Paska József 1963-ban született Budapesten, 1981-ben végzett a Szász Ferenc Szakközépiskolában. 2004-ben publikált először. Versei több antológiában és folyóiratban jelentek meg. Jelenleg a Napsziget folyóirat és közalapítvány szerkesztőségi és kuratóriumi tagja.

Paska József

Összeakadtunk

(Szerelmes vers)

Nehéz okosan megsimogatni egy ló pofáját,

mert bármit is teszel, Õ néz ki téged,

hatalmas, kabátgomb szemével,

követ a mélye a mozdulataid

túlsó felére és érez mindent,

tudva tud rólad,

vesz tudomást

és félsz,

nem érted az okosságát,

s mikor gondolatban eljutsz

a bársony orrlikáig, Õ horkan egyet,

egy biztosat, és most már választanod kell a megszokott gondolat, vagy az állat álla alatt lévő

végtelenül puha, érzékeny felület simogatása közt.

Keretek között

Cilinder fekszik a zongorán,

egy ezüstfejű sétabot,

egy sál a feketében,

alatta szétdobált kottalapok.

Cérnafüggöny füröszti álmát,

megtöri a fényt, a napot,

csíkjaiban táncolnak

az elszabadult időkristályok.

Árnyba szürkült fotográfia,

aranykerethez jól illő

férj-feleség-ikerpár

belebizakodik a szobába.

Hercig házilégy vadul röpköd,

fáradhatatlanul kering,

nyolckarú polipcsillár

pontok közé rejti a mutatványt.

A tetőre szaladt mindenki,

a kéjsóvár macska után

vetette magát a ház,

mert időszerű a miskárolás.

A szőnyegbe taposott sperma

jól körülhatárolt foltja

a jövőbe rajzolta

a huszonegyedik gyalázatot.

Süketség, vakság, álmosság

Hallom a feldobott kő hangját,

a Semmitsemjelentő kiáltását,

az erővel elszakított átkozódást,

a perctöredékek sumák kopogását,

az aránytalan lassulás tömörülését.

Látom a kifordított kabát bűzlő beleit,

a gombot, azt a pontot, honnan fordult,

mint a Világ az utolsó lehetetlen után,

ahogyan az akaratra terítve, ernyedten

hever és már nem vív haláltusát.

Szemem előtt játszódik le és szólít,

ijeszt az átvergődött történelem,

ujjaim között hajszálak maradtak,

tagadhatatlan tépettségek, kétségek,

másnapos zsibbadás, otthontalanság.