Búcsúzunk F. Diósszilágyi Ibolyától

1918–2006

Védenek tiszta távolok

A Szegedi Tudományegyetem végzős bölcsészeként a negyvenes évek elején érkezett Juhász Gyula nagyváradi éveit kutatni a Holnap városába F. Diósszilágyi Ibolya, s mint sok más utazót, őt is megejtette a „város, kinek nem látni mását…” „Alig van izgalmasabb feladat, mint megrajzolni egy költőtanár életét a hírlapok és a kortársak, ismerősök, tanítványok visszaemlékezései alapján – tárja olvasói elé indítékait monográfiájának bevezetőjében. – Lépésről lépésre követni az egymásra halmozott, múlttá porlott mindennapok szövevényes útvesztőiben, ismét életté tenni azt, ami immár irodalom, keresni és megtalálni a lírai indítékokat, melyek verssé érlelték a szenvedést, melyek költészetté sűrítették az életet.”

A Juhász-kutatás, az anyagrendezés és részközlések életpályáját végigkísérő intellektuális foglalatosságává váltak a lassan tanárnővé érett lelkes bölcsésznek. A negyvenes évek a Juhász-rajongásban, a Juhász-bűvöletben teltek és a váradi a költő-zsurnaliszta hagyományok mentén szerveződtek. A Nagyvárad szerkesztőségében Tabéry Géza és Daróczi Kiss Lajos „keze alatt” bontogatta szárnyát a költő Diósszilágyi, lírai zsengéit 1946-ban Fények és árnyak címen kötetbe foglalta.

Mialatt az ötvenes és hatvanas évek tanügyi bürokráciájának tortúráját állta (diplomahonosítás, kinevezések), az egykori mester, Sík Sándor egyik alaptételét tűzte zászlajára: „Tégy minden jót, amit / Megtehetsz, / Ott, ahol vagy, / Úgy, ahogy teheted, / Akkorát, amekkorát tehetsz, / De, mindig, szüntelen ez legyen / A programod! (Sík Sándor: Tedd a jót!) A diák, a tanítvány feltétel nélküli szeretetére alapozta pedagógiai hitvallását. Ennek köszönhetően a sikertelenségek, elhallgatások, a kicsinyes félreállítások korszakában a magyar nyelv és irodalom tanára évről évre kereste azt az „egyet”, akit az irodalom bűvkörébe vonhatott, így születtek meg meséi, mese- és misztériumjátékai, történetei, „a gyermeki lelket megragadó romantikus formák”.

A hatvanas-hetvenes évek sikersziporkáit a pedagógiai szakcikkek mellett a Nyolcadikosok című ifjúsági regénye és az ugyancsak lassan kiteljesedő Juhász-bibliográfia jelentette. Ez utóbbit a következetes adatgyűjtésre, tényfeltárásra, nagyfokú precizitásra alapozta, munkáját egyben a nagyváradi holnapos mozgalom részletes adattárának is tekinthetjük. A kutatás Szegedhez köti és a két jeles Juhász-kutatóhoz, Péter Lászlóhoz és Ilia Mihályhoz.

Diósszilágyi Ibolya írót a kilencvenes évektől újra felfedezték, írásait rendszeresen megjelentették a helyi kiadók, egykori tanítványai és későbbi barátai bábáskodtak a kiadványok megjelentetésénél. Az első valódi közönségsikert nem a készülő Juhász-monográfia, hanem a szeretetreméltó Buksi kutya története hozta. Legfiatalabb olvasói körében osztatlan sikert aratott a több kiadást is megért kisregény, Makón és Nagyváradon egyaránt.

1994-ben a nagyváradi Literator Kiadó gondozásában megjelent – évtizedeket késve – Diósszilágyi Ibolya életműve: Költő A Holnap városában. Juhász Gyula nagyváradi évei. A monográfia nemcsak Juhász Gyula Nagyváradon töltött éveinek, hanem a költővel kapcsolatban álló személyek adatainak is aprólékos, filmkockaszerű rögzítése, művelődéstörténeti alapkutatás. A szemtanúk megkérdezésével a költő életének jelentős mozzanatai, mint amilyen az Anna-szerelem, újabb konnotációkkal gazdagodtak.

A pedagógus Diósszilágyi Ibolya nyitottságon és szereteten alapuló életfilozófiája távol eső generációkból toborzott híveket, mindenkire futotta idejéből, mindenkit számon tartott.

Utolsó évei a számvetés jegyében teltek, kéziratait rendezte, majd könyvtárával együtt szülővárosára, Makóra testálta szellemi vagyonát. Készülődött. Nyolcvannyolc évet és eseményekben gazdag életet tudhatott magáénak.

A búcsú, a távozás, a feloldozás pillanata lírai vallomásaiban gyakran visszatérnek: „Lassan én is indulok haza, / Kísérnek a halkan zizegő percek, / S szíve azoknak, akik szeretnek.” (Védenek messzi távolok, 1950) Álljanak e sorok itt búcsúzóul földi útjának végén.

Tavaszi Hajnal