Czirják Árpád Temesváron született 1980-ban, Marosvásárhelyen érettségizett, az itteni színművészeti egyetem dramaturgia szakán diplomázott, jelenleg a kolozsvári tudományegyetemen a kultúrfilozófia és előadó-művészetek magiszteri hallgatója. Folyóiratokban, internetes portálokon, egyéb kiadványokban közölt változatos műfajú írásokat, dolgozatokat.
Czirják Árpád
Pezsgő
hommage a Anton Pavlovics Csehov (1860–1904)
SZEMÉLYEK
FÉRJ
FELESÉG, Szemjon Fjodorovics unokahúga
NATALJA PETROVNA, Szemjon Fjodorovics felesége
FIÚ
1. KÉP
(Szilveszter éjszakája kettesben)
FÉRJ: No, látom, csak én kell megtörjem ezt a sokatmondó csendet…
FELESÉG: Igen, ez a csend, nyugalom, béke, olyan… nem is tudom… olyan annyira jó…
(szünet)
FÉRJ: Hát akkor… Hát akkor boldogabb új esztendőt, új szerencsét kívánok… No…
FELESÉG: No… (felnevet)
FÉRJ: (közben már töltött) Gyere, igyunk! Igyuk le magunkat! Legyünk tökrészegek! Igyuk le magunkat a földig! (iszik)
FELESÉG: Leejtetted az üveget.
FÉRJ: Igen, le. Hát aztán? Csak nem tulajdonítsz jelentőséget neki?
FELESÉG: De bizony igen.
FÉRJ: Az nem jó.
FELESÉG: Rossz előjel. Jelenti, hogy ebben az évben eltörik valami.
FÉRJ: Ó, istenem… istenem… Hát te babonás vagy?! (szünet) És hiszel az ilyesféle babonákban, nem?! (szünet) Ah, bolondság.
FELESÉG: De ha én mondom…
FÉRJ: Eh, hidd el nekem, nincs abban semmi ördöngösség, egyszerűen csak leejtettem az üveget, és eltörött. Ugyanúgy megtörténhetett volna az is, hogy leejtem az üveget, és nem törik el. Akkor hát minek osztani meg szorozni? Hidd el nekem, csak véletlenül történt az egész.
FELESÉG: Épp ez az; véletlenek nincsenek. Csak… csak… mert csak úgy érzem, hogy még ebben az évben el fog törni…
FÉRJ: Bolondság. Bolondság az egész. Te bolondozol velem. Te csak bolondozni akarsz velem…
FELESÉG: Jó! Majd meglátod!
FÉRJ: Te incselkedsz velem, incselkedsz. Miért nem hagysz békén?
FELESÉG: Ostobaság!
FÉRJ: Még ha feltételezzük is, hogy ez igaz, még akkor is; ugyan mi rossz történhetik még velünk?
FELESÉG: Hát ez az. Éppen ez az.
FÉRJ: De hát mi rossz érheti még a halat, mikor már kifogták, kisütötték és beadták az asztalra, mártással leöntve?
FELESÉG: Most úgysincs hangulatom erre.
FÉRJ: De hát mi a fészkes fenét akarsz tőlem? Miért nem hagysz békén, miért nem?
FELESÉG: (segíteni próbál)
FÉRJ: Hisz láthatod, hogy mennyire magam vagyok.
FELESÉG: Ne beszélj csacsiságokat. Olyan vagy ilyenkor, mint egy kisgyerek. (felnevet) Nézd meg magad: gügyögsz, totyogsz.
FÉRJ: (részegségében összerogy) Csókolj meg, te tüzes istennyila!
FELESÉG: Most nem. De még beszélünk.
2. KÉP
(Újév estéjén ketten a kádban fürödnek)
FELESÉG: Micsoda levél érkezett ma!
FÉRJ: Miféle?
FELESÉG: Natalja Petrovnától, Szemjon Fjodorovics nagybátyám feleségétől. Holnap reggel érkezik a fél nyolcassal.
FÉRJ: Natalja Petrovna!
FELESÉG: Te nem ismered. Nagyon kedves, jó teremtés. Majd meglátod.
FÉRJ: Hm. Ez furcsa, ez különös. Ez felettébb különös.
FELESÉG: Persze, hogy különös, de oly biztos, hogy itt lesz, mint ahogy te látsz engem.
