Török Miklós író (Nagyvárad, 1946). Számtalan foglalkozást űzött. A nyolcvanas évek elején emigrált az NSZK-ba. 1967-től jelennek meg írásai. 1990 után látott napvilágot több kötete (novellák, regény, publicisztika, interjúk).

Török Miklós

Tulajdonost keresünk

(komédia két részben)

Szín: Klubhelyiség. Bal oldalon három ajtó van: iroda, főbejárat, amely hosszú folyosóra nyílik, és a könyvtár. Jobb oldalon egy, amely a mellékhelyiségekbe vezet (előszoba, vécé, raktár, pincelejárat), amire csak utalások történnek. A berendezés: kisebb asztalok székekkel, zongora. A nézőtérrel szemközti falon nagy méretű Braille-ábécé, fölötte felirat: Louis Braille 1809–1852. A jobb oldalon bárszerűen kiképzett kávéfőző sarok, fölötte naptár, falióra, lelakatolt tárcsájú telefon, a polcokon néhány üdítővel. Könyvszekrény vastag Braille-könyvekkel és egy nem túl modern zeneszekrény (rádió, magnó, lemezjátszó). Egy kis asztalkán egymásra rakott Braille-sakktáblák.

Játszódik: bárhol Kelet-Közép-Európában, ahol teljesen mindegy, milyen nyelven beszélnek. A szereplők nevét emberi tulajdonságaik, illetve mesterségük alapján variálhatjuk.

Szereplők:

FENYÕ 25–30 év közötti fiatalember,

GYÚRÓ hasonló életkorú, teljesen világtalan

Dr. BOGÁR huszonéves, csinos, gyengén látó, szemüveges

ACICEM fiatalember, gyengén látó, szemüveges

SEPRÛ javakorabeli, teljesen világtalan

CSIGA középkorú nő, teljesen világtalan

VACAK középkorú, gyengén látó, szemüveges

FARKAS középkorú, üzletember

I. ÕR

II. ÕR

I. SÜKETNÉMA (KOCKA)

II. SÜKETNÉMA

RIPORTER HANGJA

Első felvonás

FENYÕ: (A bárnál ül, kávét iszik, cigarettázik és papírokat olvas. Cseng a telefon. Felveszi.) Világtalanok klubja, tessék!... Üdvözlöm, Géza bácsi, miben segíthetek?... Micsoda?! A jövő héten már nem mehetünk?... Eladták? Kinek...?... Bankot építenek a helyén?... Hát ez disznóság! Év végéig ki van fizetve a bérleti díj, ezt nem csinálhatják velünk!... Értem... de... akkor is kötelesek egy másik pályát biztosítani... a vakok esetében a teke nemcsak sport meg szórakozás, hanem nagyon fontos eszköz a térbeli tájékozódás fejlesztésére... persze, tudom, hogy nem maga tehet róla... Nem. Semmiféle levél, vagy tájékoztatás... Az elnök sincs már a helyén? Szépen állunk... és már holnap kezdik a bontást?... Hű, de sürgős valakinek, ha magát is ilyen gyorsan lapátra teszik... Kártalanítást ígértek? Azért figyeljen csak alaposan, és arra is, hogy mit ír alá... Igaza van, nagyon bűzlik ez az egész... Nincs kinek átadni?... Világos, hogy akkor széthordanak mindent... Igen... Értem... szóval azt szeretné, hogy mi vegyük át a teljes felszerelést... Nem is olyan rossz ötlet. Köszönöm, hogy ránk gondolt, de... értem, a süketnémákkal közösen... még ma beszéljem meg velük és hozzuk el?... Rendben van. Azonnal megpróbálom és visszaszólok... Amilyen hamar csak lehet. Viszlát!... (Leveszi a telefonról a lakatot, tárcsáz.) Halló... Gábor?... Hiába vártál jobbat, csak én vagyok... igen, a világtalan világosság... Mutogathatsz, amit akarsz, úgy se látom... De közlöm tisztelettel, hogy a sötétség még mindig gyorsabban terjed, mint a fény... miért vagyok hülyébb, mint azelőtt? Azt hiszed, te olyan sokat változtál tegnap óta?... Rendben, de most jól figyelj: van egy jó és egy rossz hírem... jó, kezdem a rosszal: eladták a tekepályánkat, és már holnap kezdik is a bontást... Miért nem hiszed?... Mert nem kaptál értesítést? Mi sem kaptunk, de az előbb telefonált az öreg... Géza bácsi, a gondnok... és ez a jó hírem, hogy nekünk adja az egész cókmókot, ha még ma, a buldózer érkezése előtt elhozzuk... Hogy mit csinálunk vele? Tekézünk, kispajtás!... Mi az, hogy hol? Itt nálunk, a pincében. Már régóta töröm a fejemet, hogy miképp tudnánk hasznosítani ezt az üres helyiséget... Nem láttad még? Hát most megnézheted. Harminc méter hosszú, csodálatos boltívvel, kiváló állapotban. Azt hiszem, valamikor borospincének készülhetett... A duplatéglás falak alapján lehet már száz, százötven éves is... Persze, hogy pénzbe fog kerülni, de összehordjuk valahogy... akkor csak a miénk lesz... Utálom már az állandó koldulást, az örökös kiszolgáltatottságot. Ha összefogunk, meg tudjuk csinálni... Számotokra is megoldás lenne, sőt, ha úgy tetszik, akár bérbe is adhatjuk azokra a napokra, amikor nem használjuk... Röhögve visszajönne a befektetés... Mit szólsz hozzá?... Nyilvánvaló, hogy közgyűlési határozat kell az egészhez, de nem érted? Hogy ha mi most nem lépünk, akkor a közgyűlésnek sem lesz miről határoznia. Nincs idő gatyázásra!... Egy perced van társulni, vagy keresek valaki mást partnernek. Aztán megnézheted az ég felé mutató középső ujjamat, hogy ezt nektek együttműködés helyett... Kezdem a visszaszámolást. Remélem, nem fáj nagyon, ha gondolkozni kezdesz... Na végre! Nehéz eset vagy néha... Jó, jó, tudom, hogy egyesek majd makogni fognak, itt is van néhány főokos. De annyira egyik se hülye, hogy a végén ne fogja fel, hogy az érdekükben döntöttünk a megkérdezésük nélkül. A gond most csak az, hogy gyorsan szedjél össze néhány markos fickót és hozzátok el a cuccot. A fuvardíjat én fizetem, és adjatok az öregnek is némi borravalót. Majd elszámolom a feketekasszából... Nem tudod, mi az? Nektek nincs ilyen?... Élhetetlen társaság! A feketekassza az a le nem könyvelt bevétel, ami a kávé és ital árusításából keletkezik. Ehhez jön még a havonta rendezett szombat esti táncház, és így mindig van tartalékunk az előre nem látott, hivatalosan el nem számolható kiadásokra... Persze, hogy nem szabályos, de ez van... Jó, még beszélünk, most azonban csipkedd magad! És egyelőre ne szólj az egészről senkinek! Szervusz! (A telefonkönyvből kikeresi a számot és tárcsáz.) Halló, Géza bácsi... Igen, én vagyok... Beszéltem a süketnémákkal. Minden rendben, és köszönjük, hogy ránk gondolt. Tessék megvárni, amíg megérkeznek... Jó egészséget, Isten áldja. (Távolról ajtócsapódás hallatszik. Felugrik, kinéz a folyosóra, és az irodaajtóhoz rohan. Megnyitja, erősen becsapja, és lábujjhegyen, hogy minél kisebb zajt csapjon, a helyiség legtávolabbi sarkához oson. Lélegzet-visszafojtva kuporodik egy szék sarkára.)

GYÚRÓ: (Fekete szemüveget visel, komótos léptekkel bejön, megáll, és fülelve forgatja a fejét.) Jó napot... Szervusz... Van itt valaki?... (Megindul az iroda felé. Kinyitja az ajtót, félig belép.) Fenyő úr!... Itt sincs senki?... Halló!... Mindenki meghalt és eltemették?... Na jól van, béke poraira... (Visszafordul, tesz néhány lépést a klub belseje felé.) Szóval mi van? Bújócskát játszunk, és ha megtalállak, mozdulni fogsz megint, mint Lázár Krisztus parancsára?... Rendben, te akartad... (Tesz néhány lépést jobbra-balra, figyel.) Nem érzem a hullaszagot, csak a kávé illatát... Az előbb főzted, igaz?... Szép kis Lázár vagy, mondhatom... (Egyre jobban közeledik Fenyőhöz, és a végén előrenyújtott kezével az arcához ér.) Na tessék! Hát ez nem is Lázár, hanem Fenyő úr, akit nem feltámasztani, hanem fenéken billenteni kellene, amiért ilyen csúfot űz a szegény, kiszolgáltatott világtalannal. Ezért kártérítés jár: egy kávé, némi kis konyakocskával hígítva.

FENYÕ: (nevetve) Meglesz, te zsivány, megérdemled. De a konyakot képzeld hozzá, mert elfogyott... Azonkívül mit keresel itt a vakok között, ha mindig úgy teszel, mintha mégis látnál?

GYÚRÓ: Pardon. Nem úgy teszek, hanem valóban „látok”. Csak veled ellentétben nem a szememmel, hanem a fülemmel, az orrommal, az arcommal és az ujjaimmal... Hozzám képest te fogyatékos vagy, mert te csak a szemedet használod a többi érzékszerved rovására.

FENYÕ: Ezt szépen megkaptam tőled... Itt a kávéd. (Gyúró elé teszi a csészét, és a karját megfogva óvatosan hozzávezeti.) Már csak az hiányzik, hogy az agyamat is csökevényesnek minősítsd, és akkor teljesen rendbe tettél....

GYÚRÓ: (Nevet.) Ezen ne múljék... A szellemi képességeid alapján valóban diagnosztizálható vagy.

FENYÕ: Nofene!... Egészen kíváncsivá tettél. Szóval: gondolatilag alultáplált vagyok, értelmileg bicegő és mellesleg az agyműködésem béna.

GYÚRÓ: Te mondod!

FENYÕ: A Bibliát plagizálni nem teljesen fair, Gyúró úr!

GYÚRÓ: Bocsánat, de ez idézet: újszövetség, Lukács 23,4.

FENYÕ: Hogy te miket nem tudsz! Mindjárt eldobom az agyamat.

GYÚRÓ: Jó, csak előbb szerezz egy nagyítót, hogy meg is találd... (Nevetnek, Gyúró megveregeti Fenyő vállát.) Látod, ezt szeretem benned, hogy ilyen jól el lehet veled hülyéskedni ... Szűk éve vagy még csak nálunk, de ennyire egy húron pendülni ebben a társaságban nemigen sikerült senkivel.

FENYÕ: Jólesik hallani... De mélységes tisztelettel kénytelen vagyok közölni, hogy hiába hízelegsz. Nálam ezzel nem mész semmire.

GYÚRÓ: Nem baj, ma úgy sincs fiús napom.

FENYÕ: Hogy te mekkora zsivány vagy!... No, de rendben van így... és igazán örülök, hogy megint megtaláltál, mert elképesztő az, amit csinálsz.

GYÚRÓ: Mi van, hé? Most meg te hízelegsz?

FENYÕ: Kölcsönkenyér visszajár... Tudod, olyan... hogy is fejezzem ki magam... Olyan furcsa ez az egész. Sokszor eszembe jutsz, meg a többiek is... az, hogy én látlak titeket, míg számotokra én csak egy hang vagyok valahonnan, ami megfoghatatlan... Érted, mit akarok mondani?

GYÚRÓ: Persze. Már említetted, hogy csökevényes vagy.

FENYÕ: Höhö!... De tényleg, most komolyan: áruld már el, hogy az én csökevényes agyam is felfogja: hogy csinálod? Honnan az ördögből tudod, hogy ebben a nagy helyiségben van valaki, és miképpen találod meg?

GYÚRÓ: Nagyon egyszerű: látom, de nem úgy, mint te... Nehéz megmagyarázni... Magamnak még soha nem tettem fel így ezt a kérdést, mert... mert nem volt miért. Viszont nagyon érdekes ilyen formában felvetni és megoldani... Azt, hogy van itt valaki, azt egyszerűen érzem. Egy teljesen üres helyiségben más a levegő... Hogy is mondjam... durva hasonlattal, ha van egy befűtött kályha a szobában, akkor onnan valamiféle meleg áramlik, igaz? Nos, az emberi test ugye harminchat egész hét fokos, akár egy langyos fűtőtest, dobog a szíve, lélegzik...

FENYÕ: Amíg kerestél, majdnem egész idő alatt visszatartottam...

GYÚRÓ: Nem számít. Akkor is más a levegő. Ezt az arcommal érzem... Hogy jobban értsd: például egy megszokott útvonalon át akarok menni a túlsó oldalra, de éppen ott egy teherautó áll a járda mellett. Gondolod, hogy neki fogok menni? Hát nem. Mert érzem, hogy ott van... Kerítést, falat, vagy embernél nagyobb tárgyakat érzékelni lehet. Más a levegő, vagy kisugárzásuk van, nem is tudom, hogy fogalmazzam meg... szóval az arcomon érzem... De egy gödröt, vagy a szokásosnál magasabb járdaszegélyt már nem lehet felismerni. Ezektől félek. Biztosan figyelted már, hogy a vakok milyen óvatosan lépkednek, ha nincs velük kísérő, akivel bátran lépést lehet tartani.

FENYÕ: Igazad van... Az utcán még te is olyan furcsa, szinte természetellenes testtartással mozogsz... Különben, jó, hogy eszembe juttattad: tartozol még egy magyarázattal. Vagy már elfelejtetted?

GYÚRÓ: Biztosan, mert nem tudom, mire gondolsz.

FENYÕ: Dehogynem. A vasárnapi találkozásunk a templom előtt. Emlékszel?... A tér felől jöttél, amikor megláttalak. Megálltam, hogy bevárjalak, amíg átérsz a zebrán. Még az út közepéig se értél, amikor kicsaptad a karodat, mint Mussolini a népgyűlésen, és ezzel a kaján vigyoroddal felbődültél, hogy „várjál Fenyő, mert jövök”... Aztán meg csak röhögtél, és nem akartad megmondani, honnan tudtad, hogy ott vagyok. Tehát várom a választ!... Ne vigyorogj megint ilyen pimaszul, és ne mondd azt, hogy „láttalak”, mert Isten bizony, nem adok több kávét! Nos?

GYÚRÓ: (Nevet.) Miért izgat ez téged ennyire?... Megláttalak és kész. Azt hiszed, ez olyan nagy dolog?

FENYÕ: Számomra igen. Szóval honnan tudtad?

GYÚRÓ: Megismertem az öngyújtód kattanását.

FENYÕ: Elképesztő... Hány füled van, hogy az utcazajból egy ilyen hangot is ki tudsz szűrni?

GYÚRÓ: Pontosan annyi, mint neked és amúgy általában a szamaraknak.

FENYÕ: Aha... szóval valahogy így működik a tekepályán is a bravúroskodásod... A múltkor feljegyeztem magamnak, hogy tíz borításból kilencszer kiáltottad be a pontos eredményt. Néhány esetben bizony hamarabb, mint ahogy én összeszámoltam...

GYÚRÓ: Valóban?... Hm... Mostanáig nem tudtam róla, hogy jegyzeteket készítesz, mint a kísérleti nyuszikról, vagy a fehér egerekről szokás... Kezdjem megtisztelve érezni magam?

FENYÕ: Rajtad múlik... de mielőtt megsértődnél: tudod, hogy mit beszélnek egymás között Pavlov professzor világhírű kutyái?

GYÚRÓ: Hogy jön ez most ide?

FENYÕ: Hallgasd meg. Azt mondja az egyik kutya a másiknak: „Te pajtás, figyelted, milyen tökéletes feltételes reflexei vannak az öregnek? Amint kigyullad a piros lámpa, azonnal hozza nekünk a kaját.”

GYÚRÓ: Nagyon vicces!... Vau-vau-vau! Érezzem tehát kutyának magam?

FENYÕ: Neked kell eldönteni: van-e okod arra, hogy morgósra változzon a kedved. Én isten bizony nem akartam belegyalogolni abba a mimózaérzékenységű lelkivilágodba, amit úgy kapkodtál csípőből elő, mint egy tehenészlegény a stukkerét az olcsó westernekben... Vagy nem így van?... Hogy lehet egyetlen szótól, kifejezéstől ilyen hirtelen kiborulni és megsértődni?

