgyilagosan tekintély. Az értelemé tudás és egyéni nagyság; az akaraté pedig erő és tömeg. Innen a gyermek mindent hiszen, és mindenben a tekintély vezérli, az ifjú mindent tud és semmi tekintély nem, csupán minden egyéni nagyság vezérli; az érett férfiú mindent akar, és tekintély s egyéni nagyság helyett önerő és közszellem vezérli.” Az emberiség történetében a gyermekkor megfelel Sükei szerint „a patriarchák és propheták" idejének, amikor az érzés vezérelte az emberiséget; mint alanyi és tárgyilagos elv nagyon is uralkodtak a hit és tekintély, mert a törvényhozásnak isteni kijelentésen kellett alapulni; a hatalmat patriarchák kezelték – „s a tudás nem rázhatá le magáról az érzék feletti mysticismusnak ködfátyolát”. Új fejlődési korszak kezdődött „az emberiség életében” Hellas és Róma felemelkedésével, mely meghozta „az értelem túlhatályos kezdeményezését. Tudás és egyéni nagyság diadalt nyertek a hit és tekintély fölött".

Érdekes Sükei fejtegetésében a népvándorlás külön korszaka, mint olyan, amelyben „tiszta képben tűnik föl az akarat túlnyomósága. Erő és tömeg fejték ki a hatás egyetemességét, s a törvényhozás közakarat, a jog pedig erőjog vala”. A tudás háttérbe szorul, de a hit néphit, a költészet általánosan népköltészet volt. „Az epos korszerűbb volt, mint a lyra – mert a tömegesség kezdeményezésénél fogva… a tárgyilagosság háttérbe tolta az alanyiságot.” Mindezt Sükei az emberiség előkorszakaként tartja számon. „A középkor föltűntével az általános életfejlődés első phasisa visszateremtette önmagát. Ugyanis Krisztusban újjá született a patriarchák és propheták ideje óta száműzött hit. A hűbéri rendszer bizonyságot tesz a tekintély újra előjelent túlnyomó erőhatályáról. Ez viszont fölrakta békóit a szabad tudásra”. Sükei történelmi eszmefuttatásában: „A reformációval kezdődik az újkor, midőn Luther és Guttenberg viszont létesíték az értelem kezdeményezését, melynek a frank forradalom tökélyes diadalt eszközle. Sajtó fejti ki a törvényhozás formalismusát; alkotmányosság és képviselet a hatalom elemei; egyéni nagyságok vezérlik az emberiséget. Így állottak elő Shakespeare és Newton, Kant és Goethe, Rousseau és Voltaire, Porosz Fridrik és Napoleon – s a mondott szempontból kell tájékozni korunk legújabb általános symbolicát tárgyazó mozgalmait.” Sükei fürkészi a jövő felé haladás útjait, de nem előbb, hogy a középkorban a vakhitet, a babonát, a zsarnokságot, a reformáció és a felvilágosodás idején elharapózott erkölcstelenséget ostorozná. Keresi az egyes európai népek egyéni jellemvonásait. Ha Németországban szerinte a humanizmus a „legnagyobb tökélyre" azért jutott, mert hitt az emberiségben, és gyakorolt általános befolyást az európai szellemi életre, de közben lemaradt a politikai életben, mert gyermekileg ragaszkodott mindenhez, amit a tekintély szentesített. Ezzel szemben a francia jellemé szerinte az értelem, a politikai életnek rendhagyó élénksége. „A két nemzet philosophiája s művészete közt is találhatunk illyenszerű különbségeket. Ugyanis a németé az eszmeiség, a franké pedig életvalóságon alapul. A német le akarja idézni a mennyet a földre, a frank pedig a földi dolgokat akarja ég felé emelni". Sükei szerint korában az emberiség „az akarat túlnyomósága korának már előcsarnokában” áll. „Közhit, közszellem, közakarat már is határozott színekben kezdenek az egyesek jelleme és tekintélye fölibe emelkedni”.14