FÉRJ: Hümm.
FELESÉG: Persze, de te ne neheztelj ezért, s próbálj meg egy kicsit elnéző lenni iránta. Hisz olyan aranyos teremtés, de boldogtalan. (szünet) Úgyis csak egy pár napig marad, s aztán megy is tovább.
FÉRJ: Ó, hát akkor… akkor… holnap vendégünk lesz.
FELESÉG: Jó lenne kialudnod fáradságos izzadságodat. Olyan szomorúak a szemeid. (megcsókolja)
3. KÉP
(Másnap vacsora hármasban)
NATALJA PETROVNA: (mosoly, kéznyújtás) Nem is tudtam, hogy ilyen jól megtermett kis unokaöcsém van!
FÉRJ: (zavarban) Én, én, én, én pedig egyszerűen nem is tudhattam, hogy ilyen, ilyen… szemrevaló nagynénim van!
NATALJA PETROVNA: S ez a pezsgő… (közben elfogyott a pezsgő) Burgundi? Oportó?
FELESÉG: Nem. Tokaji.
NATALJA PETROVNA: Á!
FELESÉG: De még van. Tudod, hát ezt te nem tudhatod. A tegnap eltörött egy üveg belőle. De megyek, s hozok még egyet. (el)
FÉRJ: Végül is hamarosan elutazol. (szünet) Szeretném, ha minél jobban éreznéd magad.
NATALJA PETROVNA: Akkor egy kis hangulatot tán. (szünet) A lámpa.
FÉRJ: Ja! (lehalkítja a lámpát) Olyan különös az illatod. (hosszú szünet) A pincébe ment. Mindjárt érkezik.
4. KÉP
(Nyár, tengerpart, alkony, kis hotelszoba)
FIÚ: Egy hölgy keresi önt. Beengedjem?
FÉRJ: Ostobaság. (dobogó szívvel) Ne beszéljen ostobaságokat!
FIÚ: (maga elé néz, pelyhedző szakállát simogatja) Hallgatását beleegyezésnek veszem, uram. A hölgyet tehát beengedem. (hűvösen vizsgáló tekintet)
FÉRJ: (félig hátrafordulva) Ilyenkor nem kereshetnek engem hölgyek. Ez teljes lehetetlenség. (kissé visszafordulva)
FIÚ: (tisztelettudó főhajtással) Titkos vágyak teljesülése esetében szokott bekövetkezni az a pillanat, amikor az ember, ahogy mindközönségesen mondani szokás, nem hisz a fülének. Elnézést kérek a látlelet merészségéért. Jó szórakozást kívánok, uram! (el)
FÉRJ: (hátrafordul, izgalmában torkát reszeli) Hát mégis visszajöttél! Ez nem lehet! Te itt vagy? Ez pokoli! Hát mégis visszajöttél!
NATALJA PETROVNA: (megáll a küszöbön, kezével a kilincsbe kapaszkodik, riadt lélegzetvétel, az ajtófélfának támaszkodik, lesüti a szemét)
FÉRJ: Az ilyesmi csak álmában történik meg az emberrel. (szünet) Pokoli. (megfordul) Visszajöttél! Pokoli! Hetek óta minden este arról képzelődöm, hogy visszajössz! Szólalj már meg!
NATALJA PETROVNA: Nem szólalok meg.
FÉRJ: Ha nem jössz vissza, többé nem láttuk volna egymást. Könyörgök, szólalj már meg!
NATALJA PETROVNA: (szeme megvillan, fejét rázza) Nem.
FÉRJ: (gorombán) Megnémultál? Nem érted, hogy mit mondok? Már el voltam szánva, hogy elmegyek.
NATALJA PETROVNA: (lassan, akaratosan rázza a fejét)
FÉRJ: Az ég áldjon, szólalj már meg!
NATALJA PETROVNA: (felveti fejét, homlokát összeráncolva) Miért hagytál magamra Fjodoroviccsal?
FÉRJ: (szünet) Visszajöttél?
NATALJA PETROVNA: Természetesen. Miért hagytál magamra?
FÉRJ: Elmegyek.
NATALJA PETROVNA: (intve) Nem.
FÉRJ: Csukd be az ajtót! Különben nem hiszem el, hogy itt vagy.
NATALJA PETROVNA: Nem csukom be.