GYÚRÓ: (Hosszan gondolkozik, cigarettát kotor elő, majd a kattanó öngyújtó felé hajolva rágyújt.) Nem tudom... csak... valahogy olyan hirtelen rosszulesett, ahogy mondtad... előfordul néha...

FENYÕ: Persze... Hé, te! (Megveregeti Gyúró vállát.) Felejtsük el az egészet! (Gyúró beleegyezően bólint.) Látod, így már rögtön más a leányzó fekvése. Miután pedig nem vagy fehér egér, kísérleti nyuszi és Pavlov kutyája sem, marad számomra a nagy talány. Az életben soha nem tudnám megfejteni és még annál is ostobábban halnék meg, mint amilyen most vagyok, ha nem segítesz.

GYÚRÓ: Miben? Koszorút akarsz talán rendelni?

FENYÕ: Ott azért még nem tartunk. Mellesleg, csak hogy tudd, én úgy utálok temetésre járni, hogy elhatároztam: magamtól még a sajátomra se fogok elmenni.

GYÚRÓ: Ez tetszik. Megjegyzem és elteszem jobb időkre... Tehát: mi a nagy gondod?

FENYÕ: Amit már elkezdtem, a teke. Borulnak a bábuk, pattognak, ledöntik egymást, egyetlen nagy robaj az egész. Legalábbis számomra, de te mégis tudod, hány maradt állva és mennyit ütött a golyó. Hogy lehet kiszűrni ebből a robajból az eredményt? Ha meg tudod nekem magyarázni, máris hozom a kedvencedet, egy üveg ötcsillagos konyakot. Áll az alku?

GYÚRÓ: Csábítóan hangzik... Üres a kávéscsészéd?

FENYÕ: Igen.

GYÚRÓ: Jó. Tedd ide az enyém mellé, és még vagy két-három darabot. (Fenyő egymás mellé tesz néhány csészét. Gyúró kitárt tenyérrel kitapogatja a helyüket.) Figyelj: a kezem a golyó... most üt, ez a csattanás egy jellegzetes bumm!... borulnak a bábuk... (Egymáshoz koccintja a csészéket.) egy-kettő-három... hallod, milyen csengő, amikor egymáshoz ütődnek?... (Felborít néhányat.)... most már a földön pattog... így... hallod, mennyire más, guruló, tompa a hang?... Ennyi a boszorkányság. S persze figyelni kell... Különben mutattam már neked hasonlót, amikor kirándulni mentünk és azt számoltam, hogy egy perc alatt hány távírópózna mellett halad el a vonat. Akkor te is hallottad azt a suhanást, hogy sss..., sss..., sss..., vagy milyen más volt a hang, amikor a hídon robogtunk át. Emlékszel?... Különben teljesen mindegy, én megtettem a magamét. Az előadásnak vége, jöhet a konyak!

FENYÕ: Igenis, professzor úr!... Csak legyen nálam annyi pénz, a fene az ígérgetős természetemet. (Előveszi a tárcáját, számolja az apróját.)

GYÚRÓ: Kipótolom, ha kell, ezen ne múljék. Ma jó kis borravalós napom volt, csupa külföldi vendég... Tessék, nehogy ötcsillagos nélkül gyere vissza.

FENYÕ: Így már bízhatsz bennem. Igyekszem hamar megjárni, és ha valaki jönne, most te vagy a szolgálatos. (Fenyő távozik.)

GYÚRÓ: (A zongorához megy, leüt néhány akkordot és énekelve játszik egy fülbemászó világslágert.)

BOGÁR: (Fiatal, csinos, szemüveges lány. Halkan, tétován nyit be, leteszi a két nagy bőröndjét és mosolyogva hallgatja az éneket. Amikor véget ér, tapsol.) Bravó, nagyon szép volt.

GYÚRÓ: (Meglepődve fordul a lány felé.) Köszönöm... örülök, hogy tetszett... de nem ismerlek, kicsi lány... Keresel valakit? Mi járatban vagy?

BOGÁR: Most érkeztem. Itt van Fenyő úr?

GYÚRÓ: Nemsokára itt lesz. Addig én helyettesítem. Miben segíthetek?

BOGÁR: Azt hiszem, semmiben. Várok, amíg megjön, ha nem zavarok.

GYÚRÓ: Nyugodtan... Ülj csak le... Gyengén látó vagy, igaz?... Hallom a járásodról... Téged kell elhelyezzünk?

BOGÁR: Lehetséges...

GYÚRÓ: Mi az, hogy „lehetséges”?! Rendesen felelj, ha kérdeznek, hallod-e! Érted, amit mondok?

BOGÁR: Természetesen.

GYÚRÓ: Akkor jó. Hogy hívnak?

BOGÁR: (Tréfára veszi a választ.) Bogárnak, kedves bácsi.

GYÚRÓ: Nem kell bácsizzál... szép a neved, illik a hangodhoz... Bogár. De milyen Bogár? Katica talán?... És mi akarsz majd lenni, ha nagy leszel?

BOGÁR: Azt hiszem, jogász...

GYÚRÓ: Ügyes... Csak addig még nagyon sokat kell tanulnod. Szeretsz tanulni?

BOGÁR: Hát... most már nemigen...

GYÚRÓ: Az baj. Ha nem tanulsz, nem lesz belőled semmi... Nézz meg engem: én tizenöt évig jártam iskolába, hogy gyógytornász és masszőr lehessek, amiből meg lehet élni. Ha nem tanulsz és nem értesz semmihez, nehogy azt hidd, hogy nagyon kapkodnak a vakok meg a gyengén látók után, és akkor mihez kezdesz?... Koldulni fogsz?... Miért hallgatsz, mint a kuka?! Én mondom neked, adj hálát a jóistennek, hogy Fenyő úr elintézte neked a helyet az iskolában... De már hallom, jön is. Köszönj szépen neki!

FENYÕ: Megjöttem... (A lányhoz lép, kezet nyújt.) Fenyő...

BOGÁR: Kezét csókolom. Már kioktattak, hogy itt így szokás köszönni... Doktor Bogár vagyok... (A két férfi zavartan hebeg.)

FENYÕ: Nem értem... Mit jelent ez az egész...?

GYÚRÓ: Bocsánat, de én... olyan kislányos hangja van a doktornőnek, hogy én... igazán elnézést, hogy azt hittem...

BOGÁR: (Nevetve kezet nyújt.) Szervusz! Örülök, hogy így ismertelek meg. Nagyon élveztem a helyzetet, és remélem, ezután is jó barátok leszünk.

FENYÕ: De hát mi történt?

BOGÁR: Apró félreértés. Õ... mi is a neved?

GYÚRÓ: Gyúró...

BOGÁR: ...Gyúró azt hitte, hogy iskolás lány vagyok, és ez igazán hízelgő.

FENYÕ: Kezdem érteni... Ön tehát az ügyvédnő, aki a múltkor hívott telefonon, hogy ide fogják helyezni az ügyvédi kamarához, és tagja az országos szövetségünknek...

BOGÁR: Így van... Tulajdonképpen csak két hét múlva kell majd kezdenem, addig szabadságon vagyok. Arra gondoltam, hogy ezt az időt arra használom fel, hogy megismerjek mindenkit... no meg a Liliom fürdőről is annyi jót hallottam: csodaszép környezet, erdő, termálforrás, meleg vizű nagy tó, és uszodából is több van, ami igazán csábító...

GYÚRÓ: Van itt azért másféle csábítás, amitől azonban ajánlatosabb lesz óvakodni... Nem ijesztgetésként mondom, de ha a Liliom fürdő eddig csak híres volt, az utóbbi időben egyre inkább hírhedtté kezd válni... Bizony, már saját szatírunk is van az erdőben, és erről szinte naponta tudósít az újság...

FENYÕ: Persze, pletykaszinten, mert ettől emelkedik a példányszám... sőt, azt is ígérgetik, hogy exkluzív interjút készítenek vele, csak még nem sikerült megtalálni... Mellesleg, azóta tele van az erdő félmeztelenül rohangáló vénasszonyokkal. Így nem is csoda, hogy azt a szegény szatírt senki se tudja felhajtani... (Gyúróhoz fordul.) Te ezt jobban tudod, hiszen te kezeled a köszvényes svédeket meg a reumás németeket, akik csalódottságukban azért állnak órákig sorban a kabinod előtt, hogy amolyan szatírpótlóként a csodálatos kezed alatt vigasztalódjanak.

BOGÁR: Jaj, Istenem, ne mondjon már ilyeneket, mert ez a szegény fiú egészen belepirult...

FENYÕ: Majd ha közelebbről megismeri ezt „a szegény fiút”, nem így fog beszélni a doktornő.

BOGÁR: Meglátjuk. Addig azonban arra kérlek mindkettőtöket, hogy pro primo: ne „doktornőzzetek”, pro secundo: tegezzetek nyugodtan, annak a jeléül, hogy befogadtok. Így nekem is könnyebb lesz a beilleszkedés... Ellenvélemény?

FENYÕ: Egy... kettő... három... Megszavazva! Sőt, meg is pecsételjük, a hagyományaink teljes tiszteletben tartásával, ahogy mifelénk szokás... Egy pillanat, máris töltöm. Gyúró barátunk jövőbe látó képességeinek köszönhetően éppen van is miből. (Kidugaszolja az üveget, tölt a poharakba.)

GYÚRÓ: Nem kell azért megint mindent rám fogni. Az ötlet, valld be férfiasan, a tied volt. Én csupán kiérdemeltem a Pavlov kutyájáért.

BOGÁR: Szabad megkérdeznem, hogy miről beszéltek, mert egy szót se értek az egészből.

GYÚRÓ: Fenyő úr olyan kísérletező kedvében volt, hogy amint a piros lámpa helyett fényt gyújtottam a fejében, azonnal elrohant egy üveg konyakért. Ékesen bizonyította, hogy milyen remekül működnek a feltételes reflexei.

BOGÁR: Most sem teljesen világos, de mindegy. Úgy látszik, hozzá kell még szoknom a stílusotokhoz... majd igyekezni fogok... addig azonban: szervusztok... (Emeli a poharát.)

FENYÕ: Nana! Ezt nem kapkodjuk el. A szabály az szabály... Mi így csináljuk... (Fenyő mutatja: Gyúró és Bogár karját összefonja, így kortyolnak a pohárból, majd kétfelől arcon csókolják egymást.)

BOGÁR: Szervusz.

GYÚRÓ: Szervusz.... (Fenyő és Bogár ugyanígy megissza a pertut.)

BOGÁR: Szervusz.

FENYÕ: Szervusz...

GYÚRÓ: Meg kell mondanom, annyira finom volt és olyan jólesett, hogy kedvem lenne egy repetához...

FENYÕ: Töltsek még konyakot?

GYÚRÓ: Ami azt illeti, a konyak se megvetendő, de valami egészen másra gondoltam...

FENYÕ: Nézd a kis mohót! Látod, Bogár, milyen hamar kibújik a szög a zsákból? Máris ismételne az ebadtája...

GYÚRÓ: Te csak hallgass, és ne játszd meg a szentet, mintha neked semmi kedved nem lenne hozzá!

BOGÁR: Huhu!... Ébredjetek fel! Én is itt vagyok és talán lehetne némi beleszólásom... Véleményem szerint nem kell túlzásba vinni. Halasszuk holnapra, és ha kiérdemlitek, ígérem, kaptok majd egy-egy cuppanóst.

GYÚRÓ: Nagyon fukar ajánlat... Ha jól meggondolom, így már nem is kell. Inkább visszaadom azt is, amit kaptam.

BOGÁR: (Nevet.) Ravaszabb vagy, mint egy válóperes ügyvéd... nem bánom, add hát vissza, én azonban megtartom. (Nyújtja az arcát.)... Õszintén szólva erre számítottam a legkevésbé, hogy itt nálatok ilyen bohó, vidám, rámenős társaságra találok. Ilyenek a többiek is?

FENYÕ: Szamara válogatja... Annyi azonban tény, hogy nem vagyunk egy siralomház. Bár néha lehet velünk komolyan is beszélni. Kérdésem: ismered a várost, van már szállásod, mik a terveid?

BOGÁR: Negatív. Nem ismerem a várost, szállásom nincs és minden más vonatkozásban tőletek várok tanácsot, útbaigazítást... Egy kollégámtól úgy tudom, hogy van egy közös otthon, ahol addig el lehet lakni, amíg megfelelő lakást találok. Ezért is jöttem legelőször hozzátok...

FENYÕ: Sajnos az már nincs meg. Mindössze két srác lakott legutóbb a tízágyas otthonban, de feladtuk, mert nagyon drága volt a fenntartása. Az amúgy is szűkre szabott költségvetésből inkább hozzájárulunk az albérleti díjukhoz... Hm... gyorsan ki kell találnunk valami okosat... A szálloda túlságosan borsos, tehát valami olcsó, de komfortos kiadó szoba kéne... (Gyúróhoz fordul.) Most indítsd meg a szürkédet, hadd lássuk, mennyire nem szamár...

GYÚRÓ: Miért nekem mondod? A tied olyan csökönyös és buta, hogy már kocogni sem tud?

FENYÕ: Kivételesen igazad van... Lefogadom, máris tudod a megoldást, csak előbb behordasz még egy övön aluli blamázst, hogy „lám-lám, Fenyő úr, nélkülem itt nem működik semmi”.

GYÚRÓ: Bravó! Sose hittem volna, hogy ihletett pillanataidban gondolatolvasóvá tudsz válni.

FENYÕ: (Bogárhoz) Nem megmondtam?... Ki vele! És leveszem a kalapomat, kétrét görnyedek a zsenialitásod előtt, csak nyögd már ki, hova fektessük a kedves vendégünket!

GYÚRÓ: Egyszerű. Az ágyamba... Pontosabban fogalmazva, a félreértések elkerülése végett tisztelettel tudatom, hogy a hálószobám a rendelkezésére áll. A nappaliban is van egy kihúzható kanapé, ami elég kényelmes és nekem bőven elég... Természetesen ingyen és bérmentve, amíg...

BOGÁR: Nagyon kedves vagy, de szó se lehet róla. Én igazán nem akarok senkinek a terhére lenni, fölöslegesen alkalmatlankodni, ráadásul ingyen... Nem, nem, ez nem az igazi megoldás...

GYÚRÓ: Persze, hogy nem az. Csupán alkalmi, átmeneti szükségállapot és hidd el, hogy nálam egyáltalán nem zavarsz... A kutyámat leszámítva egyedül élek, és hetente kétszer csak a szomszédasszony szokott átjönni takarítani. Munkaidő után többnyire itt vagyok a klubban. A délutánt végigszenvedem ennek az alaknak társaságában. (Fenyő irányába mutat.) Azután nagyokat sétálok Zsolival, hogy végre egy értelmes lény jelenlétében próbáljam a hétköznapok egyhangúságából kihámozni az élet valódi értelmét...

BOGÁR: (Fenyőhöz) Segíts, mert nem tudom eldönteni: ez most komolyan beszél...?

FENYÕ: Néha előfordul nála ilyesmi is... (Félrevonja a lányt.) Fogadd el az ajánlatát... Megbízhatsz benne. Kőkeményen korrekt a gyerek, és párját ritkítóan becsületes, szolgálatkész. Tudtam, hogy azonnal fel fogja ajánlani, mindig ő az első, ha segíteni kell valamiben. A tökéletlenkedésünk pedig ne tévesszen meg. Ez csak játék, pingpongozás a szavakkal, cselezgető pengeváltás, amiben nem számít, hogy ki a rokkant, mert ilyenkor egyenlők vagyunk... Mondj igent, szerezd meg neki ezt az örömet, és meglátod, minden jó lesz... Te pedig hordd el innen a settenkedő radarjaidat, mert most éppen nem veled tárgyalok!

GYÚRÓ: Ne ijedezz, nem akarok hallgatózni, mert amúgy is tisztán hallottam mindent. Csak közben eszembe jutott még valami. Az otthon teljes felszerelése itt van a pincében, ágyneműstől, mindenestől. Beállítunk egyet a könyvtárba, és amíg Bogárnak elrendeződik egy rendes szállás, ő lakhat nálam, én pedig itt...

BOGÁR: Csak nem képzeled, hogy miattam kiköltözöl a saját lakásodból?!... Ekkora áldozatot hozni mindennek a teteje, ez egyszerűen képtelenség!... Maradjunk inkább az első variánsnál, amit nem is tudom, hogy köszönjek meg... Egy-két napig, amíg megfelelő helyet nem találok... Rendben?

GYÚRÓ: Részemről teljes mértékben...

FENYÕ: Ezt nevezem kompromisszumos megoldásnak. Gratulálok... és ezután érezd úgy közénk valónak magad, családtagként, ahogy... hogy is mondjam...

