A ravasz valóság

Orosz István művészetéről

Orosz István 1951-ben született Kecskeméten. A Magyar Iparművészeti Főiskolán kapott diplomát 1975-ben. Autonóm képzőművészettel és tervező grafikával egyaránt foglalkozik. A hetvenes évek második felében díszleteket tervezett, majd animációs filmeket kezdett el készíteni. Később főleg a színházi, film- és kiállítási plakát foglalkoztatta, de a kelet-európai demokratikus átalakulás idején néhány politikai plakátot is készített. Munkáival rendszeresen részt vesz nemzetközi képzőművészeti tárlatokon, grafikai biennálékon és filmfesztiválokon. Több nemzetközi szimpóziumon szerepelt mint meghívott előadó. A kettős jelentésű munkák, optikai illúziók és anamorfózisok elméletével, történetével és filozófiájával is foglalkozik, több publikációja is megjelent ebben a témában. A Pannónia Filmstúdió rendezője, a Széchenyi Művészeti Akadémia levelező tagja, valamint a DOOP művészcsoport és az Utisz Grafikai Stúdió egyik megalapítója. 1984-től használja az OYTIS (Senkise) művésznevet is.

…be tudunk-e még hatolni a kép felülete mögött rejlő (mögé rejtett?) valóságba (valóságokba?), hiszünk-e még ezen elrejtett terrénumok létezésében. Bármily furcsának is tűnik itt, ezen kissé ódonnak tűnő és korrekt rajztudásról árulkodó képek között kimondani: Orosz István ezt a legkorszerűbb és legkínzóbb kérdést feszegeti a legpimaszabb módon immár évtizedek óta. Geometriai önellentmondásait, térbeli csapdáit, anamorfikus torzításait és arcimboldói látványfricskáit azzal a vérlázító ártatlansággal és precizitással tárja elénk, mint a kórboncnok, aki szeretteink testét egy másfajta aspektusból (is?) ismeri.

Szemadám György: Az elrejtettségről. Életünk, 2000. február

...mintha mi valamennyien – a mai magyar grafikus megidézte Dürerrel együtt – kilépnénk a tájba, mert rajzolni lenne kedvünk pusztuló odvas törzseket, mászhatatlanul zord sziklákat és veszélyes sodrású patakokat. Mert látszatra tájunk minderre okot ad. Valójában pedig a szomorú, zavaros, ijesztő vidék úgy felszívódik, mint a rossz varázslat. Kő, fa, víz ezután csak úgy viselkedhet, ahogy az már bűbáj után lenni szokott: kezd minden a magunk képére hasonlítani. Vagy ez a verzió a tévedés? Csak bebeszéljük az arckép vízióját? Ez a lap is úgy van megcsinálva, hogy a kérdés nyitva maradjon. Orosz lapjain nincs vagy-vagy.

P. Szűcs Julianna: Mi van? avagy látszat és valóság. Mozgó Világ. 1977. január

Kézművességének, a hiányérzet kartonjainak megtestesülései „kvázi”-metszetek, ravaszul megnyíló „mintha”-színpadképek – telítve kosztümökkel, rejtvényekkel, relikviákkal, heraldikus jegyekkel, művelődéstörténetből átmentett gesztusokkal vagy pózokkal, amelyekben mintha érzelmek, indulatok konzerválódtak volna. Dermedt életlenyomatok egykor életeleven és jelentős férfiak képmásaiban. Szinte mindenütt ott kuksol, kuporog, rajzolgat Orosz mérethelyesen kicsinyített alteregója, s „kettejüknek együtt” sincs hatalmuk ahhoz, hogy bármit megmozdítsanak.

Dániel Ferenc: Vigyázat! Előszó Orosz István kiállítási katalógusához, 1982

Orosz immár egy évtizede – különös és ideillő – éppen görög művésznevet használ (Utisz, vagy magyarul Senkise)… Rejtekező persze, aki látványos talányaival hol Escher, hol meg Arcimboldo bőrébe bújva kápráztatja el közönségét. Azokat is, akik megelégszenek a szimpla szórakozással, azokat is, akik alakzataiban fölismerik a művelt ember kódolt üzenetét. Rejtvényei leginkább zárkombinációkként foghatók föl. Sűrű szövésű, nagy mesterségbeli tudással kivitelezett, finoman végiggondolt világ integritását hivatottak őrizni. A rajz mesterségét, a motívum jelentését, röviden a tradíciót. Amikor senkise vigyáz a minőségre, Senkise föladja a leckét. Ha már a mai képzőművészetben ezt oly kevesen, szinte senkise vállalja, hát vállalja Senkise, azaz Orosz István. Igazi európai gondolat. Kulturális fővárosba illő.

P. Szűcs Julianna: Utazás Utisszal. Képeslap Thesszaloníkiből. Népszabadság, 1997. november 27.

A torzítás a síkok meghatározhatóságát is elmossa. Nem dönthető el, melyik sík a vízszintes és melyik a függőleges, mint ahogy az sem, hogy merrefelé tart az ember, merrefelé múlik az idő: a jövő vagy a múlt irányába?… Ugyanakkor a lépcsőnek mint mértani elemnek neoplatonikus értelmezése is kísért, mivel Orosz Istvánnak sikerült lerajzolnia Hermész Triszmegisztosz talányos négy mondatát: „A földről az égbe szállj és ismét szállj le a földre. Így gyűjtsd össze az alsó és felső világokból az erőt. Az uralmat a mindenség fölött így nyered el. Minden sötétség megszűnik tebenned.”

Szegő György: Vigyázat lépcső! Orosz István anamorfózisai. Új Művészet, 1993. január

Művészi szemlélete, látásmódja, az a szegmens, amelyet választott, igazán sajátos, …a homo ludens megnyilvánulása. Azé a játékos emberé, aki számára a játék nem egyszerűen a rajzi, grafikai és plasztikai gondolkodás tökéletes technikájú kifejeződése, megjelenése, hanem a valóság értelmezésének és megközelíthetőségének, birtokba vételének egy meghatározott (ironikus), a káoszba kívülről, az emberi értelem által rendet vivő módszere. A töredékes, bujkáló lét, az ismeretlen részletek és öszszefüggések megismerésének lehetősége.

Gyárfás Péter: kísérőszöveg a kortárs magyar képzőművészet romániai bemutatásához készített katalógusban. 1995

Orosz István klasszikus mester, aki mindig kényes volt szerszámai tisztaságára. Akinek tiszták és élesek a szerszámai, azzal akár a csoda is megtörténhet – ahogyan a telitalálat, a népszerűség csodája Orosz Istvánnal megtörtént. Én őt borgesi grafikusnak tudom. Ahogyan nálunk nagy vonulatai vannak a borgesi prózának, úgy vezette be ő ezt az új tér- és időérzékelést a magyar művészetbe, annak rossz, romantikusan irodalmias dimenzióit emelve komolyabb szintre.

Tolnai Ottó: Egy arculcsapó és egy mellbevágó rajz. Magyar Szó. (Jugoszlávia) 1991. április 2.