Szűcs László

Búcsú és emlékőrzés

Az emlékezés jelenik meg hangsúlyosan idei első számunkban. Mindenekelőtt a folyóirat alapításában meghatározó szerepet vállaló dr. Indig Ottó barátunkra emlékezünk, aki az elmúlt év végén távozott körünkből, s akinek emlékét a mostani összeállításnál is maradandóbban talán már a közeljövőben megörökíti egy róla elnevezett díj is. Már félig kész volt ez a folyóiratszám, amikor újabb búcsú kötelezettsége hárult a szerkesztőkre: elhunyt F. Diósszilágyi Ibolya írónő is, a huszadik századi Nagyvárad kulturális életének e másik kiválósága.

Születésnapra is emlékeztünk a télen, a diktatúra utolsó napjaiban elhunyt költő barát, Máté Imre hetven évvel ezelőtt látta meg a napvilágot Érmihályfalván, az időközben várossá lett településen. A szülőháznál, az emléktábla megkoszorúzása után arra tettünk közös ígéretet a város vezetőivel, hogy összefogunk egy Máté Imre-versválogatás megjelentetéséhez. S ha már a távozott barátokra emlékezünk: egy esztendeje immár Fábián Imre költő, könyvkiadó fájdalmasan korai távozásának.

Ami az évfordulókat illeti, a Nagyváradi Ady Társaság idei legfontosabb vállalkozása a Horváth Imre-centenárium alkalmával meghirdetett emlékév megszervezése. Lesz költészet napi emlékest, ahol a váradi színtársulat egy ifjú művésze szólaltatja meg a költő verseit, lesz szavalóverseny Horváth Imre szülőhelyén, Margittán, lesz tudományos ülésszak, tervezzük egy CD kiadását, rajta publikálatlan beszélgetések hanganyagával, s szeretnénk, ha Várad post mortem díszpolgárává is avatnák a novemberi századik születésnapig a négysorosok mesterét.

S immár azt is örömmel jelenthetem be: elkészült a költő egész alakos bronzszobrának makettje, Deák Árpád munkája. Hisszük, hogy a következő hónapokban – összefogást igénylő közös akarattal – sikerül előteremteni a Körös-parti sétány közelébe álmodott szobor költségeit is.

Végezetül röviden a folyóiratról annyit: a Nagyváradi Ady Társaság által 2002 tavaszán alapított Várad február elsejétől intézményesen önállósulva működik tovább. A lap ugyanaz, a kiadói háttér módosult. Mindez a megyei önkormányzat jóvoltából nagyobb anyagi biztonságot jelent, tervezhető jövőt, új szerzőket, jobb feltételeket a munkához.