BOGÁR: ...ahogy befogadtatok...?

FENYÕ: Köszönöm. Ilyenformán akartam én is megfogalmazni.

GYÚRÓ: Részemről akár indulhatunk is... Gondolom, szívesen letusolnál, addig sétálok egyet a kutyámmal. És ha nincsen ellenedre, estére én főzök egy ünnepi vacsorát.

BOGÁR: Elképesztő! Tudsz főzni is?!

GYÚRÓ: Természetesen. Teát, vajas kenyeret és ezenkívül még vagy ötvenféle ínyencséget, amit Ödi bácsi, a főpincér ajánl...

BOGÁR: Majdnem beugrattál... De vedd tudomásul, hogy kezdelek ám lassan kiismerni... és lesz még a labda az én térfelemen is, vésd jól az eszedbe.

GYÚRÓ: Igyekezni fogok... Tehát, indulhatunk?... A csomagodat honnan szedjük össze?

BOGÁR: Minden itt van. Taxival jöttem... Csak még egy pillanatra... merre van a mosdó?

FENYÕ: (Mutat a jobb oldali ajtó felé.) Ez az... aztán balra az első... (Bogár kimegy.)

GYÚRÓ: Kérlek, most kivételesen ne hülyéskedj velem. Hogy néz ki ez a lány?... Ugye, hogy nálam alacsonyabb... nagyon csinos... Talán barna hajú, de ebben nem vagyok biztos... és szépek a fogai?

FENYÕ: Stimmel!... De honnan tudod, hogy szépek a fogai?... Nehogy azt mondd most nekem, hogy „hallottad” mind a harminchatnak a csikorgását, mert kitekerem a nyakadat!

GYÚRÓ: Menthetetlenül érzéketlen vagy, hiába tökéletes mind a két szemed. Nem vetted észre, milyen tisztán csengő a nevetése? Ilyen hang csak teljesen nyitott szájüregből jöhet. Akinek fogorvosra volna szüksége, az általában zárt ajkakkal vihog. Vagy még azt is visszafojtja, hogy ne mutogassa a csúnya kirakatot...

FENYÕ: Értem...

GYÚRÓ: Akkor jó. Illetve, még jobb volna, ha hívnál egy taxit... Sok csomagja van?

FENYÕ: Két bőrönd csupán... (A telefonhoz megy, tárcsáz.) Halló... vakok klubja... igen... köszönöm... Azonnal itt lesz. (Hallatszik a kinti ajtó csapódása, majd nyílik a bejárati, és fehér bottal a kezében, tapogatózva belép Seprű.)

SEPRÛ: (Harsányan kiált.) Jó napot kívánok!

FENYÕ: Hozta Isten... meg a lába Seprű bácsit.

SEPRÛ: Hozott persze, hozott... és milyen nehezen. Vén csikók ezek már, Fenyő úr. Ugrálni már én is csak akkor tudok, ha nem vesztem el a sakktáblán a lovaimat... a Vacak barátom még nem jött meg, ugye?... (A csuklóján felkattintja a Braille-órájának a fedelét, kitapogatja rajta az időt.) Pontosan öt óra van, ahogy megbeszéltük, őkelme pedig szokása szerint késik... Na jól van, megvárom. Be kell fejeznünk a múltkor abbamaradt játszmát, és ha Isten is megsegít, mattot adok neki... Ezen spekuláltam egész éjjel, és azt hiszem, tudom, hogyan fogom behúzni a csőbe... Ide tetszene adni a táblát, hadd nézzem át még egyszer az állást...

FENYÕ: (Leveszi a szekrény tetejéről a Braille-sakktáblát, amin felboríthatatlanul állnak a kockák lyukaiba állított figurák. Seprű már leült az egyik asztal mellé, Fenyő elébe helyezi.) Tessék, aztán csak ügyesen, nem kíméljük az ellenfelet.

SEPRÛ: Én is úgy gondoltam... (Két tenyerével beteríti a táblát, gondosan kitapogatja minden figura helyét.)

BOGÁR: (Visszajön.) Készen vagyok, akár indulhatunk is... (Észreveszi Seprűt, hozzálép.) Jó napot kívánok. Bogár a nevem. Most érkeztem önökhöz, örülök, hogy megismerhetem...

SEPRÛ: (Kicsit zavartan feláll, kezet fognak.) Örülök... Seprű... Seprűnek hívnak, mert seprűkötő volnék...

HANG: (kintről) Taxi!... Halló!... Itt a taxi!

FENYÕ: (Az ajtóhoz siet, kikiált.) Pillanat, máris megyünk!

BOGÁR: Kedvesek vagytok, de ezt én fizetem. Ellenvetés nincs!

GYÚRÓ: Szólj már neki, hogy ne vacakoljon velem...

FENYÕ: Vacakolás nincs. Világos?... Indulás! (Bogár és Gyúró távozik.)

FENYÕ: Töltsek egy kis kávét, Seprű bácsi?

SEPRÛ: Köszönettel elfogadom. (Feláll és a bár felé igyekszik.)

FENYÕ: Tessék csak maradni, majd én odaviszem.

SEPRÛ: Csak a persely miatt... Adós vagyok még a múltkori fogyasztással... (Kitapogatja a bárpult szélén álló cserépmalacot és beleszámolja a pénzt.) Így ni, most már rendben volnánk... Ha... (A bejárat felé fülel.)... éppen jön valaki... Igyekezzél Vacak, mert már megint késtél! (Valóban Vacak érkezik. Szemüveges, egészen biztonságosan mozog.)

VACAK: Jó nagyot mindenkinek, abból, amiből én gondolom! (Fenyő felé int, az viszonozza.) Te pedig ne zsörtölődj annyit, vén boszorkányszerszám-gyártó! Még csak három perccel múlt öt óra... Ki tehet arról, hogy mindig késnek a buszok...

SEPRÛ: Jól van, na... ülj le és folytassuk... (Fenyő visszalakatolja a telefont, és kávét tölt Vacaknak, s ő azonnal fizet.)

FENYÕ: Meg kell írnom még néhány levelet, addig verekedjenek nyugodtan. (Távozik az irodába.)

VACAK: Emlékszik még, hol hagytuk abba?

SEPRÛ: Na még szép!... kiléptél a királynővel, igaz, ide...? Így most én következek... (Két kézzel tapogat a tábla fölött és mutatja az állást. A fény fokozatosan csökken, generálsötét, azt érzékeltetve, hogy mennyit „lát” egy teljesen világtalan.)... Ravasz vagy, te Vacak, de akkor sem fogom bevenni a cseledet... ha jól számolom az esélyeidet, pont olyan mattot fogsz kapni, mint a selejtezőn a süketnéma Golyótól...

VACAK: Hagyja már a dumát... Meg tudnék pukkanni a méregtől, ha rágondolok... Akkor is mondtam, hogy nagy csalás az egész, de nem volt lehetőség bizonyítani... Senki sem felügyelte az asztalokat, így könnyű volt a hátam mögött lemutogatni a válaszlépéseket... Tudja maga, hogy ki nyerte meg akkor a Golyó nevében a partit? A Dadogós, a sakkmester! Ezért veszítettem... Gyúrót is így akarták csőbe húzni, csak ő észrevett valamit és odahívta Fenyőt.

SEPRÛ: Nagyon vicces... Én azonban úgy hallottam, hogy időnként Fenyő súgta meg Gyúrónak a lépéseket, amit persze a süketek nem hallottak meg...

VACAK: Akkor is túljártak az eszünkön... Õk sokkal többnek tudtak segíteni, mint Fenyő egy szál magában... Így lettek harmadikok a városi kupában, mi pedig kulloghattunk mögöttük negyedikként, igazságtalanul... Na, mi lesz? Akar ma még lépni, vagy jöjjek vissza holnap?

SEPRÛ: Vartyogni nagyon tudsz... mi lenne, ha hallgatnál egy kicsit?... így ni... léptem, te következel...

VACAK: Végre... ennyi idő alatt egy belevaló fehérnép már ikreket szült volna... (A fény erősödik, de csak olyan homályig, amely nagyon szűken elég egy csökkentlátónak az orientációhoz. A néző is ilyen rossz viszonyok között látja a színpadot.) Nagyon zavarná, ha a csülkeit esetleg leemelné a tábláról?... Szeretném ugyanis látni, hogy mit matatott ilyen sokáig...

SEPRÛ: (Elveszi a kezeit, nagyot legyint.) Moroghatsz, amit akarsz, ez a parti már akkor is az enyém...

VACAK: Várjuk azért ki a végét, ha nem utálja túlságosan...

SEPRÛ: Jól van, na.... meséltem már, hogy mi történt a legutóbbi országos elődöntőn?

VACAK: Régen tudom. Mindenki kiesett, csak a Pilóta nem...

SEPRÛ: Nem az eredményre gondoltam, hanem a búcsúvacsorára...

VACAK: Biztosan nagy mulatás volt, ahogy az már lenni szokott....

SEPRÛ: Nem a vége érdekes, hanem az eleje. Hat csapat volt, összesen harminchat személy. Szépen párokba osztva, ahogy kell, egy teljesen világtalan és egy gyengén látó. Plusz a két kísérő, a szervezők klubjából. Az asztalok nyolc órára voltak lefoglalva... Persze késtünk néhány percet, amíg összeállt a társaság és odaértünk... Bemegyünk a vendéglőbe, tekergünk az asztalok között. Sehol egy üres hely, csak néhány ideges, kiabáló pincér. „Nem látják, hogy tele vagyunk?! Kifelé, de gyorsan!... Rendőrt hívunk, ha nem tágulnak...!” Uramisten, mi lesz ebből! Senki se tudja, csak zörgetünk a fehér botokkal a vendégek székei között. A zenekar elhallgat és egyre kínosabb a csend... Jön a főnök, veszekszik, „nem igaz, hogy foglaltak asztalt, menjenek máshova...” a szervezők vitatkoznak, teljes a téboly... Akkor a Pilóta leült egy üres székre, nagyot csapott az asztalra és azt kiáltotta, hogy „szép jó estét mindenkinek!”... Olyan csend lett, mint a templomban. Ezután „pardon”, a szomszédok üvegéből vizet töltött egy pohárba és kivette az üvegszemét. Jó magasra emelte, hogy mindenki lássa és az ép szemével ő is átkukucskált rajta. Lötyögtette a vízben, tisztította, dörzsölte...

VACAK: Honnan tudja ezt maga ilyen pontosan?

SEPRÛ: Mesélték... Aztán kivette a felső protézisét. Mártogatta azt is a pohárba. De akkorára már olyan csörömpölés, székhúzogatás, kiabálás támadt, hogy az csuda. A vendégek egy része még a kajáját is otthagyta és tódultak kifelé, fizetés nélkül. Két perc alatt úgy kiürült a vendéglő, hogy azt látni kellett volna... Képzeld csak el, mekkora cirkusz volt.

VACAK: Hehehe!... Jó kis hecc lehetett... Kaptak aztán vacsorát?

SEPRÛ: Először addig nem akartak adni, amíg ki nem fizetjük a kárukat. De a Pilóta azt mondta, hogy feljelenti az egész társaságot „diszkriminációzás” vagy micsoda miatt és ettől, az ördög tudja miért, de betojtak...

VACAK: (Tagolja.) Disz-kri-mi-ná-ció, maga nagyokos... Ez azt jelenti, hogy hátrányos megkülönböztetés... (Nagyot nevet.) Ennél már csak az a jobb, ha antiszemitának vagy gyűlölködő sovinisztának minősítenek valakit. Akkor élete végéig vakarózhat, hogy lemossa magáról a bélyeget...

SEPRÛ: Azt is ragasztanak rá?

VACAK: Maga tényleg hülye, vagy csak úgy tesz, hogy megzavarjon?!... Hallgasson, mert így nem tudok a marhaságaitól koncentrálni!

CSIGÁNÉ: (Bejön, fehér bottal tapogatva biztonságosan mozog, a fény helyreáll.) Jó napot!... (A sakkozók bólintva visszaköszönnek.) Á, maguk azok?... Fenyő úr hol van?

SEPRÛ: Az irodában.... (A sakkozók a továbbiakban csak a játszmával foglakoznak, időnként lépnek a figurákkal.)

CSIGÁNÉ: Zavarhatok?... Nagyon fontos!

FENYÕ: (Kijön.) Ha így kezdi Csigáné, biztosan az. Kér egy kávét?

CSIGÁNÉ: Dehogy kérek, a torkomon akadna a méregtől! Azt a gazember Acicemet keresem, hogy kitekerjem a nyakát! Mikor jön meg?

FENYÕ: Fogalmam sincs. Napok óta nem láttam...

CSIGÁNÉ: Szóval nem mer idejönni, amióta megint azokkal az olasz maffiózókkal lóg! De csak találjam meg, majd adok én neki!

FENYÕ: Mit csinált már megint?

CSIGÁNÉ: El akar bennünket adni Olaszországba! A lányoknak havi ezer dollár fizetést ígért, ha leszerződnek. De én tudom ám, hogy mire megy a játék! Masszázsszalon vár rájuk, nem pedig tisztességes gyógyterápia. Ezek a libák pedig képesek lennének bedőlni neki, amióta úgy hírlik, hogy a gyógyfürdő privatizálásával egyes részlegeket átszerveznek és megszüntetnek... Tennünk kell valamit, Fenyő úr, mert különben úgy fejre áll itt minden, hogy attól koldulunk.

FENYÕ: Valóban ennyire komoly a dolog, vagy csak a pletykák riogatják az embereket?

CSIGÁNÉ: Az igazság az, hogy senki sem tud semmi pontosat... Annyi a biztos, hogy semmi se biztos. Csak éppen jóra nem várhatunk. A gengsztereknek áll most a világ.

FENYÕ: Kik ezek az olaszok? Ismeri talán őket?

CSIGÁNÉ: Ajaj, de mennyire! Évek óta járnak már hozzánk... Régebben lovakat vásároltak, meg valutáztak, most azonban főleg vadásznak és lányokat toboroznak. Az sincs kizárva, hogy kábítóznak is. Ezeknél sose lehet tudni, mert állandóan tele vannak pénzzel... Acicem viszi őket mindenfelé...

FENYÕ: Honnan veszi, hogy vadásznak, amikor a fürdőtől ötven kilométeren belül az egész környék természetvédelmi terület?

CSIGÁNÉ: Hol él maga, Fenyő úr? Még hogy természetvédelmi! Szabadrablási orgazdaság az egész! Az erdész minden este velük mulat a nagyvendéglőben, és azt csinálhatnak, amit akarnak.

FENYÕ: Acicem hogy került a képbe?

CSIGÁNÉ: Hát úgy, hogy ő mindig kiszagolja, hogy honnan lehet lecsípni egy kis potyázást... Amióta megvan a diliflepnije és azután is kap valami nyugdíjat, mindenhol ott van, ahol nem kéne. Meg tudja játszani magát. Halandzsázik ez minden nyelven, amit a televízióból tanul. És biztos, hogy nem is olyan hülye, mint aminek kinéz. Átverte az orvosokat is, hiszen röhögve szimulált nekik annyi diagnózist, hogy azt egy egész oldalon se lehetne felsorolni... hazudni meg olyan folyékonyan tud, hogy annak sokszor még az ellenkezője se igaz... (Cseng a telefon.)

FENYÕ: Bocsánat.... (Indul, hogy fölvegye.)

CSIGÁNÉ: Én csak ennyit akartam mondani Fenyő úr, hogy beszéljen Acicem fejével, ha előkerül! Megyek, mert még dolgom van... Viszlát mindenkinek! (Kimegy.)

FENYÕ: Vakok klubja, tessék.... Igen, este hétig nyitva vagyunk... Kivel beszélek?... Nem értem teljesen... Miféle felmérést akarnak csinálni?... Ugyan, kérem, itt nincs semmi városrendezési hivatal... annak a nevében...?... Igen... ha ennyire sürgős... felőlem akár most is jöhetnek... Viszontlátásra...

SEPRÛ: (Diadalmasan felkiált.) Matt!... Nem megmondtam előre, hogy olyan laposra nyújtlak, mint szegény nagyanyám tette a levestésztával?!... Jöjjön, Fenyő úr, nézze meg!

FENYÕ: (Figyelmesen megnézi.) Bravó, Seprű bácsi... Gratulálok. Mesteri beetetés volt ez a futócsel...

VACAK: Én hülye meg bevettem... Pedig ha a stratégiát nézzük, sokkal jobban állok...

