Szűcs László

Vizsgalázálom

Mohács – jellemzi tapasztalt és a hivatásával őszinte érdeklődéssel és kellő alapossággal foglalkozó pedagógus ismerősöm, ugyanakkor neve mellőzését kérve, a kisérettségiként is aposztrofált képességvizsga bihari, váradi tapasztalatait, illetve eredményeit, eredménytelenségeit összegezve. Pedig elhihetik, ebben a tárgykörben nekünk – s még inkább az általános iskolát bevégző kamaszoknak – nem kell Mohács. Az nem.

Esetleg egy másfajta oktatáspolitika, másfajta iskolai szemlélet meghonosítása. (Például egyszer legalább szó szerint értelmezni a vizsgakövetelményt, s lexikális tudás helyett, amelyet feleletekkel, félévi dolgozatokkal előzőleg már felmérhettek, tényleg képességet vizsgálni, azt, ami a gyerekekből manapság a legkevésbé érdekel vizsgáztatót, illetve tanárt, hétköznapi helyzetekben is.) Sajnos ma még az a világlátás uralkodó, amely az iskolarendszer eredményességét abban méri, hány aranyérmet hozunk haza a nemzetközi tantárgyversenyekről.

Visszatérve a képességvizsgán az idén is tapasztalt tömeges bukásokra, bizony nem tudok elképzelni – különösen nem a magánszektorban – olyan ágazatot, ahol ilyen tömeges méretű „selejt” előállítása esetén ne változtatnának a technológián, nem beszélve a kudarcért felelős személyi állományról. Márpedig a figyelmeztető jelek évek óta megmutatkoznak. (Nyitok még egy zárójelet. Igazából az sem természetes állapot, hogy tizenkét-tizennégy éves kamaszoktól felfelé, de nem ritkán már elemi osztályosoknál is, a gyerekemberek zöme egyszerűen esélytelen a továbblépésre akkor, ha több tantárgyból párhuzamosan nem különórákon szerzi be a felszínen maradáshoz szükséges ismereteket.)

Bizony eljött az ideje annak, hogy a szakemberek őszintén feltárják a bajok okát. Különben hogyan fogunk továbbra is évről évre ezerszámra kitermelni tehetséges pályakezdő fiatalokat Magyarország és Nyugat-Európa kényes ízlésű munkaerőpiacára?

Ráadásul nyakunkon a demográfiai árok, a jövő ilyenkor képességvizsgázó fiatalok eleve jóval kevesebben lesznek, hiszen a zömük a decemberi forradalom után fogant. Úgy is mondhatnám, minél kevesebb a diák, annál nagyobb a felelősség!