1847. november 7-én Sükei sorozatának utolsó, hatodik része látott nyomdafestéket az Életképekben. Elveti Erdélyi János állítását, miszerint megszűnt volna írni a nevezett folyóirat hasábjain. „Ez nem egészen igaz – szögezi le Sükei. – Csupán az általam e tekintetben tervezett hosszabb és komolyabb polémiát nem látta a szerkesztőség a lap érdekére nézve célszerűnek.” Nem tudunk róla, ha a tervezett „hosszabb és komolyabb” tanulmányát Sükei elkészítette volna. Az utolsó cikk különben is inkább más fogadalmakat is tartalmazó vázlatnak tűnik. Szemére veti a többi között Erdélyi Jánosnak, hogy félreértette állításait. Beismeri, hogy a közhitet az egyéni meggyőződés fölé helyezi, de ő, Sükei az egyéni meggyőződést az inkriminált helyen nem esztétikai, hanem általános értelemben használta. Következésképpen Erdélyi megjegyzése, hogy Sükei felcserélte volna az esztétikai elvet az alanyival, tárgytalan. Sükei meg ezzel szemben kiemelte, hogy „én nem a józan gondolkozás rendszerét támadtam meg… csupán az ismeretek tudományos formáját nem tartom jelenleg elkerülhetetlen lényegesnek, s ennél többet megtámadott cikkemben nem mondtam. – Meg nagyon iskolás gyereki felfogás csodálkozni azon, hogy észarisztocratia, s közhit és közszellem elve, extensiv tekintetben éppen arra megy ki – akár a kettő, akár pedig az elméleti és gyakorlati philosophia közt lássunk ellentétet – mindegy"15.

4. A magyar irodalomtörténet
Sükei Károlyról

Vázlatosan ezek voltak Sükei Károly irodalomkritikai és esztétikai nézetei, melyeket az Életképekben fejtett ki 1847. július 4. és november 7. között – mint arról már fennebb is szót ejtettünk. Az utolsó valamivel több mint négy évtizedben a magyar irodalom-, a sajtó- és irodalomkritikai történet kiemelt helyet szentelt mind a Márciusi Fiatalok eszmeáramlatainak kutatására, mind pedig és főleg Sükei Károly irodalmi örökségének tanulmányozására. Forgács Lászlóé az érdem, hogy frappánsan fogalmazta meg a teendőket ezen témakörben. Könyvében megállapította, hogy a magyar tudományosság „meglehetősen elhanyagolta” a Petőfi körül tömörülő radikális demokrata értelmiség társadalmi, etikai és esztétikai örökségének közelebbi tanulmányozását, noha „Petőfi igazi arculatát éppen ennek a mozgalomnak a törekvései világítják meg teljes fényében"16. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór, Irinyi József és Sükei Károlyból állott az a legszűkebb kör, amely a forradalom eszmei előkészítését szolgálta. Forgács szerint a „Szépirodalmi Szemle »német elméletének« és az Életképek »francia gyakorlatának« ellentéte: a magyar 1848 egyik legfontosabb ideológiai előzménye. Indokolatlanul – írja a továbbiakban Forgács László – mellőztük mindeddig Sükei Károlynak, a márciusi ifjúság eredeti módon érvelő ideológusának értékelését. Pedig aligha tévedünk, ha éppen neki tulajdonítjuk a Fiatal Magyarország vitaképes álláspontjának kimunkálását a Szemlével szemben". A Sükei-féle észarisztokráciában a „voltaire-i és a rousseau-i felvilágosodás és a saint-simon-i utópikus szocializmus elemei elegyednek"17. „Sükei gondolkodásában fellelhető Carlyl és Grün romantikus antikapitalizmusa, de nála az antikapitalizmus nem feudális »szocializmus«. Sükei eszmefuttatásában „természetesen fonódik össze az »észarisztokrácia«, a polgári-felvilágosító követelés és a pénz, az »arany istenségének« bukásáról szőtt szocialista utópia.”