SEPRÛ: Hehehe... csakhogy te mohó vagy! Rácsaptál a tisztelőnyre és nem tudtad továbbgondolni a következményeket... De azért ne búsulj. Ha meghívsz egy pohár borra, könnyebb dolgod lesz. Vigasztalásként megengedem, hogy kettőt fizess...

VACAK: Szégyentelen potyaleső!... Látja, Fenyő úr, mindig ezt csinálja velem. Írni, olvasni nem tud, a Braille-t sem ismeri, de amit a sakktáblán művel... Jöjjön, induljunk... (Karon fogja Seprűt. Az ajtó előtt majdnem összeütköznek a dudálva, tolószékben berobogó Acicemmel. Vastag szemüveget visel, az ölében apró takarón egy papírzacskó, és térdtől lefelé három lába van.)

ACICEM: (Kissé elferdített fejjel figyel, furcsán beszél és időnként, mintha legyet akarna elhessenteni az orra elől, csap egyet a tenyerével.) Tütüüt! Vityáászat!... Ugrás előlem, én vagyok a háromlábú... Tütüüt...! (A jelenlévők döbbenten állnak.) Acicem, nem akarjátok elhinni, igaz? Hehehe, pedig így van, nézzétek a háromlábút! (Mintha kánkánt táncolna, dobálja a jobb és a bal lábát a levegőbe, nevetve forog a tolószékkel.) Na mi lesz, mi lesz? Hol a taps?... Hát én acicem, hogy süket lett itt mindenki, meg néma...

VACAK: Sőt, melletted bolond is, ha így folytatod! Miféle maskara ez?... Nem kell válaszolj, jöjjön Seprű, menjünk!... Viszlát, Fenyő úr! Nem irigylem, amiért ezt a dilist is magának kell gatyába ráznia... (Mindketten távoznak.)

ACICEM: Acicem, ennek valami baja van velem... Mi nem teccett neki?

FENYÕ: (Nevetve csóválja a fejét.) Azt én nem tudom neked megmondani. De annyi biztos, hogy nem mindig ebbe a klubba való ötleteid vannak...

ACICEM: Pedig a piacon a parasztok olyan mulatságosnak találták, hogy fizettek is érte... A grillezőtől meg ezt kaptam, ni! (Mutatja a zacskót.)

FENYÕ: Mi ez?

ACICEM: Grillcsirke... Azt kérdezte, akarsz egy fél csirkét, komám? Mondtam, hogy persze, de a bal oldalát adja, mert én aztat szeretem legjobban... Aszongya, aztat meg miért, te? Mondom neki, hogy azért, mert ha a jobb oldalit már megettem, utána acicem, hogy a bal oldalival biztosan jóllakok... Így mán érdemes volt, nem? Finom, meleg... (Bontogatja a zacskót.) Adhatok belőle?

FENYÕ: Köszönöm, edd csak meg nyugodtan... Honnan szerezted a tolószéket?

ACICEM: Az erdész nagyapjáé volt... Ott porosodott a kamrában, nem használták, hát elkértem... a műlábat is, mert olyan jópofa, és hátha el tudom adni... de nem kellett a piacon senkinek. Csak amikor elfáradtam és beleültem, acicem, hogy akkor teccet mindenkinek... de most már megtartom...

FENYÕ: Az erdész is a barátod?

ACICEM: Meghiszem azt! Õ a legnagyobb főnök a fürdőben. Tüzelő kell? Én csak szólok és mán adja is, egész szekérre valót...

FENYÕ: Minek az neked?

ACICEM: Eladom a parasztoknak... amit segítek neki, azért úgy fizet, ahogy tud. Mert aszongya, hogy nincsen pénze, pedig acicem van, csak zsugori... Különben jó ember...

FENYÕ: És mi van az olaszokkal? Igaz, hogy lányokat akarnak kivinni, és te a mi masszőrjeinket ajánlgatod?

ACICEM: Persze. Ezer dollárt keresnének és én százalékot. Világot láthatnak, nyelvet tanulnak, és ha ügyesek, férjhez mehetnek egy milliomoshoz. Nem olyan rossz ez... Ott segít az ember, ahol tud.

FENYÕ: Biztos vagy benne, hogy nem valami disznóság az egész? Tudod, mi a prostitúció?

ACICEM: Persze. A kurvákra mongyák, de ez nem igaz...

FENYÕ: Mi nem igaz?

ACICEM: Hogy a kurvák azért rosszak, mert mindenkinek adnak... én inkább acicem, hogy az kurva, aki senkinek se ad...

FENYÕ: Idefigyelj, Acicem! Nekem most ne próbálj mellébeszélni, mert sokkal komolyabb dologról van szó, és ez már nem játék! Börtönbe lehet kerülni, és ahogy hallom, az olaszaid kábítóval is foglalkoznak... Ki vele! Eltaláltam?

ACICEM: (Bizonytalanul bólogat.) Acicem... acicem, van nekik...

FENYÕ: Te is próbáltad már? De ne hazudj!

ACICEM: Én nem... nekem nem kell, hogy dilis legyek... ha akarok, tudok magamtól és az ingyen van...

FARKAS: (Magabiztosan bejön, fitymálóan körbenéz.) Úgy látom, jó helyen járok...

FENYÕ: Attól függ, kit keres. Miben segíthetek?

FARKAS: A titkárnőm már telefonált. Maga a főnök?... (Fenyő bólint.) Ez itt meg a nyomorék, akkor hát helyben volnék. (A táskájából tervrajzot vesz elő, kiteríti az asztalon.)... bejárat, igen... most ebben a nagyban vagyunk... az egy másik helyiség, ott mi van?

FENYÕ: (kelletlenül) Iroda... amott a könyvtár...

FARKAS: (Mindenhova benéz, elégedetten dörzsöli a kezét.) Nagyon jó... erre pedig...

FENYÕ: Mellékhelyiségek... De mit akar megnézni, ha úgy is megvan a tervrajz? Miről van szó tulajdonképpen?

FARKAS: Nagy dolgok vannak készülőben, uram! El se fogja hinni, ha elmondom... mehetünk tovább? (Távoznak a jobboldali ajtón.)

ACICEM: (Kiszáll a tolószékből, félreteszi a műlábat és az egyik asztalhoz telepedve falatozik; rövid idő múlva visszatér Fenyő és Farkas.)

FARKAS: Nagyon meg vagyok elégedve, Fenyő úr. Átalakításra alig van szükség: néhány fal áttörése csupán, egy kis festés, dekoráció és indíthatunk. Alig várom, hogy kezdődjön a munka. Elég lesz három nap a kiköltözésre?

FENYÕ: Figyeljen ide, uram! Engem nem érdekel, hogy az urbanisztikától vagy honnan érkezett, vegye tudomásul, hogy ez a klub a vakoké, és az is marad. Innen mi nem megyünk sehova!

FARKAS: (bizalmaskodva, halkan) Pszt! Ne heveskedjen... Értek én a szóból. Ne féljen, elég nagy ez a torta, hogy mindenkinek jusson belőle. A polgármester már aláírta a működési engedélyt... Privatizálunk, ahogy elő van írva, nem kell a bürokrácia... Értjük egymást?... Elég ezt a lemondási nyilatkozatot aláírnia, és el van intézve... Maga intelligens ember, Fenyő úr, mit akar ezekkel a szerencsétlenekkel? Úgy se látják, hogy hol vannak...

FENYÕ: (fojtott, fenyegető dühvel) Kifelé!

FARKAS: Holnap visszajövök... addig itt írja alá... (Az asztalra teszi a nyilatkozatot és kacsintva, sunyin kisomfordál, mint aki nagyon biztos a dolgában.)

ACICEM: Nem lesz klubunk...? El akarják venni?! Hát akkor én acicem, hogy három lábbal fogom kirúgni őket, így ni! (Hadonászik a műlábbal, majd felveszi a nyilatkozatot és meglobogtatja.) Mire való ez, mért kell aláírni?

FENYÕ: ...Az elővásárlási jog mindig azé, aki az ingatlant működteti. De ha lemond róla, bárki megveheti, el lehet árverezni... Komplikált... áh, úgysem érted, minek magyarázom... Formalitás az egész, tiszta szélhámosság...

ACICEM: Hát akkor nagyon jól van!

FENYÕ: Micsoda?

ACICEM: Hogy szélhámosság... Ahhoz, acicem, hogy én értek a legjobban!... Hujjujujúú...

(Függöny)

Második felvonás

(A szín változatlan, teljes sötétség. Kintről hangok, recsegés, kiabálás szófoszlányai, robaj, hangos ajtókicsapódás.)

FARKAS: (hangja kintről) Vigyázzál, az anyád mindenségét!... Teljesen tönkreteszed...!

HANG: Ezt már nem lehet... Hü, de sötét van itt... Kinek van gyufája? Nem találom a kapcsolót...

(Nyílik az ajtó, fény csak a folyosó felől szűrődik be. Farkas jön és két őrző-védő egyenruhás. Gumibot, fejsze és feszítővas van náluk. Az óramutató a hármason áll.)

FARKAS: (Tapogat a villanykapcsoló után, felgyújtja.) Nyavalya essen abba a barom pofátokba! Úgy ugrottatok annak az ajtónak, mint bolond tehén a fiának! Vagyonba kerül majd a megcsináltatása. Le kéne vonjam a béretekből, és meg is teszem, ha ezután még valamit tönkretesztek!... Világos, amit mondtam?!

I. ÕR: Igenis, főnök...

FARKAS: Na azért... Becsüljétek meg ezt a helyet, mert ti is ebből fogtok élni. Aztán mindent úgy csináltok, ahogy megbeszéltük. Akárki jön, ti nem tudtok semmit. Ti csak őrök vagytok, és teremtett lélek ide be nem teszi a lábát!... Meg van értve, igaz?! Egyelőre semmihez nem nyúltok. Megvárjátok, amíg küldöm az asztalost, és ha a zár is rendben lesz, egyikőtök hazamehet. Osszátok el egymás között a váltást... Én bízok bennetek, fiúk... Ja igen: ha mégis történne valami rendkívüli, a mobilszámomat tudjátok, hívjatok azonnal. Ott a telefon.

II. ÕR: (Közelebb megy.) Lakat van rajta...

FARKAS: Fene egye meg...! Nem tudjátok levágni?

I. ÕR: Szerszám nélkül?... Talán ha majd szerelik a zárat.

FARKAS: Csak ne felejtsétek el. Na, minden jót... (Indul, viszi a fejszét és a feszítővasat.)

I. és II. ÕR: Viszontlátásra, erőt, egészséget főnök! (Bámészkodnak, ténferegnek a helyiségben.)

I. ÕR: (Levesz egy Braille-könyvet, belelapoz.) Te... láttál már vak írást?

II. ÕR: Mutasd... Ez?... ez nem írás... csupa pont az egész... mintha vastag légypiszok volna...

I. ÕR: Pedig a vakok így írnak...

II. ÕR: Akkor se lehet elolvasni... Van ezek között nyomorék is?... Nézd ezt a lábat! Pfű, de ronda... Mankó az nincs, csak ez a guruló szék. Nem hülyeség: minek kell ehhez egy műláb?

I. ÕR: Biztosan azzal hajtja...

II. ÕR: Vagy fékez vele... ez a lábfék! (Röhögnek.) Figyelj csak... (Megrázza a perselyt.) Zörög! Ebben pénz van! Szedjük ki... (Babrálják a szűk nyílást, egy-két érme kihull.)... így nem fog menni. Összetöröm, jó?

I. ÕR: Baj lesz belőle...

II. ÕR: Nem tudja meg senki. A vakok úgyse jönnek ide vissza. (Odacsapja, szétgurul, szétszóródik a pénz.)

I. ÕR: Ne csak a papírt szedd, hanem az aprót is, hé! És ne a zsebedbe!

II. ÕR: Elosztjuk majd, ne félj... nem vagyok én „olyan”...

I. ÕR: Tudom én azt. Te csak „ilyen” vagy... (Mutatja félreérthetetlen markoló mozdulattal.)

II. ÕR: Magadról beszélsz talán? Azt hiszed, nem tudom, mi lett azzal a füstölt sonkával, ami nem fért ki a raktárablak rácsán?... Háromba vágva dugtad ki a párkányra, és rögtön el is tűntél, olyan sürgős dolgod támadt....

I. ÕR: Te is kaptál volna belőle. Csak mire odaértem, valaki már ellopta...

II. ÕR: Hiszem, ha akarom... De ha így volt, legalább megtanultad, hogy egyedül még rendes tolvaj se lehet az ember. Mert az nem becsületes...

I. ÕR: Igazad van, nekünk össze kell tartanunk... Látsz még valahol aprót?

II. ÕR: Azt hiszem, nincs több... Hoppá! Idenézz! (A bár mögül kiemeli a konyakosüveget.) Szinte teljesen tele van... Finom, úri ital ez, érdemes megkóstolni... (Elvesz két poharat, tölt.) Egészségünkre! És arra, hogy összetartunk.

I. ÕR: Egészség... Ez már igen! Jó dolguk lehet ezeknek a vakoknak, ha ilyeneket isznak...

II. ÕR: Bizony... még a pálinkánál is jobb... (Lehajtják, újra töltenek.)... Számoljunk... (Hangosan számolják a pénzt, kissé nehézkesen adják össze.) Szép kis summa... akkor most osszuk el kettővel... az annyi mint... tizenötben megvan...

I. ÕR: Nem tudsz te számolni... ide figyelj... töltsél még, na... Hallottad, amikor a főnök azt mondta, hogy ez a nájt-micsoda, amit itt fognak csinálni, olyan előkelő lesz, hogy a fürdőből minden gazdag vendég itt hagyja majd még a gatyáját is?

II. ÕR: Az meglehet, de nekünk mi jut majd belőle... a gatya korca?... vagy csak az, amit beletojtak?

I. ÕR: Meglátjuk...

II. ÕR: Ezt mondják a vakok is, oszt sose látják meg! Rossz helyen mondod, testvér... Töltsél inkább...

I. ÕR: Igazad van... csak az a mienk, amit megiszunk... és megeszünk...

II. ÕR: Ha van mit... Neked nem csomagolt semmit az asszony?... Nekem se... na mindegy... öntsük le ezt a kis maradékot és pihenjünk... messze még a reggel...

I. ÕR: Jól mondod... Úgyse jön most ide senki...

(Dülöngélve ténferegnek, egyikük a tolószéket próbálgatja, kényelmesen kinyúlik benne, ölében a gumibottal. A másik az asztalra borul, fejét a karjára hajtja. Krákognak, dünnyögnek... alszanak... horkolnak. A fény fokozatosan csökken, szinte teljesen sötét van, majd kivilágosodik. Az óra is előrement, néhány perccel múlt nyolc. Acicem óvatosan besettenkedik, ijedten bámul, fejét vakarja, egészen közel hajolva megnézi mindkettőt. Láthatóan bátorságra kap, megköpi a tenyerét és lassan gurítja kifelé a tolószéket. Az őr felriad, bamba csodálkozással tiltakozni akar, de Acicem fejbe csapja a gumibottal.)

ACICEM: Pszt!... Csend, más is alszik... így... ügyes... (Kiviszi az őrt, s hamarosan visszajön az üres tolószékkel. A másik őr mellé helyezi.)

ACICEM: Álmos vagy még, hé?... (Az őr ijedten felugrik, de ő is kap egyet a fejére és beletántorodik a tolószékbe.) Akkor aludjál!... „Tente, baba, tente, eljött már az este...” (Acicem vidáman énekelve, táncos léptekkel kigurítja, majd visszajön az üres tolószékkel... Szétnéz, elsőként az üres üveget próbálgatja, hátha kicsavar belőle néhány cseppet.)

ACICEM: Fene a pofátokat!... Acicem, többet kellett volna adjak a dinnyétekre!... (Nézi a széttört persely darabjait.)... Elvittétek a lóvét is? Na várjatok csak! (Felkapja a műlábat, dühösen indul kifelé, de a közeledő léptek zajára megtorpan és sújtásra készen az ajtó mellé húzódik. Fenyő érkezik. Acicem lecsap a műlábbal, de Fenyő félre tud ugrani.)

FENYÕ: Megbolondultál?! Mit művelsz te itt?!

ACICEM: Én... acicem... mindjárt! (Kiszalad. Fenyő döbbenten néz körül, a jobb oldali ajtó mögül seprűt és lapátot hoz, összetakarítja a persely cserepeit. Acicem visszajön.)

FENYÕ: Elárulnád, hogy mi ez a disznóság?!

ACICEM: Kirúgtam őket. Acicem, hogy ezt ígértem, nem?

FENYÕ: Kiket rúgtál ki?

