Távcsõvel messzelátó-oromról

Szõcs Károly esszé- és tanulmánykiadványa, jó fogású könyve (Messzelátó, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2004) címében kilátó-emelkedõre utal. Ezt szerzõi bevezetõ pontosítja. Ám az olvasó látcsövet is asszociálhat, hiszen amolyan szellemi mûhold-magasságból észreveszi, hogy például 2001. október 6-án, amikor Aradon koszorúznak, innen „kétezer kilométernyire, az Atlanti-óceán partján a Fekete Kolostorban elhelyezik a várfalon Kuncz Aladár bronz emléktábláját, Kõ Pál alkotását. Francia–magyar szöveggel…”

A szerzõ egyébként orvos, alulírottal egyszerre, 1954-ben kezdte el egyetemi tanulmányait Marosvásárhelyen. A kivételes intelligencia-koefficienssel megáldott kolléga 1983 óta az NSZK-ban él. Elõzõleg a Homoród menti Oklándon körorvoskodott, majd Csíkszeredában dolgozott gyermekgyógyászként. Némethonban „betegség és mûtétek sorozata után” nem tudta folytatni orvosi tevékenységét. „Olvastam… éspedig olyan sokat, amennyit munkája mellett senki sem olvashat” – írja elõszavában. Konfirmálhatom, hogy irigylésre méltó egyetemes mûveltségre, idegen nyelvi környezetben elismerendõ irályra tett szert.

Egyébként a „harmadik kultúra” képviselõjének vallja magát. „Elsõ kultúra”, veszem tudomásul: szépirodalom, mûvészetek, filozófia. „Második kultúra”: a természettudományok ismerete. E kettõ imbinációjából jön létre a „harmadik kultúra”. Ennek birtokolója (írja Sz. K.) „képes határterületi eseteket leírni”.

Könyvének címe akár Messzeértelmezõ is lehetne… Mindenben elmélyedõ, idõket átfogó, történet-szakadásokat összekötõ, eredeti szemléleteket szülõ, filozófiákkal zsonglõrködõ alkat, aki helytörténeti tanulmányokkal, helységnév-magyarázatokkal, oklándi nagyregény-vázlattal – Simonis Anna szász parasztleányzó, késõbb (Omár pasával történt házassága után) hercegnõ történetével – és a többi színezi majdnem háromszáz oldalas könyvét. (Írtam volt: jó fogású könyv. Könyvészetileg is, nemcsak szellemi súlyáért.)

Filozófiákkal zsonglõrködik… És sokszor maga is filozófus. Íme, néhány ízelítõ gondolat Rekviem az idõért címû esszéjébõl: „Mennyi szabadság biztosít több idõt? Mennyi idõ tehet szabaddá? Van-e ideje annak, aki nem tud mit csinálni a rendelkezésére álló idejével? Nos, az ilyen alkat »az idõ fogságában« tengõdik. A legjobb, „ha valakinek pontosan annyi ideje van, amennyi elegendõ ahhoz, hogy jó munkát végezhessen… És utána éljen… Szép nyugodtan…”

Szép nyugodtan ma, az „aszimmetrikus hadviselés” évtizedeiben? E téma A terror anatómiája címen jelenik meg. Kielemzése korrekt módon lehetetlen, hiszen az egész esszét kellene idéznem. Dávid és Góliát közötti erõegyenlõtlenségre emlékeztetek, vagy a sarokba szorított patkány ösztönös, neki már úgyis mindegy alapon történõ embert-megtámadására. Idézni illik a szerzõ kérdését: lehet „a terrorista szabadsághõs?” Íme, a (vitathatóan) humanista aktuál-provokáció!

Szép nyugodtan? Akkor, amikor a pedagógia elborzasztó válságát látjuk? „Napjaink pedagógusai… vesztett állásokból hadakoznak, ti. senkinek sincs szüksége általános kultúrával bíró polgárokra.” Akkor, amikor „nomád tantestületnek” neveztetik a pedagógusok tábora, mert – tisztelet a kivételnek – tanítványaiknál jóval bénábbak, teszem azt, az elektronikus médiával való bánás tekintetében? Már Oscar Wilde leírja: „Ez annak a társadalomnak a válsága, amelyik tudja mindennek az árát, de nem ismeri el semminek az értékét.”

Nyugodtan, amikor az agresszivitás felé sodródik a világ? És ezt az agresszivitást már óvodás kortól kezdve táplálja a nyelvi brutalitás (többek között). A „tanító” egyént bosszantani szándékozó „tanuló” tud-e korunkban „nagykorúvá” válni?

De ne lássuk olyannyira sötéten a világot. „Ünnepeljünk az értelem mezején… a legnagyobb iparkodással” – sugallja Sz. K. Higgyük el, hogy nagykorúak lesznek e mai világ mai gyermekei is. Akárcsak mi (tegyem ki a kérdõjelet vagy maradjak ponttal). A Hegyi beszéd mondata talán kisegít: „Boldogak a szelídek, mert õk örökségül bírják a földet.” Lesz itt örökös? Íme, Jézus kitetette velem a nagyon is sokatmondó, sokat sugalló írásjelet:?

A méltató javaslatnak tekinti az „ünnepeljünk az értelem mezején” kijelentést. Mert Sz. K. tematikája egységében többnyire nem az optimizmust sugallja. „Vér tinta helyett”, ha a szabadság szót leírjuk. Ezt történelmi tanulságként ötleti szemünkbe. Kivégzéseket köt össze az Idõkben; Gulágokat mutat be, pontosít, magyaráz e mindeddig tabunak számító témával kapcsolatban; Kuncz Aladár Fekete kolostorának cenzúrázását bizonyítja a „szocialista” könyvkiadás idején, mind Budapesten, mind nálunk; felvillantja Gorkij szomorú publicisztikai vakságát; „bolondok szabadságának” minõsíttetik minden, ami nem a belsõ, a szellemi szabadság; mai modernségünket úgy érzékelteti, hogy a lovas fogatot nemcsak motorral, hanem turbóval is végzetes túlhajtásra késztetjük; szász falvak mostani kietlen látványát emlegeti – és nincs tér tovább sorolni változatos-olvasmányos elemzéseit, kistanulmányait. Szõcs Károly könyvének méltatása csupa idézésre késztet… Olvasni kell, polc-elõtérben tartani. Mert lexikális… Is!

Fábián Sándor