Joggal állapítja meg Forgács László, hogy Sükei irodalomelmélete összecseng a Petőfiével és jórészben Vasvári Pál történelemfilozófiájával. Jellemzi mindezeket az irányköltészet, a népszellem, a cselekvő akarat, a tetterő – egyszóval „a plebejus demokratizmus"18. Kulcsszavak a Sükei írásaiban: a közvélemény, a közakarat, a tényező akarat, a nemzeti és népi elem, s ezek elválaszthatatlan egysége, a politika túlsúlya a művészet fölött, amikor már a magyar szabadságharc előkészítése határozta meg az eszmecserét és a vitát. Ebben pedig Sükei Károly jár az élen, és Forgács László szerint „sokat ígérő kísérlet volt” Sükei „útkeresése”, azon törekvése, hogy „önálló filozófiai” irányzatot dolgozzon ki a megújhodó magyar irodalom és esztétika fejlődése számára. Petőfivel és Vasvárival egyetértésben Sükei elutasította a német szemlélődő filozófiai rendszert, a francia romantika híve maradt. Mi több, a várva várt forradalom előkészítésében a népszerű, olvasmányos »franciás« publicisztikát részesítette előnyben, noha éppen Sükei veti fel a gondolatot, hogy „a hegeli rendszert elmarasztalva, de a francia romantika kirívó egyoldalúságain is felülemelkedve” a magyar forradalmi demokrácia önálló szintézisének megteremtésére van szükség. „Sükei persze nem munkálja ki ezt a szintézist, s nemcsak a rövid felkészülési idő miatt. Az »akarat« kategóriája már kifejtése pillanatában sem volt alkalmas arra, hogy meghaladja a német »humanizmust« és a francia »kommunizmust«. Minden elmélet próbaköve a gyakorlat. Nos, Sükeinek azért nem sikerült átfogó filozófiává fejlesztenie kollektivista szubjektivizmusát, mert az a forradalmi cselekvés, melynek elméleti megfogalmazását adja, nem következetes, és nem támaszkodik a legnépesebb közösségre, a parasztságra. A gondolatot kiváltó tény sem szintetikus; ezért nem lehet az annak absztrakciója sem szintetikus. Emellett Sükei filozófiájából hiányzott a társadalmi viszonyok megértésének igénye, s így azt a taktikai belátást is nélkülözi, ami Petőfi programjának szerves része. Romantikus forradalmár ő, aki gyökeres társadalmi átalakulásról ábrándozik, de közben szemernyit sem törődik a csata körülményeivel, a diadal feltételeivel” – állapította meg mindezt joggal Forgács László19.

Ennek ellenére Forgács Sükei Károlyt a márciusi ifjak ideológusának tartotta, helyét Petőfi és Vasvári mellett jelölte meg, még akkor is, ha a közöttük észlelt eltéréseket világosan és egyértelműen rögzítette. Szerinte Sükei észarisztokráciája abban leli egyediségét, hogy a születés, birtok és pénz helyett a szellem felsőbbségét hirdette.

Itt említjük meg Gyulai Pál véleményét, melyet még 1847-ben egyik Szász Károlyhoz intézett levelében vetett papírra. A magyar sajtótörténet szerzői hosszan idézik. Tőlük vettük át a Gyulai-féle jellemzést, még akkor is, ha szerény véleményünk szerint ez nem mentes a túlzásoktól. „Sükei – írta levelében Gyulai Pál – igen talentumos ember s máris annyi ismerete van az esztétikában, mennyi a magyar tudós világban kevésnek, de ő szeret genialitást affektálni s némelykor charlatánoskodni, de ő még nincs megérve vezéri szerepre, s erőlteti, de ő még nincs tisztában magával s mindenfele kapkod… Innen kimagyarázható affektált írásmodora, innen olykor paradoxumai, terrorizmusi rendszere”, de mindabban, amit a Magyar Szépirodalmi Szemle „ellen mond, sok igaza van. Petőfit a Szemle félszegül bírálta… és Sükei (!) ellen írott cikkének azon része, hol az egyéniségről szól, tökéletes félreértés. Sükei soha nem beszélt egyéniség ellen, csak azon kritikusi nézetet támadta meg, mely ignorál magán kívül mindent s feledve a kort, nemzeti fejlődést, száraz mereven állítja föl nézeteit. Különben modorát s némely más állításait igen helyesen tette a Szemle, hogy pellengérre állítá. Különben ők a főbb nézetekben nem sokat különböznek. Az egyéni elvét, a romántikát mindenik vallja, a költészetet mindegyik nemzeti alapra kívánja építeni, csak az a különbség köztük, hogy Erdélyi sokat tud és tapasztalt, tisztában van önmagával, Sükei pedig most éli az átmeneti korszakot. Erdélyi hidegvérű és nem tartozik egyiknek is hálával, Sükei tüzel és zsoldos, és végre Erdélyi egyszerű író kíván maradni, és Sükei lángész. Sükeiben még nagy a bosszankodás azért is, hogy amit ő el akar mondani, a Szemle jobban elmondja és így kénytelen azt burkoltabban mondani el, vagy pedig a »moderne littérature« felé hajolni el, hol már aztán lényegesen különbözik a Szemlétől. De mindezek mellett én Sükeitől sokat remélek”.20 Látszatra ugyan Gyulai megnyomta a tollat, amikor Sükei szellemi teljesítményeinek gyenge oldalait emelte ki, az a Gyulai Pál, akit egyébként baráti viszony fűzött Sükeihez. Ne feledjük, hogy Gyulai Pál kiterjedt levelezésében gyakori az utalás Sükeire.21