ACICEM: Azt a két egyenruhás disznyót, akik betörtek, megitták ezt (sajnálkozva mutat az üvegre), és elrabolták a pénzt... De az előbb visszavettem tőlük. Tessék. (Kiüríti a zsebét az asztalra.)

FENYÕ: (gyanakodva) Higgyem is el?... Egészen véletlenül nem te csináltad és most mesélsz nekem?!... Kik azok az egyenruhások?

ACICEM: Nézze meg, ha nem hiszi! Ott döglenek szemben a füvön... Mind a kettőt oda vittem a tolókocsival a parkba...

FENYÕ: Mutasd! (Karjánál fogva kiszalad Acicemmel... cseng a telefon... visszajönnek, Fenyő a gallérjánál rángatja, épp hogy meg nem üti.) A nem létező egyenruhások voltak?! Igen?! Van még merszed ilyen aljasul a szemembe hazudni?! Kitekerem a nyakadat, te... te...! Soha többé ne lássalak, örökre ki vagy tiltva innen! (Elengedi, felveszi a telefont.)... Halló... Kivel beszélek?... (Acicem a tolószékbe teszi a műlábat és lassan kimegy.)... Mit nem fog eltűrni...? Igen... Vigyázzak a bőrömre?... Mi az, hogy majd maga megmutatja?!... Tűnjek el a vakjaimmal együtt...? Mert ha nem, akkor mi lesz?!... Majd a polgármester? Fenyegetőzik?... Letette... Hát ez őrület... Ezek szerint Acicem igazat mondott!... Én hülye...! Hé, Acicem! Gyere vissza!... Állj már meg! Várjál! (Utánarohan.)

(Rövid függöny)

(Szín változatlan, csak az iroda és a bejárati ajtó közé egy matrac került, rajta hálózsák s mellette szépen sorba rakott tekegolyók. Az óra éjjel tizenkettőt mutat. Fenyő és Gyúró vannak jelen.)

FENYÕ: (Idegesen járkál fel és alá.) Nem értem... Ép ésszel egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mindez megtörténhetett... Visszajutottunk a vadnyugatra, kitört a Csikágó, és ilyen simán, egyszerűen azt csinálhatnak velünk, amit éppen akarnak... Ráadásul polgármesteri támogatással, közérdekre hivatkozva, mert társtulajdonosként ő is részesedne az üzletből... Ezzel ijesztgetett az a gengszter a telefonban... Nem számít, hogy kitől és mit vesznek el, köpnek a jogra, a méltányosságra, mindenre...

GYÚRÓ: Tudod, nekem egyre sűrűbben jut eszembe az, amit még a nagyapám mesélt valamikor. Az öregapja idejében a jegyzőknek, köztisztviselőknek olyan volt a hivatali íróasztaluk, hogy kifelé is nyílt belőle egy fiók. Ez arra szolgált, hogy a kérelmező ebbe tehesse a kenőpénzt, ha azt akarta, hogy az ügye elintéződjék... Emlékszem, mennyit mérgelődött az öreg valami szomszéddal kapcsolatos vita miatt, aminek soha nem lett vége. Ugyanis mindig annak adtak igazat, aki többet fizetett a másiknál. Cifra dolog volt ez, mert a döntést meg lehetett fellebbezni és természetesen rálicitálni, amit újra meg lehetett fellebbezni és még többet fizetni... ez a nyíltan elvadult balkáni világ jött most vissza... Jó volna olyan vaknak lenni, hogy semmit se érzékeljek ebből a disznóságból... hogy maradjon még valami illúzióm, bizalmam, reményem...

FENYÕ: Mitől lettél hirtelen ennyire pesszimista?

GYÚRÓ: Mire legyek optimista?... Tudsz talán egy okot, ami erre predesztinálna?

FENYÕ: ...Hirtelenében nem igazán... Illetve mégis: hiszen ezért vagyunk itt, mint egy ostromra készülő vár helyőrsége... Különben tiszta röhej az egész. Olyan abszurd, hogy ilyet ki se lehetne találni, ha nem kényszerültünk volna bele. Gondold csak végig: valaki szemet vet a helyiségünkre, és teljesen természetesnek veszi, hogy egy kis kenőpénz ígéretével meg is kapja. Aztán meglepődik, képtelen elhinni, hogy ez a módszer éppen itt nem működik... Mit tehet ezután: kész helyzetet teremt. Annyira biztos a dolgában, hogy az erőszakot senki sem torolhatja meg. Büntetlenül be lehet törni. A városi hatóság kaján cinkos vagy támogató tettestárs, és az utcára rekesztett vakok nem lehetnek ellenfelek. Házon belül ezután már azt tehetnek, amit akarnak... A képlet egyszerű volt: ha nem kell a mézesmadzag, kaptok a pofátokra és kész. Csak arra az egyre nem gondolt senki, hogy véletlenül előkerül egy félvak, félőrült fickó, aki minden teketória nélkül a saját módszereikkel rendet teremt... Gondolj csak bele: ha reggel véletlenül én érek ide hamarabb, nem biztos, hogy érveléssel, szép szóval ki tudom innen hajtani a gorillákat. Most viszont teljesen egyértelmű a helyzet: védekeznünk kell, és minden más mese habbal...

GYÚRÓ: Annyira biztos vagy benne, hogy nem hagyják abba?

FENYÕ: Ha az eszemre hallgatnék, azt mondanám, hogy képtelenség... De a történtek és a fenyegető telefon után érzem, hogy most fog élesbe fordulni a dolog...

GYÚRÓ: Szóval előjöttek az állati ösztöneid?

FENYÕ: Röhöghetsz, de valóban így van... Úgy gerjed bennem a feszültség, hogy szét tudnék robbanni. A gyomrom pedig egyetlen nagy, nehéz kő... Kedvem csak ahhoz lenne, hogy jól leszopjam magamat... ehelyett nemsokára a nikotinmérgezéstől fogok elszédülni...

GYÚRÓ: Remek lesz! Csak szólj idejében...

FENYÕ: Mi lesz remek?!

GYÚRÓ: A nikotinmérgezésed. Attól duplán látsz, így őrködhetsz majd helyettem is. Én addig lefekszem aludni...

FENYÕ: Hő-hő! A temető mellett születtél, hogy éjfél körül ilyen szellemessé válsz?

GYÚRÓ: Nem emlékszem... de arra sem, hogy valaha is ilyen nyavalygósnak láttalak volna...

FENYÕ: Igazad lehet... Akkor jó éjt... A külső ajtó be van támasztva, a tekefák állnak a folyosón... Reménykedjünk, hogy elmarad a mérkőzés... Remélem, nem zavar, ha a főkapcsolóval oltom el a villanyt...

GYÚRÓ: Ne ijesztgess!... Ha majd félni fogok a sötétben, úgyis kiabálni kezdek... (Gyúró lefekszik a matracra, lazán magára dobja a hálózsákot. Fenyő bemegy az irodába, de nyitva hagyja az ajtót. Kattanás hallatszik, teljes sötét. Kintről halkan szűrődik be az utca zaja... autózúgás... messziről egy mentő szirénája...)

FENYÕ: (hangja az iroda felől) Alszol?

GYÚRÓ: Igen... ha hagynak...

FENYÕ: Akkor jó... csak kérdezni akartam valamit.

GYÚRÓ: Kérdezz.

FENYÕ: Egy szóval se említetted még, hogy mi van Bogárral...

GYÚRÓ: Mi lenne?... Voltunk vacsorázni, aztán sétáltunk...

FENYÕ: De szűkszavú lettél!... (Utánozza.) „Voltunk vacsorázni, aztán sétáltunk”... Semmi több?

GYÚRÓ: De. Hazamentünk...

FENYÕ: Aha... értem... aztán kitekerted egy pezsgősüveg nyakát, igaz, és utána...?

GYÚRÓ: Semmi közöd hozzá!

FENYÕ: Te beleestél!...

GYÚRÓ: Hagyjál békén!... Álmos vagyok...

FENYÕ: Hát jó... álmodj szépeket... róla... (Kintről recsegés, fojtott beszédfoszlány hallatszik. Robaj, mint amikor bezúznak egy ajtót, csattanások, kiabálás.)

I. ÕR: (hangja) Mozogjál... mi a fene ez.... gyújtsál már villanyt...

II. ÕR: (hangja) Próbálom, de nem ég... (újabb csattanás, mint amikor a tekefák borulnak) ...vigyázz...! van itt valami izé...

FARKAS: Mit szerencsétlenkedtek!?... Nyomás befelé... Idióták! (hatalmas robaj, elgurított tekegolyó dübörgése, bábuk pattogásának hangja, fájdalmas kiáltások, tekegolyók „szőnyegbombázásának” zaja, bumm... bumm... bumm...)

I., II. ÕR, FARKAS: (hangja) ...jaj, a lábam!... ne engem üss, te szerencsétlen...! ... nem én voltam... a fejem... jaaj... Istenem!... segítség...! Áááá!... Kifelé!... Meneküljünk!... ez itt az ördög...! Jaaaj...! (menekülés hangjai, aztán csend...)

GYÚRÓ: Elmentek... Hallod? Kigolyóztam az egész bandát!

FENYÕ: (Meggyullad a villany, kijön az irodából. Gyúró még gurításra készen a kezében tart egy tekegolyót) Öregem, ez nem igaz!... Napóleon tüzérsége Austerlitznél kutyafüle volt hozzád képest! (Kinéz a folyosóra.) Egyetlen tekefa se maradt állva...

GYÚRÓ: De a „jobbparaszt”, a „balparaszt” és a „vezér” eltűntek, igaz?

FENYÕ: Nyomuk sincs... illetve... valami csak maradt... (Kilép a folyosóra és egy gumibottal tér vissza. Gyúró kezébe adja.) Ez a te trófeád.

GYÚRÓ: A szarvuk helyett?... A fejüknek jobban örülnék... Persze, ezt ne vedd komolyan... Bár, ha belegondolok, mégiscsak lehet, hogy Darwinnak van igaza...

FENYÕ: Miben?

GYÚRÓ: Abban, hogy ha az ember valóban a majomtól származik, akkor ez csakis abból a fajtából lehetséges, amelyiket a többiek összeférhetetlensége miatt lekergettek a fáról.

FENYÕ: Precíz megfogalmazás... Igazán figyelemre méltó... De mi van a neandervölgyikkel? Azoknak húsz dekával nagyobb volt az agyvelejük, mint ma a mienk. Egész pontosan másfél kiló, míg a mostani átlag csak egy egész harminc...

GYÚRÓ: Éppen ez az! Sokkal több eszük volt, mint nekünk! Nem akartak egy ilyen világban élni, mint amilyen most van, ezért még idejében kihaltak...

(Rövid függöny)

(Szín változatlan. Másnap délután. Seprű az asztalnál ül, előtte sakktábla, azon matat. Fenyő a bárpultnál iratokat olvas, idegesen nézegeti az óráját.)

SEPRÛ: Nem lett volna mégis jobb ötlet mindenkit idehívni?... Sok lúd disznót győz, tartja a mondás...

FENYÕ: Magának se kéne itt lennie... Ha újra ránk törnek azok a vadállatok, egy vaknak vagy akár tíznek, semmi esélye sincs... nem lehet ezt megérteni?

SEPRÛ: Itt a botunk! Ezzel mindenki tud bánni...

FENYÕ: Persze. Hogy csápolás közben még egymás valamire használható szemét is kiverjék...

SEPRÛ: Az enyémet már nehezen... De hadd mutassak valamit: mondjuk, előttem itt ez a szék egy ember... Supp! (rácsap a botjával) Ugye, eltaláltam?

FENYÕ: El bizony... és olyan jól nevelt, hogy vissza se üt... Kár ezen vitatkozni, Seprű bácsi. Nem tehetem ki az embereket ilyen veszélynek...

SEPRÛ: És egyedül el tud velük bánni?

FENYÕ: A süketnémák azt ígérték, hogy segítenek.

SEPRÛ: Akkor jó... Köztük valóban van néhány jó bunyós... bár a tízezres fogadást mindig elveszítik...

FENYÕ: Az micsoda?

SEPRÛ: Jó kis csalafintaság. Leteszünk egy-egy százast az asztalra, így ni, elébem. Háromszor lehet próbálkozni. Ha szép lassan maga elé tudja húzni anélkül, hogy a kezére csapnék, az övé a pénz... de ez soha nem sikerül nekik...

FENYÕ: Érdekes... és miért nem?

SEPRÛ: Mert meg van beszélve... ez benne a trükk. Kell hozzá egy látó, aki halkan pattint, így, amikor már majdnem a pénzhez ér. (Mutatja: középső ujjával a tenyerébe csap.) És akkor supp, a kezére ütünk és nyerünk... A végén persze együtt isszuk meg, de hát csak ők fizetnek...

FENYÕ: (Nevet.) Nagy betyárok maguk... hogy nem jött rá még senki a turpisságra?

SEPRÛ: A jól eldugott kezet nem látják, a pattintást meg nem hallják... Akkor is ugyanígy pityegtetünk, pattogtatunk, ha keressük egymást. Ha valaki így csinál, rögtön megismerem, hogy ki az, és a hang irányába menve találkozunk. (Cseng a telefon.)

FENYÕ: (Felveszi.) Vakok klubja... Igen. Én vagyok az illetékes... Tűzoltóság?... Ne vicceljen. Mi közünk van nekünk a tűzoltókhoz...? Aha... bejelentés érkezett... értem... Igen? Egy pillanat, összegezzük a dolgokat. Önöknél tehát nem vagyunk nyilvántartva, nincs semmiféle tűzhatósági engedélyünk és ez törvényellenes... a helyiség tevékenysége nyilvános szolgáltatás... Milyen paragrafus...? Háromszáztizenhat...? Hogy lehet az, hogy több mint húsz éve ez senkinek se jutott eszébe, és csak most... Honnan tudja, hogy nincs vészkijárat és tűzlétra?... Visszamenőleg fogják kiszabni a büntetést... ez csodálatos lesz...! És addig zárva marad, amíg ki nem fizetjük?!... Előtte azonban megnézhetem a számlát, igaz?... Nagyon helyes. De figyelmeztetem, hogy a szabályzatunk szerint mi csak és kizárólag Braille-betűkkel írt leveleket vehetünk figyelembe... Nem tudja, mi az?... Nézzen utána az Alkotmányban. A rokkantak jogai és a kedvezmények alfejezetében megtalálja... Addig nincs miről beszéljünk, mert ugye maguk se akarnak törvénytelenséget elkövetni... Ebből bírósági ügy lenne és fizethetnék a kártérítést... Kiemelt csoportok személyi és közösségi jogainak megsértése miatt... Nálunk japán gyártmányú automatikus tűzriasztó működik. Ez vakok számára készült speciálisan ketyegő műszer... Eltalálta. Ahhoz hasonló, mint a városban... Igen, a zebráknál lehet hallani a kattogását, ha zöldre vált a lámpa... A vakok világszövetségétől kaptuk ajándékba... Ha túl meleg van, ventilátorként működik... ezenkívül rádiózni lehet vele, a rendőrség és a tűzoltóság frekvenciáján. Most akár ezen is beszélhetnénk, ha volna mikrofon... de kilopták a csomagból... Hiába szerepelt a szállítólevélen és reklamáltuk a postán... Drága... Biztosan nagyon drága, több ezer dollár lehet... Hát, ha ennyire érdekli, utánanézhetek... A mienket nem adjuk el, szó se lehet róla. Megbüntetne a tűzoltóság!... Persze, hogy csak tréfáltam, hiszen maguk azok... Felejtsük el a büntetést?... Rendben van... Meg fogom érdeklődni, és amint tudok valamit, jelentkezem... Maguknál valóban fontos lehet egy ilyen szerkentyű, hiszen ha kigyulladna a tűzoltóság, azonnal riasztaná a tűzoltóságot, nem igaz?... Viszonthallásra...

SEPRÛ: Milyen tűzoltómicsodánk van nekünk?

FENYÕ: Ilyen ni! (Vidáman pattint az ujjával.) Nesze semmi, fogd meg jól... Hamiskártyásnak hamis lappal kell válaszolni, ígérettel pedig tele van a padlás... Egy hazugságért csak nem fogok a szomszédba szaladgálni. Igazam van, Seprű bácsi?

SEPRÛ: (Bólogat.) Magát se kőbölcsőben ringatták, az biztos... (Kopognak, bejön a két süketnéma. Egyikük csak mutogat, a másik beszél is. Fojtott torokhangon, tagoltan, de érthetően. Mindkettőnél jókora fehér husáng és sötét szemüveget viselnek, mint a vakok.)

