Ady András költő (Csíkszereda, 1976). A Márton Áron Főgimnáziumban érettségizett, Brassóban járt főiskolára, majd Kolozsváron pszichológiából diplomázott. Előbb csíkszeredai művelődési intézmények szakirányítója, jelenleg lapszerkesztő. Versei hazai és magyarországi lapokban, folyóiratokban jelentek meg.

Ady András

A koldus

Utolsónak jött a város alól,

innen még fények, onnan már

árnyak hozták, kergették, tolták

s hogy megérkezett, lassan, sarokba

húzódva elolvadt, s vakolatpórusok,

téglarepedések nedvszívó ereje megnőtt.

Súlyosan mozdult a tömb, feléje

csúszott vasbeton lába, lassan épület

alá tört feje, majd törzse hajlott

hátra, síkok présébe száraz zörrenéssel

sorvadt földszint, alap közé, s ahogy

fölötte, ablakain felvillantott álmát

nyújtózta az emelet-kolosszus,

pengevékony hajnal csonkolta csípőjét, lábát.

Reggelre, mint atomcsapás után,

árnya ráégett a falra.

Esőben

Hosszú szálakban olvad az ég.

Esik, mintha egy nagytestű isten

pulóvere (el)bomlott volna,

s az utcán, bokáig érő vízben

– csalóka Velence-érzés – ,

egymásba fogódzó papírcsónakok

koccanó sora…

Itt a száraz félhomály,

a pince vakuló tükrében

fáradtan bámuljuk egymást,

én, s a konyak-vacsora.

Októberi könyvégetés

Mint régi, égi könyvből hullanak

kitépett lapok, s rémület libben

ágról ágra, hogy acsargó szél

harap már háncsot, s szabadon

lüktető fa-erek fröccsentik rozsdás

vérüket sápadt avar-ágyra.

Udvarunkon vörös máglya-láng

kezd magányos, lassú táncba,

s a tépett szélű, sárga lapok

perzselt pernyeszárnya visszaszáll

még a kifosztott fákra.