Péter I. Zoltán újságíró, helytörténész (Nagyvárad, 1949).A Bihari Napló munkatársa, a Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult. 1992-től húsz helytörténettel foglalkozó könyve jelent meg.

Péter I. Zoltán

Az egykori Péntekhelyt határoló kőfal története

Talán nem is akad olyan nagyváradi, aki ne ismerné Houfnagel 16. század végén készült metszetét, középpontjában a középkori várral. Ezen a Körös jobb oldalán levő Olaszit nagyon elnagyoltan ábrázolták, annál hitelesebbnek tűnik a vártól nyugatra elterülő Péntekhely. Ez utóbbi települést nyugaton egy kőfal választotta el Szombathelytől. Az alábbiakban ezt mutatjuk be a dokumentumok ismeretében.

A vár körüli települések

Várad vára egy vizektől szabdalt terület közepén levő kis magaslaton terült el. E vízrendszer teljes rekonstrukciója szinte lehetetlen, mivel a Körös és a Pece medre az évszázadok során sokat változott. Bizonyos, hogy a Körös vize hajdanában nem egy, hanem több ágban folyt a városon keresztül. A főág az egykori Szent István hegye alatt lépett a város területére, s itt mindjárt egy mellékágat bocsátott ki északnyugat felé, mely a mai Bunyitay ligetet körülfogva, majd csak a Nagyhíd (a mai Dacia híd) táján egyesült ismét a főággal. Innen a folyó eredetileg nyugati irányban folyt – akkor még nem létezett a Szent László híd utáni nagy kanyarulat –, nagyjából a mai Körös utca nyomvonalában. De előtte még a mai Rimanóczy (Crişul Repede) Szálló előtt ismét két ágra szakadt. Az északi ág bekerítette a későbbi Bémer tér egy részét, hogy utána ismét egyesüljön a folyó déli ágával. A mai hídfőtől a Körösből egy mellékág indult ki Biharpüspöki irányában. Bunyitay a Chartularium alapján Viaszosnak, Szalárdi János Kiskörösnek nevezte ezt az ágat.

A Körös bal partján, a jelenlegi Kolozsvári úti Metro áruház tájékán szintén egy mellékág szakadt ki délnyugat felé, az egykori velencei legelő irányába, ahol még száz éve is láthatóak voltak e vízfolyások nyomai. Ez az ág Váradszőlős határánál északnyugatra fordult, majd a vár alatt találkozott a Körös egy másik mellékágával, amely valószínűleg a mai vasúti híd környékén szakadt ki a Körösből. Az egyesült két ág a Pecének a 20. század elejéig a városon áthaladó medrében folytatódott.

Nem tudni, mikor, de a vártól nyugatra a Körös és a Pece között egy csatornát ástak, amelynek mentén később, a 16. században egy bástyákkal szegélyezett kőfalat húztak. E csatorna a mai Nagyvásár tér nyugati frontján levő házaktól keletre, körülbelül 30-40 méterre lehetett.

A Pece, vagy régebbi nevén a Hévjó, a középkorban nem a 18–19. században ismert medrében folyt, hanem attól délre, a Kommendáns réten kanyargott. Állítólag a Hévjó vizét a malmok kedvéért vezették a vár alatti Körös-ágba. Bevezették a vár árkába is, aminek azért volt nagy jelentősége, mert meleg vize télen se fagyott be.

A Páris-patak 19. században ismert medre mesterséges volt. Eredetileg jóval kanyargósabb volt, alsó folyása pedig „tetszés szerint terült szét” az akkori Olaszi nyugati oldalán.¹ Nagyjából az előzőleg vázolt vízhálózat határolta a vár körül kialakult településeket.

A vár körüli települések közül Olaszi és Velence a mai napig is az ősi nevét viseli. Az előbbi a Sebes-Körös jobb partján terül el. Először 1215-ben, a Váradi Regestrumban feljegyzett egyik per vádlottjának a nevéhez kapcsolódva szerepel mint Villa Latinorum Waradiensium. Első telepesei az újlatin nyelvet beszélő vallonok voltak, akiket a váradi püspök telepíthetett saját birtokára.² Velence a Sebes-Körös bal partján a vártól keletre húzódott. Első ismert okleveles említése 1291–1294 közé datálható.³ A tulajdonképpeni Váraddal a vártól nyugatra elterülő települést azonosítják, amelyet kezdetben Hétközhelynek, később Péntekhelynek neveztek. A fennmaradt első oklevélbeli említése 1113-ból való, a zólyomi Benedek-rendi apátság egyik birtoklevelében: Sixtus Waradiensis, amikor a váradi püspökről tettek említést. 1235-ben mint civitas említik ezt a várost. De az első bizonyos dokumentum, amelyben már egyértelműen városként szerepel, az az 1374-ből való Chartularium, amelyben egyébként említés történik majd a többi középkori városról is.⁴