I. NÉMA: Jó... napokat... kívánunk... (Mindketten kezet fognak Fenyővel és Seprűvel. Õk is integetnek.) Itt lesz a bunyó?

FENYÕ: (Tagoltan, hogy szájról is le tudják olvasni, amit mond.) Remélhetőleg nem... De örülök, hogy jöttek... a biztonság miatt... óvatosnak kell lennünk... Adhatok kávét?

I. NÉMA: (Társára néz, integetnek.) Jöhet... ő azt kérdezi: sör nincs?

FENYÕ: Lesz, ne izguljanak... de most még korai... (II. Néma integet.)

I. NÉMA: (Fordít.) Szerinte máris késő... mert ha nincs sipp-supp, elég a sör is...

SEPRÛ: Nagy szeszgyár vagy te, Kocka! Kocsmába jöttél, vagy segíteni?

I. NÉMA: (ezután KOCKA) Ne darálj olyan gyorsan... nem értem...

SEPRÛ: Jobb is...

FENYÕ: Lesz minden, csak nyugi... (Kiszolgálja őket.)

SEPRÛ: Nem akarsz sakkozni?... értelmesebben telik az idő...

KOCKA: Ha gondolod... nem bánom... csak egy kis baj még mindig van... tudod... a sebességgel. A baleset óta lassúbb lettem...

SEPRÛ: Valóban?... Igaz, hogy fürge mókus sose voltál, de... milyen balesetről beszélsz?

KOCKA: Azt hittem, tudod... Autó volt...

SEPRÛ: Elütötted?

KOCKA: Bolond!... Álltam a járdán, sehol semmi, aztán csak láttam, hogy repülök...

SEPRÛ: Mikor történt?

KOCKA: Két hónapja... De nem tört el semmim. Tiszta csuda volt, mondták az orvosok is... Agyrázkódás, meg kóma... egy napig odafent voltam Szent Péternél... aztán azt mondta az öreg, hogy menjél vissza fiam, rád még szükség van a földön...

SEPRÛ: Kellett neked rögtön a kórusba jelentkezni...

KOCKA: Hiába nevetsz... Beethovennel biztosan jól megértettük volna egymást... Mutogatni én is tudok... (Csápol a fehér botjával, mintha vezényelne.) Kár, hogy nem látod, milyen jól csinálom ezzel a fehér bottal...

SEPRÛ: Hallom a suhogását... tényleg nagyon ügyesen vagdalod négyszögletesre a levegőt...

KOCKA: Ne félj semmit... el tudom húzni vele a nótáját bárkinek... aztán meg táncolni is megtanítom... Nézd meg, milyen jó fogása van... (Seprű kezébe adja a botot.)

SEPRÛ: (Végigtapogatja, bólogat.) Bizony... kézre álló... Honnan szerezted?

KOCKA: Az asztalosműhelyben esztergáltattuk... a mester szerint a som a legjobb fajta... ez abból van... és szép fehérre lakkozták.

SEPRÛ: Miért éppen som?... Én a mogyoróvesszőről hallottam, hogy kiváló...

KOCKA: Az csíp... ez viszont nem zsibbad...

SEPRÛ: Lehetséges... annyira nem értek hozzá... no, de mi lesz? Játszunk, vagy nem...?

(Farkas és a két őrző-védő jön be. Mindegyik fején turbánkötés. Egyik biceg, másiknak fel van kötve a karja. Lassan, fenyegetően vonulnak, gumibotot és husángot lóbálva.)

FARKAS: (Fenyőre mutat.) Magával beszédem van!

FENYÕ: Tartsa meg! Nekem viszont nincs!... És tűnjenek el, de gyorsan, amíg szépen mondom!

FARKAS: (erőltetett röhögéssel) Halljátok?... Juj, de megijedtünk!... Elég volt! Mars ki! Hordják el magukat!... Mi lesz? Nemcsak vakok, hanem süketek is?!

SEPRÛ: Honnan tudja?

FARKAS: Mit karattyol?!... Háromig számolok: ha addig nem takarodnak el, az embereim fognak segíteni!... (Hosszú csend.) Értik, hogy mit beszélek?... (Senki se mozdul.) Egy... kettő... három... Lökjétek ki mindegyiket! (A két őrző-védő a némák felé közelít. Ezután burleszkbe illő kavarodás következik. Az egyik néma hirtelen vívóállásból, ugráskitöréssel mellbe szúrja a közeledőt. Pillanatokig úgy tapogatnak, mint a vakok, de hirtelen kitérnek a közeledő elől. A feldühített őrző-védők ütéseit kivédik, visszaütnek, támadnak...) Idióták!... Marhák!... Adjatok nekik!... Ne hagyjátok magatokat! (A kavarodásban ő is kap a fejére. Ijedten húzódik az ajtó felé. Acicem robog be a tolószékkel. Farkas háta mögé állítja, a gallérjánál fogva belerántja és hátrálva kigurítja a helyiségből.)

I. ÕR: Jaj... Jaj nekem... Ezek ördögök, testvér... Meneküljünk! (Rohannának az ajtó felé, de a süketnémák elállják a kijáratot. Az asztalok között kergetőzve Seprű is rájuk csap néhányszor a botjával.)

FENYÕ: Ha eleget kaptak, adják ide a botokat... (A két őr rémülten leereszti a kezét, Fenyő elveszi tőlük.) Így... Csak nyugalom, báránykáim... És most szépen üljenek le ide... (Mindkettőt Seprű asztalához vezeti, lenyomja őket a székre.) Jól vigyázzon rájuk! Ha mozdulnának, csak a fejükre, hogy meg ne sántuljanak!... Ide, meg ide! (Seprű botot markoló karját irányítva megmutatja az őrök pontos helyét. Seprű háttal, az őrök szemben ülnek a közönséggel. Õk nem látják, hogy mi történik mögöttük. Fenyő int a két süketnémának, hogy mehetnek. Ezek visszamutogatnak: „hol a sör?” Fenyő pénzt ad nekik, elmennek.) Az irataikat! Ide vele!

I. ÕR: Nem adom! Ehhez nincs joga!

FENYÕ: Nincs?!... De ennek van, igaz?! Mutassa meg, Seprű bácsi, a jogunkat! (Pattint, Seprű megérti és fejbe csapja az őrt.)... Adjunk még abból a „jogból”, amit maguk hoztak?

I. ÕR: Ne!... Ne bántsanak... Tessék... (Odaadja a tárcáját.)

FENYÕ: Maga is! Na, mi lesz?! (II. Õr is átnyújtja.)... Helyes... és most felhívom a rendőrséget... Ha mozdulni próbálnak, osszon még egy kis jogot nekik, Seprű bácsi...

I. ÕR: (bizalmaskodva, súgva Seprűhöz) Ugye, hogy maga lát egy kicsit... nem igazi vak, igaz?

SEPRÛ: De nem ám!... Idenézz, ha nem hiszed! (Bal kezével leveszi a szemüvegét.)

I. ÕR: (elborzadva) Úristen...! Nincsen szeme, csak egy-egy lyuk... (II. Õr megérinti az elsőt és int, hogy meneküljenek. Nagyon lassan mindketten emelkednek, készülnek a felállásra. Fenyő látja és kétszer egymás után, gyorsan pattint az ujjával.)

SEPRÛ: (Fejbe csapja mindkettőt.) Nyugodjatok, azt mondom! (Az őrök rémülten visszahuppannak.)

FENYÕ: Rendőrség?... A szolgálatos tisztet kérem... A vakok klubjából beszélek.... Reggel már jelentettem a betörést... Igen, ismeretlen tettes ellen... Ezt szeretném kiegészíteni. Itt vannak az elkövetők, vihetik őket...

(Rövid függöny)

(Szín változatlan. Bogár és Fenyő együtt jönnek be. Kintről időnként kalapálás, villanyfúró hangja hallatszik. Javítják a külső bejáratot)

BOGÁR: Dolgozik a mester szorgalmasan. Gratulálok hozzá... Nagyon jó ajtó lesz...

FENYÕ: Ez igen... Jó drága!... Háromszoros acélpánt, biztonsági zár... Valóságos börtönkapu. Ilyen még a rendőrségnek sincs.

BOGÁR: (Nevet.) Minek lenne? Hozzájuk még senki se akart betörni.

FENYÕ: Remélem, kitörni sem. És az a két fickó jó sokáig bent marad.

BOGÁR: Farkas embereire gondolsz?... Már régen kiengedték őket.

FENYÕ: Tessék?!

BOGÁR: Ennek is utánanéztem... A jegyzőkönyv szerint nem történt betörés, illetéktelen behatolás és rablási kísérlet. Megbízójuk sem volt... Egyetlen vádpont: alkoholizált állapotban elkövetett garázdaság az ajtó megrongálása miatt... Pár ezer lej büntetéssel megússzák...

FENYÕ: Nesze neked jogvédelem!... Kártérítés nincs? Be tudjuk rajtuk hajtani ennek az új ajtónak az árát?

BOGÁR: Ehhez bírósági határozat szükséges. Be kell perelnünk őket...

FENYÕ: Akkor perelünk!

BOGÁR: Természetesen... Az eredményt azonban máris megmondhatom: ha egyáltalán lesz ítélet, csak az előző, egyszerű ajtó értékéből indulnak ki. Milyen típusú, hány éves. Mínusz az amortizáció és a végén örülhetünk, ha ebből egy fél kiló szeg ára megmarad...

FENYÕ: Nagyon vigasztaló...

BOGÁR: Ne lógasd az orrod. Van egy fontosabb és sokkal biztatóbb hírem is.

FENYÕ: Megálmodtad a nyerő lottószámokat?

BOGÁR: Sajnos ez kimaradt a jogi kar tananyagából... Azt viszont kiderítettem, hogy a privatizáció szabályainak betartásával ezt az ingatlant nem lehet pályáztatni, sem pedig elárverezni. Ez törvény...

FENYÕ: Ami arra jó, hogy legyen mit be nem tartani... Ismerősen hangzik.

BOGÁR: Hallgass végig. A jogszabály rendelkezése szerint az illegálisan államosított ingatlanokat, amelyek magánszemélyek tulajdonát képezték, vissza kell szolgáltatni a tulajdonosnak, vagy a jogszerű örökösöknek.

FENYÕ: Nagyszerű! És kik azok?

BOGÁR: A Nemes család...

FENYÕ: ...Aha... kiváló ügyvéd vagy...

BOGÁR: Köszönöm...

FENYÕ: ...és még milyen leszel! Én már most sem tudom követni a gondolatmenetedet...

BOGÁR: Pedig egyszerű. A Nemes család érdekeit képviselve visszaigényeljük...

FENYÕ: Érdekes... de most sem értem...

BOGÁR: A felhatalmazásukkal szabad kezet kapunk a formaságok elintézésére. Õk visszakapják a tulajdonukat, és azután velük köthetünk bérleti szerződést. Mit szólsz hozzá?

FENYÕ: (Felemeli a kezét.) ...K. O... Bedobom a törölközőt... Hol vannak ezek a Nemesek?

BOGÁR: Amerikában.

FENYÕ: ...Amerikában...?! ...most már teljesen IQ-light vagyok...

BOGÁR: Semmi pánik... még nem látszik rajtad... Beszéltem a nagykövetséggel. Megígérték, hogy segítenek megtalálni a családot, és mindenben támogatják az akciónkat...

FENYÕ: Nem találok szavakat... Téged valóban a gondviselés vezérelt hozzánk, és a legmegfelelőbb pillanatban...

BOGÁR: Ugyan... inkább örülök, hogy hasznossá tehetem magam... Csak a lakás keresésére nem jutott még időm.

FENYÕ: Nem érzed jól magad Gyúrónál?

BOGÁR: De igen... Sőt, talán túlságosan is...

FENYÕ: Ezt hogy érted?

BOGÁR: Hát... kedves, szolgálatkész... aranyos a kutyája is, nagyon megszerettem...

FENYÕ: Melyiket... a kettő közül?

BOGÁR: Muszáj pontosítanom?

FENYÕ: Ahogy gondolod...

BOGÁR: Akkor tudd meg, hogy... mindkettőt! Most elégedett vagy?

FENYÕ: Fogjuk rá...

HANG: (kintről) Halló!... Posta! Expressz ajánlott!

FENYÕ: (Kimegy, borítékkal jön vissza, olvassa a feladót.) Az önkormányzattól... Mit akarnak már megint...? (Felbontja.) Határozat... ööö... „a további intézkedésekig azonnali hatállyal felfüggesztjük a fentnevezett intézmény működését...” ...Bumm!... Mit szólsz hozzá?

BOGÁR: Ebben nem illetékesek. A klub a vakok országos szervezetének a tagja és jogilag önálló testület...

FENYÕ: Úgy tűnik, ezt nem akarják tudni... De van itt még más is: „...a kétnyelvű névtábla használata ellentétes a száztizenötös törvénycikk a pontjának határozatával... megszegése ötvenmillió lej pénzbírsággal sújtandó...”

BOGÁR: Ezt nem értem... milyen névtáblára utal?

FENYÕ: A bejáratira... Ezen román és magyar felirat van. Éppen úgy kétnyelvű, mint az országúti helységjelzőn a város neve.

BOGÁR: Igen... ebben az esetben a törvény azt mondja ki, hogy ha a lakosság összetételének húsz százalékát meghaladja egy más nemzetiségű közösség, akkor ennek a nyelvnek a használata is hivatalos rangra emelkedik... Tehát engedélyezett!... A klub tagságánál milyen arányok vannak?

FENYÕ: Ki törődött eddig ilyesmivel?... Van román, magyar, német, szerb,... szlovák,... zsidó... örmény... nem tudom...

BOGÁR: Ennyi elég lesz... Hét nyelven fogjuk ezután kiírni, plusz Braille-írással. Ezt nem tiltja a törvény. Amit pedig nem tilt, az engedélyezett... Tudsz követni?... Ezután pedig ennek az elmulasztásával fogjuk perbe az önkormányzatot.

FENYÕ: Megáll az eszem... hogy lehet ilyen Janus-arcúan értelmezve, jobbra-balra forgatva takarózni a törvények paragrafusaival?

BOGÁR: Iustitiát már az ókori görögök is bekötött szemmel ábrázolták. Azóta nem sok minden változott...

FENYÕ: Dehogynem... régóta kiszúrták már a szemét is... a kard és a mérleg helyett fehér bot kéne a kezébe... csak így megsérteni a tisztességes vakokat mégse volna szabad...

(Rövid függöny)

(Szín: generálsötét. Csak hangok hallatszanak és a kísérő utcazajok.)

FÉRFI- és NÕI HANGOK: (felváltva, illetve összevissza) ...Ne maradjatok le!... Tartsuk a lépés!... Könnyen beszélsz, én nem tudok úgy rohanni... Igaza van... Nem az olimpiára megyünk. Öt perc múlva is ott lesz még a városháza... Megint vitatkoztok?... Hogy lehet így egységesen fellépni?... Álljatok meg!... Gyertek vissza!... Itt van mindenki?... Szarkáék már átmentek az úton... Szaladj utána, hogy várjanak... Ti pedig figyeljetek ide!... Mindenki!... Mindjárt odaérünk. Ne kóvályogjatok összevissza, mint a kerge birkák. A párok maradjanak egymás mellett. Aztán majd szorosan, egy csoportban állunk meg... Teljes csenddel kezdünk és utána mindenki egyszerre skandál... ugyanígy, ütemesen kopogunk a botokkal... Indulás... (léptek dobbanása, utcazaj, hangfoszlányok) Figyeld csak... ezek mind vakok... mekkora csődület... mi történik itt...? felvonulás... megjött a cirkusz? (autóduda, fékcsikorgás) ...Pirosban mentek át, hé! ...Mit képzelnek ezek, feltartják a forgalmat... (előbb csend, majd ütemes kopogás...)

HANG: Polgármester, jöjjön ki!

KÓRUS: Polgármester, jöjjön ki...! Polgármester, jöjjön ki...! Polgármester, jöjjön ki...! (ütemes kopogás)

HANG: Igazságot akarunk, klubot másnak nem adunk!