FÉRJ: Nem maradok itt. Én még élni akarok.
NATALJA PETROVNA: (lesütött szemmel) Én is.
FÉRJ: (arcába néz) Miért jöttél?
NATALJA PETROVNA: Megriasztottalak?
FÉRJ: Elmentem volna. Csukd be az ajtót!
NATALJA PETROVNA: Nem csukom be.
FÉRJ: (önkéntelenül hátralép) El kell mennem, Natalja, amíg nem késő.
NATALJA PETROVNA: Megriasztottalak? (hátraveti fejét, tenyere védekezően kifordul)
FÉRJ: El kell mennem. Natalja, velem jössz?
NATALJA PETROVNA: Nem.
FÉRJ: Akkor mit akarsz tőlem?
NATALJA PETROVNA: Fjodorovics idekísért engem, s most lent vár a kocsiban, arra az esetre, ha nem felelnék meg neked.
FÉRJ: Menj le hozzá, Natalja!
NATALJA PETROVNA: Nem megyek le.
FÉRJ: Csukd be az ajtót.
NATALJA PETROVNA: Nem csukom be.
FÉRJ: Mit akarsz tőlem? (szünet) Nem jössz velem? Nem akarsz velem jönni?
NATALJA PETROVNA: Nem!
FÉRJ: (hirtelen nevet, Natalja testét nézi, ajkát) Mit akarsz tőlem, Natalja? Csókolózni?
NATALJA PETROVNA: Igen.
FÉRJ: Az ágyamba feküdni?
NATALJA PETROVNA: Ne nevess!
FÉRJ: Holnap is?
NATALJA PETROVNA: (sóhajtva) Igen.
FÉRJ: Egy év múlva is?
NATALJA PETROVNA: Hogy te milyen tréfás vagy.
FÉRJ: És meddig akarsz szeretni? Meddig? Egy évig?!
NATALJA PETROVNA: (tüzesen) Milyen gonosz ember is vagy te!
FÉRJ: Egy fél évig?
NATALJA PETROVNA: Nem. Nem. Honnét lehet azt tudni, hogy meddig szeret az ember?
FÉRJ: (elfordul, messze néz) Te mit akarsz tőlem?
NATALJA PETROVNA: Csak… Nagyon szeretlek…
FÉRJ: És meddig fogsz szeretni, Natalja? Egy évig?! (szünet) Ha jól emlékszem, egyszer azt mondtad nekem, hogy sosem fogsz elhagyni.
NATALJA PETROVNA: Ezt mondtam?
FÉRJ: Igen: ezt.
NATALJA PETROVNA Mikor mondtam?
FÉRJ: Talán egy fél éve.
NATALJA PETROVNA: (elmosolyodik, ragyogóan) Egy fél éve? Az rég volt. Olyan rég, hogy nem lehet arra már visszaemlékezni.
FÉRJ: Nem is emlékszel?
NATALJA PETROVNA: Nem emlékszem.
FÉRJ: S most már el is hagynál, ugye?
NATALJA PETROVNA: Miért ne? Miért ne hagynálak el? Milyen különös kérdéseid vannak.
FÉRJ: Talán már nem szeretsz?
NATALJA PETROVNA: Most téged szeretlek.
FÉRJ: (torokreszelés) Meddig, Natalja?
NATALJA PETROVNA: Ameddig a porból sár nem lesz. (lehajtott fej, könnyek)
FÉRJ: Eljössz velem?
NATALJA PETROVNA: Nem. Nem megyek. (csend) Én nem akarok még meghalni.
FÉRJ: Aki szeret, annak meg kell halnia?
NATALJA PETROVNA: Én nem akarok másnak fájdalmat okozni.
FÉRJ: Hát akkor mit akarsz?
NATALJA PETROVNA: Ezt nem tudom. (rámászik, Férj elfogadja)
FÉRJ: Meg akartam szökni, mialatt elmentél… Hallod? Meg akartam szökni tőled.
NATALJA PETROVNA: (mosoly)
FÉRJ: (csók) Meg akartam szökni, de nem tudtam.
NATALJA PETROVNA: (mosoly) Miért nem tudtál? (mozdulatlan test, kíváncsian)
FÉRJ: (nem felel)
NATALJA PETROVNA: Szeretlek. – Azért nem tudtál.
FÉRJ: Lehet.