A túlzások ellenére Gyulai Pál a legtalálóbban tapintott rá a Sükei-alkotás jellemzőire. Valóban műkritikusunknak a következetesség, a következetesen végigvitt eszmefuttatás nem volt erős oldala. Írásait a keresés, sőt, mi több, a csapongás szélsőségei jellemezték. Ám mégis nemcsak kortársai, hanem a 20. század magyar irodalomtörténete is Sükeit a Fiatal Magyarország egyik meghatározó egyéniségeként tartotta/tartja számon. Hadd említsek meg még néhány mérvadó példát. Tamás Anna az Életképekről szóló alapos tanulmányában az alábbiakat emelte ki: az elemzett irodalmi lapban megjelent Sükei-cikkek révén a szerzőt „nem szűkkeblű, merész és nagyot akaró” egyéniségként jellemezte, aki „a Pilvax-kör Erdélyből érkezett kritikus-teoretikusa” volt. „Az ő írásai a maguk radikalizmusával határozottan jelzik az Életképek új irányát”. Tamás Anna szerint is Sükei első irodalomelméleti írásában „a Fiatal Magyarország célkitűzéseit fogalmazza meg”.22 Tamás Annáé az érdem, hogy a Sükei-cikksorozattal párhuzamba állítja Egressy Gábor öt folytatásban 1848 elején megjelent A művészet szabadsága című tanulmányát.23 A két alkotó (Sükei és Egressy) találkozása a közös eszmék terén meghatározó mozzanatot jelentett Sükei pályafutásában és a szabadságharc idején az Egressy Gábor mellett vállalt szerepében, amire az alábbiakban még röviden visszatérek.

Fenyő István szerint is „Sükei a Fiatal Magyarország egyik legtehetségesebb és legképzettebb irodalomszakértője volt, Jókai éppúgy zseninek tartotta, mint Gyulai Pál. Történelemfilozófiai elveiben Vasvári Pálhoz állott közel, akinél két esztendővel volt öregebb, irodalomkritikai gondolkodásában Petőfihez, akinél viszont egy évvel volt fiatalabb. Huszonhárom éves korában lett kritikai rovatvezető, Petőfihez hasonló elszántsággal, ám jóval kevesebb társadalmi tapasztalattal és taktikai érzésekkel… Rendszeresség címmel Sükei a Fiatal Magyarország jeligéjét írja le: »A nép szava, Isten szava«. Napjaikban szerinte már a közszellem, a tömeg kezdeményez, s ahol az ragadja meg az irányítást… „Ott az egyéni értelem alkotta rendszerek hatalmán mindig fölül áll a tényező akarat – állapítja meg a romantikus idealista utópikus módon”.24

A már idézett irányadó vélemények (Gyulai Pál, Forgács László, Tamás Anna, Fenyő István, Nagy Sándor és Kárpáti Zsuzsa) sorát egészíti ki Nagy Endre állásfoglalása, amelyben Sükei Károlynak a forradalom és szabadságharc utáni korszakban észlelhető útkeresését vázolta.25