KÓRUS: Igazságot akarunk, klubot másnak nem adunk!... Igazságot akarunk, klubot másnak nem adunk...! Igazságot akarunk, klubot másnak nem adunk...! (Ütemes kopogás, majd újra megismétlődik a HANG és a KÓRUS szövege:)

KÉZI HANGERÕSÍTÕBÕL: Itt a rendőrség beszél!... Azonnal oszoljanak!... Ez a tüntetés illegális!... Mindenkit megbüntetünk, aki nem tesz azonnal eleget a felszólításnak. Figyelem... Figyelem! (közbekiáltások: Fúúj!... Szégyelljétek magatokat!...) Utolsó figyelmeztetés... (Engedj el, te barom!... Miért bántjátok őket?... Nem csináltak semmit...) Fogja be a száját, mert maga is kaphat!... (Ne lökdössön!...) Kuss legyen!... (Állat!... Anyádat üssed!... Visítás, jajgatás, rendőrautó szirénájának vijjogása, teljes hangzavar... fokozatosan elhalkul, majd teljes csend)

*

(Szín a klubhelyiség. Néhány nap múlva. Változás: az ajtó mellett kaputelefon van. Fenyő iratokat lapoz, Gyúró az egyik asztalnál Braille-írógépen dolgozik. Láthatóan nehezen megy, ír néhány sort, töpreng, újra folytatja.)

FENYÕ: Nagyon szenvedsz?

GYÚRÓ: Rémesen... nehéz ez a Braille-írás... nem lehet javítani, vagy beszúrni... ha újraolvasom és nem tetszik, kezdhetem az egészet elölről... vagy kitörlöm a felét, de akkor hogy néz ki...

FENYÕ: Próbálj tömören, rövid mondatokban fogalmazni...

GYÚRÓ: Éppen ez a baj. Ennek a szerteágazó helyzetnek minden szálát-bogát egy tőre csomózni úgy, hogy a részletek is érthetőek legyenek... nem igazán az én műfajom... Az, hogy „J'accuse!”, a szívemből fakad. De sajnos nem vagyok Zola, hogy akkorát durranjon a folytatás, mint a Dreyfus-ügy...

FENYÕ: Mit nyavalyogsz egy alig százéves francia botránnyal...? Homérosz nem elég példakép? Õ is vak volt, írógép sehol, mégis vele kezdődik a világirodalom...

GYÚRÓ: Kösz a tanácsot... Csak akkoriban minden könnyebben ment... az istenek úgy civakodtak az Olümpuszon, hogy közben jutott idejük a halandókra is odafigyelni. Ma pedig mi van: álszent kisistenek önkénye.... (Kintről verik a bejárati ajtót.)

FENYÕ: (Beleszól a kaputelefonba.) Igen...

HANG: Juj, de megijesztett... Seprű vagyok...

FENYÕ: Üdvözlöm, Seprű bácsi... Máris nyitom. Amint hallja a berregést, nyomja meg az ajtót...

SEPRÛ: (Bejön.) Adjisten... de jó, hogy még itt vannak...

FENYÕ: Hol lennénk máshol? Merre tekergett az utóbbi napokban? A tüntetés óta színét se láttuk.

SEPRÛ: Õszintén szólva... nem mertem jönni... Nagyon belém verték a rendőrök a frászt...

FENYÕ: Bántották? ... Miket mondtak?

SEPRÛ: Kicsit megrángattak... aztán mondtak azok mindent, de tegnap óta már nem félek.

FENYÕ: Miért éppen tegnap óta?

SEPRÛ: Mert azt írta az újság, hogy bottal felfegyverkezett, sötét szemüveges huligánok bandája megtámadta a demokráciát. Engem név szerint is említ, én vagyok a rendbontó elem...

GYÚRÓ: Felháborító! Velem meg senki se törődik!... Két rendőrt vágtam oda, nem hagytam magam elfogni, és még az újságból is kihagynak. Miféle sajtó az ilyen?!

FENYÕ: Kormánypárti... ezért félti azt, amije sose volt...

GYÚRÓ: Micsodát félt?

FENYÕ: Azt, ami nincs. A demokráciát.

SEPRÛ: A büntetéshez azonban értenek... (Borítékot vesz elő.) Ma érkezett...

FENYÕ: (Olvassa.) ööö... igen, százhatvanhat per bé paragrafus... jó volna tudni, hogy ez mit jelent, szabálysértés elkövetése miatt... hm, nem spórolósak, jó sok pénz... egy héten belül... fellebbezésnek helye nincs... Gratulálok, Seprű bácsi, kezet foghatunk. (Kezet ráz Seprűvel.)

SEPRÛ: Köszönöm... csak nem értem...

FENYÕ: Persze, maga nem tud róla. Nos, közlöm tisztelettel, hogy jövő hónap elsejei hatállyal megszűnünk létezni. Így határozott az országos szövetség... Indoklás nincs. Nekem pedig azonnali hatállyal felmondtak...

SEPRÛ: Nagyon vidáman mondja... azért megértem... végre megszabadul tőlünk és ettől az egész kutyavacsorájától...

FENYÕ: Ez egyáltalán nem olyan biztos, Sperű bácsi... Kilöktek az országos szövetségből, az ő bajuk... Egy ilyen levél egy aláírással nem legális. A megszüntetéshez közgyűlési határozat kell. Tegnap megtartottuk és átalakultunk önálló, mindenkitől független közhasznú társasággá. Bogár doktornő most jegyezteti be a szabályzatunkat a cégbíróságon...

SEPRÛ: Igen... igen... és akkor mi lesz velünk?

FENYÕ: Mi legyen? Semmi. A magunk urai leszünk... (Kopognak a kinti ajtón, beszól a kaputelefonba.) Igen... Ki az?

CSIGÁNÉ: (hangja) Én vagyok...

FENYÕ: Nyomja meg az ajtót. A berregésre nyílik...

CSIGÁNÉ: (Bejön, teljesen feldúlt.) Acicemet keresem!

FENYÕ: Nincs itt.

CSIGÁNÉ: Mindig úgy eltűnik az az átok, verje meg az isten, magukkal és mindenkivel együtt!

FENYÕ: Mi a baj, Csigáné?

CSIGÁNÉ: Mi a baj?! Maga kérdezi?... Ez a baj, ni! (Levelet vesz elő, ledobja a földre.) Megbüntettek! Megbélyegeztek!... Ki akarnak rúgni, és mindez maguk miatt!... Hova tettem az eszemet, hogy elmentem arra az átkozott tüntetésre!... Tudhattam volna, hogy szél ellen nem lehet... kisdolgot csinálni...

SEPRÛ: De nagyot igen...

CSIGÁNÉ: Maga hallgasson! Magának van munkája... mit érdekli, hogy engem szerencsétlenné tettek?! Hiába keresem azokat a nyomorult olaszokat is, nyomtalanul eltűntek a francba...

FENYÕ: Mit akar tőlük?

CSIGÁNÉ: Munkát Olaszországban.

FENYÕ: Nem éppen maga mondta, hogy tisztességtelen az ajánlatuk?

CSIGÁNÉ: Kit érdekel, ha jól megfizetik?... Úgyse látom a csúnyáját, nem mindegy, hogy milyen testrészt masszíroz az ember...?

SEPRÛ: Én bizony nem engedném egy ilyen mocskos szájú fehérnéptől...

CSIGÁNÉ: Vén szatír! Szégyellje magát!... Meg tudná valaki mondani, hogy hol keressem Acicemet? Meg az ügyvédnő hölggyel is beszélni akarok. Ebben a szorult helyzetemben kiadom neki az egyik szobámat... Küldjék el hozzám, ha találkoznak vele... azt sem tudom, hogy hol áll a fejem... durrantaná már szét az isten ezt a rohadt világot... (Köszönés nélkül kibotorkál.)

SEPRÛ: Segíteni kéne ennek a fehérnépnek... már csak azért, hogy ne rontsa itt a levegőt... nagyon nem bírom az ilyen veszekedős fajtát...

FENYÕ: Majd megnyugszik...

SEPRÛ: Nem olyan ez...

GYÚRÓ: Bemegyek az irodába, mert ha itt ülök, soha nem fejezem be.

SEPRÛ: Írsz valamit? Jól hallottam?

GYÚRÓ: Igen... a vakok lapjába... Tudja meg mindenki, hogy mi történik errefelé... (Kimegy az irodába.)

SEPRÛ: Kaphatnék egy sakktáblát?... És ha van, egy kávét is... (Fenyő kiszolgálja.)

FENYÕ: A büntetés miatt ne búsuljon Seprű bácsi. Fellebbezni fogunk, bírósághoz fordulunk mindenkinek az érdekében... Ez a buta Csigáné nem várta meg, hogy beszámoljak a terveinkről. Maga továbbadhatja, hogy tudjanak róla az emberek. Tehát először is rendbe tesszük a pincét. A fele kétpályás tekéző lesz. A másik fele gyógytorna és budibilding...

SEPRÛ: Budibudi... micsoda?

FENYÕ: Edzőterem... Ezt most így divatos mondani. A raktárban öt vagy hat rekeszre osztott kezelő lesz, főleg külföldieknek. Itt azok a legjobb masszőrök fognak dolgozni, akik németül vagy angolul is beszélnek. Orvost is találunk, a lányoknak elég nagy az ismeretségi körük... A könyvtárban pedig egy kis házi múzeum lesz, amely részben a vakok speciális eszközeit, illetve a régi korok hírességeit mutatja be... Akinek jó ötlete van és megvalósítható, máris jöhet, szabad a gazda...

SEPRÛ: Biztatóan hangzik... Adja isten, hogy sikerüljön... (Csengetnek.)

FENYÕ: (Beszól a kaputelefonba.) Igen...

ACICEM HANGJA: (ordítva) Acicem, én vagyok... (Fenyő beengedi, bejön. Szatyor van a kezében.)

SEPRÛ: Hozzánk akarsz jönni, vagy a süketekhez? Még egy ilyen üvöltés és infarktust kapok...

ACICEM: (vihog) Bocsánat... csak ki akartam próbálni, hogy jól működik... acicem, nem baj?

FENYÕ: Túléltük. De legközelebb ne engedd ki az oroszlánokat...

ACICEM: Hehehe... úgy hallatszott?

FENYÕ: Nagyon félelmetes voltál... Csiga keresett... Nem találkoztál vele?

ACICEM: Acicem, szerencsém volt... nem ismert meg. Állt a sarkon, megfogtam a karjánál és átvittem az úton... Meg se köszönte, csak mondta, hogy ki maga, ki maga... én meg hallgattam, hehehe... acicem asziszi, hogy teccik valakinek...

FENYÕ: Az olaszok miatt akart beszélni veled.

ACICEM: Á Giovanni, Marco, com es stato?... acicem, végleg eltűntek... nem szeretik a lengyeleket.

FENYÕ: Miféle lengyeleket?

ACICEM: Én neveztem el őket. Internacionale poloneze... acicem, ez nagyon jól hangzik, nem? Õk vitték el az erdészt is. Meg a hűtőládákat... Tele volt ilyen pici, fagyott madarakkal... szegénykék... ha tudom, hogy bántja őket, acicem, segített volna neki a nyavalya, de nem én... Most majd ad neki az internacionálé poloneze, acicem...

FENYÕ: Nem próbálnál meg érthetőbben beszélni? Mi az, hogy internacionálé poloneze?

ACICEM: Hát olyan rendőrféle... Azt írta az autójukon, acicem, rövidítve, hogy inter pol, aminek semmi értelme, de én kitaláltam őket...

FENYÕ: Így már világos. Tudod, mit jelent ez? Nemzetközi rendőrség! Ezek több országban is körözik a bűnözőket... Finom kis alakokkal barátkoztál, mondhatom. Nehogy neked is bajod legyen belőle... Tudtál valamit arról, hogy mivel foglalkoztak?

ACICEM: Acicem, most már igen... a szegény madarakkal...

GYÚRÓ: (hangja az irodából) Fenyő... gyere kérlek, segíts egy kicsit, mert sehogy sem haladok... (Fenyő bemegy az irodába.)

ACICEM: Seprű bácsi... kérhetek valamit...

SEPRÛ: Mondjad, fiam...

ACICEM: (Egészen közel hajol, szinte suttog.) Acicem, nagy titok... nem tudom, mit csináljak...

SEPRÛ: Nyögd már ki...

ACICEM: Adott az erdész egy kis csomagot... hogy vigyem el az olaszoknak... de már nem voltak sehol... most itt van nálam. Mit csináljak vele?

SEPRÛ: Tartsd meg.

ACICEM: Pénz van benne... Dollárok... acicem, húszezer, ha rendesen számoltam...

SEPRÛ: Hú, a rézangyalát!... Akkor nem tudom, mit mondjak... ez veszélyes lehet...

ACICEM: Én is acicem... ilyen sok pénz nekem nem kell... de hogy adjam oda?

SEPRÛ: Kinek, te?

ACICEM: Acicem, jó lenne Fenyőnek... a klubnak... csak ő acicem, olyan hülye, hogy becsületes... odaadná a rendőröknek, hogy azok lopják el...

SEPRÛ: Igazat beszélsz... nehéz ügy...

ACICEM: Segítsen, hogy adjam oda, de ne tudja, hogy tőlem... Mondja maga, hogy találta...

SEPRÛ: Az nem jó... meg aztán mit csinálsz, ha visszakérik?

ACICEM: Ki kérje?... Erdész nincs, olasz nincs, csak pénz van... Acicem, csak itt lenne jó helyen...

SEPRÛ: Igen, igen... Bolondnak jár a szerencse, az már igaz... Te! Tudsz írni?... Szépen?

ACICEM: Nyolc osztályt jártam... acicem, hogy tudok.

SEPRÛ: Mibe van csomagolva?

ACICEM: Papírdoboz... ragasztószalaggal... de acicem, ez jól visszaragad...

SEPRÛ: Van ceruzád?

ACICEM: Acicem... golyóstoll...

SEPRÛ: Az is jó... írjad gyorsan... ajándék... nem ez... aaa... hogy a csodába mondják neki... aa... megvan: adomány!... Írod?

ACICEM: Ühüm... kész... És most?

SEPRÛ: Add ide. (Kabátja alá teszi a csomagot.) Hol van a csengő?... A bejáratnál!

ACICEM: Acicem, jobb oldalon...

SEPRÛ: Biztos, vagy csak azt hiszed?

ACICEM: Acicem...

SEPRÛ: (Bosszúsan legyint.) „Acicem”... mindig csak „acicem”... jól van na, majd megtalálom. (Bekiált az iroda felé.) Jó munkát az uraknak! Elmentem... (Kimegy. Bentről visszaköszönnek. Acicem kis ideig forgolódik, leül a zongorához, klimpíroz... csengetnek. Rohan a kaputelefonhoz. Fenyő is kijön.)

ACICEM: Halló, halló, kivel beszélek...

SEPRÛ: (hangja, utánozza) Acicem, be akarok menni... Seprű vagyok...

ACICEM: Akkor seperjen befelé, amíg nyomom... (Seprű bejön. Kezében van a csomag.)

FENYÕ: Itt felejtett valamit, Seprű bácsi?

SEPRÛ: Dehogyis felejtettem, kérem. Nem szoktam én olyat... Hoztam inkább valamit... ajándék...

FENYÕ: (Csodálkozva átveszi.) Mi ez?... Honnan van?

SEPRÛ: Alig mentem ki, megállított egy nő... Kérdezte: ide tartozik? Mondom, igen. Azt mondja, akkor jó. Ez maguknak ajándék. Mondom, hozza be. Azt mondja, nagyon siet... de még megmutatta a csengőt...

FENYÕ: Mégis ki volt? Nem kérdezte a nevét?

SEPRÛ: Olyan gyorsan ment... elfelejtettem... csak valahogy furcsán beszélt... idegenül.

FENYÕ: Akcentussal?

SEPRÛ: Úgy, úgy...

FENYÕ: Újabb meglepetés... Mi a fene lehet?

GYÚRÓ: (Kijön.) Mutasd. Meghallgatom én... hátha ketyeg... (A füléhez teszi, tapogatja.) Valami puha van benne... nem zörög... Menjetek arrébb. Odacsapom, jó?

FENYÕ: Elment az eszed?!

GYÚRÓ: (Elengedi a csomagot és nagyot kiált.) Bumm!... Na látod, nem történt semmi. Szerintem szart tettek bele, hogy legyen üzenete, de nem érzem a szagát... Azt mondom, bontsuk ki...

FENYÕ: Te mondod!... Ez ugye Lukács evangéliuma huszon... mennyi...? Segíts, mert elfelejtettem....

GYÚRÓ: Huszonhárom, négy... Hát akkor isten nevében... (Keresztet vet, felveszi és lebontja a szalagot. Belenyúl, tapogatja.) Ez valami papír... olyan, mint a pénz...

FENYÕ: Még hogy pénz! Dollár, te mindentudó!... Megáll az eszem... Ránézésre is egész vagyon... (Csengetnek.)... Igen...?

HANG: Bogár vagyok...

FENYÕ: Nyitom...