A vár körüli városok palánkkal és árokkal voltak megerősítve, de ettől még a tatárok könnyűszerrel bevették azokat 1241-ben.⁵

Péntekhely nyugati védőműve

Mint már láttuk, a vártól nyugatra Péntekhely terült el. Houfnagel metszetén nyugaton egy kőfallal szegélyezett árok határolta. E kőfalról Szalárdi János is megemlékezett: „Péntekhely és Szombathely a Zsúpos utcák között [...] régenten a kétfelől való folyóvízre keresztől egy nagy kőfal-rekesz rakatott volt, s mindkétfelől a folyóvizek partján egy-egy szép reguláris bástyák merőn téglából, úgy, hogy Péntekhelyből kőkapun kellene Szombathely és Zsúpos utcákra kimenni...”⁶ Bizonytalan, hogy mióta övezte kőfal az árkot. Gyalókay Jenő szerint Péntekhely még a 16. század első harmadában sem volt erődítve. Hasonló véleményen volt Karácsonyi János is.

Váradon járva 1550-ben Georgius Reychersdorff is azt jegyezte fel, hogy Várad város (civitas Varadiensis) igen tágas, nem veszik körül falak, síkságon terül el.⁷ „Azonban Báthori István fejedelem szükségesnek látta, hogy ez a városrész is kapjon védőgátat, egyelőre palánk alakjában, amely később állandó erődítménnyé épült volna át. Ezért már az 1574. december 13. és 18. között megtartott segesvári, majd az 1575. december 6. és 10. közötti besztercei országgyűléssel is, ennek megfelelő törvényt hozatott. Az építkezés meg is indult, de a falazás nagyon lassan és akadozva haladhatott, mert Possevino még 1584-ben is azt írja, hogy Váradnak nincs fala, csak kitűnő falazott citadellája. A vár ugyanis, Péntekhelynek a védőövbe történt foglalásával azon az úton volt, hogy citadella váljék belőle. Az 1598-i ostrom idején már állott a belváros kerítése, sőt egy része nagyon romlott és hiányos volt, ami arra mutat, hogy nem ebben az évben, hanem jóval előbb készülhetett.”⁸ E kőfal elhelyezését illetően a vélemények igencsak eltérőek. Helytállónak Gyalókay megállapítását kell tekintenünk, aki szerint e kőfal a Nagyvásár tér nyugati oldalán állott.⁹ Ezt igazolták az 1992-ben végzett Zöldfa utcai és Nagyvásár téri csatornázási munkálatok is. Ezek során falmaradványok, de még inkább az egykori csatorna nyoma az üledékes földréteggel együtt a Zöldfa utca vonalában, a Nagyvásár tér nyugati épületeinek frontjától kelet felé, úgy negyven méter távolságra kerültek elő.¹⁰ Ez a kőfal északnyugat–délkelet irányban húzódhatott a Körös és a Pece között. Északi saroktornya, az akkor még délebbre levő Körös medre mellett, a mai Kossuth utca sarki Füchsl-ház helyén lehetett. Ezt látszik igazolni, hogy 1902 szeptemberében e ház alapjainak kiásásakor (amelynek helyén a 18. század kezdetétől nem volt más épület) hatalmas régi kőfalra akadtak az ásók. A kihívott dr. Karácsonyi János történész, főpap a látottak alapján a következőt állapította meg: „Nagyvárad város kőfallal kerített részének, az úgynevezett Péntekhelynek maradványa ez. E városi kőfal kezdődött a Kapucinusok telkétől és úgy húzódott a Körösig. Épült 1534–1555 között, fennállott 1711-ig. Ekkor a felső részét szántszándékkal lebontották és építő anyagnak elhordták.”¹¹ Erre utalhatott Zsák J. Adolf is, amikor azt állította: „A város erődítéséhez még egy nagy kőházat is kell számítanunk, mely a mai Temesvári sörcsarnok [a Füchsl-ház telkének szomszédságában volt a Nagyvásár téren – P. I. Z.] körül állott, s Ghiczi János építtetett kapitánysága idején. E zárt épület a város védőinek Redoute-ul [különálló kisebb bástya – P. I. Z.] szolgálhatott.”¹²

Ezek után lássuk Gyalókay Jenő vélekedését: szalárdinak Houfnagel rajzát mindenben támogató leírása szerint Péntekhely nyugati oldalán, vagyis a mai Nagyvásár tér nyugati szélén, a Sebes-Köröstől a Hévjóval egyesült Kis-Körös partjáig széles árok húzódott. Mögötte félig szabadon álló, tehát merőben középkori jellegű kőfal volt, mindkét végén egy-egy földdel töltött alacsony négyszögletű bástyával. Ezek már átmeneti stílusra emlékeztetnek. A fal közepe táján, körülbelül a mai Zöldfa utca meghoszszabbításában csapóhidas kapu nyílott, melynek emeleti helyisége könnyű ágyú vagy tarack befogadására volt berendezve. A kapu déli oldalán négyszögletű torony állott.