5. Sükei Károly
a forradalom
és szabadságharc forgatagában

Sükei Károly irodalomkritikai alkotásának talán már igen hosszúra sikeredett taglalása után ideje rátérni szerény beszámolónk második részére, arra ugyanis, hogy milyen szerepet játszott Sükei a forradalom kibontakozásának napjaiban és a szabadságharcban. Azt már előttem is leírták, hogy Sükei Károly egyik tevékeny alakja volt a Pilvax kávéházban összejáró radikális fiataloknak és a Tizek Társaságának 1848 tavaszán. Mi is az 1848. március 15-én elhangzott megjegyzését idézzük, amikor Klauzál Gábor felszólalása után kijelentette: „Nagyon szépen, nagyon okosan beszélt Klauzál polgártárs, de most olyan időket érünk, hogy nem kell az okos emberek tanácsára hallgatni.” Sükei közbeszólása szállóigévé vált. Sükei is ott volt, amikor Egressy Gábor elszavalta Petőfi Nemzeti dalát. Aztán március 16-án Szepessy Ferenc pesti polgármester aláírásával hirdetményt közöltek a frissen megalakult Közcseni Bizottmány tagjainak névsorával. A felsoroltak között voltak Rottenbiller Tibor elnök, Klauzál Gábor, Nyáry Pál, Irinyi Dániel, Irinyi József, Vasvári Pál, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Csányi László, Oroszhegyi József, Sükei Károly, Vörösmarty Mihály, Eötvös József és sokan mások. A Pesti Hírlap 1848. március 18-án közölte ugyanazt a névjegyzéket, amelyben Sükei neve is szerepelt. Március 29-én Nyáry Albert, Perczel Mór, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Bulyovszki Gyula, Szegfi Mór, Degré Alajos, Sükei Károly és Keleti Károly voltak a Pest Megyei Közbátorság Választmányának tagjai. A visszaemlékezések szerint 1848 márciusában a fiatal forradalmárok szűkebb csoportjához tartozott Petőfi, Vasvári, Irinyi József mellett Sükei Károly is, kiknek „élén állott Klauzál Gábor és Nyáry Pál”. Ugyanakkor Jókai Mór, Irányi Dániel, Fényes Elek, Degré Alajos, „kik már a tűrelmet akasztották szegre. Egyesülvén Pesten a felbuzdult néppel, az új szabadságért vívtak bátor harcot".26 A szakirodalom azt is számon tartja, hogy Sükei a szabadságharc idején honvéd volt, majd később Perczel Mór szárnysegédje és a kormánybiztos Egressy Gábor mellett titkár. Gyakran ő fogalmazta, széljegyzetekkel látta el a kormánybiztos parancsait. 1848 őszén tehát Sükei a déli fronton teljesített szolgálatot.

1849. május 5-én Perczel Mór tábornok hadügyminiszter Kossuth Lajos kormányzóhoz intézett felterjesztésében 26 tiszt kinevezésének jóváhagyását kérte. A felsorolt személyek listáján Sükei Károly neve az első. A gyergyószentmiklósi származású Földvári Sándor őrnagy alatt Szegeden megalakult honvéd zászlóaljhoz segédül Sükei Károlyt nevezték ki főhadnagynak. Május 5-én Nyáry Pál, a Honvédelmi Bizottmány alelnöke a nagybecskereki főhadiszállásán írta alá azt a rendeletet, amely szerint: „Mindezen kinevezettek rangja s illetménye Május 1-től számíttandó”.27 A szakirodalom és saját kutatásaim alapján hosszú beszámolót lehetne írni Sükei Károly 1849 utáni életéről. Itt és most csak azt jegyzem meg, hogy az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzik Sükei egy levelét Egressyhez és 16 levelét a történész Szilágyi Sándorhoz 1851–1852-ből. Ezek közlését és a további búvárkodások kapcsán előkerülő adatok és iratok kiadását a Sükei Károlyról készülőben lévő kötet számára tartom fenn.

1 Nagy Sándor: Visszatekintés a 175 éve született Sükei Károlyra. In: Irodalomtörténet. LXXX. évfolyam (1999). 4. szám 628. old. 1. jegyzet.