BOGÁR: (Berobog.) Jó hírt hozok, megvannak a Nemesek!... Szervusztok, üdv mindenkinek. Hát nem csodálatos?... Mit bámultok így? Beszéltem a követséggel és felhívhatjuk őket telefonon... Senki sem örül?... Mi történt veletek?

FENYÕ: Nem tudom... Nézd meg, mit kaptunk...

BOGÁR: Dollár... (Egyet kivesz, vizsgálgatja.) Valódi, hamisítatlan dollár... Honnan van?

FENYÕ: Mi is ezt szeretnénk tudni... Valami nő hozta és Seprű bácsival küldte be... Gondolom, itt leskelődhetett a klub előtt, amíg valaki kijön és annak adta oda... Csak azt nem értem, mi ez az inkognitó...

BOGÁR: Vajon nem az amerikai nagykövetség...? Tudják, mire megy a játék, mindent elmondtam nekik... Talán ezért nem akarnak hivatalosan megjelenni...

FENYÕ: Gondolod, hogy ők szórják ilyen nagylelkűen a pénzt?... Semmi ellenjegyzés, átvételi elismervény...?

BOGÁR: Ezt később is megtehetik...

FENYÕ: Igaz... De mi a garanciájuk, hogy nem tagadjuk le?

BOGÁR: Az nem volna tisztességes... Talán így akarnak bennünket tesztelni...

GYÚRÓ: Tartsák meg a szokásukat. Szerintem naponta tesztelhetnének, semmi kifogásom...

BOGÁR: Mindenképpen jeleznünk kell, hogy hiánytalanul megérkezett...

FENYÕ: Hogyan?

BOGÁR: Betesszük a bankba. Megszámoltátok már?

FENYÕ: Nem...

BOGÁR: Nagyon jó. Számoltassuk meg velük... A közhasznú társaság nevére amúgy is folyószámlát kell nyitnunk... Hát nem fantasztikus ez az egész?! Ennél szebbet álmodni se lehetett volna!

ACICEM: Acicem, én is csak álmodok...

SEPRÛ: Miről álmodsz te?

ACICEM: Acicem, egy kis söröcskéről, hogy jobban fel tudjak ébredni...

GYÚRÓ: Neked aztán sok közöd van hozzá, hogy meg is érdemelj egy kis söröcskét.

ACICEM: Igen, igen, én is acicem...!

FENYÕ: Én pedig acicem, hogy igyekeznünk kéne, mielőtt bezár a bank. Melyikbe vigyük?

GYÚRÓ: A Super van legközelebb. Szemben, a túlsó sarkon.

FENYÕ: Nem kellene nagyobbat választanunk? Ez a Super alig néhány hónapja indult.

GYÚRÓ: A fürdőben sokan dicsérik. A többihez viszonyítva nagyon előnyösek a szolgáltatásai és a kamatszázalék... Állami támogatást is kapott...

FENYÕ: Rendben. Vigyük ide.

BOGÁR: Készen van a közgyűlési jegyzőkönyv? Számlanyitáshoz erre szükség van.

FENYÕ: Máris hozom... (Bemegy az irodába.)

GYÚRÓ: Úgy belejöttünk a hajrába, mint egy versenyló...

FENYÕ: (Visszajön. Bogárhoz) Neked még alá kell írnod... A többi megvan... Pecsét rajta... Egyéb kifogás?

BOGÁR: (Átnézi.) Tökéletes.

FENYÕ: Akkor indulhatunk. Ki jön velem?... Legyen tanúja az átadásnak.

GYÚRÓ: Menjen Seprű bácsi és Acicem... Visszafelé pedig hozhattok valami jófajta vitamint, hogy koccinthassunk.

FENYÕ: Meglesz... (Mindhárman távoznak.)

GYÚRÓ: Kaptál egy lakásajánlatot...

BOGÁR: Valóban?... Kitől?

GYÚRÓ: Csigáné...

BOGÁR: Ismerem?

GYÚRÓ: Biztosan találkoztatok már...

BOGÁR: Lehet... de a neve nem mond semmit... Mindenesetre köszönöm...

GYÚRÓ: Örülsz?

BOGÁR: Örülnöm kéne?

GYÚRÓ: Te tudod...

BOGÁR: Jó volt nálad... igyekszem meghálálni...

GYÚRÓ: Ugyan... szóra se érdemes... hiányozni fogsz a kutyámnak...

BOGÁR: Õ is nekem...

GYÚRÓ: Nem muszáj azonnal elfogadnod Csigáné ajánlatát...

BOGÁR: Úgy gondolod?

GYÚRÓ: Én szeretném, ha maradnál...

BOGÁR: Egyszer úgyis el kell mennem...

GYÚRÓ: Igaz...

BOGÁR: Kérdezhetek valamit?

GYÚRÓ: Természetesen.

BOGÁR: Van egy nagy, színes fotó az ágyad fölött. Kit ábrázol?

GYÚRÓ: Angélát... Fél évig együtt éltünk...

BOGÁR: Mi lett vele?

GYÚRÓ: Semmi... Úgy döntöttünk, hogy abbahagyjuk. El is költözött a városból...

BOGÁR: Nagyon szép a fényképe... Tiszta madonnaarc, tündöklő szemekkel...

GYÚRÓ: Semmit se látott. Szemidegsorvadása volt... Ez öröklődő... Vakok lettek volna a gyerekeink, és ezt nem akartam...

BOGÁR: Értem... neked ugye baleseted volt?

GYÚRÓ: Igen... kétéves koromban beleestem a meszes gödörbe... apámék akkor építkeztek...

BOGÁR: Ha egy jó tündér azt mondaná, hogy teljesíti egy kívánságodat... mit szeretnél kérni?

GYÚRÓ: Igazán tudni akarod?

BOGÁR: Ha őszintén megtisztelsz a bizalmaddal...

GYÚRÓ: Akkor megmondom... vágyok arra, hogy lássalak, hogy együtt kiszökve a szürke időből nagyokat kacagjunk... és csillaggá válj az ölelésemben...

BOGÁR: (Lassan megfogja Gyúró kezét.) Úgy legyen...

(Rövid függöny)

(Szín változatlan. Jelen vannak: Fenyő, Gyúró, Seprű, Vacak, Csigáné és Acicem.)

FENYÕ: (Pezsgősüveg van a kezében.) Hölgyeim és uraim! Szívből köszöntök mindenkit abból az ünnepélyes alkalomból, hogy minden nehézség és akadályoztatás ellenére még mindig itt vagyunk. Együtt vagyunk és együtt is maradunk és... bocsánat, de én nem tudok fennkölt hegyi beszédet tartani... akar valaki segíteni?

ACICEM: Acicem, én...

SEPRÛ: (Tapsol.) Bravó!... Halljuk!

ACICEM: Acicem, én jól ki tudom nyitni az üveget...

CSIGÁNÉ: Te hallgassál!... Mit akar egy ilyen lükétől, Fenyő úr?

ACICEM: Nem hallgatok! Mert acicem, ezt úgy kell csinálni, hogy jó erősen kell megszorítani a nyakát. Akkor nem fut ki a pezsgő...

FENYÕ: Szerintem igaza lehet... Tessék, próbáld meg.

ACICEM: (Forgatja az üveget, becélozza vele Csigát. Nagy durranás.) Acicem, mellé ment...

CSIGÁNÉ: Mellé bizony! Így pocsékolni a drága italt...!

FENYÕ: Nincs semmi baj... Tartsátok a poharakat... Nem iszunk előre a medve bőrére, csak álljunk készen. Amint Bogár doktornő belép, mindenki felemeli és háromszoros éljennel köszöntjük.

VACAK: Én csak most érkeztem... Mondjátok nekem is, mi van...

FENYÕ: Ez a ház, amiben vagyunk, az államosítás előtt a Nemes családé volt. Tehát a privatizációs törvény értelmében visszakaphatják.

VACAK: Eddig értem... De mi ebben nekünk a jó?

FENYÕ: Az a kompromisszum, amiről Bogár doktornő most tárgyal. Õk Amerikában élnek. De a felhatalmazásukkal el tudjuk intézni, hogy újra tulajdonosok legyenek. Ezután pedig tőlük bérelhetjük, vagy ha megerősödtünk, megvehetjük az egészet... Akkor nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek. Világos?

CSIGÁNÉ: Miért nem innen telefonál? Nekünk is tudni kellene, hogy miket mond!

FENYÕ: Tegnap óta kikapcsolták a telefonunkat... Ezért beszél a süketnémáktól... Van még kérdés?

CSIGÁNÉ: Mennyi ideig fog tartani az átalakítás? Mikor lehet majd nekünk is itt dolgozni?

FENYÕ: Amilyen hamar csak lehetséges... Időpontot nem mondhatok, ez nem rajtam múlik...

CSIGÁNÉ: És mennyi lesz a fizetés?... Ezt tudni kell előre, mert ugye ebből élünk. Az ember meg kell tervezze a jövőjét. Kevesebbért senki se akar majd dolgozni... hát csak ezért kérdezem...

SEPRÛ: Magának külön prémiumot fogunk megszavazni, ha nem járatja örökké a száját!

CSIGÁNÉ: Kikérem magamnak!

GYÚRÓ: Nem lehetne veszekedés nélkül?

CSIGÁNÉ: Õ kezdte... mindig meg van akadva velem... ennek semmi se jó... (Csengetnek.)

FENYÕ: Igen...

BOGÁR (hangja): Megjöttem... (Bejön.)

KÓRUS: Éljen... éljen... éljen...

BOGÁR: Kapok én is egy poharat?... (Fenyő átadja a sajátját és újat tölt.) Köszönöm... Gyorsan igyuk ki, mert szükségünk lesz egy kis optimizmusra... mindenki egészségére!

GYÚRÓ: Mesélj gyorsan! Mire jutottatok?

BOGÁR: Az öreg Nemessel beszéltem... Meg volt hatódva és nagyon örült... Azt mondta, hogy az unokája azonnal jönne és átvenné az örökséget. Ügyes fiú, a Mc Donald’s-nál dolgozik, és itt is csinálna egy Mc Donald’s-ot, mert az nagyon jó üzlet... Csak küldjünk gyorsan repülőjegyet, mert nincs pénze...

FENYÕ: Ennyi volt az egész?

CSIGÁNÉ: Megmondta legalább, hogy ezt küldünk neki, ni! (Csúnyát mutat.)

BOGÁR: Közöltem, hogy Mc Donald’s-ból a városban már van három, a Liliomfürdőben pedig kettő. Szóval ezért nem érdemes ideutazni... Nem akarta elhinni... A végén abban maradtunk, hogy küld egy hivatalos meghatalmazást és lemond a tulajdonjogáról...

ACICEM: Acicem, akkor inni kell...?!

BOGÁR: (Felemeli a hangját.) ...lemond a tulajdonjogáról az öccse javára...

GYÚRÓ: Az is van neki?

FENYÕ: Ki az? És hol van?

BOGÁR: Nem tudja... Csak annyi a biztos, hogy a háború után elvitték az oroszok... Õ ezután menekült Amerikába... Azt mondta, keressük meg, és így kölcsönösen segíthetünk egymásnak...

SEPRÛ: Akkor most mit csinálunk?

ACICEM: Acicem, meg kéne keresni...

SEPRÛ: Van fogalmad arról, mekkora az a Szibéria?

VACAK: És ha megtaláljuk, mi lesz?... Idehozzuk az orosz maffiát? (Kintről egyre erősödő zaj, morajlás, kiabálás hallatszik.)

GYÚRÓ: Én azt mondom, hogy magát az ördögöt is, ha arra lenne szükség!

SEPRÛ: Nem akarok közbeszólni, de „acicem”, hogy az már régen itt van...

ACICEM: Én meg acicem, hogy nem kell velem gúnyoskodni... Nem csináltam semmi rosszat...

GYÚRÓ: Ti is halljátok, amit én, vagy csak a fejem zúg ilyen bolondul...

FENYÕ: Megyek, megnézem, mi történik odakint... (Kimegy.)

CSIGÁNÉ: Mondhatom, szépen állunk! Megint belevittetek a micsodába! Mert itt mindenki már annyira okos, hogy...

FENYÕ: (Visszajön.) Tüntetés van!... Csődbe ment a Super bank... az emberek követelik vissza a pénzüket...

SEPRÛ: A Super bank?!... Édes jó istenem, mondd már meg, mikor lesz már vége ennek az örökös korrupciónak...?!

ACICEM: Acicem, ezt én is megmondhatom... mert én acicem, hogy... soha!

(Rövid függöny)

(Szín: teljes sötétség. Csengetés.)

GYÚRÓ: (hangja) ...Igen.

RIPORTER: (hangja a kaputelefonból) Az újságtól jövök...

GYÚRÓ: Nyitom. (Lépések hangja, bejön.)

RIPORTER: Üdvözlöm, elnök úr, és engedje meg, hogy az elsők között szívből gratuláljak a megtisztelő kitüntetéshez.

GYÚRÓ: Foglaljon helyet.

RIPORTER: Köszönöm.

GYÚRÓ: A telefonban már említette ezt a kitüntetést, de őszintén szólva én még nem tudom, hogy miről van szó.

RIPORTER: A reggeli hírekben említette a BBC, hogy a Svéd Akadémia Wallenberg-csoportja létrehozott egy új alapítványt. Neve: „Az emberiségért”, és a béke Nobel-díjhoz hasonlóan azokat jutalmazzák vele, akiknek a tevékenysége kimagasló mértékben hozzájárult a huszadik század történelmileg sötét korszakának felderítéséhez. Ezt a díjat most elsőként az önök egyesülete kapta meg... Személy szerint az ön nevét is említették... Ennyi, amit tudok, és ezért szeretnék öntől a lapunk számára egy exkluzív interjút kérni.

GYÚRÓ: Nem is tudom, mit mondjak... De kérdezzen.

RIPORTER: Hogyan sikerült mindezt elérniük.

GYÚRÓ: Fogalmam sincs.

RIPORTER: Mivel foglalkozik az egyesületük?

GYÚRÓ: Öt év óta leginkább olyan fölösleges dolgokkal, amikhez semmi közünk.

RIPORTER: Ezt nem igazán értem... Lehetne egy kicsit részletesebben?

GYÚRÓ: Emlékszik még arra az öt évvel ezelőtti tüntetésre, amelyről az önök lapja úgy számolt be, hogy fekete szemüveges huligánok botokkal támadták meg a demokráciát?

RIPORTER: Igen... Megértem a neheztelését... Valóban jogos... csak az még az előző kormány idején történt.

GYÚRÓ: Persze. Ez a hely, a székházunk jogi helyzete azonban azóta sem változott. Csak pereskedünk, különböző fórumokon és szinteken... Néhányat már megnyertünk, de a törvények is állandóan változnak.

RIPORTER: Ha szabadna megjegyeznem, tudomásom szerint, a törvények igen sok kedvezményben részesítik a rokkantakat.

GYÚRÓ: Valóban így van. A vakok nem fizetnek tévéadót. A süketek rádióadót, és engedményesen telefonálhatunk... Van még utazási kedvezmény, és a jövedelem után se kell adót fizetni... feltéve persze, ha van az illetőnek munkahelye.

RIPORTER: De hát önök itt dolgoznak. Nagyon szépen be vannak rendezkedve...

GYÚRÓ: Hát igen... de csak saját erőből, és a jogi státusunk majdnem illegális...

RIPORTER: Értem... illetve nem értem...

GYÚRÓ: Akkor egyetértünk...

RIPORTER: A kitüntetés történelmi érdemeket említ. Erről mit tudna mondani?

GYÚRÓ: Ez mindössze egy kényszerhelyzet volt. Meg kellett keresnünk ennek a háznak Szibériába deportált valamikori tulajdonosát.

RIPORTER: ...És megtalálták?

GYÚRÓ: Sajnos, csak a sírját.

RIPORTER: Hogyan... Odautaztak?

GYÚRÓ: Ugyan... A moszkvai vakok intézetének segítségével sikerült felkutatnunk néhány eddig ismeretlen Gulágot és több ezer deportált élő és halott személyt azonosíttatnunk.

RIPORTER: De hiszen ez pokolian nagy munka lehetett.

GYÚRÓ: A feleségem kiváló jogász... Igazán semmiség volt ahhoz képest, ami még előttünk áll.

RIPORTER: Mi lenne az?

GYÚRÓ: Megoldani a helyzetünket. Ahogy apám mondta: úgy dolgozzál, mintha örökké élnél, és úgy imádkozzál, mintha minden pillanatban meg kellene halnod... Itt és most...

(Függöny)