Sulyok Vince (Ménfõ, 1932) költõ, mûfordító, történész. Fõiskolai hallgatóként részt vett a forradalomban, ezért utóbb el kellett hagynia Magyarországot. Norvégiában talált második otthonára. Gazdag életmûvét, költõi és fordítói munkásságát tucatnyi díj és emlékérem fémjelzi. Legutóbbi kötetei: Tegnapodban élsz (Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2002); Idillország kéklõ ege. Huszadik századi dán költõk antológiája (Széphalom Könyvmûhely, Budapest, 2002).

Sulyok Vince

Õsztõl illatozó…

Õsztõl illatozó délszaki délutánon

megállok egy véletlen tengerparton,

korlátnak dõlve hosszan álldogálok,

nézek ki a foszforeszkáló vízre,

mintha mégis ide készültem volna,

készültem volna mindig épp ide,

készültem volna ki tudja, mióta,

ahova végre ideértem.

S állok itt most magamban, hátamat

fordítva szinte a világnak,

a hátam mögötti sétánynak,

a pálmák mögötti városi zajnak,

kirakodóvásári tolongásnak,

kavargó emberáradatnak,

hörgõ-ugató autóknak –

s igazán csak az érdekelne, ami

odakint van: a kékesszürke víz

a mólónál s a mólón túli messzeség.

Nézek csak bele hosszan, mereven

a sárga párafelhõk fátyolába,

elnézve a hajók csillanó testét,

a nyomdokvizek ezüst tarajlását –

anélkül, hogy velük vonulni vágynék,

anélkül, hogy innen Êelvágynék,

hogy innen továbbmenni vágynék

távol partokra a ködök mögé.

Torrevieja, 2003. október 27.

Mert utolsó órádra hazajöttél

Tizenöt éve, 1989. május 20-án halt meg

Galgóczi Erzsébet

Eljutva ritkán a ménfõi temetõbe:

a tovább növõ élet üzeneteként

szál rózsát teszek a csontjaid fedõ kõre.

Utolsó együttlétünkkor, Budán,

a Napos úti könyvekkel zsúfolt lakásban

egy augusztusi délután

a szûkebb közös szülõföld jogán

arra kértelek búcsúzkodva:

dobd cigarettáid a sutba!

Másokra hagyd a közjóért a gondokat

s felejtsd a magánbajokat,

de legfõképpen: többé ne dohányozz!

De késõ volt már minden jó tanács,

késõ volt féltõ aggodalmunk:

készült szívedben az utolsó dobbanás –

s pont, mikor végre szabadon szólhattál volna!

Ráláttál már az Ígéret Földjére

a hegyrõl, hol holtan rogytál a porba.

Mert utolsó órádra hazajöttél

a szülõföld kertjének tág ege alá,

honnan egykor magasba szöktél.

Szíved megállt s te május rögeire dõltél,

s kezedbõl földre hullt a ceruzád.

De legyõzni már nem tudott a halál!

Oslo, 2004. január 2.