2 Időrendben: Szinnyei József szerint (Magyar írók élete és munkái. XIII. Budapest 1909. 130) Sükei Károly „»szőkefalvi« hirlapiró… született 1824 Bukarestben”. A Márciusi Fiatalok kiadvány Sükei életéveit 1827–1854-re teszi. Bukarest és 1824 szerepel a Magyar életrajzi lexikonban (II. 668). A Péter László szerkesztette Új magyar irodalmi lexikonban (III. 1993 – 1994) a szócikket író Szabó G. Zoltán szerint Sükei 1824. február 27-én Bukarestben született. Bona Gábor (Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. III. 196) szerint Sükei Bukarestben 1823. szeptember 16-án született.

3 Pesti Hadbíróság 1849/40. jelzetű akta a Hadtörténeti Múzeum Levéltárában

4 Ezt Szentgyörgyi 1824. október 11-én keltezett levelében vetette papírra. Lásd: az Erdélyi Református Egyházkerület Levéltára Kolozsvárott 440/824 és Demény Lajos: A Bukaresti Református Egyházközség története 1815–1848, a kézirat 77. oldalán.

5 Uo. 339/1830. levéltári jelzet

6 Kárpáti Zsuzsa: im. In: Klasszikus magyar irodalom történet. Tanulmányok. Szeged 2003. 148

7 Uo.

8 Uo. 149.

9 Uo. 150.

10 Uo. 152.

11 Uo. 152.

12 Uo. 153.

13 Uo.

14 Uo. 158–160.

15 Uo. 161–162.

16 Forgács László: Ünnep után. Gondolat Kiadó. Budapest 1960. 72.

17 Uo. 73.

18 Uo. 74–75.

19 Uo. 81–83.

20 A magyar sajtó története. I. 1705 – 1848. Szerkesztette Kókay György. Írták Fenyő István, Kókay György, Kosáry Domokos, T. Erdélyi Ilona, Ugrin Aranka. Akadémiai Kiadó. Budapest 1979. 657.

21 Lásd: Gyulai Pál levelezése 1843-tól 1867-ig. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Somogyi Sándor. Akadémiai Kiadó. [Budapest] 1961. 23, 25, 34, 54, 55, 64, 71, 78, 79, 81, 82, 87, 89–92, 95, 97, 99, 102, 104, 112, 121, 130, 132, 142, 143, 152, 157, 165, 188, 463, 566, 568, 572, 575, 578, 580, 582–587, 589–591, 593, 594, 596, 598, 599, 601, 605, 626. Gyulai Pál volt az, aki az 1851-ben kiadott Hulló csillagok című Sükei verseskötetről részletes beszámolót készített. Ez azonban csak sokkal később jelent meg, éspedig az Irodalomtörténeti Közlemények 1934. évfolyama 1. számának 68–72. lapjain Papp Ferenc közlésében. Ugyancsak Gyulai számolt be Sükei haláláról a Pesti Napló 1854. január 24. számában.

22 Tamás Anna. Az Életképek (1846–1848). In: Irodalomtörténeti Füzetek. 68. száma. Akadémiai Kiadó. Budapest 1970. 29. és 92. oldalak.

23 Uo. 107

24 Fenyő István: A Fiatal Magyarország irodalomeszménye. Sükei Károly kritikai elvei. In: A magyar kritika évszázadai. Szerkeszti Sőtér István. Irányok. Romantika, Népiesség, Pozitivizmus. Írta és összeállította Fenyő István, Németh Béla, Sőtér István. I. kötet. Szépirodalmi Könyvkiadó Budapest 1981. 322–323.

25 Nagy Endre: A magyar esztétika történetéből 1849–1919. Kossuth Könyvkiadó. [Budapest] 1987. 28–33.

26 Lásd: Petőfi-adattár. I. kötet. Akadémiai Kiadó. Budapest 1987. 182, 192, 257, 318 és III. kötet Akadémiai Kiadó – Balassi Kiadó. 99–100. oldalait.

27 Lásd: Bona Gábor: Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban. III. Heraldikai Kiadó. Budapest 1999. 196; MOL. Honvédelmi Minisztérium. Általános 1849. 13 631. állag; Uo. H – 104. 1848/1849 – I. Minisztériumi Levéltár. Egressy Gábor kormánybiztos iratai 10, 11/a, 13, 16, 24, 26, 30–31, 33, 39, 45, 47, 61, 85, 97, 142, 300 és 307. lapok