A két fal végétől, a folyók mentén már csak palánk húzódott végig, amelynek az északi oldalon a Csonka-bástya, a délin a Királyfia-bástya csúcsával szemben kellett volna a vár árkát elérnie. De 1598-ban a déli palánk már csak a Vadkert kapuig állott épen, azon túl csak egyes maradványai voltak meg. Az északi se sokkal terjedt túl azon a kapun, amely a mai református templom táján levő hídnak déli fejéhez épült. [...]”¹³

A török korban 1660–1692 között is létezett az egykori Péntekhely nyugati kőfala, de akkor már a török várost védte, és ha hitelt adunk Karácsonyi János megállapításának, 1711-ben bontották le.

Jegyzetek

1. Gyalókay Jenő: Új adatok a régi Várad helyrajzához. In Biharvárad I. Nagyvárad, 1913. 17–19.; Lakos Lajos: Nagy-Várad múltja és jelenéből. Nagyvárad, 1904. 291–295.; Péter I. Zoltán: Nagyvárad építészeti emlékei a barokktól a szecesszióig. Convex Kiadó, Nagyvárad, 1998. 14.; Pop, Alexandru: Varadinum, a vizek határolta város és vár. PBMEB, Nagyvárad, 1999. 10–13.; (Azt, hogy a Sebes-Körös vize a Körös utca nyomvonalát követte, bizonyítják az 1990-es években itt végzett csatornázási munkálatok. Több méter mélységben a talaj kavicsos rétegződésű volt.)

2. Borcea, Liviu: Istoria oraşului Oradea [Nagyvárad város története]. Cogito, Oradea, 1995. 95.; Péter I. Zoltán: A nagyvárad-olaszi református templom. Utilitas Könyvkiadó, Kolozsvár, 1996. 1.

3. Borcea, i. m. 93.

4. Borcea, i. m. 93.

5. Bunyitay Vince: A váradi püspökség története. Nagyvárad, 1883. I. 101.

6. Szalárdi János: Siralmas magyar krónikája. Magyar Helikon, Bp. 1980. 418.

7. Boldog Várad. Szerk.: Bálint István János. Héttorony Könyvkiadó, Bp. 1992. 117.

8. Gyalókay Jenő: A váradi vár. In Biharvárad I. 1942. 80–82.

9. Lakos Lajos szerint a kőfal a Fekete Sas Palota és a Holdas templom vonalát követte, Tóth Szabó Pál ettől nyugatabbra, a Kert utca és a Körös-híd vonalába tette a falat. Gyalókay Jenő számításai alapján ez a kőfal a Nagyvásár tér nyugati oldalán húzódott. „Vegyük elő az 1692. évi megbízható térképet, mérjük le rajta e falnak a várároktól mért távolságát, aztán számítsuk át e méretet a jelenkori térkép mértéke szerint. A fal másutt, mint a Nagyvásár tér nyugati oldalán, nem állhatott. Ugyanezt mutatják az 1598. évi látképek is. Próbáljuk meg a kérdést más alapon eldönteni. Tudjuk, hogy a Kálvária hegyről, és a Körös oldalról 800, illetve 1000 méter távolságból a várba be lehetett lőni, feltehetjük, hogy nyugat felé kedvező negatív terepszög mellett a vár ágyúi is elhordhattak 7–800 méternyire. Így tehát a török tábornak a vártól legalább is 700 méternyire kellett esnie. 800 métert a várkaputól nyugat felé lemérve csak a Zöldfa vendéglőhöz jutunk, itt már húzódhatott a törökök tábora, mely azonban Szalárdi szerint a belső városon alul feküdt, s így a városfalnak a tábortól keletre, tehát a Nagyvásár tér széle felé és nem nyugatra, a Szent László tér felé kellett állania.” (Gyalókay 1913b. 25–28.)

10. Péter, i. m. 14.; Pop, i. m. 10–11.

11. Nagyváradi Napló. 1902. szeptember 10.

12. Zsák J. Adolf: Várad az 1598-ik ostrom idején. In A Biharmegyei Régészeti és Történelmi Egylet 1901/1902-iki Évkönyve. Nagyvárad, 1902. 43.

13. Gyalókay, i. m. 81–82.