Szûcs László

Megélés esete

Irodalmi igényû valóságábrázolás. A legtömörebben ekként foglalható össze az, amit elvárunk a Várad szerkesztõsége által meghirdetett újabb – irodalmi riportok megírására vonatkozó – pályázat írásaitól.

Persze mindez kérdéseket vet fel, s a dolgok részletezése, értelmezése után már nem biztos, hogy a tömörség mindent megold. Szóval mi az, hogy valóság? S mi az, hogy irodalmi igény? A könnyebb, s a kérdést megkerülõ válasz ezekre annyi lehetne, hogy maguknak a beküldött pályamûveknek kellene minderre megfelelniük. Hiszen máris ott az ellentmondás: miként egyeztethetõ össze a valóságábrázoláshoz szorosan kötõdõ objektivitás az irodalmi jelleggel nem kevésbé összefüggõ szubjektivizmussal? E helyütt objektivitás helyett talán szerencsésebb lenne a korrekt tényszerûségre való törekvést említeni, míg az irodalmi igény helyett-mellett nyelvi igényt, egyéni kifejezésmódot említeni. S az eszköztár mellett nyilván a riporteri attitûd, a téma kapcsán megjelenõ empátia az, ami az írás, ez esetben a pályamû sikerének záloga lehet.

No meg némi tehetség, abból sem árt egy csipetnyi, még ehhez a mûfajhoz sem. Sõt, ezt a mûfajt igazán magunkénak tudni, tollunkhoz, billentyûzetünkhöz szelídíteni csak így érdemes…

Apropó, tehetség. Többnyire az utókor helyzete a könynyebb, hiszen az õ dolga már csak a fõhajtás, csak a csodálat. Ezzel szemben a(z utókor által nemegyszer megrótt) kortársak dolga a tehetséggel, a gyakran macerás zsenivel való együtt élés, elviselés, megértés. Igen, nem titok, az úgynevezett Zudor-ügyre gondolok, melynek részleteibe e sorok megírásának másnapján kezdi beavatni az olvasókat a Napló. Íme a helyzet, amelyet megoldani hónapok óta nincs elég jóakarat (?), nincs elég hatáskör (?), nincs kellõ eltökéltség (?). Miközben jól tudom, hogy ebben a történetben nincs hibás (csak ma még a markukba nevetõ bûnözõk), nincs érdem, nincs jó mentség s magyarázat.

Íme hát a valóság. S a költõnek megírás nélkül is jár egy különdíj. Megélés esete forog fenn.